Végre eljött ez a nap is. Cherub már rettenetesen hiányzott Serenának, nagyon várta már a találkozójukat. Két hete csak leveleztek, és a lány minden nap alig várta, hogy megérkezzen Ristretto, a Cherub által írt levéllel, és legalább olyan lelkesen vetette bele magát a levélírásba is minden egyes este. Annyi minden mesélnivalója volt a férfinak. Örült, hogy van kivel megosztania akadémiai élményeit. Cherub is a városban tanult, habár ő a medimágus képzőt járta ki, mégis volt fogalma arról, milyen történések zajlanak egy varázsló-egyetem városában.
Mesélt neki a mindennapjairól, a tanulmányairól, és persze a bájitaljairól, amiket folyamatosan fejlesztgetett. Az utóbbi esetben kíváncsi volt Cherub szakmai véleményére is.
Most viszont nem ez volt a fő célja utazásának. A férfi először invitálta meg otthonába Serenát, aki alig várta már, hogy megláthassa, hol él újdonsült párja. Cherub azt tanácsolta neki, hogy Hopp-porral utazzon. Szerencsére a kollégium közösségi terében rendelkezésre állt egy kandalló ilyen célú utazásokra, úgyhogy nem kellett sokat mennie. Epping Forest volt az úticél, és meglepően egyszerű és könnyed volt az útja.
Cherub már a kandalló előtt várta, és segített neki kiszállni a tűzből. Még arra sem maradt ideje, hogy leporolja magát, Cherub már húzta is magához a nőt, és ajkait Serena ajkaira tapasztotta. A nő nem bírta ki, belemosolygott a csókba, és amikor a férfit ölelve hozzábújt, akkor válaszolt Cherubnak.
-Igen, minden rendben ment. - mosolygott rá, és amikor a férfi felajánlotta, hogy körbevezeti az első pillantásra is gyönyörű házban, felcsillant a szeme. - Igen, nagyon szeretnék körbenézni.
A lakás igazán ízlésesen és a kor szellemének megfelelően volt berendezve. A nappaliba és a konyhába óriási ablakokon szűrődött be a napfény. Minden természetesnek hatott, és világos volt és szép.
-Gyönyörű házad van. - suttogta Serena, és megszorította Cherub kezét. - Olyan nyugodt, csendes. Az egész ház árasztja magából a nyugalmat. Nálunk, otthon minden teljesen más... - A Skye-szigeti Obszervatóriumban, ahol Serena felnőtt mindig zajlott az élet. Nappal a legtöbben az ügyes-bajos ügyeiket intézték, éjszaka pedig a megfigyelésekkel bajlódtak. Mindig valaki talpon volt, az egész kastély nyüzsgött. Néha Serena arra vágyott, hogy legyen a saját kis családi zuguk, de őt inkább egy óriási fogadott családdal ajándékozta meg a élet.
-Jól vagyok. - válaszolta széles mosollyal a lány. - De te is hiányoztál. - bújt bele a férfiba, és mélyen beszívta az illatát. - Ha ez az utazás tényleg ennyire egyszerű, találkozhatnánk gyakrabban is.
Amíg tovább haladtak Serena mesélt néhány óráról, meg egyik-másik tanáráról, és végül a férfi felé fordult.
-Most te mesélj! Hogy telnek a napjaid nélkülem?
Aztán, amikor Cherub is elmondhatta a maga történeteit, Serena kíváncsian fordult a konyha felé.
-Mit fogunk ma főzni? Egész héten titkolóztál, nem tudtam kiszedni belőled. - simított végig kacéran a férfi mellkasán. Serena alig várta már, hogy belevessék magukat a vacsora elkészítésébe.

Serenát teljesen lenyűgözte a ház. Minden egyes négyzetcentiméteréből áradt a nyugalom, a természetközeliség, és mindenhol erősen jelen volt Cherub kisugárzása. Serena örült, hogy itt lehet, hogy ez a férfi megosztja vele szerénynek nem nevezhető, de szinte tökéletes hajlékát. Boldog volt, hogy érdemesnek bizonyult arra, hogy Cherub a szívébe zárja.
És öröm volt látni számára, hogy a varázsló is hasonló módon érez. A szeme boldogságtól csillogott, az egés testtartásán látszott, mennyire büszke a házára, amit maga alakított ki, és maga hozott létre.
Amíg a házbejárás tartott, Serena is elmesélhette, náluk mi az otthon fogalma:
-Én már a Skye-szigeti Obszervatóriumban születtem. A szüleim szinte azonnal odaköltöztek, amikor végeztek az Akadémián. Szóval Skóciában nőttem fel, egy tudományos központban. Körbe voltam véve egy csomó fogadott nagynénivel és nagybácsival, viszont sosem voltak körülöttem gyerekek. Igaz, hogy a közelben, Portree-ben egy viszonylag nagy varázsló kolónia él - biztos hallottál már a kviddics csapatukról -, de ők is inkább idősebbek. Hozzám korban a legközelebb mindig a kviddics csapat tagjai álltak. Szóval én egy csomó felnőttel körülvéve nőttem fel. Mire az öcsém megszületett, én addigra meg mentem a Roxfortba. Az obszervatórium pedig egy nagy kastélyban lett berendezve. Kicsit olyan volt, mint a Roxfort, csak kisebb kivitelben. Nekünk, a családnak volt egy külön szárnya, a többi csillagász pedig a másik szárnyban lakott, de mindig együtt ettünk, meg hát éjjel-nappal együtt voltunk - szó szerint.
Serena egy pillanatra elhallgatott. Megint beleesett a szokásos hibájába - túl sokat beszélt. Magáról, a családjáról, az életéről. Mi van, ha ez Cherubot egyáltalán nem érdekli? Óvatosan pillantott fel a férfira, hogy mégis mit gondolhatott.
Közben odaértek a hálóba, és Serena az ajtóban, tátott szájjal, földbe gyökerezett lábbal állt meg.
-Ez...Ez lenyűgöző. - kapaszkodott a férfi karjába. - Remélem este kipróbálhatom, milyen itt feküdni. - csúszott ki a száján, pedig ő tényleg nem arra gondolt most, hogy ő meg Cherub... Aztán rögtön elpirult, amikor arra gondolt, hogy ő meg Cherub... De valójában arra volt kíváncsi, hogy itt, a természetben, a fényességtől mentes környezetben, a gyönyörű, óriási üvegablakokon, milyen lehet a csillagokat nézni.
Zavartan bújt bele Cherub karjába. Volt már ő együtt férfival, nem is egyszer, de sosem volt komoly kapcsolata senkivel. És nagyon nem mindegy, hogy csak szórakozásból, egy átbulizott éjszaka után köt ki valaki egy férfi ágyában, vagy azért, mert tényleg, komolyan vonzódnak egymáshoz. Szeretett volna együtt lenni a varázslóval, szeretett volna eltölteni vele egy éjszakát, de fogalma nem volt róla, hogy Cherub is készen áll-e már.
A fürdő megtekintése után elindultak vissza a nappali-konyha felé. Cherub közben a kislányáról mesélt, és Serena szívét melegség járta át, amikor hallotta, hogy a férfi mennyi szeretettel, és lelkesedéssel mesél Willowról. Rendkívül büszke volt a kislányára, és imádott vele lenni - ez egyértelmű volt a nő számára is.
Visszaérve a konyhába, Serena kapott még egy csókot Cherubtól, mielőtt nekiálltak a főzésnek. A nő a pulthoz lépett, ahol már előkészítve várták őket az alapanyagok. Cherub játékosan azt várta tőle, hogy kitalálja, mit fognak főzni.
-Hm, csirkemell, sajtok és... azta, ez házi lasagne tészta? Ezt te csináltad? - nézett rá meglepetten a férfira. Sok mindent kinézett Cherubból, de hogy ennyire otthon van a konyhában, azt nem. Tudta, hogy szeret főzni, de tészát gyúrni és készíteni még Serena maga sem szokott.
Közben a férfi egy üveg bort vett elő és azzal kínálta Serenát.
-Köszönöm, a bor tökéletes lesz. A főzéshez az a legjobb. - kacsintott, és mosolyogva elvette a borospoharat, majd egy koccintás után belekortyolt az italba. - Hm, tökéletes.
A borkóstoló után pedig várakozva nézett a férfira. Ő volt otthon, ő tudta, mi hol van, ma este Serena csak a kukta szerepét szerette volna betölteni. Közben pedig kérdezgette a férfit:
-Mióta laksz itt? Egyedül költöztél ide? Persze gondolom Willow azért sokat van itt, de nem rossz itt élni egyedül? - Serena el sem tudta képzelni, milyen lehet egyedül élni. Őt mindig körülvette valaki - vagy valakik. Nem is akart egyedül lenni, éppen ezért örült különösen a férfi társaságának.
Közben nekiláttak a főzésnek, Serena lelkesen csinálta, amit Cherub mondott neki. A kellemes illatok egyre jobban betöltötték a konyhát, és mire elkészült a vacsora, az első üveg bor is elfogyott.

- Nahát, úgy hangzik, mintha egy nagy olasz család lennétek. - nevetett Cherub, Serena pedig elgondolkodott rajta, hogy igaza lehet. Egy kupacon élt ott mindenki, idősek-fiatalok - habár inkább idősebbek -, és mind a csillagászatnak szentelték az életüket. Serena többször elgondolkodott azon, hogy vajon a szülei miért vállaltak gyermekeket. Az egyetlen értelmes válasz erre a kötelesség volt. Mert ezt várta tőlük a családjuk. Tovább kellett vinni a Fawley nevet, és ebben Serena nem volt a segítségükre. Aztán végül összejött Teddy, úgyhogy így már teljesen az asztronómiának szentelhették az idejüket. Addigra Serena felnőtt, Teddy meg elkezdhette a Roxfortot, így tényleg nem volt más feladatuk.
- Nem érezted úgy, hogy túl hamar kellett felnőnöd? - kérdezte Cherub, Serena pedig nem értette a kérdést.
- Arra gondolsz, hogy sok felnőtt vett körbe? Nem, igazából mindenki gyerekként kezelt. Talán túl sokáig is. Egyesek még mindig a cserfes kislányt látják bennem. Aztán meg... valamilyen szinten mindenki felnő, aki elkezdi a Roxfortot, nem? Ott mindenki magára van utalva. Magára és a barátaira. Valljuk be, nem sok segítséget kaptunk. Igazából kellemes gyerekkorom volt. Azt csinálhattam, amit akartam, amíg nem okoztam semmi bajt. Te hogy nőttél fel?
A hálószobai kis kitérő után visszatértek a konyhába. A lasagne alapja már előkészítve várta őket, úgyhogy már csak össze kellett rakni a tésztát és a belevalókat.
-Zöld pestos lasagne nagymamád tésztájával. Tökéletes randi vacsorának hangzik. Majd köszönd meg a nevemben is a nagymamádnak, hogy szánt ránk időt. Nagyon kedves tőle. - mosolygott kedvesen a férfira, és elképzelte Cherub nagymamáját. Egy szigorú, de kedves asszony képe jelent meg előtte, aki elvárja a tiszteletet, ugyanakkor imádja unokáját.
Serena a sajt szeletelést választotta, és ahelyett, hogy elővette volna a pálcáját, inkább egy kést vett magához. Szívesebben dolgozott a konyhában "mugli módra", a konyhai varázslatokban nem volt teljesen otthon, így félő volt, hogy valakinek bajt okoz a késsel. Így maradt a kézzel szeletelés, de Serena nem bánta. Miközben nekilátott a sajtnak, válaszolt Cherub kérdésére az egyetemmel kapcsolatban.
-A kollégium elég zajos, a szobatársam teljesen kiszámíthatatlan. Hol megjelenik, hol eltűnik, fogalmam sincs merre jár. De amíg hagy tanulni, alapvetően nem zavar. De furcsa hely az az Akadémia. Én elég speciális helyzetben vagyok, össze vannak válogatva a tárgyaim, így nincs egy konkrét évfolyamom. Így nehéz barátkozni. Pár emberrel jóban vagyok, meg elég sokat ismerek, de elég egyedül érzem magam. Ezért tudsz bármikor elcsábítani onnan. - mutatott késsel a férfi felé. - Na meg azzal az elbűvölő sármoddal, amiért annyira oda vagyok. - vigyorodott el végül.
-És te nem érzed itt egyedül magad? Óriási ez a ház, és persze akkor biztos szuper, ha Willow itt van, de ha csak te... El sem tudom képzelni milyen lehet csendben és nyugalomban, amikor nincs senki más körülötted. Még az elmúlt egy évben is úgy éltem, hogy mindig volt lakótársam. Mindig valamelyik ismerősünk lakásában szálltam meg, így sosem voltam egyedül.
Serena megint elgondolkozott egy kicsit. Vajon mikor volt úgy igazán egyedül? Vissza sem tudott emlékezni rá. Őt mindig emberek vették körül. Persze volt olyan, hogy a roxforti hálószobában egyedül volt, de akkor is tudta, hogy valaki nemsokára megjelenik, és szóval tartja. Furcsa volt belegondolni egy olyan estébe, amikor csak ül egy kandalló előtt, egy könyvet olvas, és senki nem zavarja meg. Aztán megborzongott. Nem, ez nem az ő pályája, neki szüksége van egy másik ember jelenlétére. Ő ezt szokta meg, ebben nőtt fel.
-Ez a recept Olaszországból származik? Élnek még ott családtagjaid vagy mindenki Angliába költözött? - kérdezte a varázslótól. Kíváncsi volt Cherub családjára.

Serena elgondolkodott azon, amit Cherub felvetett: vajon tényleg hamarabb kellett felelősséget vállalnia a dolgaiért? Végiggondolta a dolgot, illetve azon is végigfutott, hogy az öccse mennyire más körülmények között nőtt fel, mint ő. Na persze, ő volt a fiú, ő volt a "trónörökös" és volt egy imádnivaló nővére is, aki végigsegítette a gyerekkorán - még ha csak nyaranta is tudtak találkozni. Amikor erre gondolt, mindig meglepődött, milyen jó kapcsolat alakult ki köztün annak ellenére, vagy éppen annak hatására, hogy Serena pont akkor kezdte a Roxfortot, amikor Teddy született.
Amikor pedig Cherub felvetette, hogy okozott-e bajt, rögtön bevillantak kisgyerek kora csínytevései.
-Ó, dehogynem okoztam. Egyszer végigrepültem egy gyerek seprűvel az egész épületen. Minden nyitott ajtón berepültem. Anyáék alig bírtak elkapni. Akkor eléggé kikaptam. Egyszer meg addig könyörögtem, amíg engem is beengedtek egy éjszakai csillagnézésre. Nem lehettem több öt évesnél.
Aztán, amikor áttértek Cherub gyerekkorára, Serena rögtön érzte, hogy ingoványos talajra tévedtek. Annyira nem emlékeztet a varázsló a kisgyerekkori énjére, a kislányra, hogy Serena néha-néha - amikor teljesen belefeledkezett a férfi mondandójába - hajlamos volt elfelejteni, hogy Cherub lányként született. Serenát ez egyáltalán nem zavarta, hiszen ő nem a testbe - habár azt sem nézett ki rosszul -, hanem a férfi lelkébe szeretett bele. Abba a nyugodt, kiszámítható, kedves személyiségbe, amit már az első pillanatban is tapasztalt.
Viszont szerencsére Cherub nem akart magába zárkózni, beszélt gyerekkoráról, a nehézségekről. Serena egyelőre nem akart a részletekbe belemenni, de tudta, hogy el fog jönni az a pillanat, amikor le kell ülniük, és komolyan átbeszélni ezt a témát.
A konyhába visszatérve viszont újra feloldódtak mindketten, és visszatértek a megszokott kis viccelődős beszélgetésükhöz.
-Bármikor csábíthatsz, én jönni fogok. Szerintem itt még tanulni is jobban tudnék. Látok pár helyet, ami pont megfelelő a kuckós tanulásnak. De persze elsősorban nem tanulni akarok idejönni. - vigyorodott el a nő, mindent sejtető mosollyal.
Habár a férfi egyértelművé tette, hogy ő haza a nyugalom miatt jött, Serena remélte, hogy az ő jelenléte kicsit felpezsdíti majd a férfi hangulatát. Talán két teljesen más személyiség dolgozott most a konyhában, de a boszorkánynak mindig is az volt az elve, hogy az ellentétek vonzzák egymást. A sors pont azért hozta őket össze, mert Cherubnak szüksége volt a lány pörgésére, viszont fordítva is nagyon jó hatással lehet a varázsló Serena folyamatos nyüzsgésére. Ő képes lehetne lenyugtatni a lelkében dúló kavargást.
-Volterra... - ízlelgette a nő az olasz városka nevét. - Még soha nem hallottam róla. Amikor Olaszországban jártam, akkor én inkább a déli részen jártam. Még Rómába sem jutottam el. Toszkána pedig gyönyörű lehet.
Serena csak bólintott, amikor Cherub jelzezte, hogy ő folytatja a csirkével.
-Én elkészültem a sajttal. Kezdjem el rakni a tésztát a tepsibe? - kérdezte félénken, mert nem akart rosszat tenni. Így, amíg Cherub válaszolt, inkább kortyolt egyet a borból.
-Ez a környezettudatosság a mindennapjaidban is benne van? - kérdezte, miközben körbemutatott a házban. Egyértelmű volt, hogy Cherub szereti a természetet és nem csak a nyugalom és a csend miatt költözött az erdő szélére.
-Inkább a kirándulós típus vagy, mint városnéző? Vagy egy Mungós állás mellett igazából esélytelen az, hogy pihenj is? - érdeklődött mosolyogva Serena.

Serena teljesen egyértelművé tette hosszú csókjával, hogy miért is jönne szívesen, gyakrabban Cherub otthonába. Teljesen lenyűgözte az a mélyről jövő, őszinte szeretet, amit a férfi iránt érzett. Néhány hónappal korábban nem gondolta volna, hogy ilyen furcsa kaland felé vezeti az élet, valami teljesen új felé, amit még soha nem tapasztalt. De most már tudta, hogy szerelmes ebbe a férfiba, el tudja vele képzelni az életet. Lassan közeledtek egymáshoz, de pont erre volt szüksége mindkettőjüknek. Mindketten még csak tapogatóztak a szerelem útvesztőjében, és mindketten tudták, ingoványos talajon jártak. Mert amilyen jó és könnyű volt egy-egy napot eltölteni együtt, úgy egy közös élet rengeteg apró kis buktatót rejthet. De Serena készen állt arra, hogy ezt az élményt megossza a szeretett férfival.
Ezt mind próbálta belesűríteni a csókjába, hogy Cherub érezze, ő kitart mellette, szíve őt választotta, és vele akart maradni.
Végül a konyhában folytatták az esti programjukat, és főzés közben Toscánáról beszélgettek.
-Mindenképpen szeretnék veled elmenni Olaszországba. Valójában az egész világot bejárnám veled. Annyi mindent megnéznék még, ahol soha nem jártam.
Cherub érezhette az izgatottságot Seren hangjában, ahogy a hosszú távú tervekről beszélt. Mert ő már hosszú távban gondolkodott. Hogy mennyi minden élmény várhat még rájuk.
-Viszont első körben színházba kell mennünk. Jövő héten lesz az egyik előadás, amit Valentin-napra kaptam tőled.
Amikor pedig a hétköznapi életre, arra terelődött a szó, hogy hol érzi jól magát, a nő elgondolkodott. Miközben megterített, Cherub pedig egy pálcaintéssel megsütötte a lasange-t.
-Hmmm, ez érdekes kérdés. Régebben mindenképpen a nyugodt, csendes életet mondtam volna. De az Akadémián folyamatos a nyüzsgés, mostanában ehhez kezdek hozzászokni. És az elmúlt évemben sem volt túl sok pihenés, és nyugodtság. De talán pont ezért, mire végzek az Akadémiával, addigra már újra a nyugalomra és a csendre fogok vágyni. Mindenesetre a gyerekeimet mindig egy nyugodt, otthonos házban láttam magam előtt felnőni, nem olyan bolondok házában, mint ahol én éltem. - Persze, ezt akkor, kicsiként imádta, de utólag jobban örült volna, ha a szülei egy kicsit több időt és energiát fektetnek belé. Az öccse sokkal több figyelmet kapott, de talán addigra a szülők is rájöttek, hogy a gyerekekre jobban oda kell figyelni.
Közben elkészült a vacsora, Cherub kérésére a boszorkány megszórta parmezánnal a tésztát, és le is ülhettek az asztalhoz.
-Hm, ínycsinklandozó illata van. - mosolygott rá Serena a varázslóra, és közben felemelte a poharát. - Egészségünkre.
Miután koccintottak, nekiláttak a vacsorának, és közben mindenféléről beszélgettek. Serena mesélt az olasz élményeiről, kérdezte Cherubot Toscánáról, aztán a Akadémiára terelődött a szó. Végül pedig a színháznál kötöttek ki:
-Utánanéztem ennek a Shakespeare-nek, aki írta a darabot. Elég híres a muglik között, de úgy láttam, sokan ismerik a varázslók közül is. Kicsit műveletlennek éreztem magam, amikor bementem a mugli könyvtárba, és Shakespeare-től kértem egy könyvet. De ez a Szentivánéji álom nagyon tetszett. Elolvastam múlt héten, fel akartam készülni.
Serena Cherubra pillantott, hogy mit szólt a lelkesedéséhez. Kíváncsi volt a darabra, kíváncsi volt a megvalósításra, és arra is kíváncsi volt, hogy Cherub látta-e már az előadást.

Serena örömmel hallgatta, milyen nagy tervei vannak Cherubnak. Bemutatni őt a nagymamájának és a családnak? Melengette a szívét a tudat, hogy ennyire fontos a férfinak. Szó, mi szó, neki is eszébe jutott már, hogy bemutassa a férfit otthon, de egyenlőre nem akarta kényelmetlen helyzetbe hozni a varázslót. Boldogok voltak így, és habár Serena szülei tudták, hogy van egy udvarlója, a részletekbe nem merültek bele. Egyedül a keresztapjának mesélt részletesebben Cherubról, és ő lelkesen támogatta keresztlánya kapcsolatát. De mint jó keresztszülő, nem szólt egy szót sem a Fawley házaspárnak a részletekről.
Mindenesetre Serena remélte, hogy legkésőbb a vizsgák után alkalmuk lesz megejteni a toszkán utazást. Hiányzott neki az utazás, az új, az ismeretlen felfedezése, még akkor is, ha az egyetemen valamennyire történtek vele hasonlók. De a tudat, hogy mindezt egy olyan környezetben teheti meg, ahol még soha nem járt, mindig adott egy plusz löketet a kíváncsiságának.
És emellett nagyon kíváncsi volt már Cherub családjára. Sokat meséltek egymásnak a szüleikről, a gyerekkorukról, de személyesen megismerni valakit, teljesen más volt. Meg is jegyezte Cherubnak, hogy alig várja már, hogy találkozzon a családjával.
A vacsora közben átbeszélték a színházi programjuk részleteit. Cherubot őszintén lenyűgözte Serena lelkesedése, úgy tűnt, teljesen meglepte a nő azzal, hogy elolvasta a történetet.
-Végig azon tűnődtem, hogy vajon ez a Shakespeare nem tudott-e valahonnan a varázsvilágról. Netán ő is egy varázsló volt? Annyira pontosan leírja egyes bájitalok és varázslatok hatását. De engem igazán a nevek nyűgöztek le. Titánia, Oberon, Lysander és Hermia. Annyira hangzatos, erőteljes nevek. Érzi az ember, hogy nagy dolgok fognak velük történni.
Amikor Cherub a kedvenc írójáról kérdezte Serenát, a lány elgondolkodott.
-Őszintén szólva, eddig nem igazán mélyedtem bele a szépirodalomba. Inkább csak szakirodalmat olvastam, főleg a csillagászatról és a bájitalokról. Viszont van egy kedvencem ezek közül, amiben a gyógynövények és a bájitalok hatásáról van szó. Gyönyörű rajzok vannak benne, és ha rákoppintasz a varázspálcáddal a gyógynövényekre, majd az üstre, akkor látod, hogyan változtatja a bájital a színét és az állagát. Lehet, hogy te is ismered. Kiskoromban ez volt a kedvenc könyvem. Apa vagy anya odaadta a pálcáját és játszhattam bájitalkeverőset. De nagyon szeretem az ókori görög és római mondákat is. Végül is elég sok közük van a csillagászathoz. Neked van kedvenced?
Miután Cherub válaszolt, elkezdték leszedni az asztalt. A mosogatást egy pálcaintéssel rendezték el, aztán Serena a nappali óriás ablakai előtt álló kanapéra huppant le, kezében a borral. Amikor Cherub is odaült mellé, odahajolt a férfihoz és hosszan megcsókolta.
-Köszönöm a vacsorát. Nagyon finom volt. Alig várom a desszertet. - vigyorgott rá a varázslóra sokat sejtetően, de kicsit pirulva. Egyszerűen nem bírta elrejteni izgatottságát, hogy végre együtt tölthet egy egész éjszakát szerelmével. Eddig nagyon jól érezte magát, és remélte, az este további része is kellemesen fog telni. Sőt, nemcsak remélte, szinte teljesen biztos is volt benne.

A bájitalos könyvre gondolva Serena boldogan emlékezett vissza azokra az estékre, amikor ő rakhatta össze a bájitalokat. Amikor nagyobb lett, és az öccse is elég nagy lett hozzá, Teddynek is megmutatta azt a könyvet, de neki valahogy nem tetszett annyira. Ő inkább a csillagképes könyvekért volt oda. Nem is meglepő, hogy az öccse is kiválóan teljesített a Roxfortban Asztronómia órán. A szüleik elég jól felkészítették a Fawley gyerekeket a csillagászat órákra. Ők már a Roxfortba érkezésük első napján meghaladták azt a szintet, amit az elsőévesektől elvártak. Minden másból viszont ugyanolyan kezdőként érkeztek, mint a többiek.
A nő elgondolkodott azon, hogy mennyire furcsa, hogy nála már kiskorában is jelentkezett az érdelődés, ami miatt néha kikacsintott az asztronómia témaköréből. Őt már kiskorában is érdekelték a bájitalok, és a mágia alapjai, míg az öccsét el sem lehetett vonszolni a távcső mellől. Ő egyértelműen a szülei útját fogva követni, de Serena még mindig nem volt biztos benne, hogy ő teljes mértékben a csillagászatnak kívánja szentelni magát.
Amióta Cherubbal együtt volt, és látta, mennyi mindenre képes egy-egy jól elkészített bájital, egyre többször gondolt arra, hogy szívesebben foglalkozna gyógyító bájitalok készítésével, vagy legalább is valami olyasmivel, ami összefügg a bájitalokkal is. Erről még senkivel nem beszélt, csupán érlelődött benne az elhatározás.
Aztán a gondolatai visszatértek a bájitalos könyvhöz, és Cherubra mosolygott.
-Mindenképpen meg kell mutatnunk Willow-nak. Elő fogom keresni, valahol a szobámban kell lennie. Úgyis készültem valamikor hazalátogatni.
Egy pillanatra megállt a beszédben, és eszébe jutott, mennyire jó lenne, ha Cherubbal együtt mennének haza. Most már a szüleinek is illett volna bemutatni udvarlóját, és szerette volna, ha választott párja is megismerkedik a szüleivel.
-Esetleg te is velem jöhetnél... - mondta halkan, és óvatosan. Nem tudta, hogy vélekedik erről a dologról a varázsló.
Akár válaszolt Cherub, akár nem, a vacsorával lassan végeztek. Eljött a desszert ideje, amit egyértelműen nem a kulináris élvezetekkel akarták kitölteni.
Serena a nappaliban lévő kanapén várta Cherubot, és amikor a férfi odaér, magához húzta és hosszan megcsókolta, ezzel jelezve, hogy milyen desszertre vágyik.
Több, mint fél éve együtt voltak már, de csóknál, és kis összebújásoknál tovább nem léptek. Serena érezte, hogy több van bennünk, hogy ennél jobban vonzódnak egymáshoz, de eddig kivárt. Cherub is óvatosan közeledett felé, semmit nem akartak elsietni. Ugyanakkor Serena tudta, hogy a férfiban megbízhat, éppen ezért vágyódott a közelségére, hogy többet is érezhessen a varázslóból.
Miután egy ideig csókolóztak, és bújtak a nappaliban, Serena csak utána válaszolt a férfinak.
-Megnézhetnénk a hálószobádban azt a remekbe szabott tetőt. A csillagoknak már látszódniuk kell. - puszilta meg a férfi arcát, és vigyorogva pattant fel, hogy húzza maga után a hálószoba felé, remélve, Cherubnak is hasonló gondolatok járnak a fejében, mint neki.