Ez erdő..tudjátok melyik.

GINA

Nem, nem nagyon szokásom a tiltott rengeteg környékén kószálni, hiszen jómagam varázslócsaládból származom. Pontosan tisztában vagyok vele, hogy miféle vérszomjas kis és nagy dögök lehetnek egy mugliktól távoli varász erdőben. A kisebbek is elég zavaróak tudnak lenni, azonban a nagyobb lények egyértelműen az étlapjukra vesznek mindenféle gyanútlan és óvatlan varázslót is. Már pedig nem akartam fő fogás lenne semmi ocsmányság napi lakomáján.
Miért voltam mégis itt? A dolog egyértelmű. Üzlet és kis tapogatózás.
Mióta Harry szökésben van bizonyos egyének, vagy mondjam inkább az, hogy bizonyos körök? Mindegy is. Szóval egyesek szerint vissza fog térni a Roxfortba, ezért így vagy úgy de őrzik a határokat. A csempészés lehetőségeit keresve ellenőriztem hát a bírtok határait. Nem nem Harryt akarom vissza csempészni, amúgy sem hiszem, hogy ő bízna bennem. Már ha egyáltalán tudnám, hogy merre van. Pedig ha valaki belém erőltetne egy adag veritasszerum bájitalt hamar kiderítené, hogy szimpatizálok a villám homlokúval. Szerencsére senki nem tervez ilyesmit. Így továbbra is tudok üzletelni mind a két féllel.
Azonban ahogy a körutam járom és a hó ropog a lábam alatt fura dologra leszek figyelmes. Bár az idő olyan, hogy a fagy és a hideg aprócska kis tűszúrásokkal  döfködi folyamatosan az ember arcát, és a lehelet is messziről látszik mégis ami az arcomba villan nem is olyan messze egy hófehér has. Egy hófehér fedetlen pocakocska. Először nem is értem mi az amit látok. Majd szép lassan össze áll a teljes kép. Egy fiatal srác lóg fejjel lefelé az egyik fáról. Először kicsit meg is mosolygom, hogy milyen életvidám egy fiú is, hogy még ilyen cidriben is csimpaszkodik mint egy kis majom. De utána kapcsolok, hééé ez már a tiltott rengeteg!
- Háhé te öcsi! Nem lenne szabad itt lenned! Mit keresel erre? - Mondom neki ahogy közelebb lépek a fiúhoz. - És tűrd be a pólódat mert meg fogsz fázni ebben a cudar időben. Mit fognak szólni a szüleid ha azt hallják, hogy te le betegszel? Nah! Gyere csak le onnan! - Mondom neki a felsőbb éves diák magabiztosságával.

Gina

Sebastian igen csak segítőkész és türelmes srác. Lassan kezdem belátni annak idején a teszlek süveg nem véletlenül tett engem a Hugrabug házába. Hiába vagyok bátor, hiába tőrök babérokra, hiába vagyok okos. A béke igen is fontos a számomra. Ahogy mások épsége is. Ezért szóltam rá a fiúra, nem pedig azért mert én olyan hú, de nagyon szabályokhoz ragaszkodó alak lettem volna. Mégis talán pont ezért, mert nekem is van egy lázadó énem egy kis bűntudat fog el mikor a fiú rám nézett azokkal bánatos nagy sötét szemeivel. Majdnem elmosolyodom, mikor tényleg egy kis csimpánz módjára leszaltózik a hóba fel verve maga alatt a csillogó fehérséget. És ekkor jön a meglepetés!

A srác nem srác, hanem egy suhanc külsejű fiatal borzas hajú lány. Nem gyengén döbbenek meg, hogy a vörös kis srác az kislány. Na persze nem olyan kicsi, de még jó fiatal. Ránézésre éppen csak kinőve a gyerekkorból. Ekkor újra meg döbbenek. Nem egy megszeppent alsóbb éves riadt válaszát hallom. Hanem egy makacs dühös akaratos lány válaszát hallom. Majdnem felnevetek, hiszen az első dolog ami be villan erről a dühös kirohanásról az az, hogy egyszer valakinek nagyon tüzes kis felesége lesz ez a szenvedélyes lány. Nevetséges nem? 

- Hó hóóó! Lassíts kicsike! Meg ne harapj! Én csak szóltam. Remélem tudod, hogy ez a hely nem véletlen tiltott, hanem azért mert tényleg veszélyes. A tiltott rengetegben számtalan veszélyesebbnél veszélyesebb lény lakik. - Mondom neki miután végig néztem, hogyan is mászik a görény a lány nyakába. - Mellesleg a majmozáshoz annyit tennék hozza fiatal hölgy, hogy nem én lógtam fejjel lefelé majom módra egy fáról pucér hassal, hanem te. Ezek után gondolkozz el rajt a melyikünkre is illik inkább az a bizonyos majom jelző. - Mondom utána lépve ahogy az erdő felé hátrál. - Amúgy nem kell tőlem félned nem harapok, de tényleg jobb lenne ha vissza mennél a kastélyba, és nem itt fagyoskodnál kint. Még ha szerinted sületlenség is a megfázástól tartani. - Próbálom rá venni az okosságra miközben egy szél roham hátba kap és én fázósan húzom összébb a kabátomat.

Gina

A mosoly most már tényleg ki költözik az arcomra. Nem tehetek róla, oda vagyok a kis csitri elevenségéért. Elég nagy összeget mernék rá tenni egy bukméker irodában, hogy ez a ránézésre harmadikos kisördög az egyetlen az alsóbb évfolyamokból aki nem reszketve engedelmeskedik egy hetedéves végzős fiúnak, hanem egyenesen vissza pofázik neki, és illetlenül ellenkezik. Szemérmetlenül nagy összeget. A mosolyom pedig egyre csak szélesedik miközben lassan csóválni kezdem a fejem. A mosoly pedig az sem tudja letörölni az arcomról, hogy gyávának nevez. A mardekárosok szokása folyton gyávának nevezni az embert, noha ők azok akik nem kifejezetten szeretnek egyenlő feltételek mellet küzdeni. Mielőtt bárkit is meg sértenék, nem azt mondom, hogy ők gyávák, hiszen ahhoz az úthoz is bátorság kell amit ők mostanában választanak maguknak, hogy a Sötét nagyúr visszatért.
- Ó kicsike! Imádom mikor úgy neveznek gyávának, hogy még nem volt lehetőségük tesztelni a bátorságomat. Különben is, inkább neked kellene vissza menni abba a biztonságos és meleg klub helyiségbe mert már kezd ki fehéredni az arcod a hidegtől, és kékülni az ajkad. - Rázom le magamról a sértéseit, hiszen tényleg nem tudnak mélyre hatolni bennem szurkálódó szavai. - És még valami. Miért baj az ha valaki okos, és megvan a magához való esze? Ha neked is meg lenne akkor nem vacognál itt kint mint egy borotvált macska. Hééé hova mész? - Kiáltok fel mikor látom, hogy elindul az erdő mélye felé. Merlin szent szakállára esküszöm, hogy ez a csaj tényleg csapágyas. Vagy tényleg nincs tisztában miféle veszélyek is rejtőzhetnek egy mugli mentes igazi varázs erdőben. És itt nem a énekes madarakra gondolok, hanem az itt kószáló különféle valóban halálos mágikus szerzetre, és errefelé növő valóban halálos mérget termelő, és valóban ember evő növényekre. Egy pár pillanatig csak nézem, hogy egyre beljebb sétál a fák közé. Majd a mosolyom végre lehervad. A kis csaj nem normális. S ha valami történni fog vele akkor totál engem fognak hibáztatni mert hagytam az erdőben mászkálni. Még akkor is hogyha mugli születésű. Magamban elnyomok egy szitkot. És utána indulok. - Hé várj meg te kis kócos! Ne menj beljebb tényleg nem biztonságos! Inkább fogd a kis patkányod és vidd be a melegre! - Próbálom rá beszélni, hogy fordúljon vissza, miközben a nyomában is próbálok maradni. Senki nem érdemli meg, hogy tudatlanság vagy éppen ostoba dacosság miatt haljon.

Merlinnek hála a lány végül befékez, és utolérve arra számítok, hogy észérvekkel meg tudom győzni arról, hogy ne menjen még mélyebbre az erdőbe, mert tényleg nem biztonságos. Azonban még szinte oda sem érek hozzá mikor rá kezd. Esküszöm a csajszi úgy kikelt magából mint akinek megjött. Bár ezzel lehet nem állok annyira messze az igazságtól, hiszen már alapban agybajosan viselkedett. Azonban ahogy hallgatom a dühös kifakadását csak félig tudok vele egyet érteni, hiszen engem tényleg a jó szándék vezérel, és nem az hogy kötözködhessek csak úgy valakivel. Nem vagyok az a kötözködős fajta, és soha nem is értettem Malfoyék mit is élveznek ebben annyira. Ahogy azt sem értem miért kell a jó szándékú segítség nyújtási kísérletet kötözködésnek felfogni. Elvégre nekem abból semmi hasznom, ha neki segíteni akarok. Mikor végre befejezi a panaszáradatát amibe nem kevés kioktatást kevert éppen látványosan nagy levegőt vesz. Szinte biztos vagyok benne, hogy az egészet egy szuszra hadarta el, ami nem kis teljesítmény. Már éppen rá szánnám magam a válaszra, mikor egy halálfaló alattomosságával alaposan lábon rúg. A bokámat célozza, azonban a lába elcsúszik és a sípcsontom szenved el egy hatalmas nagy rúgást. A fájdalom pedig olyan hatalmas és olyan hirtelen borít el, hogy csoda, hogy össze nem esek ott helyben. Minden esete kissé megrogyok, és szitkozódva a lábam dörzsölve próbálom elűzni a fájdalmat. Mire a tekintetem kitisztul és a alattomos kislány felé nézek ő már tetemes előnyre tett szert. De a lány még mindig az erdő mélye felé tartott, így szitkozódva a lábam kissé húzva vetem magam utána. - Hééé várj! Ez veszélyes!

Gina

zene

Annak ellenére, hogy tél van ma fényes nap sütés volt, az erdő szélén szinte vakító sok fénnyel ahogy a havon a fény vissza tükröződött. Most azonban ahogy egyre mélyebbre hatoltam az erdő fái között bicegve a kislány nyomát követve a fény egyre halványodott. Az évszázados fák eltakarták a napfényt, és mintha még a hideg is maróbb lett volna. A csend pedig ami körülvett hallosan ijesztő miközben szinte csak a saját szuszogásomat hallottam, és azt ahogy a hó ropogott a lábam alatt. Nem hiszem hogy valakinek varázslónak kell lennie ahhoz, hogy ennek az erdőnek a mélyét halálosnak és veszedelmesnek érezze. Nem kell ahhoz különösebb mágia az ember vérkeringésébe, hogy ezt érezze. De a jelek szerint az kislány ki karvalynak nevezte magát nem értett ebből semmit sem.
Talán az én hibám, nekem kellet volna kicsit radikálisabb eszközökhöz folyamodni, hogy azt a kis tacskót eltántorítsam a veszélyektől amik egy ilyen erdő mélyén várhatnak rája.
Az egyre sötétebb erdőben szinte be alkonyult, mintha csak egy szimpla holdvilágos éjszaka lenne, én pedig a saját párává csapódó leheletemen, és a lány nyomain kívül nem sokat láttam. Én azonban vele ellentétben jóval óvatosabban haladtam előre, és elővont előkésztet pálcával.
- CONFRINGO!!! - Kiáltottam fel szinte ösztönösen cselekedve mikor a magasból a fák közül egy hatalmas soklábú szőrös valami vetette rám magát. A varázslatom persze célt talált, és egy robbanás következtében hanyatt lökte a nekem támadó dögöt. Egy pillanatig megfordult a fejemben, hogy talán egy az iskola határait őrző halálfaló fenevadba botlottam. De mikor a szemeim végre rá fókuszálnak a támadómra, végre felismerem mi is ugrott nekem. Egy Akromantula, ezt még legendás lények gondozása tan nélkül is felismerem. Amivel pedig itt dolgom van egy kicsike szinte még gyerek példány, de máris akkora mint azok a mugli közlekedési eszközök. Azt hiszem automobil a nevük.  Mindegy is, nem álok meg nézegetni ezt az ocsmány óriás pókot, ha egy van akkor többnek is lennie kell. És akkor bizony a kis kócos komoly veszélyben van. Lépteim meg szaporázva követem a nyomokat a hóban, miközben a szemem idegesen járkál az erdő sötét fái közt újabb pókot keresve. Még nem láttam, mikor már hallottam a kétségbe esett kiáltásokat és szitkozódásokat. Az előttem lévő domb mögül jöttek a hangok. Kizártam a makacs sajgást a sípcsontomból, és teljes erőből kezdtem felfelé szaladni a domboldalon, míg nem felértem rá. Az ereimben a vér rögtön megfagyni látszott ahogy a szívembe jeges ujjak markoltak a látványtól. A Karvaly hatalmas nagy pókhálóban vergődött s szitkozódott. Fegyvertelen volt a kis ügyefogyott, és a patkánygörényének vagy minek Tifusz-nak ordibált, hogy hozza már azt az átkozott pálcát. Ettől még nem is fagyott volna meg az ereimben a vér. De attól már igen, hogy a pókháló tetején lustán egy hatalmas akromantula üldögélt, és kényelmesen arra várt mikor is fárad ki teljesen a kapálózó kislány. Olyan volt ahogy ott kuporgott ez az undorító ízelt lábú szörnyeteg, mint a mugli mesék gonosz öreg banyái. Szinte még azt is láttam, ahogy a fekete csáprágókon már türelmetlen csillog a méreg amivel végleg lebéníthatja majd meg ölheti a szerencsétlen kislányt.
Nem vagyok Grifendéles, nem vagyok a bátorság a hősiesség igazi mintaképe, hiszen általában a haszon mozgatja a cselekedeteimet. De gyáva lidérc sem vagyok. A pálcámat előre szegezve rontottam le a domboldalon a pókháló felé.
- OBSTUCTO!!! - Kiáltom a pók felé suhintva, akit meglep a nem várt társaság, és az hogy a varázslatomnak hála lerepül a pókhálóból. Méterekre a lány mögé. Szerencsémre a varázslattól el is kábul egy kicsit, mert a földön marad még a nyolc lábával az ég felé kalimpálva.
- CONFRINGO! - Küldök felé egy robbantás átkot, hiszen már nem veszélyeztetem a lányt. Nincs már okom gyengéden bánni a pókkal. Az ilyen undorító dögnek jobb ha a pokolban a helye. A varázslatom ezúttal sem téveszt célt, és mint az előző pók esetében ez a pók is egy csúf robbanás áldozata lesz, széjjel szórva egy kevéske pók trutyit. Csak ekkor állok meg, de szinte azonnal, és gyorsan körbe fordulok új ellenséget, új pókot kutatva a környéken.
Nem láttam új ellenséget, azonban tisztában voltam vele, hogy ez nem azt jelenti, hogy nincsenek is itt. Nem jelenti azt, hogy nem csak az alkalmas pillanatra várnak, hogy a félhomályos szinte sötét erőd fái közül rám vessék magukat. Jelen pillanatban azonban elmúlt a közvetlen fenyegetés a közvetlen veszély. Óvatosan folyamatosan körözve új pókok után kutatva közelítettem a háló felé.
Félúton persze majdnem ráléptem a lány idomított hörcsögére a Pestisre. Ahogy pedig lenéztem, észre vettem, hogy a Pestis mellett ott a lány pálcája. Felkaptam a pálcát is és a patkányt is, és a hálóhoz siettem velük.
- Ó te ostoba kis kócos! - Mondom neki féltő szigorral a hangomban, miközben elkezdem kiszabadítani őt a háló fogságából. - Majdnem pók vacsora lett belőled. Örült volna ez a nyavalyás akromantula az biztosan. Egy friss és ropogós Gina, pók selyemben tálalva. Szép lettél volna mondhatom... - Sziszegem neki az aggodalomtól dühösen. Majd mikor már kiszabadítottam a karját és a lábait is elkapom a derekát és magamhoz szorítva félig a hátamra dobom.
- Most pedig nincs vita! Irány vissza a suliba! - Mondom, és elkezdek vele vissza felé hátrálni el amerre jöttünk. Közben pedig magamban Merlinhez fohászkodom, hogy ne legyen több vad találkozásunk az erdőben.

Gina


Hatalmas léptekkel haladok az erdőben miközben a szemeim forgatom ellenséges lények után kutatva, hamar magam mögött hagyva a pókhálós tisztást, majd azt a helyet is ahol az én óvatlan póktámadóim hullája fekszik. Egyáltalán nem sajnálom őket, hiszen ahogy tudom ezek az undorító dögök kannibálok, szóval nemsokára a saját kis undorító testvéreik pocakjában fogja mindaz végezni ami megmaradt belőlük.
Izgalmamban észre sem veszem, hogy milyen könnyű és soványka a kislány akit a vállamon hurcolok. Egészen addig míg meg nem ered a szája mint az eső.
Csendben halgatok egészen addig amíg rúgkapálni nem kezd. - Nyughatsz vagy, pók eledel leszel! - Mondom és rácsapok a fenekére, hogy ne izegjen mozogjon már. De amúgy nem igazán hat meg a rimánkodása, és ugyan úgy cipelem tovább magammal ahogyan eddig is. Csak akkor kezdek kissé lassítani, mikor már látom az erdő szélét.
- De igen is ostoba kis kócos vagy Gina! - Teremtem le még mindig  őt cipelve. Egészen eddig számomra is ismeretlen atyai szigorral a hangomban. - És te még nem vagy karvaly, hanem csak egy árva fióka akinek igen is kell egy nagyobb madár. NE! Nem vitatkozok! Mert valóban tökéletesen uraltad a helyzeted ha az volt a célod, hogy az estére kiszívják az összes véredet. - Mondom neki, egy pillanatra sem letéve, Csak akkor állok meg végre mikor már elég messze voltam az erdőtől, egészen a nagy tölgy tövében. Ott viszont le teszem a kislányt, és jó alaposan szemügyre veszem. Csupa folt csupa piszok csupa bőr leány. Szép is lehetne ha nem lenne ilyen elhanyagolt, ilyen mint egy kivert kutya. Nagy levegőt veszek és neki kezdek a fejmosásnak.
- Szégyelld magad! Ostoba vagy és buta! Hányszor mondtam hogy veszélyes? Sokszor! Á-Á-Á! - Tartom fel a kezem mikor látnám, hogy beleszólna és vitázna velem. - Még ha ezek után el is hinném, hogy tudsz magadra vigyázni. Akkor is ostoba és felelőtlen vagy. Mert nem csak magadat sodortad veszélybe, hanem a legjobb barátodat is Mercuriót. Mit csinálsz akkor ha miközben te abban a hálóban vergődsz egy másik pók megeszi őt? Hogy érezted volna magad? Vagy szerinted ő a kis barátod, hogy érezte volna magát ha elveszít téged? Ki gondoskodott volna róla szeretettel? Ezeken gondolkozz el! Ahogy azon is hogy nem csak neki, hanem valószínűleg másnak is hiányoztál volna. Valakinek aki aggódik érted, vagy éppen szeret! - Mondom neki és már kezdek megnyugodni. Végül egy nagy levegőt véve és lassan kifújva a lány szemeibe nézek. Riadt, dacos, és még kitudja milyen. Egyedül harcban egy egész világgal, legalábbis ezt olvasom ki azokból a szemekből. A zsebembe nyúlok és előhalászom a pálcájáét. - Tessék.. legközelebb jobban vigyázz rá, mert mégis újra eszedbe jutna a tiltott rengetegben kóborolni akkor ez az egyetlen ami megmentheti az életed. - Mondom, miközben feléje nyújtom a pálcát.