Smith professzor irodája

a maga jövője


mostmár csak la Fay
2004. február 9.

Smit professzor kellemetlen és sebzett helyzetben érezte magát. Nehéz volt ezt a kapcsolatot titkolni bárki előtt is, és egyre nehezebbé is vált az idő előrehaladtával. Tudta ő, hogy a titkok előbb utóbb kiderülnek, semmi sem maradhatott fedve az idők végezetéig, a világ nem olyan hely volt, ahol bármit is el lehetett rejteni. Elég volt egy diák vagy egy szellem kíváncsi tekintete, és már így is éppen elég indokolatlan pletykák keringtek nem csak róla, hanem a többi tanárról is. Mindig is megvetette a pletykákat, alantasnak és hazugnak tartotta őket, na meg az emberi elme gonosz játékának. Csak megkeserítették a többiek életét, akik ezeknek az elszenvedői voltak inkább, nem az elkövetői. Nem akarta ennek kitenni sem magát sem pedig Floriant és az ilyen ostoba és prűd dolgoka az emberek mégis jobban elhitték, mint magát az igaságot. Ha elterjesztené róla valaki, hogy SMith professzor csak egy férfi testben élő női boszorkány, aki így rejtőzködik a sorsa elől, biztos volt benne, hogy percek alatt elhinné mindenki.
Azt akarta, hogy hamarosan békében és nyugodtan éljenek. Azt akarta, hogy ettől a tehertől mind a ketten megszabaduljanak, és tessék. Tessék, még egy év ilyen hosszú titkolózás és rettegés attól, ha lebuknak, az milyen következményekkel járhat. Büszke ember volt, és élvezte az itt eltöltött idejét, hogy átadhatja a tudását, hogy taníthatja az élet dolgaira a diákokat, példát mutathat, ami nem mindig sült el jól. Nem akarta, hogy Florian vagy őt elküldjék az iskolából, vagy hogy megszégyenülve érezze magát ettől. Nehéz volt így, és egyre nehezebb lesz. Úgy érezte ez nem volt fontos a fiúnak, mintha nem látott volna előrébb az orránál, pedig az élet komplikált volt, főleg a saját maguk által választott út miatt.
– Megoldom, professzor! – hajtogatta Florian aki lassan leszállt az öléből és menekülőre akarta fogni. SMith meg volt ettől rázva, mintha képes lett volna megütni Floriant, mit is gondolhatott róla most igazából ez a fiú? Többszörösen is szomorú és keserű lett ettől, éppen jót akart volna, helyes irányba terelni őt, de azt nem lehetett úgy, ha maga Florian nem akarta és nem tett érte, csak sodródott valami rózsaszín felhőben, vagy ki tudja miben.
- Ezt már régen nem tudja megoldani egyedül, le Fay - jelentette ki szigorú, borús tekintettel és ő is felállt a helyéről, és megindult Florian után. Talán vele volt a baj, lehet nem kellett volna ezt hagynia, hogy megtörténjen, akkor sem, ha túlságosan is sokat jelentett neki ez a kapcsolat. Magát okolta azért, hogy Floriannak úgy tűnt, sosem lesz már rendes tanulmányi eredménye.
Hallgatta hát a fiú dadogását, ahogyan megpróbált valami magyarázatot adni a kérdésére.
- Én nem akarok semmit sem az élettől! Magával akarok lenni. Mi más kell?  - kérdezgette és ezzel tűnt még igazán nagyon gyereknek Smith professzor szemében. Felsóhajtott és megingatta a fejét.
- Az, hogy megértse, miért kellett volna már idén elvégeznie az iskolát. Hogy könnyebb legyen végre az életünk, hogy ne kelljen ezekkel a titkokkal minden nap ébredni, hogy ha ez kiderül ne szenvedjen a súlyos következményeitől, hogy végre ne csak a sötétben ölelhessem meg! - magyarázta Floriannak kissé talán indulatosan is, azt, amit a szíve mélyén érzett.
- Ha semmit nem akar az élettől, hogy akar velem együtt lenni, anélkül, hogy el kellene rejtenünk a kapcsolatunkat? - kérdezete SMith professzor és hirtelen nagyon öregnek érezte magát. Szerette volna, ha most az egyszer az életben valaki tényleg megérti azt is, hogy ő mit akar, mire váygott, mert eddig sosem érezte azt, hogy bárki képes lett volna erre.

a magam jövője
▪ 2004. február 9. ▪

Smith prof


outfit

Smith nem bízott bennem igazán. Nem lepett meg, már nyáron is elhatározta, hogy helyretesz és megment magamtól... csakhogy engem nem kellett megmenteni. Valójában semmi szükségem nem volt RAVASZ szintű képzettségre, hiszen az életem egész egyszerűen egész más irányba tartott. Nekem már csak Smith volt. Nem voltak céljaim, nem akartam megváltani a világot, habár nyilván kézenfekvő lett volna bájitalmesternek lennem, mert akkor együtt is dolgozhattunk volna.
- Ezt már régen nem tudja megoldani egyedül, le Fay.
Sarokba szorítva éreztem magamat, ahogy ő is felállt, pedig ott volt mögöttem a hálórész, ahova bemenekülhettem volna, elrejtőzni a szigorú tekintet elől. De most még sem léptem közelebb, hogy a szekrény felé fussak, pedig igen csak kényelmes volt az ingei finom, öblítős illatában meghúzni magamat.
- Sosem bízik bennem... - sóhajtottam fel. De nem folytattam a szájalást. Nem volt értelme, hiszen ha azt mondtam, nem is akarok RAVASZ-t, abban ugyanannyi kivetni valót talált, mint az évismétlésben. Szerinte szükség volt rá, én viszont úgy gondoltam, túl nagyra értékelik. Lehetnék pincér, vagy takarító, ahhoz semmi szükség ilyen magas végzettségre. Másra úgysem voltam jó.
- Az, hogy megértse, miért kellett volna már idén elvégeznie az iskolát. Hogy könnyebb legyen végre az életünk, hogy ne kelljen ezekkel a titkokkal minden nap ébredni, hogy ha ez kiderül ne szenvedjen a súlyos következményeitől, hogy végre ne csak a sötétben ölelhessem meg! - Magyarázott olyan indulattal, hogy azt egyszerre tartottam romantikusnak és ijesztőnek. Tudtam, hogy én követeltem ki a válását, én akartam magaménak őt, de közben meg minden olyan furcsán összekutyulódott. Jay is átvert, nincsenek barátaim... és fogalmam sincs, mi lesz velem, mert az egyetlen célomat Miron Welch professzor sikeresen kettévágta.
- Ha semmit nem akar az élettől, hogy akar velem együtt lenni, anélkül, hogy el kellene rejtenünk a kapcsolatunkat?
Nyeltem egyet.
Hirtelen zokogtam fel, de a szám elé kaptam a kezemet. Nem értettem, miért vág ilyet a fejemhez, miközben én csak és kizárólag vele akartam együtt lenni. Már régen nem érdekelt semmi más. A céljaim olyan távoliak voltak... talán soha nem is léteztek igazán.
- Meg fogom találni az utamat, de a magával való együttlét az egyetlen, amit biztosan tudok... és nem kell rejtegetnünk örökre.   - Suttogtam. A mostani énem persze elképzelni sem tudta, milyen érzés lehet olyan világban élni, amiben Smith teljesen nyíltan az enyém lehet. Ezt megszoktam és biztonságot adott, de ha odakint leszünk és az itteniek fülébe jut, ugyanúgy meg fogják őt bélyegezni. Bár már így is többen tudták a kelleténél...
- Csak szerettem volna olyan lenni, mint maga. - Kezdtem aztán. - Be akartam bizonyítani, hogy tudok jó lenni Gyógynövénytanból meg Bájitaltanból... de Jay szemét volt, lefeküdt a nővéremmel és azóta utál mindenki, mert mérges lettem rá... és még hülye is vagyok. Semmi sem megy, akármennyit is tanulok. - Nyeltem egyet, megtöröltem a szemeimet és ránéztem. - Bájitalmester akartam lenni.

a maga jövője


mostmár csak la Fay
2004. február 9.

Smith még mindig érezte magában a keserűséget, amit azért érzett, mert igen is csapdában érezte magát. Egy olyan csapdában amibe belekeveredve nem tudott se magának, se Floriannak megfelelni, ahol nem élhette ki teljesen a szeretetét, mert folyton csak a szabályok a megszeghetetlen és teljesíthetetlen elvárások közzé szorult, és ez egyre inkább kétségbe ejtette. Szeretett volna kicsit szabadabb lenni ebben, ha már az egész életét meglehetősen kötött korlátok között töltötte. Még ezért a szeretetért is meg kellet harcolnia, a szüleivel megszakadt a kapcsolata, ami néha elkeserítette, néha pedig dühítette, vagy pedig inkább volt megkönnyebbült. Egyedül a testvérével tartotta a kapcsolatot, aki követte szülei akaratát és hozzáment egy Flinthez, de megmaradt közöttük a jó tetsvéri viszony. És talán neki meg a kedves Haroldnak köszönhette eginkább azt, hogy ebbe a sok mindenbe még nem őrült bele. Na meg a masszív és erős férfias akarat erejének is, amitől meglehetősen lenyűgöző és félelmetes látványt nyújtott a diákoknak. Florian miatt sem akart olyan kellemetlenül szétesett lenni, ő volt az érett és tapasztalt, sokat látott férfiember, ugyebár. Köhöm, köhöm.
- Sosem bízik bennem... - szólalt meg Florian, mintha nem is értette volna a szavakat, amiket mondott. Nem a bizalomról volt szó, de az életben voltak elromlott, tönkrement dolgok, amiket nem lehetett helyrehozni. Elszalasztott lehetőségek, megcsorbult álmok, minden ami tönkre tehetett egy életet, átformálhatta azt, teljesen. Túl sok ilyet látott már, és túlságosan okolta magát azért, mert ezt hagyta idág fajulni. Nem lehetett ezt már a részéről helyre hozni, a legtöbb tanár kollégája látványosan elvesztette a bizalmát Florianban, még ha az olyan bájos teremtések, mint Maris, vagy a többi jólelkű tanár át is engedte volna. Ha egy tárgyból bukott, az már éppen eléggé rányomta a bélyeget az évismétlésre. Egy újabb hosszú évre, amikor sunnyogniuk kell a falak között, és ki tudja mikor fog ez az egész kiderülni.
- Ez nem arról szól - rázta meg a fejét, bár ezt a vitát felesleges volt folytatni. Inkább egyszerűen csak kifakadt magából pedig az nem volt annyira rá jellemző. A helyzeten az sem segített, hogy Florian meglehetősen hevesen zokogott fel.
- Meg fogom találni az utamat, de a magával való együttlét az egyetlen, amit biztosan tudok... és nem kell rejtegetnünk örökre - magyarázta a fiú, és Smith csak keserűen sóhajtott egyet. Túl vénült idegei voltak ezekhez a dolgokhoz, túlságosan félt attól, egyszer csak lebuknak, és Floiran teljesen szörnyű dolgokba keveredik emiatt. Az olyan tintaagyú boszorkányok, mint Rita Vitrol kaptak volna az alkalmon, hogy besározzák a fiút, az iskolát, ami állandóan célkersztben volt, mintha minden az ő bűnük lett volna.
- Nem maradhat ez titokban, maga is tudja - mormolta el, előrelátó felnőtt férfiként a következményeket tartotta szemelőtt, így is sokat élt a pillanatnak Florian óta, ami nem volt rá jellemző. Az a helyzet nem volt biztonságos, sőt, mintha egy robbanó csirkén ücsörgött volna, állandóan azon évődve, hogy vajon mikor tesz egy meggondolatlan megjegyzést vagy pillantást az órákon, a folyosókon. A diákok éles érzékekkel voltak megáldva, így is indokolatlanul azt pletykálták, hogy Miss Digby élvezetes estéket tölt el Mr. Campbell társaságában.
- Csak szerettem volna olyan lenni, mint maga. Be akartam bizonyítani, hogy tudok jó lenni Gyógynövénytanból meg Bájitaltanból... de Jay szemét volt, lefeküdt a nővéremmel és azóta utál mindenki, mert mérges lettem rá... és még hülye is vagyok. Semmi sem megy, akármennyit is tanulok. Bájitalmester akartam lenni.
Floiran kifakadására csak megcsóválta a feját és sóhajtott. Ennél kamaszosabb és valószínűtlenebb nem is lehetett volna.
- Senki sem utálja magát. És a Merlin szerelmére! - vett egy mély levegőt, nehogy azt mondja, hogy Hanselre aztán tényleg felesleges mindezt rákenni, így is tele volt az a kamasz is mindenféle elfojtott feszültséggel, mint az összes vele egy idős gyermek. - Ha gondja van beszélje meg velem, vagy bárkivel, aki erre alkalmas, esetleg rendezze a kapcoslatát Mr. Hansellel is - dönynögte majd közelebb lépett a fiúhoz.
- Sose várom el, hogy olyan legyen, mint én, egy elismerést a tiszteletet nem tudományos eredményekkel lehet elérni, azok csupán másodlagos dolgok. Túl fiatal még, hogy ezt lássa, de nekem nem számít, hogy van e főiskolai végzettsége vagy nincsen. Nem ettől fogom magát jobban szeretni, vagy kevésbé - dünnyögte és közelebb lépett. - Felőlem akár egy ivó tulajdonosa is lehet, csak ne lássam azt, hogy ami magában van, és ott van igen is a tehetség, eltékozolja. Fájna látni, hogy egy olyan értékes ember, mint maga egyszerűen nem éli ki a képességeit. És igen is vannak magában is.

a magam jövője
▪ 2004. február 9. ▪

Smith prof


outfit

Smith-nek sosem lehettem elég jó. Vagy túl gyerek voltam, vagy túl közel voltam, vagy nem csináltam elég jól valamit. Ez a keserűség pedig egyre mélyebben ült meg a torkomban és a közöttünk húzódó kapcsolaton is. Fogalma sem volt, hogy mivel tehetném jóvá a dolgot… nem akartam a RAVASZ-okat sem megszerezni. Egyetlen egy valamire vágytam igazán, kisétálni az iskola ajtaján és a Szellős Házba menni, ahonnan többé ki sem teszem a lábam, hacsak nem vásárolni kell vagy Smith-szel találkozni.
– Ez nem arról szól – rázta meg a fejét, mikor megvádoltam azzal, hogy nem bízik bennem. De tényleg nem bízott, pedig én tudtam mi a jó nekem, még akkor is, ha most könnyes szemekkel bámultam rá… elhagyhatott, mert nem voltam elég okos. Elhagyhatott, mert ellent mondtam neki. Vak volt arra, hogy lássa, ez az iskola nekem nem tartogat semmit. Csak egy papír arról, hogy letettem a RAVASZ-t… mégis mit kezdenék vele? Sosem lesz rendes munkám.
– Nem maradhat ez titokban, maga is tudja – mormolta. A hangja máskor megnyugtató volt, most viszont csak jobban felzaklatott, mint valaha. Nem titkolhattuk, de miatta meg kellett tennünk… pedig akárhányszor megláttam, oda akartam rohanni, a karjai közé vetni magamat. A reggelinél kedves csókkal akartam üdvözölni, este pedig azzal elbúcsúzni tőle. De nem lehetett, ezért szinte folyamatosan szomorú voltam. Talán észre is vette és ezért is aggódott értem.
– Nem értem, mit vár tőlem… – nyeltem egyet. Kétségbe voltam esve, ettől pedig gombóc nőtt a torkomban, a szemeim pedig továbbra is könnyesek voltak.
Bizonyítani akartam neki. Ha már az iskola falai közé kerültünk, meg akartam mutatni neki, hogy jobb vagyok, mint amilyennek eddig mutattam magamat neki. De nem ment. Nem tudtam magolni, rondán írtam, nem érdekeltek a tantárgyaim sem igazán.
– Senki sem utálja magát. És a Merlin szerelmére! – vette egy mély levegőt, ahogy végig mondtam a mondandómat. Csak azért beszélt így, mert ő tanár volt. Nem látta, mi van a másik oldalon, hogy mit élünk mi mind át és merre tartunk. – Ha gondja van beszélje meg velem, vagy bárkivel, aki erre alkalmas, esetleg rendezze a kapcoslatát Mr. Hansellel is.
Mintha az olyan egyszerű lenne! Smith-nek fogalma sem volt a testvéri szeretetről, ezért pedig azt sem tudta, hogy mit jelent, ha valami tabu két barát között. A legtöbb dologban annyira különbözőek voltunk, hogy felesleges is  volt azt várni, hogy majd megértse.
– Sose várom el, hogy olyan legyen, mint én, egy elismerést a tiszteletet nem tudományos eredményekkel lehet elérni, azok csupán másodlagos dolgok. Túl fiatal még, hogy ezt lássa, de nekem nem számít, hogy van e főiskolai végzettsége vagy nincsen. Nem ettől fogom magát jobban szeretni, vagy kevésbé – mondta. Ahogy beszélt, közelebb lépett hozzám. – Felőlem akár egy ivó tulajdonosa is lehet, csak ne lássam azt, hogy ami magában van, és ott van igen is a tehetség, eltékozolja. Fájna látni, hogy egy olyan értékes ember, mint maga egyszerűen nem éli ki a képességeit. És igen is vannak magában is.
Hirtelen nem tudtam mit mondjak. Fel sem fogtam a közeledését, mert patakokban folytak a könnyeim. Úgy éreztem, csak azért mondja ezeket a szavakat, mert azt hiszi, attól majd be akarom fejezni a tanulmányaimat és többre viszem. De nem.
– Nincs tehetségem. De nem is akarok… prof. Miért kell megszereznem a RAVASZ-t? Miért? Anélkül is lehetünk együtt. Maga mellett megtanulok mindent, segítek a bájitalfőzésben bármiben… – Bizonygattam. Megfogtam a ruhája anyagát és kicsit meggyűrtem. Tudtam, hogy azt fogja mondani, muszáj lesz megszereznem.
– Jövőre megszerzem a RAVASZ-okat… ígérem… csak ne küldjön el. – Kérleltem tovább, majd nagyot nyelve végig simítottam a mellkasán. – Jó leszek… megpróbálok…

a maga jövője


mostmár csak la Fay
2004. február 9.

Smith professzor úgy érezte, hogy habár ugyan azok a vágyaik, mégis folyamatosan elbeszélnek egymás mellett, mintha nem is ugyan arról a bolygóról származtak volna. Úgy tűnt, ez a furcsa mondás ráragadt Marisról, akinek még ezen kívül is akadt bőven furcsa mondása, és SMith professzor néha zavarba ejtőnek érezte azokat, mert nem is értette sokszor, hogy miről beszélt a kedves kollegina, ő pedig nem szerette ha em értett valamit. Most persze megint csak értetlenül és zaklatottan bámult a tőle kétségbeesetten hátráló Florian után.
Igyekezte megfogalmazni a kusza érzéseit, de annak igazán nehéz volt, aki meglehetősen sivár érzelmi közegben nőtt fel, és az egyetlen egy barátja egy golymók volt, aki amúgy szintén eltűnt az életéből. A nővérével sem volt kifejezetten meleg a kapcsolata, de a testvéri kötlék néha egészen erőssé vált kettejük között. Ámbár ezekre most nem igen tudott támaszkodni, magának kellett megoldani ezt is, mint oly sok minden mást is.
Feszült volt ettől a titkolt felelősségtől, akkor már kevésbé lehettek volna éles helyzetben, hogy ha tényleg elballagott volna idén, de erre mégsem volt semmi esély, és ez is rendkívül bosszantotta, nem figyelt oda teljesen, mégis csak ő volt az igazgatóhelyettes, úgy érezte, hogy tanárként és férfiként is elbukott, habár ez merész kijelentés volt, elvégre mégis csak egy szerelmes kamaszról volt szó, de Smith professzor egy drámai férfi, drámai gondolatokkal.
– Nem értem, mit vár tőlem… - makogta kétségbeesetten Florian, Smith professzor pedig elfojtott magában egy feszült sóhajt. Ő nem várt végül is semmit, csak a kellemes napokat egymás társaságában, annak a veszélye nélkül, hogy bármelyükeket is kirúgnák. De természetesen ilyesmiket nem tartott méltónak hozzávágni nem csak Florianhoz, hanem úgy bárkihez is.
- Csupán annyit, hogy nem morzsolódjon fel, a szeleburdi szeszélyessége miatt - válaszolta következetes tanáros hangján, bár végül is ez sem volt egy kifejezettem kellemes válasz, csak az aggodalom szólott belőle. Nem akarta az utcán látni Floriant, ami megint csak abszurd kép volt, hiszen a Szellős Házban lakott volna, nála, de mégis szívfájdító végignézni egy fiatal zuhanását csak azért mert hirtelen nem érdekli semmi a saját kis világán kívül. Smith reménykedett benne, hogy ez csupán valami későnérés.
És természetesen egyre kétségbeesettebb lett a zokogó Florian láttán, akit nem sikerült megnyugtatnia.
– Nincs tehetségem. De nem is akarok… prof. Miért kell megszereznem a RAVASZ-t? Miért? Anélkül is lehetünk együtt. Maga mellett megtanulok mindent, segítek a bájitalfőzésben bármiben… - magyarázta és meggyűrte a professzoron lévő tökéletesen gyűretlen ruha anyagát, mire az kellemetlenkedhetett magában, hogy eddig volt szép. SMith professzort jelenleg ez nem érdekelte, csak a hatalmas kiskutyaszemek, amik most könnyel voltak teli.
– Jövőre megszerzem a RAVASZ-okat… ígérem… csak ne küldjön el. Jó leszek… megpróbálok… - magyarázta, és Smith megfogta a mellkasán kedvesen végigsimító kezet.
- Sose küldeném el magát la Fay - mormogta és inkább csak őróbált összeszedett lenni meg valamilyen szinten kedves és gyengéd. Odahúzta az ajkaihoz Florian kezét és csókot adott rá. Nem bírta volna végignézni, ahogy a fiú teljesen szétesik.
- Fontos nekem, és ha akarja ha nem gondoskodni fogok a magáról, és ehhez szokjon hozzá - dünnyögte kissé talán túl gyengéden is, aztán már inkább csak odahajolt a fiúhoz, hogy megcsókolja, és érezze azokat a keserű könnyeket, és a puha ajkakat a sajátján.

a magam jövője
▪ 2004. február 9. ▪

Smith prof


outfit

Kezdtem feladni. Smith mindig erősebb volt nálam és persze igaza volt. Hülye voltam. Főleg azokhoz a tervekhez képest, amiket vele kapcsolatban dédelgettem. A segédje akartam lenni, de még ezt is elrontottam, mert annyira menekültem a kellemetlen helyzetek elől. Leginkább Jay elől. Talán csak meg kellett volna beszélnem vele... de nem tudtam. A nővéremhez ért. Flora talán engedte neki, de ő lány. A lányok sebezhetőek és törékenyek.
- Csupán annyit, hogy nem morzsolódjon fel, a szeleburdi szeszélyessége miatt- mondta Smith. Eddig is figyeltem, amennyire lehetett, de engem nem kötöttek le a könyvek és a tudományok. Világ életemben a sebesség, a magasság, a veszélyes dolgok vonzottak, csakhogy lemondtam a kviddicsről.
- Dehát... nem morzsolódok fel. Csak éppen nem találom a célom. De csak tizenhét éves vagyok. Prof... Smith... Oliver... én csak keresem magam. - Magyaráztam csendesen közénk. Most először mondtam ki talán a keresztnevét, de jól esett. A kötelék erősebb volt közöttünk az ilyen nehézségek ellenére is. - Kérem, engedje meg, hogy megtalálja magam és utána jól leszek. - Nyeltem egyet. Tudtam mitől fél, hogy rájönnek és kirúgják mindkettőnket, de előbb mennék el, minthogy ez megtörténhessen.
A sírás persze rám talált. Nem akartam, hogy Smith emiatt mondjon le rólam, de egy nagy szakadék volt közöttünk. Ő már a helyén volt, én viszont nem láttam előre, mi lesz még velem.
- Sose küldeném el magát la Fay- mondta, én pedig bebújtam a karjai közé, ahogy odahúzott magához. Az ajkaim finoman simultak az övére. Nem akartam, hogy véget érjen ez közöttünk. Tizenhét éves voltam, fogalmam sem volt,hogy mi lesz velem... csak azt tudtam, hogy vele akarom leélni az életemet.
- Fontos nekem, és ha akarja ha nem gondoskodni fogok a magáról, és ehhez szokjon hozzá- biztosított róla. Odabújtam hozzá és még jobban bújtam hozzá. Nem engedhetett el. Nem volt szabad most elválnom tőle ebben az állapotban. Ő volt az életem értelme, még ha ez túl komoly kijelentés is volt egy kamaszfiúnak. Nem tudtam mással elképzelni magamat. Hozzá ragaszkodtam, nem úgy, mint Welch-hez.
- Ígérem, rendben lesz... minden. - Suttogtam és ha nem ellenkezett, háthúztam magammal a hálóba. Ezt a napot nem sírással akartam tölteni, hanem kellemesen a karjai között.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!
A helyszín szabad.

IGEN Ő A FIAM


la Fay
2004. 04. 09.

18+

Smith professzor nehezen élte meg ezt a sok mindent, ami történt kettejük között. Az a békés, csendes magányos élet, eg kényszerházasságban kényelmesebb jövőt ígért neki, és ő mégis nemet mondott minderre, csak hogy azzal legyen aki mindennél fontosabbá vált a számára. Így is meglehetősen intenzív hatással volt rá Florian jelenléte, és férfiemberként nehezen türtőztette magát, az iskola falain kívül. De nagyon nem akarta, hogy mind a ketten bajba keveredjenek.
Inkább engedett a csábításnak, még ha FLorian nem is erről volt híres, jól esett neki a fiú közeledése aFrics megrázó jelenete után is. Nem is nagyon akart ellenkezni sem. Talán még meg is győzhető arról, hogy ne adjon neki T-t, esetleg talán mással kéne motiválnia rossz jegyek osztogatása helyett. A csók után csendesen követte Floriant az irodája felé, ami nem volt messze a szertártól és a teremtől sem. Errefelé nem volt túl forgalmas a folyosó, legfeljebb mardekárosok csatangolhattak erre, de most kellemes volt ez a csendesség. A tekintete Florian alakján pihent, el-elkapta néha a pillantását, és jól esett neki ez a kellemes kis szemezgetés.
- Végre kettesben - mondta Florian, ahogy mind a ketten a szobába értek. Smith professzor szerette a szobáját, hangulatos volt, ódon ugyan, és talán túl öreges is egy fiatal kamasz számára, de a megszokott dolgai pihentek a megszokott helyükön a megszokott illatok között. Még Samanta a cicája is a megzsokott ágyában szunyókált, álmában néha kinyújtóztatva a vörös kis tappancsait. Smith professzor most nem igen nézelődött körbe a helyiségben elégedetten, ahogy szokott, egyenesen Florian ajkát csklta meg, hevesen és szenvedélyesen, mintha évekkel később találkoztak volna. A vágyai miatt érezhetően megkeményedett a nadrágja alatt.
Smith professzor erélyesen támogatta magukat6 az ágya felé, miközben Florian már elkezdte vetkőztetni ő pedig élvezte az ujjainak a simítását a bőrén. Ő is így tett vele, finoman és mégis heves mozdulatokkal hámozta le róla a pulóvert és az alatta lévő inget, hogy megcsókolja a meztelen vállit és a nyakát.
Ha az ágyhoz értek, finoman dőlt el vele a puha takaró és párnák közzé, hogy a kezével Floriant simítsa meg a csók közben a nadrágja alatt. Nem is hagyta abba a forró és heves csókokat, Florian is érezhette mennyire vágyott rá.
- Végre kettesben - helyeselt sóhajtva az ajkára lehelve a szavakat Floriannak.
Smith professzor aztán finoman csókolni kezdte Florian meztelen felső testét, ahogy lassan lehúzta róla a nadrágot is róla is meg magáról is. Kezével erősebben rámarkolt Florianra odalent, hogy kényeztetően megmasszírozza és hosszasan megcsókolta.  Szerette érezni őt a bőrén, meg a kettejük között lévő kellemes, szenvedélyes forróság is egészen bizsergetően hatott rá. Ha pedig Florian teljesen készen állt rá, akkor föléfordulva összesimult vele.

igen, ő a maga fia
▪ 2004. április 9. ▪

Smith


outfit

18+

Smith bőrének érintése olyan volt, mint amikor hosszú órák éhezése után végre egy falat ételhez jutottam. A vágyak annyira kínoztak, hogy mohón simítottam végig a mellkasán, ahogy szétnyílt az ing. Ilyenkor más volt. Nem tartottam a szigorától, sem attól, hogy megbüntetni. Az ő csókjai is olyan hevesek voltak, mint az enyémek. Az ő ujjai is legalább annyira őrülten szedte le rólam az ingemet, az iskolai pulcsimat és a vörös nyakkendőmet, ahogyan az imént én téptem le róla az anyagot.
Csak még meghittebbé tette a helyzetet az ismerős szoba. Az illata, amibe belekeveredett a szivar aromája. Szerettem ezt az érzést... otthon éreztem magam benne és erre vágytam majd akkor is, ha már végre a Szellős Házban leszünk mindketten s azt az életet éljük, amit akartunk.
A hátam az ágy puha matracára érkezett. Ő felettem volt, az ujjai viszont már melegen érintettek a nadrágom anyaga alatt. Bőségesen érezhette, mit váltott ki belőlem... ahogy én is. A nadrágot gyorsan gomboltam ki, hogy én is végig simítsak rajta. 
- Végre kettesben- sóhajtotta az ajkaimra pontosan ugyanazokat a szavakat, amik az előbb szakadt ki belőlem. Tudtam, hogy ugyanazt érzi, mint én. Elege volt, hogy nem lehettünk szabadon együtt és hogy bármikor ránk nyithattak. Ráadásul az én hibám volt az egész, hogy így maradt még egy évig. Vajon engedné, hogy így beköltözzek a házába...? Megkérdezni sem mertem, hiszen tudtam mit reagálna. Az orrom alá dörgölné, hogy megbuktam... pedig én nem akartam. Tényleg nem. Elhibáztam. Nem érdemeltem meg azt, ami közöttünk volt. Smith-t pedig szószerint zsaroltam, hogy elhagyja a feleségét, a fiát és engem válasszon. Csak azzal nyugtattam magam, hogy a kényelme ellenére az a házasság nem tette őt boldoggá. Képtelen lett volna, hiszen Aurorát sosem szerettem. Csak egy feladat volt neki a családalapítás, amit a szülei vártak el tőle. Hogy lehet valaki ilyen erős, ha mindenben behódol a szüleinek? Hát végül mégsem tette. Büszke voltam rá és marhára elégedett, mert engem választott. A bűntudat csak januárban talált rám igazán. Elszúrtam az esélyünket, mert nem ballagok el és a szüleim is azt akarják, hogy tanuljak.
Az a sok kellemetlen érzés a csókjaira tova szállt. A pillantásom a falra vándorolt. Nem igazán néztem vagy láttam, belevesztem a forró hullámokba, amik az ajkai érintésével együtt lettek úrrá rajtam. Nem akartam, hogy elhúzódjon vagy elváljon tőlem. Csak érezni akartam mindennél jobban. Ezért, ahogy fölém került megint, az ajkaink ismét találkoztak, még fel is nyögtem. A testünk összeolvadt, a gerincem is ívbe feszült az érzésre, kicsit elszakadva tőle.
Ujjaim táncot jártak a hátán. Szerettem simítani, közelebb húzni magamhoz, hogy a nyakára csókot leheljek. Finom, apró érintés volt, lágy harapással. Nem hagyhattam nyomot a bőrén, mert akkor megint beindult volna a pletykaáradat. Így is éppen elég volt, hogy már a fiának is nevezett valami elmebeteg.
Sóhaj szakad ki belőlem, ahogy hevesebben kezdett mozogni. Meg kellett fognom a kezét, hogy odahúzza magamhoz. Finoman a számba vettem az ujját és csak miután alaposan benyálaztam toltam lejjebb magamon. Érezni akartam a szorítását, az erejét ott is.

IGEN Ő A FIAM


la Fay
2004. 04. 09.

18+

Smith professzor mindig is a józan ember hírében állt. Nehezen képzelte el róla bárki is, hogy képes ellágyulni, vagy esetleg, netalántán gyöngéd, szenvedélyes is tud lenni. Egyedül Samantha ismerte a kedves oldalát, de a macskák egyik nagyon előnyös tulajdonsága az is volt, hogy nem pletykáltak. Csak hálásan doromboltak, amikor élvezték a törődést. Viszont Smith önmagát se ismerte igazán, mintha maga köré is falakat húztak volna a szabályok, és a kötelességek. Florian mellett megtalálhatta a jót önmagában is, amiről már régen el is felejtkezett. És ez a jó volt az, ami miatt ilyen szenvedélyesen és forrón tudta szeretni őt.
Szinte beleveszett a csókokba és a simogatásokba. Érezte Flroian remegését, és a kellemes illatát, ami határozottan, egészen elbódította, akármikor is volt a közelében. Sokkal természetesebb volt nála, és ez igen csak lenyűgözte őt. Ő folyton a szabályoknak élt. Persze meg is volt az előnye ennek, mégis úgy érezte hagyta kicsúszni a kezéből Florian életét. Pont az övét! Hát hogy vallhatott tanárként és férfiként is ilyen hatalmas kudarcot? Túl büszke volt, hogy ezt csak úgy figyelmen kívül hagyja. De elhatározta, hogy csak azért is kibírja még azt az egy évet vele, hogy utána végre rendesen együtt tudjanak élni. Utána mondhatott róluk bárki bármit, nem érdekelte. Csak addig még meg akarta óvni magukat a rosszindulattól, amíg ide járt Florian is.
Forrón simult össze vele, élvezve Florian látványát és a sóhajait. Teljesen elvarázsolta ő, és egyre hevesebben mozgott, miközben hagyta, hogy a puha ajkak az ujjait csókolgassák. Szinte egészen beleremegett az érzésbe, ahogyan megérezte a bőrén Florian nyelvét és az ajkait. Smith professzor értette a jelzést, a nedves ujjai megmarkolták Florian érzékenyebb pontját, és simogatni kezdte őt miközben egyre remegősebben és mélyebben mozgott. Sóhajtva odahajolt hozzá egy hosszú, heves csókra, míg a csípője és a keze is hevesen mozgptt, majd néha finoman megcsókolta Florian nyakát és mellkasán is a bőrét. Ekkor érezte azt, hogy átjárta a kellemes remegés, és megadva magát teljesen, belesóhajtott Florian ajkai közzé.
Egy ideig így maradt vele, míg össze nem szedte a mámor után magát annyira, hogy Florian mellé feküdjön. Most mindent olyan békésnek érzett és természetesen el volt telve a szeretettel is, amit iránta érzett.
- Ma is nálam aludhat - jegyezte meg gálánsan, ahogy magához ölelte a kellemesen hűs, békés szoba csöndjében.

igen, ő a maga fia
▪ 2004. április 9. ▪

Smith


outfit

18+

Smith minden érintse őrült és forró volt. Egyszerűen feledtette el velem a korábbi pánikot, amit Frics felbukkanása váltott ki belőlem. Most már a gyönyör volt az úr, amint egyre jobban vágytam rá. Az ujjai nedves utat jártak be újra és újra. Lehunytam a szememet, csak az ajkai közé sóhajtottam, amíg ugyanolyan remegéssel, mint ő nekem, meg nem adtam neki magamat. Jól esően remegtem bele ebbe az érintésbe. Teljesen oda voltam minden apró remegésért, amit éreztem belőle előjönni. Ahogy kinyitottam a szemeimet az övéibe fúrtam a pillantásomat. Élveztem a forróságot, ami a nyoma volt az együtt létünknek. A mellkasa éppen az enyémhez simult. Az én szívem is olyan hevesen dobogott, mint az övé.
Sóhajtottam egy nagyot, ahogy elhúzódott és mellém feküdt az ágyra. Kicsit úgy éreztem, hideg lesz körülöttem a levegő, ezért fordultam egyet és már a mellkasán is volt a fejem. Hogy mondhatnám ezt el a szüleimnek...? Sosem értenék meg, milyen jó, ami közöttünk van. De Smith felnőtt, ő nem csak a pasim, hanem vigyáz is rám.
- Ma is nálam aludhat - jegyezte meg.
Elmosolyodtam.
- Már az engedélye nélkül is elaludnék... - suttogtam és még jobban odabújtam hozzá. Elfáradtam ma. Sok volt kicsit az információ és az érzelmi teher egy napra. Smith gyereke, Smith ex-felesége és én vettem el tőlük. Csak egy átlagos srác vagyok, sosem voltam különösebben helyes vagy izgalmas.
- Álmosító ez a nap. - Dünnyögtem már lehunyt szemekkel. Még annyi erőm volt, hogy a takarót kicsit magamra húzzam, teljesen kitekerdve persze. Aztán elnyomott az álom Smith szívének ritmusától.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!
A helyszín szabad.