Ha az ember hallott egy ismerős dallamot felcsendülni, könnyen jött el az a pont, amikor már magától is tudta dúdolni. Valami ilyesmi volt az is, ahogy Blair-el felvettük a fonalat. Régi rutinok, az, hogy éveken keresztül a hónapok java részét egy iskolában, egy klubhelyiségben töltöttük, egy ház étkező asztalánál ettünk, egy ideig egy csapatban játszottunk mind-mind az ismerős dallamot jelentették. És persze nem csak ez volt, de valami újnak az ígérete, valaminek a tényleges szárba szökkenése, ami egyszer megtorpant.
- És mi van, ha nem tartom unalmasnak szépen csengő hangod hallgatását? - dobom vissza a kvaffot továbbra is könnyed hangnemben, mert egyébként tényleg szívesen hallgattam volna meg és kíváncsi voltam az élményeire, bármilyenek is voltak azok. Kíváncsi voltam rá és arra is, hogy milyen irányba formálták a leányzót. Mert nyilván mind a ketten változtunk az elmúlt pár évben, de akármi is történt vele, így első ránézésre jót tett neki. Mindketten érettebbek lettünk, az biztos, de az egyéb tapasztalatok ezen is túl mutathatnak valamelyest. Tekintetem ezért is fürkészi Blaire arcát, ezt is mérlegeli, amellett, hogy bizony korábban is bájos vonásai csak még markánsabbak lettek és igen, tetszett, jó volt rá nézni, jó volt a szép szemekben elmerülni. Még akkor is, ha a jelek szerint szavaim hatására kicsit valamerre elkalandozott, aminek tárgyáról én mit sem tudhattam és nem is sejthettem. Mondjuk én se tudtam, hogy mitől is lehet teljes a kép igazán, csak az utat kerestem és hol rátaláltam, hol nem. Még mindig az elején tartottam, hiába jutottam el az álmom megvalósításáig, ez volt az igazság.
Blaire sóhaja kicsit borúsan felhősnek tűnt, ez meg is lepett, de legalább jelezte, hogy olyan pontra tapintottam megjegyzésemmel, ami felől ő sem tudta, hogy mit tartson. De talán ez most nem is volt annyira lényeges még. Egy kis játékossággal próbáltam ezt is áthidalni, ahogy közel hajolva súgtam fülecskéjébe, majd hallhattam az ő válaszát is.
- Lehet ez is tetszik benned, hogy az vagy... és amíg nem próbáltad, nem tudhatod! - súgom vissza kissé karcosan, majd még tetézem is a dolgot azzal, hogy nyomok egy puszit a fülcimpájára, aztán játékosan meg is harapom. Lehet, hogy nem kéne, de egyszerűen ezt hozza ki belőlem, közelsége, illata, kisugárzása erre vezet. Másik kezem, ami nem kacsóját tartja megindul, hogy finoman hajába simítson.
-Mindketten viharosak vagyunk a magunk módján és ha a vihar kitör, akkor csak az a pillanat számít. - ezt már nem fülébe susogom, most már egész közelről, szinte leheletnyi távolságról szinte ajkaira mondom kékségeiben elmerülve, míg egyik kezem kacsóját fogja, másik sötét fürtjeit cirógatja.

Nem esett rosszul, amikor Blaire kacajra fakadt, inkább csak elmosolyodtam. Inkább tetszett, hogy sikerült megnevettetnem és egyébként meg tetszett az a bájos kis gyöngyöző kacaj. Igazság szerint mindegy volt, hogy milyen viharba keveredem. Az élet úgy érdekes, ha éli is az ember és az ilyesmi ebbe beletartozott eléggé, másrészt meg így is keveredtem már olyan dolgokban, amik vihart kavartak az éltemben, az így is kaotikus volt a maga nemében. Blaire feltűnése pedig nem egyszerűsítette a dilemmákat, de ez egyszerűen már egyre kevésbé érdekelt. Kicsit minden mindegy volt ebben a veszélyesen gyorsuló játékban. Akkor inkább jöjjön az özönvíz és a pillanat varázsa.
Mert bizony az dolgozik most is ennek a váratlan újralátásnak a folyományaként. Egyre kevésbé fogom vissza magam, hagyom az ösztöneimet uralkodni, ahogy azt veszem észre, hogy annyi év után is ott izzik a hamu alatt a zsarátnok. Egyszerre vagyunk ugyan azok az emberek és mégis mások, ez pedig újabb sajátos egyveleget képez: határozottabban, tapasztaltabban de mégis az ifjúság hevével igyekszünk fejest ugrani valami pusztítóba.
- Akkor együtt ázunk el. - mondom még röviden és legalább annyira zavarosan, ahogy Blaire is fogalmaz. Édes semmiségek voltak már ezek a szavak, a pillanatra aggatott dísz csengettyűk, mert a lényeg az volt, ahogy a leányzó már nem bírta tovább a feszültséget és zárta köztünk a távolságot. A lényeg az volt, ahogy ajka az ajkamra simult, ahogy közben picit rászorítottunk közben egymás kezére, ahogy ujjaim határozottabban markoltak sötét tincseire s ajkaink puhán lágy párbajt vívtak, mindaddig, amíg a kattogás riasztó zaja be nem szüremlett ebbe a skóciai kis pubban kibontakozott idillbe.
Blaire-el egy ritmusban kapom a zaj irányába a tekintetem felocsúdva. Remek, pont ez a nő hiányzott mindkettőnk életéből! Elengedem Blaire kacsóját és igyekszem Vitrol figyelmén kívül az asztal alá csúsztatni, ami sikerül is, mert nem ez érdekli a prédájából, inkább az, hogy maró megjegyzéseket tegyen. Én pedig az asztal alatt egy határozottabb mozdulattal előcsúsztatom az alkaromra rejtett pálcám. Közben igyekeztem jelentőségteljesen Blaire kékjeibe nézni, hogy ezt most hagyja rám, bár ahogy látom eléggé megszeppent. Igyekeztem nyugalmat is sugározni, ár azért marhára fel is cseszett, amit ez a szipirtyó mondott.
- Van ez így Miss Vitrol, elvégre gondolom a szülei is szebbet-jobbat vártak, aztán maga jött... - sandítok vissza Blaire-re. - A különbség csak az, hogy Miss Montrego tényleg szép kívül-belül, mert nem az az életcélja, hogy másokat mocsokba forgasson. Próbálja ki egyszer: lehet a jóindulat magát is megszépítené! - adom meg a sommás visszavágásom, míg a pálca már az asztal alatt Vitrol-ra szegeződik. A helyzet az, hogy nem a két szememért kaptam a legmagasabb minősítést a bűbájtan RAVASZ-on, így mielőtt a sikeresen lekötött figyelmű firkász válaszolna, egy nonverbális Confundus bűbáj már el is találja s ennek hála egy pillanatra zavarossá válik a tekintete, megdermed s ez pont elég idő egy néma alohomora-ra is, amitől kivágódik a fényképező filmtartója s a film tekerecse kígyóként fut ki fényt kapva.
- Nahát Wellesley ilyeneket mondani rám! De meglátja még maga és a MacMillan lány is, hogy mit hozok le a... - nyilvánvaló volt, hogy sikerült jól összezavarnom, jelenleg nem tudja, hogy kiket látott, hogy kik vagyunk. Nem is figyelek rá csak visszaküzdöm a pálcát a helyére és a zsebemből pénzt veszek elő, majd az asztalra rakom, felállva s Blaire-nek intve.
- Na jöjjön MacMillan kisasszony, találunk ennél jobb helyet is! - kacsintok rá, hogy gyorsan kézen is fogjam és kivezessem az utcára a sikátorba vissza, ahonnan jöttünk. Ott, ha hagyja magamhoz ölelem.
- Oké, ez meleg volt, de szerencsére bejött a konfundáló bűbáj, fingja sincs kikkel találkozott és fotója sincs már róla. De talán jobb lenne kevésbé nyilvános helyen folytatni.

Imádtam játszani, a stadion gyepére lépni, majd a levegőbe rugaszkodni, de azt viszont nem, amivel a hírnév járt nem egyszer. Rühelltem ezeket a dögkeselyűket és azt, hogy a mágikus társadalom egyébként mennyire pletyka- és bulvár függő volt. És azt rühelltem most a legjobban, hogy egy szép pillanatot mérgezett meg. Olyat, ami évek óta szunnyadt és várt a sorára. És ez az oka annak, hogy azonnal akcióba lendülök és nem is rutin nélkül. Blaire arcvonásainak tánca nem túl bizalomgerjesztő, de most nem tudok neki magyarázkodni sajna. Majd jóvá teszem.
Például azzal, ahogy Vitrol-nak megfelelek, még mielőtt ő szólalna meg, vagy éppen azzal, hogy a kellemetlenkedő boszorkát elintézem gyorsan. És persze a bizonyítéktól is megszabadulok. Jobb ltt volna megszerezni a fényképezőjét, de ez a megoldás sem volt rossz, legalább a film megsemmisült. Akárhogy is, a menekülésre lehetőséget kaptunk és én élek is vele. Rendezem a számlát, borravaló is marad ott, én meg Blaire-el együtt lépek olajra oda, ahonnan tovább tudunk majd állni észrevétlen. Itt oldódom fel végre egy kicsit, kifújva magam.
- Köszönöm, remek közönség előtt mindig jobb az előadás! - vigyorodom el cinkosan, majd biccentek is. - Tudom, hogy nem kell félteni téged semmilyen értelemben. Ugyanakkor ebbe a helyzetbe miattam kerültél és úgy éreztem fair-nek, ha én is cselekszem. - picit meg is vonom a vállam. A magyarázat valahol prózai volt, de mégis megvolt benne érzésem szerint egyfajta elegancia, lovagiasság. Anélkül, hogy őt lebecsültem volna bármennyire is. Pontosan tudtam, hogy már régen sem volt nebánts virág és egyébként ezt is bírtam benne, egy mimóza nővel nem igazán tudtam volna mit kezdeni.
- Igen, ezt megúsztuk. Nekem meg kocsmát kell váltanom, ha errefelé játszunk... na mindegy! - ahogy Blaire nyakam köré fonja kecses kacsóit, én is jobban magamhoz húzom és kezdem hátát simogatni ráérősen, picit elmerengve, hogy aztán lepillantsak rá.
- Mit szólnál, ha elugranánk hozzám? - vetem fel végül, mert most más olyan helyszín, ahol nem ütközhetünk emberekbe de azért komfortos is, nem ugrik be. Blaire persze élhet más felvetéssel, viszont ha beleegyezik, akkor az én vezetésemmel dehoppanálunk együtt a londoni Buttersea Bridge közelében általam birtokolt lakásba.