Thomann's Music Shop

~ stairway to heaven ~

[szerelemillat]

szerelemillat


2003. április 19.
Hill

Kicsit borzongva ácsorogtam a tavaszi szellőben. Londonban nem volt olyan meleg még áprilishoz képest sem, talán azért, mert a Húsvét örömére sikeresen kövér, sötét esőfelhők telepedtek az égre. Szorosan összehúztam magamon a mélylila kardigánt és begomboltam a fekete szövegkabátomat. Ebben legalább egy kicsit idősebbnek néztem ki, főleg, hogy még egy pár centit nőttem is mióta elengedtek a Roxfortba.
Azt persze csak Aerith és Dom tudták, hogy összejöttem Hill-lel. A kis paktumunkról viszont semmit… azt hitték, hogy teljesen belezúgtam abba a vörös barbárba és megesküdtek, hogy nem mondják el otthon még véletlenül sem. Anyám minden bizonnyal sikító rohamot kapna, ha sárvérű fiúkkal látna együtt. Már régen kinézte nekem a megfelelő aranyvérű feleséget, ami addig történik csupán játék volt a szemében. Egy Baldronnak ugyanis kötelességei vannak. A kötelességek pedig ott kezdődnek, hogy szaporodunk. Tizenkétéves voltam, nem hülye. Pontosan tudtam, hogy tenyészetre kellettem a családomnak. A nővérem után kellett egy fiúgyerek.
Keserűen pillantottam le a cipőm orrára. Alig engedtek haza máris rám ült ez a depresszió, mert a családom ilyen volt… főleg anya. Megrögzötten meg akart óvni a világtól. Erre az alkalomra is úgy kellett elszöknöm, mert Hill meg akarta mutatni azt az átkozott gitárt, amit majd meg kell vennem neki, ha megtette a kötelességünk ráesett részét. A hátam közepére sem kívántam a hátam mögötti üzletbe. Már úgyis hangzavar volt, hogy kint álltam… és gyűlöltem a hangos dolgokat.
Beletúrtam a hajamba, mikor megláttam Hillt bekanyarodni az utcán. Ez volt az első, hogy nem egyenruhában látott és bár tudtam, hogy makulátlanul szép, tiszta és márkás ruhák vannak rajtam, átfutott a gondolat rajtam, vajon jól áll-e. Korábban meg sem kérdőjeleztem volna magamban a dolgot, hiszen tudtam, hogy tökéletes vagyok. Minden adott volt ahhoz, hogy már attól is odalegyen, hogy a közelemben legyen. Mégis valami átkattant bennem, amikor az ajkai az enyémekre simultak. Vajon a lányokat is úgy csókolgatjak, akik állítólag odavannak értve?
– Te ismered az órát? – néztem rá dühösen. Feltűrtem a kabátom ujját, hogy megmutassam neki az analóg órán hol is áll a nagymutató. – A tizenegy óra neked fél tizenkettőt jelent? Ötéves korom óta képes vagyok felismerni az órán szereplő ada… – Elakadt a szavam, mert valahogy hirtelen túl közel került… túlságosan csillogott az a sárvérű, barna szeme. Aztán megéreztem az illatát. Most nem volt cigiszagú. Sőt, élt bennem a gyanú, hogy esetleg megfürdött és még be is parfümözte magát a találkozásra. Nem arról volt szó, hogy csak úgy kilóg az iskolából engedély nélkül?
– Túl közel állsz… – közöltem egyszerűen, de a tekintetem megint arra a büdös, cigis szájára vándorolt. Láttam, hogy most is kicsit borostás… mert ő nagy. Sokkal nagyobb, mint Theron. Bele sem gondoltam, hogy éppen ez a „nagyság” tette őt veszélyesnek rám. Nem számított. Tudtam, hogy a kettőnk helyzetében én irányítok. Hillnek nagyon kellett az a gitár, már egyenesen ódákat zengett róla, nekem pedig volt elég pénzem, hogy kifizessem. Ez mindkettőnk számára jó üzlet volt.
– Itt nem kell eljátszanunk, hogy… – kezdtem, de lehunytam a szemem, hogy finoman az ajkaihoz érintsem az enyémeket. Mit tesz velem? Miért érzem úgy, hogy a szívem olvadozni kezd? Theront kéne féltékennyé tennünk. – Inkább mutasd meg a zajládát… – dünnyögtem.

szerelemillat
~ 2003. január 22  ~


hell yeah

Tod mindig azt mondta, hogy ha valaha randim lesz, öltözzek annak megfelelően, és ne nézzek ki úgy, mint egy hajléktalan, mert akkor sosem lesz hosszútávú kapcsolatom. Annyira nem éretettem én a jó megjelenéshez, valahogy neki mégis ebben is nagyobb tehetsége volt, mint nekem. Kicsit irigyeltem is érte, mert mindig olyan jól össze tudott öltözni, ha nem volt egyenruhában. pedig nem voltunk se szegények, se gazdagok, mégis olyan... előkelő és lazán menőn nézett ki. Szerettem volna egy kicsit hasonlítani rá, szerettem volna, hogy ha egy kicsit velem van, így hát a csuklómra tettem az ő óráját, ami tönkre ment az ostrom alatt és nem lehetett megjavítani. Szóval igen, hazalógtam a suliból és amúgy is rendbe akartam magam szedni. Persze, ahogy megindultam kifelé a lakásból, apa is megkérdezte, hogy randira megyek-e, én pedig csak megvontam sebtében a vállamat. Tavaszi szünet volt és otthon töltöttem az odőm magy részét, ahol hol a bandával gyakoroltam, hol pedig csak ábrándoztam és igyekezten nem túl sokszor Alfira gondolni. Szóval apa csak odajött a borostás, újságírós, szemüveges ábrázatával és a szürke szemével végigmért, majd megfurult, közölte, hogy várjak még, aztán visszajött és belocsolt kölnivel, majd bólintott egyett és kitolt az ajtón. Meg sem kérdezte, hogy miért lógtam. Zavartan álltam egy helyben pár pillanatig, majd csak lazán a farmerem zsebébe csúsztattam a kezemet. Apával érdekes kapcsolatban voltam, és amiúta az eszemet tudtam, egyedül nevelt minket. Nem sokat bezsélgettünk, de valahogy mindig akkor jelent meg, amikor éppen szükség volt rá. Mintha valami Marvel hős lett volna, Arthur Hill, a Köntösös Igazságosztó.
Kint még egészen hűvös volt, éppen esni készült, és így nem is bántam, hogy a metallicás pólóm felé vettem egy bőrdzsekit, mert nálam valahogy ez volt az elegáns. Egy bőrkabát mindenek felett. Ahogy megpillantottam Alfot, persze rögtön zavarba jöttem, de ezt igyekeztem egy szemtelen vigyorral palástolni, és közel léptem hozzá. Jól  nézett ki és tetszett nekem, határozottan tetszett. Persze... csak a gitárom miatt voltam itt, mégis... Jó volt látni.
– Te ismered az órát?A tizenegy óra neked fél tizenkettőt jelent? Ötéves korom óta képes vagyok felismerni az órán szereplő ada… - kezdett el pattogni, mire az ég felé pillantottam és azt kíbvántam bár elkezdene zuhogni hogy szétázzon a nagy szájával együtt. Szerettem volna cigire gyújtani, de azt apa egy ügyes mozdulattal kicsente a zsebemből. Kellett nekem hazalógni a suliban is kicsíphettem volna magam...
- Én meg öt éves korom óta tudok pisivel hóembert rajzolni a hóba - mondtam gonoszul, majd szemtelenül közelhajoltam hozzá. - Egy mágus sosem késik. És korán se jön soha. Pontosan akkor érkezik, amikor akar - idéztem nagy büszkén direkt közel hajolva az ajkához. Az a csók túl jó volt a multkor. Legalább ő is ki legyen billentve a nyeregből.
– Túl közel állsz… - momrogta én pedig nem igazán mozdultam el, csak elvigyorodtam.
- Inkább te állsz túl közel. Na mi van, manó újra csókot akarsz? - kérdeztem direkt a szája sarkához hajolva. Nagyon-nagyon kellett magamat is arra emlékeztetnem, hogy amúgy a gitár miatt voltam itt, nem pedig azért, hogy egy elvileg 14 éves srácot csókolgassak és kergessem magam egy tesztoszuteronos őrületbe. De aztán Alf motyogott valamit, amire nem figyeltem és aztán finoman megcsókolt, én pedig nem olyan finoman visszacsókoltam. Teljesen megborultak az érzéseim, és aztán csak megfogtam a kezét, hogy inkább a bolt felé húzzam, szigorúan hivatalos dolgok miatt.
- Zajálda - röhögtem fel közben, majd lassan megérkeztünk a mennyek kapujához és mámoros sóhajjal léptem be. Nem igazán jártam erre, mert amúgy minden félretett pénzemet elköltöttem volna itt. - Ó, igen. Óóó, igeeen - dörzsöltem meg a tenyeremet és csak úgy körbebámészkodtam. - Óóó igeeen. Remélem ha meghalok a mennyország is ilyen lesz - mormogtam, és megindultam a basszusgitárosok felé. - Sziasztok szépségeim - vigyorogtam a gitárok felé, majd Alf felé néztem. - Most majd megláthatod milyen elképesztően szexis vagyok gitározás közben. Van hátul hangszigetelt terem, hogy ki lehessen próbálni őket. - magyaráztam szemtelen kacsintással, és direkt hangosabban kiemelve azt hogy h-a-n-g-s-z-i-g-e-t-e-l-t.

[szerelemillat]

szerelemillat


2003. április 19.
Hill

Túl jó érzés volt azt az átkozott vörös fejet megpillantani… és megérezni a büdös dohányszagot, ami állandóan körbe lengte. De neki ezt nem kellett tudnia, ezért azonnal ráförmedtem, hogy mégis hogyan merészelt késni a találkozásunkról. Egyébként sem érdekel! Nem. Hugo miatt vagyok vele, mert ő ettől féltékeny és közelebb akar hozzám kerülni.
– Én meg öt éves korom óta tudok pisivel hóembert rajzolni a hóba – magyarázott fellengzős stílusba és olyan közel hajolt, hogy még fintorogni is elfelejtettem. Az ajkaira pillantottam, ami pont ugyanolyan puhának tűnt a borostás arca keretében, mint korábban. – Egy mágus sosem késik. És korán se jön soha. Pontosan akkor érkezik, amikor akar – tette hozzá, de fel sem fogtam a szavait, mert az ajkaink között csak egy leheletnyi tér volt már. Szinte éreztem, ahogy beszél.
– Inkább te állsz túl közel. Na mi van, manó újra csókot akarsz? – kérdezte, az ajkaim szegletében megéreztem a puha érintését.
– Nem akarok semmit… – dünnyögtem lehunyt szemekkel. Utáltam, hogy kivette a kezemből az irányítást… és a teljesen agyhalott énje ellenre még viszonylag jól is csinálta.
Játszott velem, nagyon-nagyon játszott, pedig semmi joga nem volt hozzá. Már egyszer megmondtam neki, hogy én irányítok és ha nekem megfelelő az alakítása, akkor kapja meg a gitárt… de most nem tudtam ellenállni. Én kezdeményeztem a csókot, és amikor ő viszonozta, csak átkaroltam a nyakát és odabújtam egészen. A testem bizsergett a közelében, egészen megbolondult minden porcikám.
Ha nem húzódik el, talán örökre ott állunk egyetlen csókba összeforrva. Valamit motyogtam, de aztán hagytam, hogy húzzon befelé a kezemnél fogva… pedig mondtam, hogy nem kell eljátszanunk semmit. Az csak a Roxfortra vonatkozik. Hugo nem lát minket itt kint.
–  Zajálda – röhögött fel, de mikor beléptünk, az arcára pillantottam. Láttam, hogy megváltozik a csillogás a szemében… tényleg imádta ezt az egészet, az én szívem meg jó nagyot dobbant. – Ó, igen. Óóó, igeeen – elengedtem a kezét, hogy mehessen, ahova akar és csendesen követtem. – Óóó igeeen. Remélem ha meghalok a mennyország is ilyen lesz.
Elmosolyodtam volna, de próbáltam komoly maradni. Csak követtem őt tovább, egészen addig, míg meg nem látta a basszusgitárokat, amikért idejöttünk.
–  Sziasztok szépségeim – vigyorodott el, amikor pördült egyet. A tekintetünk megint találkozott. – Most majd megláthatod milyen elképesztően szexis vagyok gitározás közben. Van hátul hangszigetelt terem, hogy ki lehessen próbálni őket.
A kacsintásra csak megforgattam a szemeimet. Nagyképű volt és még mindig azt hitte, hogy ő a világ legvonzóbb sráca… pedig nekem Hugo tetszett. Hugo! Nem kell nekem egy koraérett tizenöt éves, aki izmos… és borostás… és az ajkai… a fenébe! EZ MIKOR TÖRTÉNT?! Hirtelen pánikba tudtam volna esni, de kifelé továbbra is azt a dekadens nyugalmat mutattam.
– Túl sokat beszélsz, Hill… – Közöltem egyszerűen, miután végre befejezte a megállás nélküli dumálást. Megköszörültem kicsit a torkomat és körbe néztem, nem nagyon érdekeltek ezek a vackok, de a barna szemek csillogása meglepően boldoggá tett. A szívem elkezdett hevesebben verni és… tudtam, hogy most azt mondaná a nővérem, hogy: „Nyálgombóc.” Egyszer látta, ahogy Hill megölel és hetekig szekált. Régen én piszkáltam őt… ninden megváltozott.
– Jó… akkor próbálj ki egyet. Nem akarom az egész napomat itt tölteni. – közöltem dacosan, hogy ne érezze már magát annyira nyeregbe. – Elnézést. A haverom ki akarja próbálni az egyik izét… – Mutattam a gitárok felé, amikor egy eladó is előkerült. Ha Hill kiválasztotta, amit akart, már kísértek is minket a privát terem felé.

szerelemillat
~ 2003. január 22  ~


hell yeah

Lezser vigyorral pislogtam rá, miközben igyekeztem a zavart leplezni ezzel a laza félmosollyal az arcomon. Nem igazán szerettem volna olyan nagyon romantikus dolgokba belebonyolódni, egy iagzi sztár amúgy is csak úgy szállt virágról virágra. Nem meg az az őrült Baldron szúrós tekintete is enyhén ijesztő volt, amikor végigmért a suliban, mintha tudta volna, hogy miben sántikálok. Bár azt hiszem megérteni sosem fogom ezt a "kistesó" beteges védelmezését, azért mert én is csak egy kisöcsi voltam, és Tod az életét adta értem. Valahogy még most is éreztem azt az űrt bennem, amit ő hagyott. A szobája üres volt és magányos nélküle, furcsa volt, hogy nyáron nem hallottam, ahogy szöszmötölt, vagy ahogy apával duruzsoltak, és nem mehettem át hozzá kibezsélni a kamaszos dolgaimat. Apával is meglehetett volna, de... a tesó az mégis csak tesó volt.
Szóval igyekeuztem magam visszafogni, már amennyire sikerült,. AZért a csóknak örültem, és annak is, hogy láthatóan Alfie is odavolt értem. Hülye voltam az igaz, de nem vak, és hát az érzés kölcsönös volt a részemről is, de csakl azt nem értettem, hogy miért. Csak egy idegesítő, fönhéjazó töpörtyű volt, aki túl magas egót kapott a Baldron névhez. Mégis olyan édesen csillogott a szeme, és röhejesen aranyos volt, amikor felhúzhattam, és kiragadhattam a kezéből az irányítást.
A kellemesen hosszú csók után azért igyekeztem minél gyorsabban mehúzni őt a Mennyországba, Mert hát ha látezhetett egy hely, ahova elkerült az ember, akkor mondjuk én személye szabottan ilyet kérnék. Jó amúgy is elképozelni, hogy Tod éppenséggel ott is gitárpóozgat, vagy dalszövegeket ír csak úgy, nem mintha játszott volna bármelyik együttesben is. Tod furcsán magának való volt mégis számomra ő volt az az erős példa, akinek a nyomában járni akartam. Ha már belőle sosem lesz ünnepelt híresség, akkor majd én azzá válok helyette.
– Túl sokat beszélsz, Hill… – közölte Alfonz lesajnálóan, szemforgatva mire visszaforgattam a szememet.
- Ez van, be kell érned velem, meg a dumálásommal, ha azt a Theron gyereket valaha is féltékennyé akarod tenni. Olyat szagolsz, amilyet szakítasz - fűztem tovább, és jót virultam a szellemes megszólalásomon.  - De ha ilyen idegesítő vagyok, kereshetsz mást is... csak előbb modnjuk választanék egy gitárt - vigyorodtam el.
Jó… akkor próbálj ki egyet. Nem akarom az egész napomat itt tölteni. Elnézést. A haverom ki akarja próbálni az egyik izét…  - ismételten csak megforgattam rá a szememet.  Közben elénk kóválygott is egy eladó, majd miközben elmagyaráztam neki, hogy mit keresek, ő pedig zenenyelven válaszolt, tudtam, hogy ezzel is kellően felidegesítem és untatom Alfonzot, így amikor elvonult kikeresni amit én kinéztem úgy egy élettel ezelőtt, még a kirakatban volt az a gitár. Tod és én csak álltunk a kirakat előtt az egyik nyáron és csillogó szemekkel bámultuk a gyönyörűséget.
- Úúú, Slash zacskójára, ezaz bébi! -vigyorodtam el, és elvettem az eladótól a csodálatos hölgyet, aki ugyan olyan lelkesedéssel bámulta a finom vonalait, a gyönyörű vörös ruháját a vintage stílusú alakján. - Már most imádom - vigyorogtam el, és Baldront berábgattam az egyik próbafülkébe. Ott rögtön a nyakamba is vettem, és rádugtam egy erősítőre, hogy hangolni kezdjem. A basszus ahogy felcsendült megborzongtam.
- Na, ha ezt megveszed nekem, egy életre a tiéd leszek - momrogtam, mert hát valljuk be egy majdnem 180 fontos gitárról volt szó, és nem hittem valahogy el Alfról, hogy csak úgy belenyúl a zsebébe és kp-ban kicsenget ennyit. Főleg mert amúgy nem is fontban fizettünk odaát, hanem galleonokkal meg egyéb fura nevű pénzekkel.
- Na jól van csak a kedvedért eljátszok egy dalt, fantasztukusságommal, hogy ha kapok egy csókot - hajoltam elé, vigyorogva, miközben a gitárral a nyakamon úgy éreztem magam, mintha a zene királya lettem volna. Pedig az Elvis volt.

[szerelemillat]

szerelemillat


2003. április 19.
Hill

Talán, ha Hill nem élvezi annyira a helyzetet, feszengtem volna. Ez az üzlet annyira mugli volt, amennyire csak lehetett, én pedig nem voltam hozzá szokva. Furcsa, kígyózó vezetékek voltak mindenhol, na meg tompa dübörgés jött a távolabbi részekről. Szorosan tapadtam inkább Hillre, elviselve a belőle áradó undorító dohányillatot.
– Ez van, be kell érned velem, meg a dumálásommal, ha azt a Theron gyereket valaha is féltékennyé akarod tenni. Olyat szagolsz, amilyet szakítasz – közölte szinte szemtelenül. Utáltam, hogy ennyire nagyképű és elviselhetetlen, mintha ő lenne nyeregben, pedig közel sem volt ez így. – De ha ilyen idegesítő vagyok, kereshetsz mást is... csak előbb modnjuk választanék egy gitárt.
Megforgattam a szemeimet, majd elhúzva tőle a kezeimet, inkább zsebre vágtam őket. Nem akartam itt tölteni a napomat… semmi bajom nem volt ugyan Hill társaságával, de zavart, hogy nem rám figyel, hanem azokra a műanyagdarabokra.
– Ha mást választok, nem lesz gitárod sem, nagyokos. – Közöltem, majd inkább megszólítottam az egyik eladót, hogy végre történjen is valami. Én tényleg nem akartam itt lenni… zavaróan lenyűgözték a hangszerek, miközben én azt akartam, hogy csak és kizárólag én legyek az érdeklődése középpontjában. Nem baj. Idegesítő volt, ahogy az eladóval fecsegett és az is, ahogy az a bézs valami előkerült. Mármint egy gitár.
Csak mordulva bámultam meg, ahogy csillogó szemmel örvendezik.
– Úúú, Slash zacskójára, ezaz bébi! – És nem maradhatott el a szokásos, harsány megnyilvánulás sem. – Már most imádom – közölte, majd megragadott és szó szerint rángatni kezdett. Ezt legalább annyira utáltam, mint a korábbi érzelmi kitörését, ami nemi szervek emlegetésébe torkollt. Hogy lehet valaki ennyire alpári… és… ah! Tényleg haragudtam rá, mert valamit jobban szeretett, mint engem… nem mintha a közöttünk lévő mindenség nem csak egy színjáték volna.
– Olyan vagy, mint egy felpörgött orángután. – Világítottam rá a tényekre morcosan. Azt persze nem bántam, hogy kettesben maradtunk az ajtó csukódását követően. A többit kevésbé élveztem, azt a zajt.
– Na, ha ezt megveszed nekem, egy életre a tiéd leszek.
Mordultam egyet válaszként. Tudtam nagyon jól, ha ezt megveszem neki, többé rám sem néz, mert azzal letudtuk a paktumunkat, ő pedig szépen visszatér a bandájához… én meg egyszerűen csak összejövök Hugoval. Egyszóval mindenki megkapja, amit akar és többet rám sem fog nézni. Ettől a gondolattól mérges és hisztérikus lettem, hirtelen egyáltalán nem akartam ezt az egész helyet és hülye ötletnek tűnt idejönni.
– Na jól van csak a kedvedért eljátszok egy dalt, fantasztukusságommal, hogy ha kapok egy csókot – hajolt oda hozzám. Aztán persze én már csókoltam is meg, mintha kötelező lenne, de közben megpróbáltam a vállánál lefelé tornázni a gitárt. Óvatosan, alig észrevehetően simítottam lefelé a pántot. Az sem érdekelt, ha leesik és összetörik és ki kell majd fizetnem. Van elég pénzem. Ha kell mugli pénz is.
– Azt akarom, hogy jobban csókolj… – sóhajtottam az ajkai közé és finoman megharaptam az alsó ajkát, kicsit a nyelve hegyét. Amíg arra figyelte, volt lehetőségem megszabadulni a gitártól is. – Ha ügyes leszel, kapsz valami pengető cuccot… – dünnyögtem az ajkai közé, közben a vállán megcsúszott a gitár, kicsit lejjebb kerülve. Így közelebb tudtam simulni és a hajába túrni.

szerelemillat
~ 2003. január 22  ~


hell yeah

Láttam Baldronon, hogy nem iagzán jött be neki első látásra a hely. Azért nem is tudom. Furcsán unalmas lehetett az élet a varázslóknak. Komolyan olyan középkori körülményekben éltek, még tévéjük se volt, meg nem tudták mi az, hogy telefon, legalább is a legtöbben. akik nem a mugliktól jöttek még frászt is kaptak ezektől a cuccoktól, pedig azért az elektromosság is enyhén szólva már az emberiséggel stáguldott a jövő felé, úgy nagyjából az első utcalámpa óta. Furcsán szürének tűnt még Alfonz világa is, az aranyvérüek nem is tudtam, hjogy miket csináltak szabadidejükben. Varázslósakkoztak, meg kviddicseztek, de azért ezzel a két dologgal meguntam volna az életemet kb. 4 éves koromban. Szerettem volna, ha Alf is megismerheti ezeknek a mugli prűdségeknek a jó és izgalmas oldlaát is, szóval nem is ártott neki az, hogy velem lógott.
– Ha mást választok, nem lesz gitárod sem, nagyokos - bökte ki, aztán én csak megforgattam a szememet. Iagzából pont azt mondtam, hogy majd utána kereshet mást, ha az agyára megyek, és akkor mind a ketten viszonylag jól is jártunk volna. Nem mintha nem hiányzott volna, és még miatta a nővére eszelős tekintetét is képes voltam elviselni. Néha úgy bámult olyan nyak nyújtogatóan, mintha csak egy csirke lett volna, aki éppen azt keresi, hol csípjen bele az emberbe.
Ahogy a kezeim közzé kaparintottam a gyönyörűséget, alig vártam, hogy megszólaltassam, és hogy vele lenyűgöözzem legalább is minimálisan Baldront. Nem volt könnyű játszani a basszus gitáron, iagzából ez azoknak volt a legtökéletesebb, akiknek kicist nagy tenyerük és hosszu ujjaik voltak, mint nekem. Csak pár húrból álltak és nem ártott ha a nyakánánál az emberek le tudták fogni a húrokat normálisan. És amúgy is a basszusgitáros diktálta azt a néma, menő tempót a többieknek, amik a dallamok alapjait képezték, és amikre persze sosem figyelt senki, mert mindeki az énekest, a dobost és a szólógitárost bámulta, mivel azok hangosabban szóltak és látványosabbak is. De én elhatároztam, hogy le fogom nyűgözni Alfit, így azzal a lendülettel már húztam is be egy próbaszobába, ahol ketetesben lehettünk. Én. Alf. És a gitár.
– Olyan vagy, mint egy felpörgött orángután - jegyezte meg, én pedig csak egy elégedett lelkes vigyorral válaszoltam neki.
- Hidd el, nem jársz rosszul, ha ez az orángután itt melletted efl van pörögve - magyaráztam és odabent rádugtam az erősítőre a hangszert, és kacsintottam is egyet. Mielőtt még felvezttem volna  a szexi pózomat a gitározás előtt, odahajoltam hozzá, hogy csókot lopjak tőle,. Iagzából kívántam őt, olyan nagyon, és ezt még annyira magamnak se mertem bevallani. hatással volt rá, és nem is tudom. Csal valahogy boldoggá akartam tenni. Nem értettem, hjogy lehetett rám ilyen hatással egy elkényeztetett aranyvérű. Bárcsak itt lehetne velem Tod. akkor talán neki elmodnaném, hogy mit érzek. És talán tudna valami menp tanácsot adni. De ő nincs itt és mindent nekem kell megoldanom egyedül. Minden választ, minden mindent.
– Azt akarom, hogy jobban csókolj…  Ha ügyes leszel, kapsz valami pengető cuccot… – suttogta, én pedig most kivételesen hagytam, hogy irányítson. Nem is bántam, mert eléggé izgatóan hatott rám a csókja, a kis harapásai, és még az sem érdekelt ahogy a gitárt lefejtette rólam, ami elnyúlt a földön. Csak hümmögtem egyet és a nyelvemmel áttörtem az ajkain, hogy mebgtaláljam az övét és szenvedélyesebben vontam magamguz, miközben a falnak támasztottam a hátamat. A másik kezemmel lejjebb simíttottam a hátán, kicist elidőzve a fenekén, aztán visszatértem, hogy a nyakán át simítva a hajába túrjak. Elég kellemetlenül éreztem magam odalent, a nadrág szűkös is lett, de nem akartam megrontani még.
- megkapod életem lehjobb csójkát, remélem boldog leszel - súgtam kissé igézett hangon az ajkaira, miközben eszem  ágában sem volt elhúzódni, és közelebb vontam magamhoz, hogy nadrágon keresztül is érezhessem legalább őt.

[szerelemillat]

szerelemillat


2003. április 19.
Hill

Zavart. Kifejezetten zavart az a gitár a kezében… hát mi az, hogy Claus Hill nem velem foglalkozik, hanem valaki mással? Egyszerűen felháborító és zavaró volt, mintha ténylegesen ellenem akart volna tenni ezzel az egésszel. Meggyőződésem volt, hogy így is van. Ezért léptem hozzá közelebb.
– Hidd el, nem jársz rosszul, ha ez az orángután itt melletted efl van pörögve– Magyarázta, miközben a hajába túrtam. Közelebb hajolt egy csókra, de nem engedtem neki, hogy elhúzódjon. Elmélyítettem az ajkaink táncát, a nyelvem finoman simult az övébe. Olyan érzéseket keltett bennem, amiket addig nem is ismertem igazán. A gitárt próbáltam lefejteni róla, főleg miután hangot adtam a követelésemnek. „Jobban csókolj.” Olyan egyszerűen hangzott, de tökéletesen benne volt minden, amit akartam. Meg én akartam és kész. Tehát úgyis kellett lennie.
A gitár közöttünk kötött ki a földön, de átléptem rajta, ahogy hátrébb húzott. A háta a falnak simult, én pedig hagytam magam egészen odahúzni. A testem a testéhez tapadt, a csók pedig folytatódott. Valahogy úgy éreztem elkap a hév. Nem akartam, hogy vége legyen az egésznek, a simítása a testemen bizsergető volt. Imádtam az ujjai melegségét a hajamban érezni…
– megkapod életem lehjobb csójkát, remélem boldog leszel – lehete az ajkaimra. A csók folytatódott, de akkor megéreztem odalent valamit. Szinte azonnal megfagytam a mozdulatban, a szemem elkerekedett, éreztem, hogy elvörösödök. Ő persze még csókolt, de hátrébb kellett lépnem. Majdnem átestem a gitáron is.
– Én… ö… – Túrtam végig a hajamon, mikor már jó három lépessel hátrébb voltam. Tudtam én mi az a szex, meg mindent tudtam róla, mert már benne voltam abban a korban, hogy beszélnek róla körülöttem. Sőt… volt, aki azt hangoztatta, ő már túl is van rajta. – Igazából eszembe jutott valami, amit elfelejtettem… és…
Az ajtóra mutattam. Nem akartam elmenni, de kettesben voltunk, ő nagyobb volt nálam és én egyenesen rettegtem attól, amit ott éreztem. Nem voltam kész erre, hiába akartam megint csókolni, átölelni a nyakát és csak vele lenni. Soha, de soha nem akartam ennyire Hugoval lenni, ami pedig csak még ijesztőbbé tette a helyzetet. Tizenötéves volt, én meg tizenhárom. Nem egyformák voltak az igényeink. Nem nagyon mások, mert engem is érdekelt, csak a testem nem volt még kész rá. Anyámnak abban igaza volt, hogy másképp fejlődök, mint a többiek. Talán a nyáron, ősszel lesz változás. Nőttem egy kicsit, átalakultam, de még nem annyira, mint más tizenháromévesek.
– Szóval… izé… – Kezdtem, de nem tudtam mozdulni sem, mert egyenesen a szemébe néztem. A szemeit utáltam a legjobban. Túl szépen csillogtak és képesek voltak egészen megőrjíteni.  Megköszörültem ugyan a torkom, de nem térített észhez még ez sem.
– Hill… én… – Makogtam tovább, majd hátat fordítottam neki, végig túrtam a hajamat. Éreztem, hogy a csók hevében kicsit kiizzadtam a barna tincsek alatt. Fogalmam sem volt, mi tévő legyek. Legszívesebben visszarohantam volna a karjai közé, mégis rettegtem. – Nem tudom… – Böktem ki végül és továbbra sem fordultam felé. Egyszerűen nem akartam látni, milyen képet vág most, hogy elkapott egy gyenge pillanatomban. Csak azt éreztem, hogy menekülni akarok.

szerelemillat
~ 2003. január 22  ~


hell yeah

Hirtelen nem is tudom elkapott a hév, és már a testemet se tudom irányítani. Túlságosan őrjítő volt Claus illata, és a csókja is olyan finom, egyszerűen nem bírtam elengedni, és ennek sajnos odalent is meglettek érezhetően a következményei. Igazából nekem kellett volna lennem az óvatosabbnak, mert biztos voltam benne, hogy megszerzi majd magának Hugot és akkor én romantikézhatok a basszusommal, meg a bandával. Deegyszerűen csak elszállt az agyam és úgy csókoltam, mintha magától értetődően ő lett volna a barátom és nem is tartoztunk össze semmilyen vacak megállapodás miatt sse.
őrülten zakatolt a szívem és akkor ott hirtelen nem is nagyon gondoklkodtam, csak élvezettel csókoltam és érintettem meg a nyelvét a sajátommal, túrtam bele jobban a barna tincsek közzé, és vontam közelebb magamhoz, hogy minden egyes porcikámmal érezhessem abba a hangszigetelt szobában, ahol csak a hangosító és a gitárom lehetett szemtanúja ennek a jelenetnek. De az volt a hiba, hogy túl közel öleltem magamhoz és a testem szinte azonnal reagált a szenvedélyre, ami nem csak engem hozott mérhetetlenül zavarba, hanem őt is. Igazából nem voltam már szűz, volt egy két kalandom, mégis csak zenész voltam egy klassz együttesben, de így még senki iránt nem éreztem, és ez teljesen kibillentett a magabiztosságomból. Ahogy Alfot is.
– Én… ö… - makogta, majd olyan hirtelen húzódott el tőlem, mintha teljesen megégettem volna. A levegő olyan gyorsan szaladt a kettőnk közötti, egyre nagyobb távolság közzé, hogy úgy éreztem, egyenesen pofán csaptak. Alf majdnem hátra esett a gitáron is, olyan nagyon hátrált én meg csak nagy szemekkel pislogtam felé.
– Igazából eszembe jutott valami, amit elfelejtettem… és…-mutogatott az ajtóra szerencsétlenüll, miközben én a zsebembe dugtam a kezemet és csak nekitámaszkodtam a falnak. Nem sok idő telt el, és a közös zavarunk rövid időn belül a nadrágomat is kényelmesebbé tette. Kínos volt, igazából és én nekem is menekülhetnékem támadt, de csak nem mozdultam, ahogy ő sem. Továbbra is csak néztem rá, aztán megborzoltam egy gyors mozdulattal a hajamat, és felsóhajtottam.
Gondolkodtam, hogy mégis mi a szart mondhatnék, de semmi értelmes ötlet nem jutott az eszembe. Mégis mit lehetne ilyenkor mondani, de tényleg? Ha élt volna még Ted már előre megkérdeztem vona tőle, hogy viselkedjek, mit ne csináljak, de nélküle olyan voltam, mint aki teljesen el volt anyátlanodva. Az apjával meg az ember nyilván nem beszélt így, és az anyám... Hát ő biztos távolságban volt tőlünk. Remélhetőleg.
- Ja, nekem is... igazából... oda... meg hát... - nyitottam ki a számat mintha csak nekem is lett volna dolgom, de nevetségesen álltam továbbra is a helyemen. tobzódva a számtalan gondolataim között. talán tényléeg inkább bezsélnem kellett volna azzal a Theron gyerekkel, hogy jöjjenek össze s akkor nem fájna majd annyira ha elhúz és elvesz egy aranyvérű csajt hogy aztán aranyvérűeket nemezzenek egymásnak. Két külön világ voltunk és valahogy egyikünk se illett bele a másik életébe. Az élet kibaszottul szívás tud lenni.
– Hill… én…  Nem tudom… – dadogott tovább, miközben a hátát néztem, én pedig csak sóhajtottam egyet. Megráztam a fejem, nem mintha láthatta volna, de aztán csak megköszörültem a torkomat.
- Én se tudom - dünnyögtem végül, és lehajoltam a gitáromért, hogy a fezsültség oldaása képpen játszak valamit. Volt egy dallam a fejemben, a számokat leginkább közösen írtuk, de ha valakinek volt jó ötlete azt bedobtuk és ha tetszett továbbfejlesztettük. Odamentem hozzá, és csak úgy hátulról megborzoltam a haját majd elvigyorodva odahajoltam hogy a szemébe tudjak nézni, megkerülve  hátát.
- Lazulj már el, nem történt semmi, nem is tudom miről beszélsz - kacsintottam rá, majd magam mellé lehúztam a földre és játszani kezdtem, miközben lágyan bizsergette a levegőt a basszus kellemes dörmögése, hogy elmossa legalább egy kicsit az iménti kínos pillanatainkat.
- Inkább azon agyalj, hogy meg fogod nekem venni Dorothyt.
Mert egy gitár nem gitár csajnév nélkül. Mint a hajók se hajók.

[szerelemillat]

szerelemillat


2003. április 19.
Hill

A testem hevesen remegett még mindig. Nem tudom mi történt, csak megpróbáltam magam elszakítani tőle. Menekülni akartam, jó messzire innen. Azt is éreztem, hogy egyszerre elsápadok és még is kipirul az arcom. Levegőért kapkodva próbáltam kicsit összeszedni magamat. Az ujjaimmal próbáltam helyrehozni a hajamat, a barnatincsek kuszán álltak, ahogy Hill közéjük simított.
- Ja, nekem is... igazából... oda... meg hát... - dadogott ő is. Képtelen voltam felfogni, hogy ő, aki elvileg egy nagymenő együttes tagja hogyan érezheti magát ugyanolyan kellemetlenül, mint én. Biztos voltam benne, hogy rengeteg csajt megkapott már az iskolában… ezért is volt olyan jó választás nekem.
- Én se tudom.
Nyeltem egyet.
Nem tudtam, mit tegyek, mit mondjak. Egy-két lépést hártáltam az ajtó felé, de aztán már mozdulni sem tudtam. Egy részem azt kívánta, bár folytattuk volna mindazt, amit elkezdtünk, egy másik pedig rettegett éppen ugyanettől. Csakhogy tudtam, ha most elmegyek innen, akkor ő majd valami csajjal összejön, akivel tökéletes párt alkotnak… én meg bámulhatom őket a folyosón. Erre nem voltam kész.
Az ujjaimat a homlokomnak támasztottam és kicsit megráztam lehunyt szemekkel a fejemet. Tisztán kellett volna gondolkodnom, ehelyett egészen kezdtem belebonyolódni a helyzetbe. Ezt az egészet Hugoért csináltam, most viszont Hillt nem akartam elveszíteni.
- Ennek nem… nem kellett volna megtörténnie. - Billentem vissza kicsit a valóságba, bár meglehetősen nehezemre esett.
Elfordultam, hogy az ajtóhoz lépjek. Hallottam, hogy ő is mozog, felveszi a gitárt, aztán az illata még intenzívebben érződött… hát persze, hogy közelebb lépett. Az ujjai az éppen csak elrendezett tincseim közé fúródtak, aztán nagy szórakozottan megint összeborzolta a hajam.
- Lazulj már el, nem történt semmi, nem is tudom miről beszélsz. - Lépett elém. A barna szemekbe néztem, tudtam, hogy csak azért mondja, hogy ne menjek el. Hagytam magam lehúzni a földre és odakuporodtam mellé. Direkt olyan közel, hogy érezzem az illatát is.
A gitár a kezében furcsa, dörmögős zajt hallatott. Ha ezt nevezte zenének, hát őszintén sajnáltam, részemről elég szörnyű volt… még el is fintorodtam.
- Inkább azon agyalj, hogy meg fogod nekem venni Dorothyt.
Felvontam a szemöldököm. Aztán lefogtam a kezét, így a pocsék hangzavar megszűnt és megint csak az a kellemes csend maradt. Hát ezért jók a hangszigetelt szobák, mert nem hallatszik a sok hülyeség, ami odakint történt.
- Nem nevezheted így. - Közöltem és a hüvelykujjammal végig cirógattam az ajkain. Ahogy megnyugodtam, leesett, hogy a hatás, amit kiváltottam belőle azzal a csókkal, még az előnyömre is formálható. - Mellesleg, pontosan tudom, hogyan veszem meg. Halál egyszerű lesz. Odamegyek a pénztárhoz és kifizetem. Ha eljött az idő. - Fejtettem ki a cseppet sem bonyolult műveletet. A szavakat az ajkaira leheltem, majd elhúzódtam.
- Kijátszottad magad? Unatkozom. - A hangom persze dacos maradt, ráadásul még mindig pirult és kócos voltam. Semmi kedvem nem volt ebben a bűnbarlangban maradni tovább.

szerelemillat
~ 2003. január 22  ~


hell yeah

- Ennek nem… nem kellett volna megtörténnie motyogta Baldron, nekem meg erre összeszorult a torkom. Mégis mit csináltam vona? A testemet nem tudtam visszafogni, ahhoz túlságosan nagy hatással volt rám.
zavarban voltunk. Még én is, pedig nekem aztán tényleg nem kellett volna, hogy zavarban legyek. Végül is tapasztalt férfi ember voltam már, az életem derekán, szóval semmi sem érhetett testileg váratlanul, és most mégis megtör5tént az, amire sose gondoltam volna, hogy megtörténik. Olyan nagy szemekkel néztem Alfra, mintha csak szarva, vagy legalább is patát növesztett volna. Nem tudtam, hogyan kezeljem ezt az egész kínos szituációt, így hát én se tettem mást, mint hogy zavartan dadogtam valamiket összevissza. Nagy szemekkel bámultam hát, ahogyan az ajtó felé indult, de én se tudtam ellökni magamat a faltól, aminek a hátamat támasztottam. Mi van, hogy ha odamegyek hozzá, akkor ő egyszerűen képen töröl és lelép? Egszerűen nem akartam, hogy csak úgy eltűnjön az életemből, hogy aztán valahogy valami aranyvérű nővel lással, akihez hozzá kellett mennie. Szerettem volna még ezt a kettőnk között lévő furcsa világot megtartani. Szerettem volna még, hogy ha maradt volna egy kicsit, úgy mindig.
Azt kívántam, hogy bárcsak itt lehetne velem Tod, és mondana nekem valamiken okosságot, de hát magam voltam. Az ostrom óta csak egyedül magamra számíthattam. Ironikus, hogy pont mégis egy aranyvérű tetszett meg ennyire, hogy nem akartam elengedni.
Összeszedtem hát a bátorságomat, és arra gondoltam, hogy Tod is azt mondaná, hogy ne legyek gyáva. Szóval odaléptem hozzá, összeborzoltam a tincseit és mélyen a szemébe néztem, hogy utána magammal húzhassam egy kicsit zenélni. Ami láthatóan nem tetszett neki, pedig szerintem volt a basszusban valami különösen egyedi, hátborzongató dörmögés, ami eggyé olvasztotta a ritmust és a dallamokat a többi hangszerrel közösen.
- Nem nevezheted így. - Dacosan közölte vele a tényt mire én kinyújtottam volna rá a nyelvemet, de az ujjai megtalálták az ajkamat amitől csak zavarba jöttem és megköszörültem a torkomat.
- Neeem? Na és mért nem? Csak nem féltékeny lennél arra a tényle, hogy egy csaj húrjain játszom? - kérdeztem szemtelenül, majd egy mozdulattal bekaptam az ujját, ami az ajkamon pihent.
-  Mellesleg, pontosan tudom, hogyan veszem meg. Halál egyszerű lesz. Odamegyek a pénztárhoz és kifizetem. Ha eljött az idő. - jelentette ki nagy magabiztossággal Alfonz, én meg csak felhrkantottam. Valahogy nem volt az a típus, aki több száz fonttal a zsebében szaladgált. A galleont még el is hinném, de a fontot.
- Ahha. Ugye tudod, hogy hülyének néznek, ha galleonnal fizetsz? - döntöttem félre a fejemet és úgy fürkésztem az arcát. - Amúgy meg most jött el az ideje - közöltem aztán, mert mégis hova akarta volna húzni az időt?
- Kijátszottad magad? Unatkozom. - nyugtalankodott én pedig sóhajtottam, majd felálltam, kezemben szorngatva a gitárt, a másikkal meg megragadtam Alfonz kezét, hogy kihúzzam a teremből.
- És mégis mit szeretnél még csinálni? Azon kívül, hogy megveszed a gitáromat - - Még bnem tutam odaállni a kasszához, mert felgyűlt egy kis sor. Alfra néztem, aztán pedig a sorra. Hát az biztos, hogy nem fogok innen elmenni a gitárom nélkül. Kissé félhomály van odakint, miközben ácsorgunk, aztán egyszerre csak egy hangos puffanás hallatszik, mint amikor kiég valami égő, és teljes sötétség borul a boltra. Szinte csak homályos ember alakokat látok, miközben kissé morcosan felsóhajtok.
- Ah, na ne már. - Alf arcát próbálom kivenni a sötétben, hogy mégis mennyire kap pánik rohamot.

[szerelemillat]

szerelemillat


2003. április 19.
Hill

Valahogy minden zavart azzal a gitárral kapcsolatban. Ha megkapja, akkor az azt jeleni, hogy sikeresen féltékennyé tettük Hugot és a kapcsolatunknak vége, mert akkor én mással leszek, ő meg megkapja, amiért ezt az egészet csinálja. Nem akartam, hogy ez legyen… nem akartam, hogy vége legyen, azt meg végképp nem, hogy csajokról nevezze el a hangszert. Tuti valami csaj, aki tetszik neki.
– Neeem? Na és mért nem? Csak nem féltékeny lennél arra a tényle, hogy egy csaj húrjain játszom? – kérdezte. Az ujjamat a szájába vette, amitől megint az az arcpirító remegés futott végig a testemen. Nem tudtam még mindig hova tenni az érzést, de egy pillanati nem volt erőm elhúzni tőle. Fél percre volt szükségem, hogy összeszedjem az agyam és képes legyek felkapni a vizet azon, amit mondott.
– Az zavar, hogy hülyeségeket magyarázol. – Közöltem felháborodottan, majd meglóbáltam a karomat felé, ahogy elhúztam a kezemet. Persze ezzel a lendülettel alaposan szájba is vágtam, amit történetesen meg is érdemelt.
Felvontam a szemöldököm a kérdésre. Pontosan tudtam, hogyan fogom megvenni a gitárt, de láthatóan Hill azt hitte, gyengeelméjű vagyok. Rendben, varázsló vagyok, ez meg valami mugli vacak, amihez nem kéne elvileg értenem, de gyerekkorom óta volt pénzem, azt pedig ott költöttem el, ahol akartam.
– Ahha. Ugye tudod, hogy hülyének néznek, ha galleonnal fizetsz? – Döntötte félre a fejét, mintha valami idiótához beszélne. Ezért megforgattam a szememet, hogy éreztessem vele, mekkora barom. – Amúgy meg most jött el az ideje – tette hozzá.
– Ha nem tudnád, a Gringottsban lehet fontot váltani. – Jelentettem ki és kihúztam magamat, dekadensen felszegtem az államat hozzá. Még mindig nem hittem el, hogy ennyire bolondnak néz, miközben kettőnk közül én hordom az agyamat a fejemben. – Sosem jöttem volna mugli helyre pénz nélkül.
Tök mindegy. Nem akartam fizetni amúgy sem, de ebbe nem mentem bele. Ha nem adom oda a pénzt, nem kapja meg a gitárt, ilyen egyszerű. Nem akartam, hogy nála legyen, ki akartam kapni a kezéből, hogy elmenjünk innen… és együnk fagyit vagy sétáljunk valamerre. Nem tudom, andalogni akartam vele, aztán visszamegyünk a suliba és úgyis minden tökre más lesz.
– És mégis mit szeretnél még csinálni? Azon kívül, hogy megveszed a gitáromat – mondta és már húzott is ki a gitárral együtt. A sor hosszú volt, így meg tudtam ragadni a csuklójánál, aztán kirángatta a tömegből, hogy elvegyem a kezéből a hangszert. Ha nem engedte, kicsit erősebben rángattam meg.
– Nem akarom… még nincs itt az ideje! – Hangoskodtam persze, mire néhányan megbámultak minket. Nem érdekelt, hogy mit gondolnak, nekem van jogom hangoskodni. – Elegem van! Ha megveszem, neked vége! NEM AKAROM! – Visítottam, majd sikkantottam egyet, mert hatalmas kattanással hirtelen kiégett a villanykörte és vak sötét borult a teljes üzletre. Talán az egész áram elszállt, nem tudom… nem tudtam.
– Ah, na ne már. – Hallottam meg Claus hangját, elengedtem a gitárt, ami koppant a földön, én pedig azonnal odabújtam hozzá. Nem féltem a sötétben, egyszerűen csak érezni akartam.
– Nem akarok szakítani veled… – sírtam el magam, pedig nagyon nem kellett volna gyengeséget mutatni. – Nem vehetem meg… sajnálom… – suttogtam a fülébe és adtam neki egy kicsi puszit a nyakára, mert csak ott értem fel. Aztán végig simítottam a hátán. Közben persze eszembe jutott, hogy ezek a szavak egy vallomással értek fel.
– Még nem tetszem eléggé Theronnak.

szerelemillat
~ 2003. január 22  ~


hell yeah

Szerettem cukkolni Baldront, mert nagyon vicces felháborodott fejeket tudott vágni hozzá. Persze nem néztem ki belőle, hogy galleont modnjuk fel is váltaná, de inkább szórakozhattam így is az idageinakt a huzigálásával, mint mondjuk mással - amit nem lehetett, persze, és amitől még most is végtelenül zavarban voltam. Persze a szájbavágásra nem készültem fel, így egy eégedettlen és meglepődött morranás kiszaladt belőlem, miközben ő olyan peckesen indult meg kifelé, ahogyan azt a legtöbb aranyvérűnél lehetett látni. Ránézésre is különbözőek voltunk, és nem hittem el még én se, hogy ez a kapcsloat olyan nagyon működöhet hosszú távon. Pedig én is szerettem volna, hogy ha működiuk, nagyon szerettem volna, ha nincs hugo ha nincs ez az egész megállapodás, é... mindennek vége. Nem szerettem volna, de a gitárt igen, csak azt a kis mondatot hagytam volna ki, hogy vége szakad ennek az egésznek. Nehezen engedtem én is akaratos voltam a magam szintjén és olyan griffendéles makacssággal bírtam.
Elégedetlenül morgolódott, én pedug csak kiröhögtem, miközben odamentüünk a sorhoz és úgy szorongattam a gitárt, mintha össze lettünk volna ragadva. Persze így szerettem volna Alfot is szorongatni, csak hát féltem, hogy megint történnek dolgok, és nem akartam, hogy most meg ettől még világgá is rohanjon.
- Tudod, ha kifizeted akkoréééé háááááhéééhááá - szakadt ki belőlem, miközben Alf hirtelen kiráncigált a tömegből, majd annyira megdöbbentem, hogy éppen csak nem zudta kivenni a kezemből a gitáromat. Egy ideig úgy rángattunk, mintha öt évesek lennénk, akik a homokozóban összeverekednek a legjobb játékokért.
- Mimimiimii - makogtam, de aztán Baldron úgy fakadt ki, mintha máris nem is tudom alártam volna valamit, hogy soha többé rá nem nézek. Esküszöm olyan nagy szemekkel bámultam rá, hogy a gitár is kicsúszott a kezeim közzül.
- Nem akarom… még nincs itt az ideje! Elegem van! Ha megveszem, neked vége! NEM AKAROM! - teljesen kikelt magából, én pedig csak tátott szájjal néztem, nem igazán tudtam kezelni a helyzetet és még bámultak is. A koncerteken meg úgy általában nem zavart szerettem a bámulás közepette lenni, de amúhgy ez most kínos volt.
- De megígérted - motyogtam kicist csalódottan és szomorúan néztem a gitárra a földön. Persze tudnom kellett volna, hogy lehet meg se veszi, túl szép volt ez az egész, és hogy velem is csak olyan szórakozott izéből csinálta, amit csinált, vagy mert kereste az útját, nem is tudom. Aztán hirtelen sütét lett és csak ketten letünk a fekete fátyolban még csak a szemek se bámultak már minket. Morgolódtam egyet, de Alf odabújt hirtelen én pedig ösztönösen magamhoz öleltem, mintha a sötéttől próbáltam volna megóvni.
- Nem akarok szakítani veled…Nem vehetem meg… sajnálom…
felsóhajtottam és csak megráztam a fehemet, nem mintha látta volna. A csókba és a simogatásokba beleborzongtam, és reméltem, hogy a nadrágban most nem mozgolódik semmi. Pedig ilyet nem gyakran kíván magának egy pasi, azt hsizem. De csak bújtam és élveztem ezt a titkos intim pillanatot.
- Még nem tetszem eléggé Theronnak - bökte ki aztán én meg megköszörültem a torkomat.
- De nekem eléggé tetszel. Nem hagyjuk inkább a megállapodást? - csúszik ki a számon, de még most áldom is a sötétet, hogy ne lássa ahogy elvörösdiik a pofám. Nem nagyon vártam pozitív választ de valahogy ezt ki kellett mondanom. Aztán gondoltam egyet,m és kézen ragadva kinavigáltam őt, az álom gitáromat hátra hagyva a fény felé, miközben az emberek idegesen toporogtak odabent. Kiérve kicsit hunyorogtam, mahd egyszerűen odafordítottam és megcsókoltam, hosszasan és szenvedélyes szeretettel.

[szerelemillat]

szerelemillat


2003. április 19.
Hill

Rohadtul nem érdekelt az a hangszerbolt, meg a mugli vacak kasszának a kattogása. Nem akartam fizetni, ezért rángattam félre a tömegből és próbáltam meg elvenni tőle a gitárt.
– Tudod, ha kifizeted akkoréééé háááááhéééhááá– magyarázott, de nem akartam neki engedni. Még jobban próbáltam rángatni a kezéből a hangszert, hogy adja már ide. Nem voltam hajlandó fizenti, mert akkor elmegy és a lányoknak teszi majd a szépet vele, mert azt hiszik, hogy menő ha valaki zenész. Nem menő és nem is ez volt, amiért nem akartam, hogy másokkal legyen. A vörös tincsek, a sötét szemek, a borosta érintése az arcán, miközben csókol… apróságok voltak, de megjegyeztem őket. De én akkor is Theront akarom. Mit akarnék egy ilyen alkatól? Nem volt magyarázat, mégis kihúztam a kezéből a gitárt. – Mimimiimii.
Teljesen figyelmen kívül hagytam a hablatyolását. Csak üvöltöztem, mert üvöltenem kellett, hogy végre rám figyeljen ne arra a vacak pengetős műanyagdarabra.  Az sem érdekelt, hogy a tömeg hőbörögni kezd. Nem érdekelt, hogy zavarok és elnyomom a hangszórókból szóló obszcén dalszöveget.
– De megígérted – közölte csalódottan. Persze, kihallottam belőle, hogy jobban érdekli a hülye gitár, mint én, hogy neki az a minden… őt nem zavarná, ha ennek vége lenne. Megtette a kötelességét, mert féltékennyé próbálta tenni Theront a kedvemért. De akkor sem… nem érdekelt az sem, ha megszegem az egyességünket.
– NEM. ÉRDEKEL. – Emeltem fel a hangomat újra.
Ha nem borul ránk a sötétség, talán nem is zökkent ki ebből a hevességből semmi. Csak erőszakosan akartam és akartam magamnak, nem adva őt másnak. Módosítanom kellett volna az egész megállapodást… de még erre sem volt agyam belegondolni. Csak odabújtam, mert most nem látott senki minket. Aztán csendesen súgtam oda, hogy nem akarom megvenni neki a gitárt. Az sem érdekelt, ha esetleg az összedörgölőzéstől megint olyan lesz ott lent. Érezni akartam őt.
– De nekem eléggé tetszel. Nem hagyjuk inkább a megállapodást? – kérdezte aztán halkan. A sötétben hiába néztem fel rá, éppen csak a körvonalait láttam. Nem tudtam megszólalni… talán érezte, milyen nehéz helyzetbe sodort ezzel. A szüleim egyenesen ölni tudnának azért, ha magafajtával keverednék. Őt talán még Theronnál is rosszabbnak látnák… kiváltképp anyám, aki a széltől is óvna, de egy idősebb fiútól biztosan. Fiútól simán.
Éreztem, hogy az ujjai az enyémek közé siklik, majd húzni kezd kifelé.
Hamarosan odakint voltunk a hűvös levegőn, a fényben. Még nem tudtam rendesen kinyitni a szememet, így hagytam, hogy csókoljon finoman és hosszan. Nem húzódtam el, sőt átkaroltam a derekát is, hogy még közelebb tudjam vonni én is magamhoz. Nem akartam, megszakítani ezt a pillanatot.
– Hill. – Súgtam az ajkaira. Nem engedtem, hogy hátrébb lépjen. – Igazából csak tizenhárom éves vagyok. – Ismertem be és a szemébe néztem, ahogy végre nem bántott annyira a fehér fény. Tudtam, hogy ez majd kicsit hátra veti a dolgokat közöttünk, hiszen biztosan nem voltam még kész, hogy testileg együtt legyünk… de ő vágyott rá.
– De szeretnék a pasid lenni. – Csúszott ki végre az ajkam közül a válasz. Nem volt mit tagadni… valójában őt akartam csókolni és nem Theront. – Ha valaki kérdezi, azt kell mondanod, hogy őrülten teperned kellett értem. Világos?

szerelemillat
~ 2003. január 22  ~


hell yeah

Hirtelen tényleg, de komolyan nem tudtam hova tenni Balron eszement kirohanását. Esküszöm nem értettem mi baja lett  hirtelen, pedig... annyira nem vettem véresen komolyan ezt a hülye egyezséget, hogy most a gitárom után hozzá se szülok, meg ilyenek. Csak hát két dolgot akartam egyszerre, a gitárt is meg Alfot is. Úgyogy eléggé hülyén érontett, hogy így elcibált a kasszától, mintha csak valami rongybábu lettem volna. Igazából  atömeg csodálkozó méltatlankodása se érdekelt anniyra, mert csak Baldron mérgesen villogó szemeit figyeltem, meg az arcát, ami menten készült volna felrobbanni. A gitár is hangos és szomorú koppanással zuhant a földre kellemetlen visszahangot hagyva maga után. Mér vártam is, hogy mikor fog iderohanni egy eladó, és mikor fogja kifizettetni velem a gitár árát, hogy ha tönkre ment. Vagy az is benne volt a pakliban, hogy közlik, többet ide nem jöhetek. Komolyan a kedvenc boltomról volt szó!
Szerettem volna megmagyarázni ezt az egészet neki, de még csak szóhoz se jutottam, és közben a szemem sarlából láttam is közeledni a tömegen átfurakozó eladó fickót, ami kétszer akkora volt széltében és hosszában is mint én. Charlie-val bezsélni kéne, hogy ilyenek legyenek a kidobóembereink.
– NEM. ÉRDEKEL. – Alf orditására tényleg összerezzentem, de mielőtt válaszoltam volna bármit is, fekete lepelként borított be bennünket a sötétség, és mintha az az egész előbbi hisztériát is sikeresen ketté vágta volna. Persze ez teljesen elég volt arra, hogy kibillentsen mind a kettőnket a zaklatott állapotunkból, és egy kicsit hagytuk kicsúszni a gondolatainkat a szánkon. AHogy Alf megölelt én úgy öleltem vissza, és vallottam be neki szerencsétlenül, hogy mit is reztem iránta. Iagzából olyan elbűvölőnek találtam ezeket a gyerekesen makacs vagy sznob megnyilvánulásait. És még most is beleborzongtam abba, hogy milyne édes ízű volt a csók, amit adott, milyen szépen csillogott néha a tekintete, amikor hagyta magát ellazulni a közelemben és neki volt eddig a legselymesebb haja is.
Tudtam persze hogy ez az egész olyan hülyeség és abszurd. Baldron mégis csak aranyvérű volt, még a nővérét is kényszerházasságra ítélték azzal a debil Monstroval. Úgy hallottam a legidősebb testvérül felszívódott és valahogy ezt nem is csodáltam. Aranyvérűnek lenni teher volt. És még nagyobb terhet jelentek ezzel Alfonznak is, mert hát... ki voltam én? Egy senki. Egy mugli családból származó senki.
De inkébb csak fogtam őt és kihúztam onnan a sötétségből. És akkor ott a homályos fényben hunyorogva, ami annyira bántotta a szemem, hogy még be is tudott volna tőle könnyezni, magamhoz vontam egy hosszú csókra, és szinte az ajkai közzé sóhajtottam, amikor a derekamat átkarolva ő is közelebb vont magához.
– Hill. Igazából csak tizenhárom éves vagyok - erre felvontam a szemöldököm és nagyokat pislogtam rá. Jó, azért valljuk be nem igazán néztem ki belőle, hogy tizennégy. De ha úgy vesszük ezzel a testtel amúgy is csak 11-évesnek nézett ki nagyon maximum. De azért egy kicsit meglepődtem.
- Basszus most mi lesz - mormoltam és drámaian felsóhajtottam. DE közben én is a szemébe néztem. Azért így érthető volt az előző kiborulása, meg hát mégis csak... Basszus, hát ez de ciki. Vagyis nem úgy, csak rám nézve. A testemre nézve. De azért csak nem voltam olyan parazst, hogy emiatt otthagyjam. vagy ilyesmi. Egy úriember midnig megvárja a tökéletes pillanatot.
– De szeretnék a pasid lenni. Ha valaki kérdezi, azt kell mondanod, hogy őrülten teperned kellett értem. Világos?
Erre csak odahúztam egy újabb csókra. Érztem, hogy a szívem egy kicsit zavarában jobban meglódult, mint kellett volna.
- Már most is azt cisnálom, nem? Őrülten teperek - kacsintottam rá, majd megfogtam a kezét és összefűztem az ujjainkat, miközben a fény se bántott már annyira, és egészen kellemes idő lett a végére. - Na gyere, veszek neked valami nagyon drága fagyit, vagy ilyesmi - hajoltam oda hozzá és arcon pusziltam, miközben megindultam Alf ízlésének megfelleő fagyot keresni. Ami itt úgy sem lehetett, de legalább csináltunk valami romantikusat is a mai nap. És már  agotár sem volt olyan fontos.

KÖSZÖNÖM SZÉPEN A JÁTÉKOT!