De csitt, mi zaj, mi nesz, ami felveri a csendes és nyugodt éjszaka kísérteties magányát. Léptek zaja ez nem vitás, na de ki az aki ilyen kései órán még a folyosókat járja. Magányos lélek lehet ez nem is kérdés, hiszen ez a magányos lelkek órája már. Nem suhan árny, nem dalol már az éjszaka egyetlen teremtménye sem. Ilyenkor még a szél zaja is sokkal halkabb. Ilyenkor nincs már mi, csak én, nincs már együtt, csak külön, nincs már barát, s nincs már ellenség sem. Ilyenkor már csak a csontig hatoló hidegség van, a mely a magány keltette szelek szárnyán érkezik.

A felhők fátyolja mögül kikandikáló hold világítja meg végül a magányos farkas, az éjszakai vándor teljes valóját. Zach Haggerty. Mi oka van neki az éjszaka fényeivel táncba kell, a hold hűvös csókjára várni? Talán nem minden a pezsgés és a csodaszép partik, talán nem minden a lányok hada és a csokorba gyűjtött barátok, talán van olyan titok, amit csak az éjszaka őrizhet meg, amit csak a holdnak lehet elsuttogni, ami olyan sötét, mély vagy szívbe markoló, hogy élő ember nem értheti meg, holt pedig már nem segíthet azon.

Esetleg a magány lehetősége oly kecsegtető számára, hogy megérje éjnek évadján a büntetés kilátása mellett a folyosókat járni. A magány valóban tökéletes cinkostárs valamennyi tetthez, legyen az bármi is. Tanúja volt már a legnagyobb örömöktől a legszörnyűbb rémtettekig mindennek. Miért ne segíthetne épp most Zach Haggertynek, miért hagyná épp őt cserben.

De csitt, mi zaj, mi nesz, ami megzavarja a magány és a fiú tökéletes tervét, a gyümölcsének beérését.

Kósza árny suhan a folyosókon, akit még a kikandikáló hold sem világít meg, csupán a vállára omló, olykor rakoncátlanul lobogó fürtök és a nőies alak kivehető. A léptek zaja hallatán Zach szaporázza az övéit, majd egy hosszú folyosón egymással szembe találják magukat, de nem hátrálnak, állják a másik pillantásait, majd lassan közelíteni kezdenek egymáshoz, lépésről lépésre egyre gyorsabban, egyre szaporábban, míg végül megölelik egymást.

A hold eltűnik egy felhő mögött. Mintha megérezte volna, hogy ez a titok nem rá vár, ez a titok senkié, csak a két fiatalé, az ölelő karjaiké… A történet, amely az ölelés mögött van, nos az is rejtve marad, legalábbis most még mindenképp…