Alapos gonddal készültem, mert jól tudtam, az első benyomás a legfontosabb. Legalábbis a találkozások és a szex esetében biztosan. Örömtelenül, de kissé kajánul elmosolyodott a tükörképem erre a gondolatra, de attól még tökéletesen húztam végig ajkamon a vörös rúzst. Aztán felálltam, és lustán a gardróbomhoz sétáltam, hogy kivegyek belőle egy ruhadarabot, ami szavak nélkül segíti majd, hogy bemutatkozzak az új terapeutámnak.
Bár ahhoz talán nem kéne semmit sem felvennem. Maradhatnék rögtön így, ruha nélkül. Hisz mi őszintébb az ember fedetlen bőrénél? Azon rajta van a sokévnyi jólét és gondoskodás, egészséges táplálkozás és drága testápoló szerek nyoma épp úgy, ahogy a háborúban szerzett vágások, amiket szexepilként tartottam meg. Persze, csak azokat, amik jól mutattak. Az égésnyomokat, a rondább sebhelyeket plaszti-medimágikai úton már rég eltávolíttattam.
De nem ezeknek kell ilyenkor beszélni, úgyhogy kiválasztok egy kivágott, aranyszínben csillogó ruhát. Rettentő unalmas, de legalább kimeríti az elfogadhatóság fogalmát. Ebben elregélhetem az egész kis életem, megnyílhatok a szakavatott füleknek, és várhatom a lelki segélyt… Na persze. Csak a bájitalomért megyek, minél jobban elkésve, hogy ne kelljen sok időt ott töltenem, aztán lelépek, nem kell a sallang.
Jók ezek a lelki szemetesládák sok mindenre. Szexre, kirúgatásra, a legutolsót még meg is kínoztam úgy, hogy sírva ment ki a megbeszélésünkről, és soha többet vissza se jött. Pedig a crucio el sem hagyta a számat. A parfümöm karcsú, formás kristályüvege után nyúltam, megragadtam a nyakánál, és a szokásos, már rutinmozdulattam cseppentettem egyet-egyet a csuklómra, egyet a nyakamba, egyet pedig a dekoltásomra. Rám ne mondja senki, hogy nem adok magamra, vagy elhagytam volna magamat csak azért… Amit velem tettek. Nem is hatott meg igazán az egész, a csődbe ment esküvőn sem tudok bánkódni már, de legalább jó ürügynek hangzik arra, hogy a lehető legerősebb és legmámorítóbb agytompító főzethez hozzájussak. Az új kis terapeuta pedig bizonyára meghatódik majd a történeten, ha eddig nem hallotta.
Mondanám, hogy még izgalommal tölt el az újabb préda tudata, de már ezt is unom. Nem is számolom, hányadik pszicho-medimágust utalja ki nekem a Minisztérium, de nem reménykedem benne, hogy ez más lesz, mint a többi. Írja alá a jelenléti ívet, hogy ne járjanak a nyakamra az aurorok meg a gyógyítók, utalja ki nekem a bájitalt, amihez más úton nem tudok hozzájutni, aztán ne fecséreljük egymás idejét hasztalan bájcsevejjel. Legfeljebb szexszel. Bár, legutóbb az is meglehetősen kiábrándító volt. Azt a pasast többek közt azért is rúgattam ki.
Felvettem egy, a ruhához illő magassarkút, aztán a kandallóhoz sétáltam, és kivettem a tartóból egy fél marék smaragdzöld port, hogy aztán kecsesen a feketén tátongó tűztérbe hintsem. Felcsaptak a lángok, én pedig közébük léptem. Nemsokára már a Mungó útálatos, fertőtlenítőszagú folyosóján sétáltam kelletlenül, élvezettel nézve le jó feltűnően minden szembejövőt. Ahogy benyitottam a megfelelő ajtón, azt vártam, hogy ahogy szokott, egy lelkesedést mímelő, magát annyira megértőnek tartó agyturkászt találjak ott. De ahelyett egy kissé szétcsúszott, pofás pasas szundikált a feslett bőrfotelben.
Annak ellenére, hogy magassarkúban voltam, most könnyedén és hangtalanul lopakodtam oda hozzá. Ó, micsoda lehetőség… Itt alszik édesdeden, végtelenül. Sose tudná meg, ki bénította meg a szívét egy zöld villanással. Vagy ki bűvölt lemoshatatlan faszt a homlokára. Közelebb hajoltam hozzá, anélkül, hogy hozzáértem volna. De volt valami ismerős az arcában - és ha nem lett volna is, egyszerűen kedvem volt nézegetni csábító vonásait. Milyen jól állt neki az alvás!
Aztán ahogy tekintetem szertelenül tovább barangolt az arcáról teste más részei felé, felfedeztem, hogy a kezéből épp az én aktám készül a földre hullani. Halk, rövid sóhajjal fojtottam el a kitörni készülő nevethetnéket. Nem mintha olyan jó kedvem lett volna bármikor, de elég nevetséges, hogy így eluntatta az életem. Hát, engem nem untat, ahogy alszik. Sőt. Remek alkalom rá, hogy felébresszem. Méghozzá igen aljas módon.
Két kezemet megtámasztottam a válla felett, a fotelen, aztán óvatosan odahajoltam hozzá, hogy megpróbáljak óvatos csókot lehelni rá, mint valami inverz tündérmesében, ahol nem a hercegnőt keltik fel így, hanem épp fordítva.
De megelőzött, én pedig lenézően somolyogva lebbentem hátra, nehogy ahogy feleszmélésében talpraugrik, lefejeljen.
– Ébren vagyok!
- Nem úgy tűnik, Mr. Csipkerózsika.
Dorombolva gúnyolódtam, aztán lazán keresztbe fontam a karjaimat magam előtt, de nem csak a zárkózottság nonverbális kifejezése miatt, hanem mert ez egy elég előnyös mozdulat tudott lenni hölgyeknél, ha jól csinálják. És én jól csináltam.
- Üdvözlöm, Miss Nott!
Ezt nem méltattam válaszra, csak aprót intettem fél kezemmel, aztán kecsesen letelepedtem a vele szemben lévő fotelre. Lezseren hátra is dőltem benne, és élveztem, hogy a poros, tompa, csupa bőr és fa és papír irodai környezetben én vagyok az egyetlen, ami arany és csillogó.
- Csokis kekszet?
Csak egy lesújtó pillantást vetettem a mellém lebegő tál felé, aztán szemtelenül somolyogva újra a dilidokit méregettem inkább.
- Szóval, hogy vagyunk ma?
Megint apró, szusszanásszerű nevetés helyetti hangot hallattam, és kicsit szélesebbre húzodott a képemen ülő gunyoros mosoly. Előre dőltem, és a karfára könyököltem. Szertelenül méregettem a fickót, még egy kicsit szó nélkül, hogy legalábbis elkezdjen gondolkodni rajta, miért teszem, de talán még azt is megvártam, hogy kényelmetlenül vagy értetlenül fészkelődni kezdjen. Ezek legalább annak a jelei voltak, hogy kezdett végre őszintén figyelni.
- Komolyan? Ezzel a sablonnal indítunk? Oké… Hogy vagyunk? Kösz, jól. Őszintén, kicsit szomorúan. Akarsz róla beszélni?  Hát persze, a világ rossz és gonosz, az életem nehéz, láttam anyámat öngyilkosságot elkövetni, a halálfalók mindent rámkényszerítettek, és ó! Nemrég ott hagytak az oltárnál! Jaj, hiszen ez borzasztó, bizonyára nehéz lehet most Neked… Igen, szörnyű, aludni sem bírok. Megértem, de a gyógyfőzetek talán segíthetnek ezen. Igen, az csodás lenne!
Kedélyesen eljátszottam neki az egész beszélgetést úgy, ahogy nagyjából már legalább ötször zajlottak ezek az első beszélgetések. Nem voltam már tapasztalatlan kislány, akit még elbűvöltek ezek a jól betanult, hamis és üres lélekturkászi szófordulatok.
- Tudod mit? Megkímélem magamat is, meg Téged is ezektől a felesleges és unalmas köröktől, jó? Nehogy megint elszundíts. Mint az előbb, az életemen…
A hangom még mindig nyájas és duruzsló, de élvezettel próbálom meg zavarba hozni egy kis játékos szemrehányással. Finoman aprót biccentek a papírjaim felé, amik a földre estek, mikor a fickó az imént olyan hirtelen felugrott.
- Szóval gyorsan írd fel azt a bájitalt, amiről mindketten tudjuk, hogy ilyen esetben fel szokták írni mindig, mert az a bevett gyakorlat úgyis a hozzám hasonlóknál, és közben mesélhetsz arról, hogy honnan ismerlek.
Bűbájosan könyöklök a fotel karfájára, államat a tenyerembe fektetve, színpadiasan azt jelezve, mennyire figyelek. És tényleg, azon gondolkodom magam is, hol láttam már ezt a formás pofikát…

- Miért? Mi történt, elrontottam egy csókjelenetet?
Eltúlzott szemrehányással bólogatok, de aztán elvigyorodom, és magamban arra gondolok, hogy ez még nem helyrehozhatatlan. Lehet, hogy csak elhalasztotta kicsit? Végülis megszoktam, hogy megkapom amit és akit akarok. A férfiak pedig az előbbi kategóriába tartoznak a szememben, szóval… Meglátjuk. Ha jó lesz, talán nem rúgatom ki még a héten.
Tetszik, hogy megbámul. Elégedettséggel tölt el, bár egy kicsit untat is, de minden úgy történik, ahogy szokott. Kivéve ezt az álmatagságot, de legalább üdítő változatosság, hogy egy kedvetlen alanyt ezúttal egy legalább annyira kelletlen szakember kénytelen kezelni.
- Iagzából arra lettem vona kívácnsi, hogy indult a napja, vagy bosszankodott-e, amiért első körben félrekented a rúzst, de így is jó. És, ó Merlinre, milyen hánytatott sors.
Bár az arcomon ülő mosoly nem változik, a hangulatom sebesen vált jegesbe, és vészjóslón húzom ki magam a kényelmes fotelben. Mondanám, hogy kösz a megértést, és a fenét van félrehúzva, de még tovább mondja a mondókáját.
- Tényleg érthetőek az igényeid, de…
Közbevágok persze, hogy abba a mederbe tereljem vissza a beszélgetést, amit már unos-untig ismerek. Jó, ha játszani akarja a komolyt, rendben, de az az egy jó ezekben a dokikban, hogy kiírják a bájitalomat. Minden mást megtalálok akármelyik pasasban. Még azt gondolom, hogy nyert ügyem van, és könnyű meccs volt, de sajnos egyre nyilvánvalóbb, hogy mégsem.
- Nem, nem fogok felírni neked semmilyen bájitalt egyelőre. Csak ha megbizonyosodom a felől, hogy mégis mire kell felírnom. Érdekes történetet adtál elő, mit ne mondjak, tényleg. Deee nekem sok midnen nem stimmel a történetével. Egy oltárnál hagyott ara? Erre fel kellett írni a Méyalvás esszenciáját? Valami itt erősen hibádzik, és én nem fogom úgy elengedni, hogy ne jöjjek rá, hogy mi. Szerencsétlenségedre kíváncsi természetem van.
Egy kicsit még hallgatok, fixírozom sunyin és szemrehányón, közben azon gondolkodom, hogy a torkának essek, vagy valami más tájékának. Amilyen lelkesen bámult az előbb… De eddigre világos, hogy azért az esze még maradt a helyén, ha félig alszik is. Bár most, hogy megélénkül, egyre ismerősebb.
- Normélis esetben nem írnak fel ennyi szert. Mesélél nekem róluk is, ha már olyan bájosan közlékeny vagy velem?
- Ha te is elmeséled, hogy úsztad meg az Azkabant... Kééépzeld, rájöttem, honnan vagy ismerős!
Elégedetten somolyogtam, s áthajolva a karfán, egy kecses, de gyors mozdulattal odakaptam a bal karjához, hogy egyrészt felhúzzam rajta az inget, és megleshessem a csuklóját, mit találok vajon ott. Másrészt addig üssem az acélt, amíg meleg… Mert acélos izmokat fogtam, ez elsőre világos, de még a legerősebb acélt is meg lehet olvasztani a megfelelő módon.
Ha csak el nem húzódott, finoman cirógatva tűrtem fel egészen inge ujját, és az én szürke blézeremet úgy tűrtem fel, hogy az övé mellé simítottam saját fedetlen alkarom. Akár volt az övén valami látható, akár nem, az én jelem ott volt még - bár már nem maga a sötét jegy, csak a heg, ami Voldemort bukása után maradt belőle. Igen, ez volt valójában az az egész - egy ronda, és kitörölhetetlen heg. Persze, nem volt elkendőzhetetlen, az enyémen is olyan mágia ült, hogy csak az láthatta, akinek szánt szándékkal mutatom. De eltávolíttatni… Nem egyszerű lenne. Ahogy azt a tátongó, véres sebet sem, amit az életemben hagyott.
- Szerintem ez izgalmasabb olvasmány, mint az aktám, vagy a meséim. Ez eleget mond neked arról, mit láttam? Hogy mit tettem? Hogy mi mindent veszíthettem?
Végigsimítottam az ő csuklóján, de a szemébe néztem.
- Te is ott voltál azon a gyűlésen, emlékszem… Te is végignéztél kínzást, gyilkolást, agymosást… Rossz lóra tettünk, mi?
Most már dorombolva suttogtam, a tekintetem megpróbáltam belefúrni az övébe. Berozsdásodott az oklumenciában szerzett ismeretem, de ehhez nem kellett mágia, elég volt a sima tapasztalat.
- Te is biztos sok mindent és sok mindenkit vesztettél… Ne mondd nekem, hogy éjjel, a sötétben, a magányban ugyanolyan édesdeden alszol, mint egy ex-halálfaló aktáján, amiből már nyilván az ezredik ugyanolyat látod… És amilyen talán a Tiéd is lenne, nem igaz? Mondd, hogy úsztad meg a fogságot? A te segged nem én védtem meg, arra emlékeznék - pillantottam futólag az említett területek felé, aztán vissza a szemébe.
- Sok van hasonló, de nem egy normális eset az enyém sem. Hát irigyled tőlem azt a pár óra felhőtlenséget, és azt a kevés nyugodt alvást?

- Áh, nem olyan nagy sztori ez…
Úgy bólogatok erre, hogy lerí az arcomról, egy percig se hiszem. A legjobb sztorik így kezdődnek. Látom, hogy a szeme mélyén valami emlékek pörögnek, és bár nem olvasok gondolatot ahhoz, hogy ezeket lássam, de a fényük, az a narancsvörös, halálos izzás, az nem kerüli el a figyelmem. Jól illik a zöld íriszekhez.
- Hmm, és mégis honnan? Tudod, régi dolgokra nem nagyon emlékszem? Együtt buliztunk volna?
- Nem volt az buli… Az a jövő lehet…
A felismerés láthatóan terül szét az arcán, én pedig helyeslően bólogatnék, de aztán valami böszmeséget nyög be, ami kicsit meglep.
- Kilencven nyara? Ejj micsoda koncert volt!
Értetlenül fintorgok, aztán rájövök, hogy csak ökörködik, és legyintek, mintha egy bosszantó legyet próbálnék elhessegetni. Elvégre, még mindig nem tértünk a lényegre, sőt egyre inkább elkanyarodunk tőle. Egy hajtűkanyar kell, és egy kis cirógatás, hogy visszatérjünk rá.
- Ó, azokon aludtam.
- Nahát. Meglepő…
Színpadiasan sóhajtok fel, br eddig főleg ezt tudom róla, mármint a megnyerő borítón túl eddig csak azt tanultam, hogy meglehetősen… álmatag. Sebaj, én majd felrázom, mint egy jó erős mokkachino. Ha én nem alhatok békén, hát más sem fog, míg meg nem kapom a napi betevő italaim.
- De meg kell hagyni suta kis ösztövér volt. Nehéz a családból kiszakadni, nem igaz, Nellie Nott?
Elfojtok egy sóhajtást, mert az őszinteség nem kenyerem, legfeljebb, ha hasznomra válhat, de most nem tenné. Már csak azért se akarom hogy igaza legyen. Nehogy már egy magafajta agyturkász úgy érezze, beleláthat a fejembe. Engem nem lehet tankönyvből tanulni, nívótlan lenne olyan egyszerű esetnek lenni, de ezegyszer… ráhibázott.
A név mindenkit kötelez, de van akiket, például pont a Nottokat, erőteljesebben. Ha csak nem akarnék olyan szégyenletes fekete báránya lenni a társadalomnak, mint amilyen távoli Edward kuzinom, nem tehetek meg akármit. Bár tény, hogy neki legalább házasodnia sikerült… Kár, hogy azt a pedigrés picsát vette el. Még nem is küldtem nekik nászajándékot, de ami késik, nem múlik, majd kérek a kertésztől sárkánytrágyát.
Inkább visszaterelem a szót megint a számomra megfelelő mederbe. És megemlítem a pszichológus bácsi popóját, mert ahhoz van kedvem.
- Ó, arra én is biztosan emlékeznék. Hát édesebben alszom, nyugtatók nélkül, mint egyesek ezerféle löttyel. Én legalább emlékszem a rémálmaimra, és egy kicsit tőlük embernek érzem magam, mert... Nem félek a sötéttől.
Dühösen húzódom el, és hátradőlök a fotelben. Még a lábaimat is keresztbe vetem, de nem baj, legalább csorgathatja a nyálát, talán meggondolja ezután, mit mond. Még, hogy én, félek… Felháborító. Egyébként pedig ki akarja embernek érezni magát, mikor az kellemetlen? Most is, zavarnak az emberek, zavar a fény, ez a bosszantó és makacs alak, zavar még az is, hogy jó az illata… Hiányzik a kellemes bódultság, ami feledteti velem ezeket, és ellényegteleníti a problémákat. Nem mintha félnék tőlük… Csak minek foglalkozni velük?
-Megnyugtatlak, minden betegem egyedi, és az ezredik ugyan olyan egy kicsit sarkított. Bevallom, izgalmas vagy Nellie Nott. rendkívül izgalmas, szóval tudd be az unalmasságát az akta felszínességének. Mert hogy nem túl sok igazság van benne.
Durcás arcomon újabb enyhülés fut végig, de azért nem feledem, hogy az előbb gyávasággal vádolt meg. Egyszer majd jól kikap érte, az biztos.
- Egyébként meg eléggé ügyesen meglapultam. Farkasok közt bárányt játszani, és fordítva elég kockázatos, de legalább megent pár évtől az Azkabanban. Tiszta vagyok, már ha nagyon szigorúan a halálfalós éveim nézzük.
- Szerencséd, hogy megtehetted.
Ha egy feletted álló, vagy a Nagyúr azt mondja, végezz ki valakit - hát kivégzed. Vagy úgy jársz, mint a Malfoyok. Ez ilyen egyszerű. Hogy ezt valaki kikerülje… Minimum láthatatlannak kell lenni. De néha az sem ment meg.
- Na és téged ki mentett ki, hm?
- Protektor vagyok. Én vagyok saját magam egyik legjobb cégére. Mert hát én ártatlan vagyok. Hiszen kényszerítettek. Esküszöm! Még az anyámat is megölték, és ha nem engedelmeskedem, jöttek volna a többiek, a végén pedig én…
Eljátszom a szegény, sajnálni való áldozatot. Mintha én lennék a nagyobb vesztese ennek az elmúlt terrornak, és nem az a pár útban lévő alak, akit megöltem. Igaz, a holtaknak már nicns veszteni valója, nekem viszont van. Még mindig. Pedig amennyit már vesztettem…
- Irigyleni nem irigylek semmit tőled, kedves hölgyem, csak a kis teste védelmében inkább más megoldásokat javasolnék. Mondjuk több beszélgetést, és kevesebb delíriumot.
- Kedves, hogy így érdeklődsz a testem iránt, de annak mégis inkább tettekre, és nem szavakra van szüksége...
Itt szándékosan tartok egy kétértelműséget megerősítő, komisz szünetet, és csak azután folytatom.
- De tudod mit? Ha felírod nekem csak mondjuk a Mélyalvás esszenciáját, eljövök legközelebb is. És lehet, hogy nem rakatlak ki az állásodból úgy, mint az elmúlt…
Itt látványosan elgondolkodom, és az ujjaimon számolok drámaian, miközben őt bűvölöm pimaszul a tekintetemmel.
- … Sok elődödet. Írj fel legalább egy heti adagot, és akkor jövő héten talán hallasz egy kicsit igazabb mesét tőlem. Ne félj, valahogy majd ébren tartalak-  kacsintok úgy, mint az előbb ő is tette, bár kicsi kacérsággal. Mondjuk most inkább megfojtani volna kedvem, de akkor nem kapnám meg a fejadagom. Azt meg még valahogy elviselem, ha ezentúl heti rendszerességgel pofavizitelnem kell ezt a cukipofát. Majd szép meséket találok ki neki, amiken hátha nem alszik el.