lelkem szavai

[versek]

versek



S mikor a kínját
Tovább nem bírtam,
Ködbe takartam,
Versbe megírtam.

Még meddig sírjon

Még meddig sírjon test nélkül is lelkem ily panaszt,
Lombhullatón, mint ősztől sárgult, szomorú haraszt?
A szívemet sok baj, sok őrlő gond égette meg -
Mért rejtsem lángját - épp ez az, mi ittmaraszt?
Barátom, mint ellenség, testem, lelkem marja szét.
Ó, szívem, meddig tart, amíg a kínzás szétszakaszt?
Szerelmi hívő én, szerelmem mélyén kérdezem:
Még meddig kérhetek "kegyet", mit rabtartóm halaszt?
Ó, Hold, ha álomképed elfolyt vérem tengerén
Korán hozzám sietne fel - hogy várhatnék tavaszt?
Keservem vízzé old követ, de sajnos nem vagyok
Kőszikla én: a szó belőlem lángokat fakaszt.

Szerelem: az ég felé repülni…

Szerelem: az ég felé repülni,
Percenként ezer fátyolt széttépni,
Kezdetben életünket feladni,
Vég-lépés után láb nélkül lépni,
A létet szemeinkből kivetni,
Tulajdon szemeinket se nézni.
Mily áldott - igy szóltam a szivemhez -
Szeretők hajlékába beférni,
Szemeid látókörén túllátni,
A keblek utcájába betérni.
Ó, lelkem, honnét jött a lehellet,
És szívem dobogása! ki érti?
Madaram, legyen hangod madár-nyelv,
Rejtett értelmét elmém megérti.
Szólt szívem: Láttam az ős mühelyben
Víz és sár hajlékát forrni-égni,
Az anyag házából kirepültem,
Az anyag háza teremtett élni,
Azután, erőm fogytán, befogtak,
Formátlan létet, formába térni.

Megköszönöm, hogy vagy

Íme, megköszönöm neked, hogy vagy,
Hogy hallottál valaha rólam
S ha csak egy kicsit is mulattat szeszélyem:
Jól van.

Íme, menekülni vágynék tőled,
Csak evezőm nincs készen a hajóban
És ha nem fogsz vesztemen mosolyogni:
Jól van.

RUBÁÍK
- részlet -

Szavad szótlanná tett engem
Tetted tétlenné tett engem
Nehogy megfogj engem
Szívem házába futottam
Szívem háza volt a csapda
Raboddá tett engem

A nárcisz dícsérete

Kitünteték, s belepirult a rózsa,
nem is palástolhatja szégyenét;
azért restelkedik most elpirulva,
mert elsőbbségét annyit hirdeték.
Pedig bizony a nárciszé ez érdem,
s tiltakozik bár, de való igaz:
ő a virágok tavaszi vezére,
és éppen sereghajtójuk amaz!
Minő különbség: egyik elmúlással
fenyegetőzik, míg ígér a más.
Ha ápolod, élvezheted sokáig,
mintha nem is érhetné pusztulás.
Hasonlatos az égbolt mécseséhez,
s orcák mécséhez, melyek tisztelik.
A csúfságtól megóvja az ivókat
nézése: borhoz meg dalhoz segít.

Én vagyok a hajnal, a hullámzó tenger,
Én vagyok a föveny, lehe est szelének,
Én vagyok a madár, madarász és háló,
Én vagyok a néző, a tükör s a képek,
Én vagyok a szőlő, a sajt, a must és bor,
Kristály kehely, csaplár és ivó testvérek,
A gyertya és tüzén perzselődő lepke,
A rózsa, fülmile s róluk szóló ének,
Én vagyok a homok, a lapát, mész, mester,
Az alapkő, tető; a közép és szélek,
Én vagyok a gyűrü és a lények lánca,
A teremtés foka, az erény és vétek,
Én vagyok, ami van, s az is, ami nincsen,
Dzseláleddin, tudod, én vagyok a lélek.

Ki sírom mellett...
- részlet -

Vén lettem, és te ifjúvá avattál,
Meghaltam, te a sírtól elragadtál,
Ha féltem is, hogy elkerüllek - mégse
Tévedtem el, mert hívó jelt te adtál.