Most tudatosul csak bennem, hogy bizony túlvagyunk az első igazi párkapcsolatos veszekedésen, ami elég nem jó, mivel még alig járunk egy fél órája. Ez nem vet ránk túl jó fényt, de sajnos nem tudok mit kezdeni azzal, hogy ilyen tűzrőlpattant vagyok és nem tudom befogni a számat. Nehéz ez, és hiába vagyunk már évek óta a legjobb barátok, mégsem elegendő az a tapasztalat, amit a mögöttünk járó évek hordoznak magukban, hanem muszáj lesz újból összecsiszolódni, immáron máshogyan. Tudom jól, hogy lesznek még veszekedések, hála az én szuperjó, kompromisszumot nehezen ismerő természetemnek, persze az átkozottul pimasz stílusomról még nem is beszélve. Szóval biztos vagyok benne, hogy nem ússzuk meg ennyivel, de egész ügyesek voltunk és hamar vége lett. Persze ez köszönhető annak is, hogy lehengerlő módon akartam véget vetni a dolognak, és ezúttal működött; attól tartok, hogy nem lesz mindig ilyen egyszerű az élet.
Jers most hozzám hasonlóan oda van meg vissza is, és bizonyára ez állhat a háttérben. Majd ha a rózsaszín felhők - amiket mindig el kell fújnom felőlünk -, eltűnnek, akkor már lehet, hogy nem lesz ilyen könnyű dolgom.
Most itt ülök az ölében egy kissé öhm... hogy is mondjam milyen pózban. Nos, meglepő módon kényelmes így nekem, de mégis újszerű, mert ennyire közel még sosem voltam hozzá, és ez igazából egy nagyon jó érzés, és boldog vagyok. Sutba dobom az összes gonoszkodást, ami az elmúlt percekben rányomta a bélyegét a bimbózó kapcsolatunkra. Nem érdekel, a pillanatnak kell élnem már végre valahára, ha ennyit vártam.
A pimasz kérdésem talán meglepi, legalábbis nem derül ki számomra, hogy milyen érzések kavarognak benne, de tuti, hogy arra gondol. Pasiból van, mi más jutna eszébe, főleg a Joe Black után... Nem vagyok biztos benne, hogy akarom, mert igazából eddig még fel sem merült bennem, hogy idáig juthatok vele. De ha az első csókomat neki tartogattam éveken át, akkor ez teljesen magától értetődő, hogy életem virágszálának leszakítását is neki szánom. De a filmekben gyertyák meg hangulatvilágítás meg ilyenek vannak, az én szobám meg rosszabb, mint egy szeméttelep. Nem túl romantikus, de most nincs más.
Néhány pillanattal ezelőtt már sejthettem, hogy ez elő fog jönni, hiszen csak úgy bezártam az ajtót. Sosem szoktam, bárki bármikor bejöhet – volt is rá példa, hogy Jers majdnem rámtört, mikor hiányos öltözékben voltam, de szerencsére tud kopogni. Na de, ha Apu most éppen be akarna jönni, és kopog és már nyit is, és nincs nyitva az ajtó, akkor gyanakodni kezd, én meg magyarázkodhatok neki, ugyanis nem mondtam még a Jer-meg-én-dolgot.
Míg ilyeneken merengek, egy gyengéd csókot lehel ajkaimra, melyet viszonzok is, és szemeimet azonnal be is csukom. Nem tudom, ez olyan automatikus dolog, pedig még nem vagyok nagy mester a szakmában, ellenben Jers...
Ezt követően meg is kapom a kérdésemre a választ. Tök snassz, mert alapvetően valami vicceset vártam, de a pillantása is azt sugallja: itt most lehet, hogy történni fog valami komoly dolog. Ahhoz, hogy így legyen, döntenem kell. Szavai elárulják, hogy ő nagyon szeretne valami olyasmit tenni velem, amit én még eddig soha. De... ez még csak az első randi! Ez milyen lenne, hogy már az első alkalommal neki adom a virágomat?
Úgy teszek, mintha erősen megfontolnám a dolgot, és egyébként tényleg ezt kellene.
- Hm... én is... szeretném. – válaszolom komoly arckifejezéssel, és mélyen a szemébe nézek. - Nagyon szeretném azt a zacskó Bogoly Berti-féle mindenízű drazsét, ami a táskámban van. – fejezem be pimasz módon, és valószínű, hogy besértődik majd, de igazából akarom is meg nem is, de inkább igen, mint nem, szóval nehéz döntés ez nekem. Megcirógatom az arcát, hogy tudatosítsam benne, csak viccelek, és tudom, hogy mire gondol. Szavakkal nem válaszolok a kérdésre, vannak pillanatok, amikor a tettek sokkal beszédesebbek tudnak lenni, mint a gyarló szavak. Egy csókot adok neki, nem túl hosszút, de rövidet sem, nem túl szenvedélyeset, de gyengédet sem. Kezeim a pólója után nyúlnak, de egy dolog nem hagy nyugodni, és megállít.

Mikor felfogom, hogy mi fog következni velem, pontosabban velünk, a szívem észveszejtő kalapálásba kezd, még gyorsabban, mint eddig tette. El sem hiszem, hogy belemegyek. De egyszer mindenképpen túl kell esni rajta, és a legjobb pedig az, ha olyannal teszem, akit őszintén szeretek, és még talán saját magamnál is jobban ismerek. Igazából még mindig nem vagyok biztos abban, hogy akarom-e, de majd az elkövetkezendő percek alatt majd úgyis kiderül, hogy mi lesz. Lehet, hogy az idióta poénom olyan hervasztóan hat rá, hogy elmegy a kedve az egésztől, Pedig én csak viccelni akartam – nyilván nem a legjobbkor.
Persze az nem meglepő, hogy egy kis dögnek tart, mert a cukorkás beszólásom valljuk be, hogy elég gyenge volt, de gondoltam, hogy egy kicsit poénra veszem a dolgot, mert mi nem az a filmbeli tökéletes pár vagyunk, amely az összes amerikai filmben felbukkan. De lehet, hogy csak úgy fog tökéletesre sikerülni, ha mindketten ugyanúgy akarjuk. Nem tudom. Jobban kellene koncentrálnom, arra, hogy komoly legyek.
Karjai immáron nem ölelnek át, hanem durcásan összefonja azokat a mellkasa előtt, ezzel is szemléltetve, hogy nem díjazza az előző húzásomat. Igen, egy kicsit tényleg gonosz voltam, de én mindig az vagyok. Ennek örömére egy könnyed lökéssel rásegítek, hogy azonnal vízszintesben találja magát, ami valljuk be, sokkal jobb is. Persze, ha továbbra is duzzog, akkor muszáj várnom egy kicsit, hátha lecsillapodik. Ez a pozíció egész kellemes, de inkább kihámozom magam, és mellé fekszem az ágyra. Ami fölösleges kacat még maradt rajta, azt gondosan lesöpröm a földre, majd ha egyedül leszek, akkor lesz időm pakolászni, de most sürgősebb dolgom akadt annál.
Odabújok mellé, és a fülébe suttogom az igazat. Vagyis azt, amit jelen pillanatban szeretnék, de abban nem vagyok biztos, hogy két pillanat múlva is ezt fogom érezni. De azt tudom, hogy teljesen belezúgtam ebbe a pasiba.
- De tényleg szeretnélek. Téged. – mondom halkan csak neki, ne is hallja senki más. Érzem, hogy hatalmába kerít valami varázslat-szerűség, és legszívesebben azonnal letépném a pólóját, de a szájából hangzó válasz nem hat rám túlságosan szívderítően. Ezt mondtam az előbb... Egyik pillanatban A) a másiban pedig B). Egy biztos van csak: Ő.
Kérdésem váratlanul érte, meg is tudom érteni, elég rosszkor tettem fel, de muszáj tudnom. Azt viszont már nem tudom, hogy miért... csak úgy kicsúszott a számon, ennyi történt. Eléggé zavarba hoztam ezzel, mert képtelen úgy válaszolni rá, hogy a szemembe nézzen. Talán egy kicsit szégyelli a dolgot, de azt már nem akarom tudni, hogy miféle lánnyal volt, biztos őő valamelyikkel. Ó, de szívesen megtépném azt a rossz kvát, hogy képes volt kezet emelni a pasimra – aki akkor még nem volt a pasim, de a szíve már az enyém volt, tudom! És az is tuti, hogy rám gondolt közben! Muhaha! Na jó, erre nem vennék mérget...
Erre mondjam azt, hogy nem baj? Vagy mi a manót lehet erre kinyögni? „Ó, semmi baj, itt vagyok neked én is!”? Vagy „Így nem kellesz!”? Vagy mégis mi lenne most helyénvaló? Felülök az ágyon, háttal neki, ne lássa az arcomon a kétséget, meg hogy mihez is kezdjek most. Igaza van egyébként, mert – sosem gondoltam, hogy összejön -, de neki akarom adni minden elsőmet. Ezt már eldöntöttem egy ideje, csak képtelen voltam felfogni, hogy ideje lenne már lépni, de ő gyorsabb volt, és tíz hónappal ezelőtt lépett, a búcsúzáskor.
Egyébként a válaszának nem kellene befolyásolnia semmit, hiszen nem kötöttem az orrára, hogy mit akarok, egészen addig, amíg tegnapelőtt már nem bírtuk cérnával. És igen, te vagy az, akire mindig vágytam, de ezt sem fogom az orrodra kötni, csak nézd, hogy mit teszek, és döntsd el magadban, hogy így van-e.
Felállok az ágyról, és a kezem nyújtom neki, hogy felüljön. Amint ezzel megvolnánk, nem kérdezek semmit, egyszerűen csak cselekszem. Lennének még kérdéseim, de nem akarom, hogy megint mindent elrontsak, mert a pillanatnak tökéletesnek kell lennie, bármennyire is filmbe illő. Leülök mellé, és megcsókolom. Ezzel talán hozzásegítem egy válaszhoz, amit a ki nem mondott kérdésére várt: „Akkor most mi lesz?”. Újból a pólóját keresik a kezeim, és meg is találják, most már muszáj kihámoznom belőle! Ez egyedül nem megy, ezért kénytelenek vagyunk megszakítani a csókot azzal, hogy kibújtassam a fejét a pólóból, meg persze a kezeit is nyugodtan kihúzhatja belőle, mert ha ennyit macerálunk minden ruhadarabbal, holnap reggel lesz, mire leveszi rólam a melltartót.
- Ma nem ing van rajtam. Így nem annyira izgi... Vajon így is jó leszek? – kérdezem ártatlan pillantást küldve felé, és csak várok, hogy tegyen valamit. Szívem dobbanásai egyre erősebbek, hamarosan ki is ugrik a helyéről, mindez Miatta! Amit az előbb mondott, azt sem felejtem ám el, hanem elteszem magamnak, és ha jobban ráérek, majd filozofálgatok rajta, de most a tettek mezejére kell lépni, és a következő lépés az övé.

Igen, most már egyre biztosabb vagyok saját magamban. Az elhatározás megszületett, nem is értem, hogy minek kellett ennyit rágódnom rajta, hiszen ezt már régen eldöntöttem, hogy vele akarom. Meglepő módon sikerült is összehoznom úgy, hogy minden tökéletes legyen – jó, leszámítva a kuplerájt, de ha becsukom a szemem, akkor nem fog látszani, őt meg becsukott szemmel is megtalálom, és megcsókolni is megtudom. Tehát azt hiszem, hogy egész jó úton haladok, de valami rossz előérzetem van. Konkrétan nem tudom megmondani, hogy mi, de az, hogy nem olyan hévvel csinálja a dolgokat, mint én, ez lehervaszt, és kétségeket ébreszt bennem: talán mégsem engem akar?
Először nem szólok semmit, csak várok, hogy tegyen valamit, de nem történik semmi. Pontosabban csak annyi, hogy azt állítja, hogy elmúlt a pillanat. Aha, szóval így állunk.
- Szóval elillant a varázs? – kérdezem egy kissé ingerültebben, és kihámozom magam az öleléséből, mert ha nem kellek neki varázs nélkül, akkor hagyjon csak békén, majd elleszek magamnak. Nem értem, tényleg nem értem, mert egyik pillanatban még minden A) a másikban pedig már B). Mi a franc történt? Beszél itt nekem romantikus estéről meg blabla, de az nem én vagyok, nekem nem kell olyan, én nem akarok ilyen mű dolgokat. Minek rákészülni ennyire? A pillanatnak kell élni, és én pont ezt akartam tenni az előbb, de az ő pillanatával nem találtam meg a közös nevezőt.
Hátat fordítok neki, csináljon amit csak akar, én az ágyon ülve felhúzom a lábaimat és összegömbölyödöm. A látóteremben még benne van, ezért tudom, hogy a szoba másik részében jár, de fogalmam sincs, hogy mit csinál, most nem is érdekel. Felőlem tovább is állhat, de tuti, hogy most engem hibáztat, vagy legalábbis valami mást, de magát biztos nem. Talán jobb lenne tisztázni, hogy mi is akart történni itt az imént.
Felpattanok az ágyról, és továbbra is ingerülten szólalok meg, érzem, hogy a torkomban dobog a szívem, de most nem azért, amiért az előbb akart kiugrani, nem is tudom, hogy mit érzek most. Talán dühöt és csalódást egyszerre, meg legbelül azért fáj egy kicsit, hogy nem kellettem neki... Értékelhetném, hogy kárpótolni akar, de nekem nem kell olyasmi.
Kezeim a csípőmre teszem, és amíg ő ücsörög, én vagyok a hatalmi pozícióban, hallgasson csak meg, mielőtt beleszólna. Az ajtó be van zárva, tehát menekülni nem tud. Most meg kell hallgatnia. Nem vagyok az a lelkizős fajta, de néha elszakad a cérna. Pedig sokat tűrök neki, de nem mindent.
- Jó, akkor most megválaszolom azokat a kérdéseket, amiket nem tettél fel nekem, illetve igen, de burkoltan. Egyrészt: azért nem volt eddig pasim, mert már évek óta arra várok, hogy kilépjek a legjobb barát szerepkörből nálad, de valahogyan nem vetted a lapot. – hagyok neki időt, hagy fogja csak fel, hogy hányadán is állunk. Még mielőtt egy szót is kibökne, folytatom – Másrészt: az elhangzottak fényében tőled akartam minden elsőmet, de túl naiv voltam, mert azt hittem, hogy te is akarsz majd valamit. Úgy látom, téged nem igazán érdekellek, mert én egyik elsődet sem kapom meg, nem számít. – kezemmel jelzem, hogy ez a téma is lezárva. – Amúgy lettek volna fiúk, nem is egy, aki meg akart szerezni magának, de mindegyiknek nemet mondtam, mert mindig azt gondoltam, hogy egyik sem lehet olyan jó, mint te. De most már ennek vége. Nem fogok ilyesmin stresszelni, eldöntöttem.
Részemről ennyi.  Nem mondtam neki, hogy szakítsunk, vagy ilyesmi, mert nem akarok. Végre, nagy nehezen elértem, hogy járjunk, nem fogom fél óra után sutba dobni az egészet, ez persze attól is függ, hogy mit mond. Kicsit félek, hogy csalódást fog okozni, és nem tudom, hogy hallani akarom-e egyáltalán, amit mond majd. Fog-e egyáltalán válaszolni, vagy gyáva módon lelép, ahogyan az imént is akarta?
És igazából nem értem, hogy mitől illant el a pillanat, mert nincs ettől freyásabb dolog, hogy spontán ott, és akkor csináljuk bármit ahol, és amikor akarjuk. Ha egy szemétkupac tetején, akkor ott. De ne egy romantikus vacsora után, ahol lehet tudni, hogy mi következik! Nem szeretem az ennyire kiszámítható dolgokat. De fogalmam sincs, hogy honnan szedi azt, hogy ilyesmire vágyom... Mindegy, most nagyon felment bennem a pumpa. Le kellene higgadnom.

Az iménti szóáradat mondhatni jól esett, mert már egy ideje kikívánkozott belőlem minden egyes szó.  Ezek után elmondhatom, hogy minden apró kis titkomat tudja már, mert a boszorkányos témán is túlvagyunk, és immáron ezen is.
Hűha, most fény derül a nagy titokra, hogy Freya Middleton miért szingli örökké. De lehetséges, hogy ez a bizonyos Freya Middleton éppen most szúrja el az életét – előbb gondolkozott volna, és csak utána engedné szabadjára azokat a fránya gondolatokat! Olykor meggondolatlan, de ezt már jól tudjuk róla.
Jeremy arcát elnézve nem ilyesmire számított, gondolom csak valami olyasmit várt, hogy jól elküldöm melegebb éghajlatra, és akkor mindenki duzzoghat magának, meg ilyesmi. Lehet, hogy szívesen válaszolna azokra, amiket elmondtam, de nem hagyom, mert most jött el az én időm, és nem akarok veszekedést sem egyébként, szóval jobb, ha csak hallgat, és elfogadja, amiket a fejéh... vagyis mondok. Olykor igyekszik ugyan emelt hanggal belekontárkodni a mondandómba, de egy lélegzetvételnyi idő nem elég arra, hogy mindent elmondjon, ezért tartsa csak meg magának azokat, amiket revansként próbál felhasználni. Nem hagyom magam semmi pénzért.
Amikor lezárom a mondandómat, már teljesen ott áll mellettem, már az orrunk majdnem összeér, és gyakorlatilag teljesen úgy érzem, mintha arra készülne, hogy jól megver.
De nem.
Ehelyett inkább megszólal. Jó, nem vágok közbe, eljött hát az ő ideje is, szólásszabadság van, vagy mi, ezért szíve joga elmondani az álláspontját. Gondolom, hogy most majd jól dobni fog, ezért jobban is járnék, ha befognám a fülemet. Meglepő módon nem ilyesmit hallok. Természetesen jól elszid mindennek, gyakorlatilag a sárgaföldig is süllyedhetnék, mert rohadék is vagyok meg akaratos meg manipulatív is, de mindez lepereg rólam, mert azt mondja, hogy még mindig szeret. Ettől paradoxabb mondatot még soha életemben nem hallottam, de és ez a legszebb, amit valaha mondott nekem. Őszinte és szívből jövő mondat volt.
Alig van időm felfogni az elmondottakat, nem is tudom igazából, hogy mit mondjak rá. Nincs is időm ilyesmire, mert az erős karjaival szorosan magához von, és szenvedélyes csókban folytatja az imént elkezdett mondandóját. Tudom jól, hogy van benne utálat, gyűlölet és lángoló szerelem is. Azt hiszem, most végem van, kénytelen leszek belengetni a fehér zászlót és megadni magam. Legszívesebben kiszabadítanám magam az öleléséből, de képtelen vagyok rá, mert annyira magával ragad a pillanat és az egész érzés, hogy hirtelen minden dühöm tovaszáll. Soha nem szerettem még ennyire senkit, mint ezt a buta muglit, akinek a csókjától mindjárt megfulladok, de az sem érdekel.
A pár pillanattal ezelőtt pislákoló parázsból immáron lángoló táltostűz lett, amely remélem, hogy soha, de soha nem hal el, ha csak varázslattal rá nem segítek, de kizárt.
Sosem láttam még ennyire szenvedélyesnek, de igen, ez az igazi Jeremy Stone, nem pedig a gyengéd és figyelmes, habár mindkettejüket imádom, mégis a jelenlegi jobban bejön, de attól tartok, hogy csak a düh beszél belőle. Hm, többet kellene veszekednünk és minden alkalommal ilyen kellemes dolgokban lehet részem. Nem áll meg az ajkaimnál, most már a nyakamnál tart, és én csak vagyok, és becsukott szemmel élvezem édes ajkainak minden egyes érintését. Nem számít, ha durva és fáj, minden egyes porcikám csak arra vágyik, hogy velem legyen és ne hagyja abba.
A következő pillanatban már azt veszem észre, hogy az ágyon fekszem és egy pillanatig nem történik semmi, így kinyitom a szemem. Ő szótlanul felém magasodik, és mintha kimondatlan kérdésére választ várna. Valamit most mondanom kellene? Biztos, hogy én vagyok erre a megfelelő személy? Hiszen eddig mindent csak szétziláltam... Zöld íriszei foglyul ejtenek, és most már nem menekülök, de nem is szeretnék. Muszáj elfogadnom, hogy elvesztettem a csatát. Vagy inkább megnyertem, mert lehet, hogy mégis az történik, amit szeretnék? Nézőpont kérdése.
Szótlanul pillantok rá, és várom, hogy megszólaljon, de nem teszi, inkább megcsókol. Szerintem sokkal jobb, többet mond így, mint puszta szavakkal. De mégsem bírom ki, hogy el ne rontsam a dolgot...
- Na mi az? Jeremy Stone-nak talán bűntudata van szegény Freya Middleton miatt? – kérdezem csipkelődve és vigyorgok közben. Míg gondolkozik a válaszon, addig egyik kezemmel gyengéden átkarolom a nyakát, másikkal pedig beletúrok a hajába. Tuti, hogy szereti, csak nem vallja be nekem.

Szemtelenkedő szavaimat persze nem hagyhatja annyiban, mindenképpen muszáj visszaszólnia. Imádom a gonoszkodó, fenyegető stílusát, és azt, ahogyan meg akar leckéztetni, de most nem kapok barackot a fejemre, hanem csak egy intést, miszerint vigyázzak a számra, hogy mit beszélek. Igen, abszolút igaza van, nem akarok mindig mindent elrontani.
Erre már nem mondok semmit, hiszen óva intett, hogy jobban járok, ha befogom. Erre mondhatnám azt, hogy ha megcsókol, akkor biztos, hogy nem fogok megszólalni, de úgy döntöttem, hogy abbahagyom a pimaszkodást. Zöldfülűként nem sokat tudok hozzászólni a témához, ezért hagyom, hogy ő vegye át az irányítást, és én készségesen állok a rendelkezésére. De az úgy egy kicsit ciki lesz, ha majd mondja, hogy „Freya, most feküdj hanyatt, és tedd szét a lábad!” A filmekben nem így szokott menni, remélem, hogy nem így lesz; bár, ha abból indulok ki, hogy mennyire gonosz és alattomos szélhámos a szívem választottja, akkor akár még ezen sem csodálkoznék, ha így lenne.
Pillantásán látom, hogy valami csínyre készül, és nem is lepődöm meg, amikor hirtelen leveszi magáról a pólót. Ajh, akkor most nekem is magamról kell levenni, vagy hogy is van ez? Nekem kellett volna róla, ahogyan pár perccel ezelőtt is megtettem, de akkor eltűnt a pillanat, s mily öröm, hogy immáron újból visszatért! Nem baj, majd a nadrágját én veszem le.
Kiszolgáltatottnak érzem magam, de most egyáltalán nincs ellenemre a dolog, sőt, éppen ellenkezőleg. Amint belejövök a dolgokba, majd persze én fogok irányítani, de most először megengedem neki, hogy övé legyen a megtiszteltetés. Tekintetét lassan végigfuttatja a testemen, ki sem kell mondania, tudom, hogy arra vágyik, hogy ne legyen rajtam az a fránya felső. Kezemmel gyengéden végigsimítom a mellkasát és a hasát, majd megállapodik a nadrágja gombján, amit szélsebesen ki is gombolok, de többre már nincs idő, mert érzéki csókjával újból támad, megszólalni sem tudok – biztos ez a célja!
- Hátőő... - ez minden, ami kijön a számon, mert többre képtelen vagyok, legfeljebb az ő szájába beszélhetném át a többi részét a mondandómnak. De a kérdése egyébként is költői volt, szóval bizonyára nem is akarta, hogy megszólaljak. Ezt direkt csinálja, szerintem.
Testével lágyan hozzám simul, és még jelenleg övé a vezető pozíció, ám ez nem sokáig van így, mert hirtelen felülre kerülök, aztán megint nem, aztán megint igen. Magához von, nem enged elszaladni, csókot követel. Nem leszek gonosz, meg is kapja, de csak egy kicsit, elég most annyi.
Időm sincs felfogni, hogy mi történik, csak azt veszem észre, hogy felegyenesedem és leveszem magamról a rock’n’roll-os felsőt. Nincs szerencséje, mert alatta bizony van még valami, de az már nem az én dolgom hogy levegyem. A felső sem az enyém lett volna, de hát jó, segítek neki egy kicsit. Ettől jobb nem is lehetne rajtam: vörös csipke. Ne kérdezd, hogy miért pont ezt választottam reggel, mikor kimásztam az ágyból. Sőt, ha tudná, hogy a nadrág alatt mi van, attól meg teljesen oda lenne, meg vissza is! Tehát igen, mondhatnám magamra, hogy most én vagyok a vörös démon. A hajam most nem a legjobb, hogy össze-vissza hullik ránk, de nem érdekel, hagy terítsen be mindent.
Fogalmam sincs, hogy mi járhat a fejében, de remélem, hogy csak én. Egy pillanatra furcsa villanást veszek észre a tekintetében, nem is néz rám.
- Most tuti, hogy elképzeltél ruha nélkül... – jegyzem meg, majd folytatom, amit elkezdtem.
Mivel most én vagyok a főnök, az történik, amit én szeretnék. Ezért most jött el a pillanat, hogy levegyem róla a nadrágot. Ajh, ez nagyon bonyolult lesz, ezért a kigombolt gomb ugyan megvan már, de még a sliccet tudom lehúzni és kész. A sliccel bizony óvatosan kell bánnom, mert akár még pórul is járhatok, ha valamit elrontok. Megragadom hát a cipzárt, és lassan húzom lefelé. Ez a terület eddig tiltott zónának számított nekem.
A nadrág többi részével nem boldogulok egyedül, ezért muszáj segítséget kérnem. Ártatlan pillantásokat küldök felé, hátha megszán, és nem kell ügyetlenkednem többet.
-  Segííííts! – mondom neki, és tuti, hogy most ki fog röhögni, mert bénázok. De nem érdekel, nevessen csak, szerintem sokkal jobb így az egész, ha nevetünk is közben. Főleg egymáson.
Az én nadrágom kissé bonyolultabb lesz neki, mert azon bizony gombok vannak, hiába rövid. De ez majd az ő dolga lesz, ha egyszer úgy véli, ideje, hogy lekerüljön rólam...
Nézd csak! Most veszem észre, hogy már megint virágszirmok hullanak a szobám plafonjáról egyenesen ránk. Lehetséges, ha Freya Middleton szívében táltostűz táncol, akkor ilyesmi történik? 

Még mindig képtelen vagyok felfogni, hogy eljött ez a nap. Reggel, mikor kipakoltam ezt a sok szemetet a ládámból, még nem gondoltam, hogy szívem választottjával ilyen jól összeszólalkozom és békülésként ilyen mennyei dolgokban lesz részem. Ugyan még nagyjából sehol nem tartunk, mégis már most odáig vagyok, meg vissza. Sosem éreztem még ennyire közel magamhoz, és nem tudom szavakba önteni, hogy mennyire jó érzéssel tölt el ez az egész. Az, hogy most cirógat és közben nevet rám, meg hülye beceneveken szólít, meg minden úgy együtt véve. Ettől tökéletesebben el sem tudtam volna képzelni ezt az első élményt. Na jó, ettől tökéletesebb csak akkor lenne, ha csillagfényes éjszaka lenne, nem pedig napsütéses délután. De a virágeső éjjel nem látszódna, ezért plusz egy pont a nappalnak. Most is, akárcsak az imént, a lehulló virágszirmok egy idő után semmivé foszlanak, megkímélve engem a takarítástól.
A vörös dizájn gondoltam, hogy elnyeri a tetszését, mosolyom rendkívüli elégedettséget sugall, hiszen már az első alkalommal sikerül dögösnek lenni, pedig nem volt tudatos, tényleg! Csak úgy jött, na...
A ’wow’ hallatán egy puszit adok a nyakára, majd az arcára, az orrára, az ajkára, majd végül gonosz módon jól meghaparom a szemtelensége miatt. Megérdemli, ne csak ő harapjon már össze-vissza! Ez egy harc, ahol nem veszíthetek.
Nem nyugtatom meg, hogy bizonyára látni fogja, amit szeretne, mert neki azért bizony meg kell küzdenie. Nem lesz olyan egyszerű ám! Gombok, kapcsolók meg kibújás meg minden... Az egész az ő dolga lesz, teljesen szabad kezet kap. Tudom, hogy így sokkal édesebb a győzelem, ha magad találod meg az elrejtett kincset, nem pedig odavezet valaki. Itt nincs térkép, hagyatkozzon csak az ösztöneire, ám elnézve nincs vele gond.
A nadrág-story persze nem olyan egyszerű, ahogyan én azt elképzeltem. Jó, rendes, mert segít, de kénytelen vagyok én lehámozni róla. Ajj, mi a fenének ilyen melegben hosszú nadrág?! Igazán lehetett volna előrelátóbb, mikor öltözött! Elég csak példát venni a szexi démoni öltözékemről.
Amíg nyeregben vagyok, azt tehetek vele, amit csak akarok. Akár meg is erőszakolhatnám – aww nyami, kikötözve az ágyhoz! – de azt sem tudom, hogy hogyan kell, ezért csak gyengéden simogatom számomra tökéletes testét. Persze, így, hogy bilincs híján nem kötöztem ki, kezeinek semmi nem szab határt, így egyik pillanatról a másikra veszem csak észre, hogy a simogatása abbamarad és rajta felejti kezeit a csipkén. Nem hinném, hogy az anyaga vonzza oly nagyon, mégis, ez számomra még szokatlan, mert most először tapasztalok ilyet tőle, habár már próbálkozott régebben is, de csak hülyeségből. Vagy lehet, hogy így akarta kifejezni, hogy tetszem neki? Nem túl Jeremys húzás, de pimaszkodásnak tökéletes volt akkor. Mára ez teljesen más lett, és nem ellenkezem, ha ilyesmit szeretne. Gondolom, hogy csipke nélkül még jobban élvezné a dolgot, de annak is majd eljön az ideje hamarosan...
Az egyik pillanatban megpróbál elbizonytalanítani, de nem sikerül neki. Mikor kimondanám a választ, ő megválaszolja helyettem, de persze nem szorulhat belém szó...
- Visszakozzon a fene! – suttogom a fülébe kéjesen – már amennyire tudok ilyesmit. Édes ajka újból csókra hív, sőt, inkább parancsolja, hogy kötelező a megjelenés. Mernék én ilyen kecsegtető ajánlatra nemet mondani? Á, ugyan!
Lassan hozzásimulok, akár csak egy macska tenné – hűha, vadmacska? – és már megint ügyesebb, mert újból ő van nyeregben. Nos, ideje, hogy levegye rólam a gatyát, de kíváncsi vagyok, hogyan fog megbirkózni vele. Sajnos túlságosan is gyakorlott, nem tart olyan sokáig, mint az én szenvedésem az övével. Nem fair!
Jó, nyert ügye van. Az alsó is vörös, nem is akármilyen. Nos, tanga, mert az jól néz ki. Újabban adok a külsőmre, ebben nincs semmi rossz, ugye?! Már csak egy fekete csipke harisnyatartó hiányzik, és teljes lenne a repertoár. Igen, láttam a szobájában Playboyt, abban mindig ilyenekben feszítenek a csajok.
Gyönyörűen paradox bókot kapok tőle, igazán olyan, mint ő. Más szájából nem is lenne hiteles, inkább bántó. De tudom, hogy képtelen arra, hogy ne szívasson, ezért muszáj a csipkelődő megjegyzés a szerelmi vallomáshoz, mert túlságosan rózsaszín lenne akkor, az meg nem az ő stílusa. Ilyennek imádom, amilyen.
- Én is szeretlek, te mugli! – vágok vissza, s míg méreget, jól magamhoz húzom és egy szenvedélyes csókban forrnak össze ajkaink.
Eközben jól megmarkolom a fenekét, mert annyira szexi és erre várok már egy jó ideje, hogy csak az enyém legyen, senki másé!
- Gyerünk szivi, ne kímélj! – suttogom a fülébe, megadva neki ezzel a jelet, hogy szabad az út a cél felé.
Szavakkal egyszerűen leírhatatlan, hogy a szívem mennyire repes most a boldogságtól, hogy végre az történik, amire évek óta áhítoztam, és azzal, akit a szívem már hosszú ideje kiválasztott. Nem félek, mert tudom, hogy vigyáz rám, mert fontos vagyok neki, ahogyan ő is nekem. Nem kérem, hogy porcelánbabaként bánjon velem, legyen olyan, mint az életben. Legyen szellemes, megszállott, heves és ellenállhatatlan, legyen ő az én Jeremy-m. Neki adtam mindenemet.
Forró öleléseitől a szívem tüze még hevesebben táncol, s hamarosan el is jő a pillanat, mikor mindent felemészt. A lelkem egy darabja immáron az övé lett. Nem más ez, mint egy szál virág, amely az örök szerelem zálogaként egy életen át virágzani fog neki.
Egy utolsó sóhaj hagyja el ajkainkat, egy gyengéd csókkal megpecsételve az elmúlt fülledt mégis édes perceket.
Csak mi maradunk ketten, csak ő, meg én.

Egy kiadós futás után sem szuszogok ennyire és nem dobog ennyire hevesen a szívem, mint most. A pulzusom valahol az egekben járhat, de nem kell ezen csodálkozni. Életen legszebb perceit életem át azzal a fiúval, aki a szívem kiválasztott. Elég nyálasnak hangzik egy Freya „Keményvagyok” Middleton-tól, ám mégis vannak pillanatok, amikor elgyengül. Ez történt most is, teljesen kifordított önmagamból, de én is ezt teszem vele. Nem gondoltam, hogy ilyen, ha a szerelem viszonzásra talál.
A szapora levegővétel lassacskán elcsitulni látszik, és újból kiegyensúlyozottá válik. Mikor már egymás mellett fekszünk, odabújok hozzá szorosan, hogy minden egyes porcikámmal érezzem őt, és hogy átöleljen. Azt kívánom, bár soha ne érne véget a pillanat.
Hagyom, hogy izmos karjaival magához vonjon, és a fejemet pedig mellkasára teszem. Vicces, mert ahogy veszi a levegőt, fel-le jár a fejem, de nem érdekel, a lényeg, hogy halljam a hevesen kalapáló szívét, amely csak értem dobog.
Nem szólunk egymáshoz, csendesen pihenjük ki az elmúlt perceket. Számomra most egy teljesen új dimenziója nyílt meg a világnak, és biztos vagyok abban, hogy ez csak és kizárólag vele lehet tökéletes, senki mással. Minden egyes vele töltött perc igazi ajándék volt számomra, viszont a távollét sem tudna kiölni belőlem az iránta táplált vágyaimat, melyek most teljesedtek ki csak igazán. Végre teljesen őszinte lehettem vele, és remélem, hogy most már tudja, hogy övé a szívem egy életen át, mert számomra ő a tökéletes.
Féltem, hogy mi történik, ha a barátság hirtelen másba csap át, de az, hogy csak három napig bírtuk egymás nélkül, azért az bizonyára jelent valamit. Szó szerint ki voltam már éhezve rá egy ideje, s olykor ugyan fantáziálgattam erről-arról, de legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy valaha ennyire boldog leszek, mint most, itt, az ő karjaiban.
Hasra fordulok, és szembe nézek vele, de a fejem még mindig a mellkasán pihen – pontosabban az állam, ami lehet, hogy hegyes, és nyomná, ezért a kezemmel tompítom a nyomást, és alá tolom, ezáltal meg is támasztva magamat. Megszólalnék, de nem is tudom, hogy mit mondhatnék. Nem muszáj mindig beszélni, néha a kimondatlan szavak jelentenek a legtöbbet, ezért könyökömre támaszkodom és egy csókot nyomok édes ajkaira. Szívesen folytatnám tovább is, ugyanis örömmel megismételném az elmúlt perceket, de nem vagyok telhetetlen, megelégszem most ennyivel. Az elsőmet neki adtam, sikerült hát! Bizonyára most nagyon elégedett magával, még ha nem is mondja, arcáról sugárzik a büszkeség – ez olyan fiús dolog. Óh, igen ő most a király, mert „megvoltam” neki. De tudom jól, hogy nem így fogja fel, csak ő is örül annak, hogy végre megtörtént az elmúlt napok játékai után már ideje volt. Azért, mondjuk érdekelne, hogy ő gondolt-e rám így, vagy csak úgy spontán jött az ötlet, hogy meg szeretne dönteni.
Miközben ilyesmiken morfondírozom, egy kérdést intéz hozzám. Elképesztően pimasz, mégis az elégedett vigyor továbbra is ott díszeleg a sármos, borostás pofiján. Senki nem tudná most ezt letörölni onnan.
- Nos, ezt még át kell gondolnom – válaszolom neki titokzatosan, és arcjátékommal gondolkodást mímelek. – Talán megkíméllek a jól bevált szövegemtől, amit a többi fiúnál sütöttem el, mikor leráztam őket. Ki sem találnád, hogy mivel rukkoltam elő nekik! – folytatom vigyorogva.
Az jut eszembe, hogy most, hogy immáron minden álmom valóra vált, mi fog következni ezek után. Még van egy évem a suliban… vajon megvár? Képes lesz arra, hogy várjon rám? Tavaly is azt mondta, hogy „Várni fogok rád”, mégis összejött valami csajjal ősszel – ha jól emlékszem. Vajon kibírja tíz hosszú hónapon keresztül? És én kibírom? Nos, én azt hiszem, hogy igen, már ha ennyire belejöttem a lezárós dumába. Fogadni mernék, hogy az egész suli rólam pletykál, hogy mennyire undorító vagyok. De muszáj volt valami olyat mondanom, amivel elrettentem őket magamtól…
Elhessegetem ezt a gondolatot, és inkább visszabújok hozzá, és dorombolva a fülébe suttogom:
- Köszönöm, hogy vagy nekem, Jeremy Stone!
Ezt követően pedig játékosan a fülébe harapok, majd a nyakába és végül megtalálom a hívogató ajkait, melyeknek oly nehéz ellenállnom. Szívverésem újból gyorsulni készül, úgy fest, egy menet nem volt elég, újra és újra akarom őt.
Freya Middleton, le kell állnod, nem lehetsz ennyire kéjsóvár!

Óh, én buta, hogy miért nem vettem hamarabb a bátorságot, hogy megtegyem a szükséges lépéseket? Akkor már rég tudnám, hogy mily édes is a tiltott gyümölcs. Igazából most már nem is tiltott, mert győztem és inkább a győzelem édesíti meg. Természetesen az sem egy utolsó szempont, hogy a szívem őt választotta. Ezt a muglit, itt ni, mellettem. Őt, aki most is majd’ felfal a tekintetével, és tudom jól, hogy mit szeretne, de muszáj kifújnom magam egy percre. Addig is könnyed csevejjel húzom az időt, hagy csigázzam csak.
A lezárós téma... hogy is mondjam... inkább undorító, mint szép. De hiszen valamivel muszáj volt előrukkolni, és hirtelen semmi más nem jutott eszembe, csak visszataszítóbbak. Huh, de voltak, akik még ettől sem rettentek vissza! Vannak még kitartó harcosok ezen a világon!
- Nos... elég undorító. De az alapduma az volt, hogy hónapok óta egy orbitálisan nagy pattanás van a fülem tövében! – muszáj hagynom hatásszünetet, majd hallom az üvegtörést biztos, és mondja, hogy „fúj Rey, te tényleg undorító vagy!” De tudom, hogy még ezzel sem tudom elvenni a kedvét semmitől. Ő látott már rajtam pattanást, és is rajta, és túléltük, persze egy lányon teljesen más, mintha egy fiún van, ezért is lett ez a bevett szövegem. Eddig mondhatni száz százalékos a sikermutatóm, tehát bármennyire is undorító, nyert ügyem volt vele. Vagy, inkább Jeremy „mugli” Stone nyerte meg a főnyereményt, fogalmazzunk így.
Az elhangzottak többi részét úgy döntök, inkább nem kommentálom, úgy teszek, mintha nem hallottam volna. Nem mondom azt neki, hogy „pasik...”, mert azzal úgysincs elintézve semmi, de most már az elmúlt idő alatt sikerült megtanulnom, hogy mindent a szájába kell rágni, mert magától nem fogja észrevenni. Nem baj, néha lehet, hogy jobb is így.
Jóleső simogatásával remekül tudja kompenzálni a néhány perccel ezelőtti súlyos, már-már kritikus pillanatokat, és ugyan az előbb nem mondtam neki semmit, de már lehet, hogy nem haragszom rá. Persze a pedálozást nem szabad abbahagyni, mert nem lehet biztos abban, hogy mindig az övé lesz a szívem. Ha úgy bánik velem, ahogyan azt kell, akkor szerintem nem kell aggódni semmitől. Veszekedni meg úgyis fogunk, főleg miattam, de erre inkább nem akarok gondolni.
Talán letesztel, hogy hazudom-e, vagy nem igazán tudom, miféle célzattal nyomta meg az orromat, de biztos lehet, hogy az igazat mondom neki, de a priuszom sajnos örökké megmarad, hisz több évnyi hazugság áll mögöttem, és fennállhat a veszélye, hogy újból megteszem – legalábbis ő lehet, hogy így gondolja. Muszáj meggyőznöm arról, hogy ez bizony nem így van. El is kezdek dolgozni az ügyön...
Úgy fest, hogy az újbóli közeledésem nincs ellenére, akkor talán ez azt jelenti, hogy mégsem volt olyan rossz velem az imént! Én tényleg mindent beleadtam, és ez most is így lesz... Ezek szerint nem csak én vagyok ilyen élvezethajhász, ez jó! Egy pillanatig elmosolyodom a gondolatra, majd visszatérek hozzá.
Fölé magasodom, és most én fogom diktálni a tempót. Egyszer én is kezembe vehetem az irányítást ugyebár. Most csak a pillanatnak élek, amely vele együtt sokkal izgalmasabb. Nem akarom elsietni a dolgokat, az élet minden egyes pillanatát élvezni akarom, amit vele töltök.