A tanári-terem

Játékosok: McGalagony professzorasszony, Montalvo professzorasszony,
 Vulkanov professzor, Lumpsluck professzor, de Crasso professzor, Minticz
Részvétel: esetleges, a tanáriban jelezze mondjuk, aki okvetlenül
akar valamire válaszolni, de várjuk meg
Téma: (felháborodás a halálfalók által akkreditált tanmenetre) &
a párbajszakkör kifogásolása
*Hogy kotorászna? Zöld, hideg tekintete felett megemeli a szemöldökét, igencsak kifejező az a pillantás, amit a még hozzá képest is ifjoncnak számító férfire, fiúra vet. Noha az orosz felcsattanást nem értette, a hangzása elég távoli és elég agresszív volt ahhoz, hogy sejtse miről volt szó, de ez ellen szava, kurta félszava sem volt. Minerva felé még akkor rögtön bólintott egyet, mintegy megerősítésképpen, az ő fülét is sértette a kirohanás, még akkor is, hogyha Crasso ellen irányult, bár ő se a jó stílus mintaképe, de mivel hatalma sincs hozzá, így nem is lehet stílusa sem, hiszen hatalom nélkül minden stílus is csak szánalmas, gyermeteg vergődésnek és próbálkozásnak tűnik. De a pillantása, abban nagyon is ott van minden, ami igazán lényeges a szavai mögül, amik töredékét se fejezhetik ki, még csak halvány másai se lehetnek a valódi gondolataiban. A nézésében benne van, hogy a pálcája már nagyon is biztosan simul, igaz, a zsebében a tenyerébe, helye és tartása van, és nagyon is szeretné kipróbálni mit tud Crassoé. Kipróbálni, összetörni, szétszaggatni, szálkáira hasogatni azt a lengő pálcát, amivel hadonászni, igen, ehhez volna kedve, a kihívásra nyomban megfelelni, az átkok már ott is érlelődnek a lélektükrében, félvad, félőrült Minticz, román ősök maradéka, távoli, mint a vad oroszok, rossz emlékű, rossz, fémes ízű haraggal teli. A szavak nem bőszítik tovább, már nincs hova, szinte látni lehet, ahogy támadóállása moccan, fegyvert ránt és rátámad itt, a tanáriban, Disaudió védettségében.
Hátra is lép, aztán elfordul félig, a tehetség szóra már leveri a víz, elfehéredik, természetellenes sápadtsággal inkább a professzorasszonyt nézi, de mindenkinél előbb felel.*
-Fiatal tehetség alatt ugye nem magát érti, de Crasso?-*nem néz rá, a szavai a levegőben csüggnek, beléjük kapaszkodik a tekintetével. Betöményedett gyűlöletet még ott van, de akár a nehéz sók elhevernek benne, átkozott gyengeség környékezi, mint egy mohó fenevad, szemlátomást.* -Mert a viselkedése alapján a tehetségét kell megkérdőjeleznem, bekövült eszmerendszere alapján pedig a fiatalságát, barátom, lemaradt néhány évtizeddel, századdal, holott éppen az imént hivatkozott az időszerűségre-*meghátráló halkan formálja a szavait, nem akar változtatni, nem akar rombolni. Futó pillanatra visszakapja a pillantását, aztán újra el, a seprűoktatótól legtávolabb eső ablak felé hátrál egy lépést, esetleg másfelet.* -Az ellenkezés az együttműködés olyan formáját eredményezhetné, amiben esetleg mindkét fél engedhetne a maga törekvéseiből. Ez egy iskola. Maga egy tanár. Körben gyerek. Olyanok, mint maga, egy-két évet leszámítva. Ha már egyszer idepakoltatta magát gondolkozzon a diákokért aggódó szülők fejével-*bármennyire is úgy tűnt eszében sincs a professzor szívére hatni, a gyengeségre, amivel esetleg a diákokat pátyolgatná, nem, józan érveket fogalmaz neki, emészthető formában, ami számára is érdekes lehet*-Sok gyerek, sok szülő, sok felháborodott varázsló és boszorkány. Sokan vannak és dühösek. Maga, bármennyire is tehetséges aligha lesz ellenfél egy tömegnek, akik gyerekeik elrontóját látják majd a személyében. Vicces lenne, ha így érne véget nagyszerű pályafutása, nem?

Játékidejű játék
Reaghossz: Maximum egy oldal

- Mégis hogy gondoltad, te szánalmas féreg, hogy így beszélsz velem? – válaszolok, szintén oroszul. Nem kell, hogy mások is belefolyjanak vitánkba. Idősebb vagyok. Tapasztaltabb. Erősebb. Ráadásul nekem van igazam.
   Felháborodva, elkerekedett szemekkel nézek a professzorasszonyra, s ahogy csak tudom az újságtól, széttárom kezeimet. Arcomra kiül a felháborodás, s szinte már egy kisiskolás gyermek dacos felháborodásával reagálok. Komolyan, most miért én vagyok a szr? Holott nekem volt igazam. Crassonak kellett volna a nagyobb osztást kapnia, nem nekem.
   Durcásan vonulok vissza a próféta mögé. Már csak direktből is magasra tartom, hogy senkit ne lássak. A lap szélei már cafatokká gyűrődtek markomban, az elfojtott dühtől, s idegességtől. A legjobb az lenne, ha elmennék. El ebből az átkozott iskolából, és akkor nem magam alatt vágnám a fejszét, azzal, hogy itt balhézok Crassoval. Nem jósolok túl jó jövőt ennek a kapcsolatnak.
      
   Már nem is érdekel, mit ír az újság. Inkább a szócsatára fülelek. A mugliismeret része annyira nem izgat, ám ami mindenkinek szól, már annál inkább. Bosszúsan sóhajtok, és félbehajtom a lapot. Nyugodtan leterítem asztalomra, kiürítem csészém tartalmát, karjaim mellkasom előtt kulcsolom össze, s lábammal hátra tolom magam, hogy tudjak billegni a székkel. Rossz szokás.
- Persze, hogy nem. – szólalok meg hirtelenjében, válaszolva Minticznek, de sokkal inkább Crassonak szól a dolog. – Crasso meg a tehetség sosem voltak jóban. Ahogyan a normalitás, illetve az ésszerűség sem. Helyette megkapta a fafejűséget, a hülyeséget, az ostobaságot, a vakmerőséget, a fensőbbségérzetet és a nagyképűséget. – elhúzom szám, mímelt aggodalommal, majd gyors mosoly keretében négy szót még odaszúrok. – Nem valami jó üzlet. – merengő arcot vágok, s kezemmel megvakarom állam alját. Borotválkozni kéne.
   Nos, hogy őszinte legyek, Crasso szavai nem hatnak meg túlságosan. Na, jó, Minticzéi sem, de ő még a jobbik eset, a kettő közül. Neki azért van valamennyi esze is. Pedig az öregedés a gyengém. A ráncok, az ősz hajszálak. Egyik legnagyobb félelmem, ám Crasso nem az az ember, akitől ilyesmit sértésnek vennék. Általában nálam szánalmasabb, emberhez hasonló lények véleményére nem adok.
   Shannon szavai hallatán csupán mosolygok. Az elején még nem igazán értem, hová akar kilyukadni, de a végére világos lesz. Ügyes. Egészen jól csinálja. Nem az én stílusom bár, de jó. Én inkább vágtában tiprom le az embereket, ha kell. Ő lassan, csendesen szúrja őket hátba. Veszélyes ellenfél lehet, habár úgy gondolom jámbor, s túl kegyes ahhoz, hogy bárki életét kioltsa, és ez bizony gyengeség.
   Tekintetem a mugliismeret tanárról Crassora fordítom, arcomra gúnyos mosoly ül ki. Nyeregben érzem magam, igaz, még elég ingatag.

Kollégák


A professzornak már nagy gyakorlata van abban, hogy fékezze az indulatait, ha szükséges. Most nagyon is szükséges, hiszen körülötte egyre forrósodik a hangulat. Pedig szívesen venne részt a férfiak és Crassohoz hasonló vehemenciával a vitában, majd pedig tanító énjét elővéve pontot is tenni az egészre. Az embernek ilyenkor eszébe ötlik több, meglehetősen gonosz gondolat, ez alól még a sokat tapasztalt igazgatónő sem kivétel. Nem illendő, mégis felmerül benne, mennyi mindent oldana meg, ha alattomosan, kihasználva a fennforgást, fogná magát és egy suhintással átalakítaná Tristramot valamivé. Mondjuk, stílszerűen egy apró fa szálka képében tudná elképzelni ezt az egészet. Nem lehet. Nem oldana meg semmit.
Orrcimpái kitágulnak, ahogyan egyre nagyobbakat szusszan, szemei egyre jobban kimerednek, ahogyan a szóváltások megfigyelőjévé válik. Nem is igazán bánja, erre aztán végképp nincs szüksége, mindenesetre azonban szívet melengető látni, a tanárok nem hagyják magukat, ez mindenképpen egy jó előrejelzés a tanévre. Még csak az elején járunk, érthető, hogy dúlnak az indulatok, reméljük, kitart a lelkesedés.
A fokozódó hangulat őt is valamilyen szinten elragadja, szíve egyre hevesebben ver, arca szoborszerűen merev. Ajkait penge vékonyra préseli, ahogyan hallgatja a torzsalkodást, tekintete egyik résztvevőről a másikra ugrik, miközben hallgatva Minticzet vagy épp Vulkanovot, mintha megrándulna szája szeglete. Mosolyogna? Nem kizárt.
A Professzorasszony is hozzáteszi magáét, ezzel bezsebelve lesújtó, elismerő és meglepett, döbbent pillantásokat, de ezekkel nem törődik, azt azért nem fogja engedni, hogy ostobaság történjen. Az ő pálcája is kéz közelbe kerül, természetesen úgy, hogy senki ne lássa, nem használná, ha nem muszáj.

Egészen addig tökéletesen elégedett a kialakult helyzettel, amíg nem az az átkozott siheder félreérthetetlen célzást téve fordul felé.. is. Vékony, őszes szemöldöke magasra emelkedik homloka közepére, ajkai ismételten penge vékonyra préselődnek. Szemei, ha tudnának, most biztosan villámokat szórnának. Vagy úgy. Most már nyíltan is megfenyegetik. Keze megemelkedik, egészen saját nyakáig, de nem ér semmihez, csak a reakció. Mielőtt azonban megszólalhatna, reagálhatna a nyilvánvalóan leginkább neki célzott megjegyzésre, már a halálfaló két irányból is egyértelmű megkérdőjelezést kap. Minerva nem emel szót, az nem lenne hozzá méltó hozzá, de ettől függetlenül nem fogja ezt ennyiben hagyni, úgyis lesz még bizonyosan olyan alkalom, amikor kénytelen megvitatni vele néhány dolgot.

Figyelme másfelé terelődik, ez is az oka annak, hogy nem kapcsolódik be ismét, az igazgatónőt inkább a mugliismeret professzor viselkedése aggasztja. Egy apró bemozdulása van, de egyelőre nem mozdul semerre, mindenesetre figyeli a fiatal férfit, hiszen tudja, milyen az egészségi állapota, hogy tényleg az egyik pillanatban még semmi baja, a másikban pedig összeesik. Gyanús számára, így inkább ez foglalkoztatja, mintsem de Crasso fenyegetőzése. Egyedül úgysem megy semmire, még ellene sem. Nem is képes egyes szám első személyben beszélni, csak többes számban. De hol vannak a többiek?

[- Nem akarok személyeskedni, Vulkanov, de kettőnk közül nem én töltöttem az életem seprűn repkedve, valaki más hátszelét kihasználva. Ezt a mutatványt bármelyik ötéves meg tudja csinálni, vajmi kevés tehetség kell hozzá.]

JÁTÉKOSOK McGalagony igazgatónő, Vulkanov professzor, Minticz professzor
RÉSZVÉTEL esetleges
TÉMA a kastély, a felháborodás, a tanári kar és a párbajszakkör kifogásolása, ebben a sorrendben

KÖNNYŰ A SZÓ
NEHÉZ A TETT

Szánalmas féregnek nevezett? És ennyivel el is intézi? Sok mindennek neveztek már, ettől nem fogom telesírni a párnám, de sajnos ez egy újabb rossz pontot jelent a drága jó Vulkanov barátunk neve mellett. Egyáltalán nem értem, minek jött ide, de ha már itt van, akkor játsszon a szabályaink szerint. Én hamar belejöttem a játékba, ő viszont úgy látom, még mindig nem érti. Vagy egyetértesz, vagy meghúzod magad. Ez ilyen egyszerű. Azonban amellett már korántsem tudok szó nélkül elmenni, hogy hiába intem csendre, újra és újra belepofázik mások mondanivalójába. Minticz legalább értelmes (annak ellenére, hogy valójában mókás), de ez a kis csinovnyik csak a baromságait üvöltözi. Igazából nagyon is feltúrná az agyam, ha nem lobogna elmém körül a lángokból álló pajzs, mely meggátolja az érzelmek túlzott kitüremkedését (is). Annak ellenére, hogy igaza van abban, hogy nem a pálcalengetésben vagyok a legtehetségesebb, keményen megkapja a helyreigazítást. Egy részét most, de a nagyját majd később. Pechjére fájó pontra tapintott.
- Nem akarok személyeskedni, Vulkanov, de kettőnk közül nem én töltöttem az életem seprűn repkedve, valaki más hátszelét kihasználva. Ezt a mutatványt bármelyik ötéves meg tudja csinálni, vajmi kevés tehetség kell hozzá.
Nem tudom, kezd-e már rájönni, hogy a továbbiakban nem kívánok neki lapot osztani, mindenesetre figyelmem igyekszem látványosan Minticzre összpontosítani, mintha más ott se lenne. Szurkálódásra jó a közönség, de most nem kellenek. Az igazgatónő is csak áll, tátog és hüledezik.

Látom Minticz arcán, mit gondol, az elméjébe sem kell belenéznem. Az arca hamuszürke a kíntól, melyet gondolom a tehetetlen és visszafojtani kényszerült düh okoz. Látszik a szemeiben, hogy legszívesebben ezer apró darabra szaggatna. Ehhez nem kell sok legilimentikus tehetség. Csak nem értem, akkor mégis miért hátrál? Miért nem a tetteivel tesz pontot mondatai végére? Gyerünk, Minticz! Ha sokat csaholsz, a végén rád fogok unni. Nagyon behízelgő módon adja elő az érveit, csak egy gond van velük. Az, hogy az egész egy nagy baromság. Meg az, hogy ő maga sem tartja őket annyira értelmesnek, vagy érdemesnek, hogy kiálljon mellettük. Folyamatosan hátrál. Hirtelen valami lesből támadó állat jut eszembe róla. Vajon tartogat számomra valamit, vagy felesleges ilyen sokat kinéznem belőle? Nem néz a szemembe. Okos.
A személyeskedésre már nem reagálok, hisz arról már úgyis lekéstem Vulkanov kommentje miatt. Nem fogok ezen kicsinyeskedni, ráadásul állítom, hogy fele annyit sem tettek az iskoláért meg a hőn szeretett diákjaikért, mint én az idén, és tulajdonképp szintén vicces lenne, ha lenne hozzá némi humorom. De az igazság az, hogy néha átkozottul tudom unni, hogy állandóan és szünet nélkül ilyen pitiáner ügyekben kell kardoskodnom az igazamért, de nem vagyok az a fajta, aki feladja.
Megvárom, míg befejezi a monológját, és igyekszem érthetően elmagyarázni az álláspontomat az ügyben, hátha ez többet ér az intellektüellnek, mint a primitív fenyegetés.
- Gratulálok, sikerült felismernie, hogy ez egy iskola. A fő feladatunk a tanítás, nem az, hogy rebellis hadsereget képezzünk a tanulókból, ezt sikerül felfognia?
Gondolkozzak a diákokért aggódó szülők fejével? Milyen nagyot szólt! Vajon van fogalma arról, hogy azért vagyok itt, és nem a Minisztérium valamelyik tízszer ennyit fizető főosztályán, mert a húgom mellett akartam lenni? Remélem nincs, igen kínos lenne az imázsom szempontjából.
- A szülők azért küldték ide a diákokat, hogy ne kelljen aggódniuk értük. Maguk itt mind a rend és a jóság fényes páncélú lovagjai, nemdebár? - Elég töményen jelen van a szarkazmus a mondandómban, gondolom ezt észlelik is. - Kicsit túlértékelik magukat, úgy hiszem. Egyáltalán mégis mire céloz az "elrontással"? Én a saját órámon semmi egyebet nem tanítok, mint az előírt anyagot. Ön az, aki mindenféle ideológiával kívánja fűszerezni az óráit. Melyik veszélyesebb? Különben igazán kíváncsi lennék, mi az, ami tárgyalási alapot képezhet az ön együttműködési elméletében. Nos?

Játékosok: McGalagony professzorasszony,
 Vulkanov professzor, de Crasso professzor, Minticz
Részvétel: esetleges
Téma: nézetegyeztetés
*A konfliktusok természetében a legszebb, ahogy elszakadnak a gyökerüktől, mint egy kviddicsjátékos a pálya megnyugtatóan lenyírt füvétől, kipörögnek a semmibe, hosszabb, rövidebb ideig ahogy a különböző levegőáramlások játszanak velük, végül pedig, mint valami karcsú nyíl új irányt, új célpontot vesznek maguk elé, ami felé szinte merőlegesen törnek, a biztonságos anyafölddel egyáltalán hasonló irányt is a fizikai térben csak nagyon-nagyon messze vesznek fel. Vagy a fogók még akkor sem, akik egy négy dimenziós térben kiszámíthatatlanul szökdécselő labdácska koordinációit próbálják leutánozni. Ez a beszélgetés Shannon szerint meglehetősen hasonlít a fogóreptetéshez, miután Vulkanov visszatakarodik az újságja mögé, mint akit megszidtak, noha Minerva intelme után neki se lenne több kedve szítani a tüzet, ami nemhogy csak parázslik, de egyenesen várja, hogy valaki óvatlanul megfújja. Így aztán ez a mentőöv híján a sápadtzöld pillantás továbbkúszik, belemered a professzorasszony kockaforma lencséi mögött rejtőző szempárba, mélyen egyetért az idős hölgy szótlanságával, így azonban minden figyelem rá irányul. Éppen rá. Elvégre mindannyiuk közül ő bírja a legkevésbé a feszültséget. Tiszta sor. Nekiveti a hátát a falnak, a hideg kőnek, aztán, mint aki, mert így is történik, rádöbben, hogy neki szól a kihívás kihúzza magát, nem azon a hetvenkedő módon, hanem azzal az magabiztossággal amivel az emberek a maguk igazát védik, minden időben az a legbiztosabb igazság, ha hinni tud benne, akkor főleg.*
-Tisztázzunk valamit, mielőtt félreértésbe keveredik önmagával a „ki-hol áll, milyen oldalon” meghatározásánál-*tőle idegen a határozott, kimért beszédstílus, idegen a pontosság, a gondolatainak rendezettsége, idegen a tekintet is, amivel nagyon-nagyon gondosan kerüli a korábban támasznak használt professzorasszonyét, mintegy elismerve köpenyforgató hajlamait, cserébe viszont elmélyed a rúnamester tekintetében, ami határozottan egy olyan kehelyben barnára alvadt vér színére emlékezteti, amibe korábban az ő életerejét csorgatták és élvezték a beteljesedett bosszút. Nagyon erősen reméli, hogy nem verte meg az élet jövőbelátó képeséggekkel.* -Se fényes, se lovag nem vagyok, legfőképpen nem a jóság szolgálatában-*de hogy mi motiválja az éppolyan titok őelőtte is, ahogy titokban marad mindenki más előtt is. Előresétál, megtámaszkodik az egyik fotel háttámláján, ingerkedően szabad mindkét keze, csak a gyorsaságán múlna, hogy milyen gyorsan érne vissza a pálcájához. De szemlátomást nem fél, noha nem a griffendélesek vakmerő módján cselekszik ezt meg, a bőr karosszék meglehetősen jó fedezéket adna. Egy-két pillanatig.
Lassan pislant.*
-Hogy mit adsz le az órán-*sima hangon tegezi le. Simán és zökkenőmentesen*-az előttem éppen olyan ismeretlen, mint ahogy te se tudod én mit tartok. Én elhiszem neked, hogy ne ideologizálsz. Cserébe te is elhiszed nekem, hogy én sem teszem, bár ugye a tanrend eleve megköveteli a minisztériumi ideológiát a szabad tényközlés helyett-*a hangsúlyaiból kitetszik, egyenrangúnak kezeli a másikat. Egyenrangúnak és meggyőzhetőnek. Elfehéredett ujjait a díszes faragásokon támasztja.* -De nem ez a helyzet a szellemiségben. A mindennapi rutinban. Az általános közhangulat teremtésben. Mások óráin. A szülők azért küldték ide őket, mert nincs más választásuk és ezt maga is tudja. Hiszen különben a félvérű tanulók miért tennék ki magukat az attrocitásoknak? Például Neehill, Scarborough, de Crasso lány, vagy bárki még a két házból, akiket nem véd a griffendélesek szellemisége, vagy a mardekárosok kivételezettsége? Azért kell itt lenniük, mert valamit nevelni akartok belőlük, ami rebellis hadsereggé teszi őket, anélkül, hogy a tanári kar bármely hagyományos tagja egyáltalán ötletet adna nekik. Spontán-*mély, megnyugtató levegőt vesz. Ez nem képezheti vita tárgyát, persze de Crasso ugyanúgy beleköthet, ahogyan bármibe másba. Megteheti. Igen. Sajnos. Shannon pillantása egy hosszú másodpercig csak lebeg a fiatal férfi válla felett, aztán újra a szemébe néz, komolyságát hangsúlyozandó.*
-Nem vagyok az ideológiák híve, „tárgyalási” alapot természetesen jelen helyzetben a tanulói érdek képezhet. Konfrontáció van. Már most. Nem is kevés. Ezek tőlünk függetlenek, tőled viszont nem. Ha a passzív szuggesztió és büntetés elve helyett logikai rendszerűséggel lépnétek meg az általatok kívánt lépéseket és nem vakon, nem nézve milyen jogokat, akaratokat nyomtok el vele, akkor szükségtelenné válna az ellenkezés. Ennek alapját a „megismerés”-ben látom. Te megpróbálod érteni, hogy mi nem tetszik, és a fentről vezérelt csapásokat úgy ülteted át a gyakorlatba, hogy az elfogadható legyen. Ezért cserébe az alkalmazkodókészséget kapod és nem akarnak majd minden lovagi páncél elpusztítani. Felteszem, ez neked nem elég-*cinikus zárhang.*

Játékidejű játék
Reaghossz: Maximum egy oldal

   Ahogy a hangulat egyre fokozódik, kezdek lenyugodni, nem hiába vontam ki magam – igaz, Minerva segítségével – a beszélgetésből. Na jó, muszáj volt, vagy valami hasonló, de részemről lezártnak tekintem az ügyet, és csak hallgatom a két professzor szóváltását. Mikor Crasso felém fordul, hogy valamiképp visszavágjon, csupán elmosolyodok. Rengeteg gyenge pontom van, amik alapján kijátszható vagyok. Nos, a kviddics, és a pályafutásom nem ilyen pontok, rengeteg újság, pletykalapok és egyéb rosszmájú emberek feszegették már ezt a témát, úgyhogy nem is várhattam volna mást de Crasso-tól. Ismét a szokásos sztori, hogy Viktor segítségével jutottam be a válogatottba, hogy tehetségtelen barom vagyok, csak az unokaöcsém miatt szerettek. Hát Crasso, ezt most buktad.
- Mi van, Tristram, csak nem rászoktál a középosztálybeli pletykalapokra? – hangom teljesen higgadt, habár legszívesebben megütném, de ezt nem az előbbi mondatával érdemelte ki. Ez úgy a kisugárzásának köszönhető. – Egyébként meg pont te beszélsz? Te prédikálsz arról, hogy én használom ki más hátszelét? Vajon ha nem álltál volna be a te drágalátos Nagyurad seregébe, megkaptad volna 19 évesen ezt az állást? Mondd, csak, drága Tristram, aki oly sokat törte magát, hogy idáig eljuthasson, önerőből ment volna? Mert ahhoz tényleg sok tehetség kell, hogy tövig nyald magad, de én azért kíváncsi lennék, mégis mihez kezdtél volna egyedül. – nem tudom, mennyire tapintottam a lényegre, vagy, hogy milyen hatást fogok elérni szavaimmal, mindenesetre jól szórakozok Tristram de Crasso életének kivesézésén. És még ő beszél itt nekem a tehetségről? Ch…
   Minervára pillantok, s megértem, hogy csendben marad. Azt hiszem a legjobb valóban kimaradni ebből a vitából, de úgy látom Crasso ma mindenkit megtalál. Előbb, vagy utóbb senki nem ússza meg.
   Cielora nézek, elmosolyodok, majd tekintetem ismét a férfiak felé fordítom, kik, mint bohócok, holmi cirkuszi porondot, vették birtokba a tanári termet. Igaz, jobban szimpatizálok Minticzel, mint Crassoval, ez nem kérdés, viszont ebben a vitában az ifjabb versenyzőnek ékesebb fegyverei vannak, mint idősebb ellenfelének. Nem szeretem Tristramot, és nem is fogok neki igazat adni, de amit mond, az nem hülyeség, és ezt sajnos valóban be kell látni.
   Nem, nem vagyok a rend és jóság lovagja. A kifejezés megmosolyogtat. Ha jó lennék, és rendes talán egy kórházban dolgoznék gyógyítóként, naponta embereket mentenék meg, vagy agyilag leépülteket pelenkáznék, idős asszonyokat segítenék át az úton. Nem én lennék, nem az én szokásom, ám ahhoz, hogy jóra tanítsuk a diákjainkat, ahhoz, hogy jó embereket faragjunk belőlük, és valami jót adjunk át nekik, nekünk nem kell jónak lennünk. Persze, a példamutatás fontos, de a tanításhoz érzék kell, nem pedig jóság, vagy rendesség.
   Shannon nyájas válaszán csak mosolyogni tudok. Elképesztő, hogy a pasas, mily nyugodtsággal bírja ifjabb kollégája kiképzését.  Én már rég megütöttem volna a helyében, de minimum felemeltem volna a hangom. Tekintetem ismét a férfiak közt jártatom, s karjaim mellkasom előtt nyugtatva nyugodtan veszem a levegőt. Annyira nem kívánok belefolyni a vita ezen részébe, értelmetlennek találom, s kicsit talán már bonyolultnak is. Itt olyan értékekről, és dolgokról beszélnek, amihez nekem nincs sok közöm, legalábbis nem érzem úgy, hogy lenne. Az, hogy a diákokból hadsereget képeznek, bizarr, de próbálok nem belegondolni. Pláne, hogy ha így is van, semmit sem tudok ellene tenni. Egyedül nem.
   

[JÁTÉKOSOK]

JÁTÉKOSOK McGalagony igazgatónő, Vulkanov professzor, Minticz professzor, Crasso, Raimbourg
RÉSZVÉTEL esetleges
TÉMA a kastély, a felháborodás, a tanári kar és a párbajszakkör kifogásolása, ebben a sorrendben fogalma sincs


U-tá-lok-itt-lenni... Dani miért csináltad ezt velem? Miért kell még mindig a Mungóban lenned? Egy-két hét még elment volna, de most már több hónapja vagyok itt! Nekem meg éveknek tűnnek...
Nem vagyok tanár, és ezt mindenki tudja. Igen, én is. De mégis itt kell lennem... Miért? Miattad Dan... Kösz... Ez valami furcsa bosszú ellenem? Jó tudom, nem te tehetsz róla, de...
Aj, elegem van...
A szokásos ide nem illő szerelésemben csattogok be a tanáriba. Végre vége van az órámnak a hetedikesekkel. Nem csípem őket. Ők a legidősebbek és mégsem lehet velük normálisan társalogni. Néhány évvel fiatalabbak csak nálam, de úgy érzem évtizedek lennének... NEM VAGYOK MÉG ÖREG!
Fáradt vagyok. Egész nap járatnom kellett a szám. Nem mintha zavarna, imádok beszélni, de az már korántsem olyan izgalmas, mikor a történelem útvesztőibe kell vezetnem a diákokat. Nyissák ki a könyvet és olvassák el...
Nem állt szándékomban tanítani. Egyetlen porcikám sem akart megint belemerülni a múltba, de mit hozott a sors? Megint töri... Utáltam iskolába járni. Erre a katedrára kényszerültem... És egyre inkább úgy fest maradok még egy darabig... Remek... Hogy a cikászos felfújt penészedne meg!
Nem figyelek arra mi folyik körülöttem. Sosem szoktam. Csak pufogok. És folyamatosan próbálom kifújni a szememből az odafityegő tincset, kezeim pedig keresztbe téve szorosan összeszorítva jelzik: nincs jó kedvem.
Mi után sikeresen berobbantam szinte a tanáriba, fogom magam és levágom magam az első üres fotelbe, keresztbe fonom a lábaim és tovább pufogok.
- A ti óráitokat sem akarják megtisztelni a diákok? Elegem van! Ennyit kértem tőlük, hogy jelenjenek meg! Nem hiszem, hogy túl nagy kérés. Azzal a Malfoy gyerekkel hetekig harcoltam, mire befáradt végre oly kegyesen az órára. De itt van ez a Potter is. Mindenki róla áradozik, de még egyszer láttam! Most vonjak le tőle állandóan pontot míg végre tiszteletét nem teszi nálam?


A kastélyba nem illő ruha képe:
http://media.victoriassecret.com/product/prodpri2/V323418.jpg

[- Te egy nagyszájú barom vagy, Vulkanov.]

JÁTÉKOSOK Kate Raimbourg, McGalagony igazgatónő, Vulkanov professzor, Minticz professzor
RÉSZVÉTEL esetleges
TÉMA a kastély, a felháborodás, a tanári kar és a párbajszakkör kifogásolása, ebben a sorrendben



Na jó, Vulkanovot tényleg meguntam. Vicces kommenteket nyomatni a hátam mögül - legkevésbé az, aminek figyelmet szentelek. Magamnak és inkább a többi jelenlévőnek is szánom azt az unatkozó, amolyan "fogd már be a szád" szerű szemforgatást, melyet Vulkanov szövegelése váltott ki belőlem. Nagyon elegem van belőle, de nem itt és nem most fogom szétkenni az agyvelejét a falon, attól tartok.
- Te egy nagyszájú barom vagy, Vulkanov.
Ennyi a hozzáfűznivalóm, ugyanis rohadtul semmi köze ahhoz, hogy hogy kerültem ide, ahhoz meg végképp túl hígagyú, hogy átlássa a miérteket és hogyanokat és nekem semmi kedvem ahhoz, hogy elmagyarázzam neki. Ráadásul... rég nem arról van szó, amiről beszél. Lehet, hogy ezek itt mind egyetértenek vele, de ez egyáltalán nem érdekel. Én tudom, mi az igazság. Tudom, hogy a saját erőmből vagyok most az, aki. Elvégre, ha ez a tehetségtelen seprűidomár is itt hereverézhet, akkor nekem aztán tényleg helyem van a Roxfortban.

Azt kezdem érezni, hogy igenis itt mindenki minimum félistennek képzeli magát ebben a rohadt játszmában, holott itt senki sem más csupán parasztnál a sakktáblán. Minticz-cel az élen. Az igazgatónő nem méltat szóra. Elképzelhető, hogy ő is kezdi unni a banánt. Én is csak azért hallgatom végig, mert ha lefejtem róla az önhitt sallangot, akkor akár még értelme is lehet a dolognak...
Minticz-et visszacsalja mondandója a kis privát körünkhöz. Ez a fotelekkel körberakott kis központja a tanárinak most olyan, mint valami küzdőtér. Én ki sem léptem belőle, megállás nélkül hívom tetemre azokat, akik nem bármiféle mondanivalójuk van, de kollégáim csak kerülgetnek. Hol közelebb jönnek, hol távolabb. Minticz most közel.
Amint elkezdi a monológját, már egyből karba fonom a kezem, ezzel is sugározva azt, hogy sok jóra ne számítson.
- Az ideológiamentességről majd gondoskodik az inspektor - közlöm szárazon a tényt, ezzel abszolút visszautasítva azt, hogy az én órámon bármi olyan elhangzik, ami nemkívánatos az aktuális karhatalom szemében.
Csakhogy aztán belekeveri a történetbe Gwendolynt (a többi senkiházi teljesen hidegen hagy), és látványosan összeszűkül a szemem. Az is kezdi sérteni a fülem, hogy tegezni kezdett, de nekem a húgommal ne hozakodjon elő senki. Mert amint megtudom, hogy bárki pálcát emel rá, az úgy fog járni, mint White. White-ról pedig akkor hallott mindenki utoljára.
Megvárom a hatásszünet végét közbevetés nélkül. Nem ismerem a Roxfort világát és az állításaival egyelőre nincs miért harcba szállnom. Pontosan leszrom, hogy melyik diák melyik klubhoz csatlakozva érzi jól magát. Örüljenek, hogy élnek és van tető a fejük fölött, azzal a sok száz szökevénnyel és feketelistással ellentétben, akiket üldöz a Minisztérium.
Mikor végre ismét felbukkan az alku téma, figyelmem felélénkül, bár nem nagyon. Mikor szóba hozza a lovagi páncélokat, voltaképp elárulja a nagy összeesküvést, tudniillik hogy nem véletlenül akadok folyton össze velük.
- Drága tanár úr, én igazán irigylem azokat a diákokat, akiknek az a legnagyobb problémája, hogy mit tanítanak neki egyik vagy másik tanórán. Halálosan komolyan mondom - intézem el ennyivel a dolgot. - Ha magának nem tetszik, amit tanítania kell, el lehet menni.
Úgy hangzik, mintha továbbra sem tudnék kilépni a mindenki a maga sorsával törődjön című szűklátókörű életfilozófia kereteiből.
- Itt szabályokról van szó és azok betartásáról. Nem tudom, mit nem lehet érteni ezen. Szabályok nélkül itt tombolna az anarchia.
Vajon tudják azt, hogy sajnálatos módon elveszett a sötét varázslatok tantárgy hetedéveseknek szánt óravázlata? A Cruciatus és egyéb kínzások eleven ellenfélen történő gyakoroltatása? Igazság szerint abból a szadista Mirolból még ki is nézem, hogy elvégeztetné az átkokat a diákokkal. Igaz, ami igaz, magamból is. De ezek csak gyerekek. A legtöbbre tény, hogy ráférne egy alapos atyai pofon, de a Cruciatus más. Persze ezen is csak okklumenciám magányában tűnődöm nagy ritkán megengedve magamnak ezt a luxust.

Épp ecsetelni kezdeném, hogy egy-két agresszivizált páncéllal köszönöm elbírok, mikor a folyosóról megismert Kate átviharzik a termen, a szokásos felháborodásával darálja végig mondandóját, melyben több a sületlenség mint egy tatár bifsztekben.
A küzdőtér hirtelen elveszti jelentőségét, ahogy Kate lehuppan a fotelbe, a képzeletbeli kör egyszerűen elpárolog, én pedig nem tudom eldönteni, hogy gúnyolódjam-e vagy inkább legyek nyájas. Mivel még mindig nem sikerült kiszednem belőle, amit akartam, az utóbbi mellett döntök.
Mintha az iménti nagy vita már nem is lenne fontos (és tulajdonképp lezártnak is tekintem), én is a megállás nélkül gőzölgő kávéskannáért nyúlok és töltök magamnak. Feketén iszom, minden nélkül.
- Potter nincs az iskolában - közlöm tájékoztatásul, abban az esetben, ha ezidő alatt nem érkezett volna válasz senkitől. - De Malfoytól nyugodtan vonhatod a pontokat - teszem hozzá egy aljas kis villanással a tekintetemben. Hú de utálom azt a kis görényt.
Milyen furcsa, Kate-et alapjáraton is tegezem, míg a többi vásári majmot nem. Talán ennyire nem tartok tőle?
- Erről jut eszembe. Azt a párbajszakkört ugye te sem gondoltad komolyan, Ivan?
Vajon minek köszönhető, hogy eltűnt az agresszív él a hangomból? A hölgytársaság általában kulturáltabbá teszi a férfiakat, nem? Vagy lehet, hogy csak engem. Érdekes...

Játékosok: McGalagony professzorasszony, Miss Raimbourg
 Vulkanov professzor, de Crasso professzor, Minticz
Részvétel: esetleges
Téma: nézetegyeztetés ----> párbajszakkör
*Elvarázsolt kastélyban elvarázsolt emberek, elbűvölőek, elbűvöltek. Nem, igazából ha valamilyen varázslat illene hozzájuk az alighanem sötét métely lenne, valami gusztustalan, szivárgó kór, ezer és egy ilyen átok van a jó feketemágusok tárházában, Shannon is pontosan tudja, van mihez hasonlítania. Nem állnak ki egyenesen a rendszer ellen, ahogy a varázslat se a mágusok természetes immunrendszere, varázsereje ellen, hanem mindenféle egyéb csatornákon próbálnak hatást gyakorolni az egészre. Még akkor is, ha ez jelen pillanatban, ahogy kiderül reménytelenebb, mint vélahajból erényövet fonni. A magára kényszerített reménykedő optimizmuson túl Shannon is kénytelen belátni, hogy nem jutott semmire, nem haladt sehova. Az inspektor említésére majdnemhogy felnevet, a vonásain és ahogy kihúzza magát látszik, hogy a beszélgetés még azelőtt elvesztette a komolyságát számára, hogy Kate felbukkant volna. Megcsóválja a fejét, noha a derűje némiképpen kesernyés, a tekintete pedig sötét maradt, a hangja tiszta.*
-Ahogy akarod. Noha olybá fest a szabályokat se érted, amiket be akarsz tartatni, mit lehet tenni?-*ironikus megadással biccent a férfi felé, aztán a nőre néz, aki közéjük esik.*

-Szép napot-*üdvözli őt is, mert ilyen udvarias hangulatában van, de a válaszadást óvatosan elkerülni, neki ehhez a problémához szerencsére semmi köze nincs. A fotelt elengedve ami eddig olyan biztos támasza van húzza meg az ingujját, simítja kis a gallérját egy tűnődő pillantással körbenézve, mint aki azt sem tudja hol van, aztán Vulkanovra pillant. Új embert szedett elő de Crasso, legyen az övé, áldása rájuk, a maga részéről nem látja értelmét annak, hogy még abba is belefolyjon, amihez semmi köze nincs, van elég baja, azokból, amikhez éppen van. Voltaképpen mehetne is a dolgára. Megy is. Sápadt mosollyal elköszönve McGalagonytól az ajtóból visszabiccent a maradóknak.*
-További tartalmas cseverészését-*nagyítóval se lehetne iróniát találni a hangjában, elölt onnan minden véleményt, ami csak ellenefordítható lenne. Kimegy, halkan beteszi maga után az amúgy is csendbűbájosított ajtót.*
Köszönöm a játékot.

   Crasso válaszát egy aljas mosoly kíséretében figyelmen kívül is hagyom. Nem azért, mert elfogadom, vagy helyeslem, amit mondott, hanem azért, mert nem fogok leállni vitatkozni egy gyerekkel. mert igenis még gyerek, nekem senki se mondja, hogy egy tizenkilenc éves férfit kezelhetek felnőttként, hiába nagykorú már! Az pedig, hogy ilyen fiatalon katedra mögé engedték, már más tészta, azt hiszem az imént kellőképp kifejtettem véleményem a dologról, nem kívánok mélyebbre süllyedni ebben az egyébként is értelmetlen vitában, mert hiába nem tetszik a dolog, eltávolítani nem tudom ezt a majmot, így csak felesleges szófecsérlésnek számít minden egyes ellene kiejtett hang. A másik pedig, hogy úgy gondolom Cielo-nak nem igazán imponálna egy gyerekes viselkedés, én viszont azon vagyok, hogy elnyerjem a nő tetszését.

- Nálam nincs ilyen probléma. – vonok vállat a csinos, Miss. Raimbourg kesergését hallgatván. Oh, úgy tűnik odafent valaki meghallotta titkos kívánságaim, és elhozta a földi paradicsomot. A két legdögösebb professzor, s mindkettő itt van. Talán már kicsit jobban is görbül szám széle, mint az jogos lenne. Nem iszunk előre a medve bőrére, Ivan, ezt te tudhatnád a leginkább!
   Szerencsére még nem tapasztaltam hiányzásokat, az én óráimra általában jó hangulattal érkeznek a diákok, az meg már más, hogy a végén úgy kifárasztom őket, hogy mosolyogni nincs erejük, de a sportnak épp ez a lényege. Na meg mindjárt más egy általam kiválasztott óráról lógni, vagy arra bejárni, mint egy általánosságban kötelezőnek kikiáltottról.
   Elégedett grimasszal hallgatom a szócsata végét, tekintetem a porondra függesztve, had folytatódjon hát a színdarab. Mint azt már kifejtettem – persze csak gondolatban – én semleges vagyok ebben a csatában, Tristram válaszai mégis közelebb állnak ahhoz, amit hasonló esetben én is mondanék, így ha választani kéne, ’asszem az ő álláspontja mellett döntenék.
   Nem sok időm marad a gúnyos vigyorgásra, a háttérbe szorulásom élvezésére, ugyanis úgy látszik Tristram harapós kedvében van. Ma mindenki szemet szúr neki, és nem találunk olyat, amibe ne köthetne bele. Oh… a cipőfűzőm. Azzal mondjuk kötekedhetne.
- Miért, jelentkezni akarsz? Neeem, sajnálom. Adjunk esélyt a diákoknak is. – arcomra gyorsan visszakerül a szemtelen mosoly, mely arról árulkodik, hogy egyáltalán nem veszem komolyan a helyzetet. És még ő a gyerek, mi? A saját házam táján kéne körbenéznem… jogos, de mondtam én egy szóval is, hogy kezeljenek felnőttként? Sohaaa.
   Csendesen kivárom, míg Shannon nyomtalanul felszívódik, az értelmetlen értékekkel teli beszélgetésével egyetemben. Tekintetemmel követem a csukódó ajtót, s miután kattan a zár, nézek csak a Hollóhát fejére. Kezeim nyugodtan összefonom ölemben, ujjaim egymással játszanak. Teljesen nyugodt vagyok.
- Tökéletesen komolyan gondoltam, Tristram. – mosolyodok el kedvesen, ám a kedvességnek belül semmi nyoma. – Mégis mi kivetnivalód van?  - kérdem türelmesen, most, hogy a légkör némiképp nyugodtabb lett. Igen, sejtem én, mi nyomja drága barátom (höhö) lelkét. Természetesen az, ami bármelyik másik halálfalónak is szemet szúrna. A sárvérűek és aranyvérűek egyenlő párbaja. A tény, hogy nem teszek különbséget köztük, s a tiszta vérű, kinyalt seggű kis beképzelt piócák simán kikaphatnak mugli származású társaiktól.
- Úgy gondolom, hogy te, mint a Hollóhát vezetője, egyetértesz velem abban, hogy egy ilyen „versenyen”... – formázom ujjaimmal az idézőjeleket. - … nem az a fontos, hogy ki, milyen felmenőkkel rendelkezik, hanem az, hogy ki milyen okos, és milyen ügyesen párbajozik, … és végül ki arat győzelmet diáktársa felett. – a mondat végére szemöldököm kissé feljebb szalad, és kérdő tekintettel nézek vissza rá. Nyilván nem értünk egyet, de nem az volt a célom, hogy eme nyilvánvaló tényt közölje is velem. Némiképp sarokba akartam szorítani. Hiszen az igazgatóasszony, és a kollégái előtt mégsem állhat elő azzal, hogy a párbajszakkörön döntsön a vér, meg, hogy csak azonos vérűek mérkőzhetnek meg egymással.
   Meg aztán ha mégis megteszi… kit érdekel?

Kollégák


Hiába tiszteletre méltó és annyira érthető McGalagony némasága, az igazgatónak egyáltalán nincs ínyére a dolog, azonban igyekszik jó bábnak tűnni. Nem a saját érdekeit, de még csak nem is a tanárokéit kell előtérbe helyeznie, hanem a diákokéit. De Crasso megjegyzésén kénytelen felhorkanni. Méghogy elszabadulna itt az anarchia. Hol volt ez a svihák az elmúlt évek során? Eddig sem volt itt anarchia, ezután sem lesz, ahhoz, hogy rend legyen, semmi szükség a külső segítségekre. Soha nem is volt. Nem sok tartóztatja attól, hogy ki is mondja, mit gondol, mégis, még mindig jobbnak találja nem megtenni, pedig a halálfaló pöffeszkedése nagyon is hergeli.
Nem nehéz eldönteni, ki van nagyon eltévelyedve saját maga megítélésében, s minthogy ő ennek az iskolának az igazgatója, ha nem lenne Tudjukki hatalmon, de Crasso-t a kapun sem engedné be. Így, amikor Vulkanov kimondja az igazgatónő gondolatait, alig észrevehetőt biccent, igazat adván neki. Lehetne persze magyarázni, hiszen biztosan van valami oka annak, miért épp ezen sötét híveket bízta meg Voldemort az iskola felügyeletével. Mert igen, ők csak felügyelnek, hiába képzelnek mást.
A vita azonban már akkor meddő volt, amikor elkezdték, ezért is próbálta meg még csírájában elfojtani a dolgot, amikor Minticz még csak neki mondta a problémáját, még ha nem is ő volt az elsődleges célpontja. A tantervhez neki idén annyi köze volt, mint amennyire de Crassonak köszönhető, ha rend van az iskolában. S e m m i.
- Jó napot! – köszönti hideg hangon, kissé még mindig indulatosan. A távozás gondolata benne is felvetődik már, még Ms Raimbourg feltűnése előtt, de az ő megjelenésének köszönhetően az eddig uralkodó feszültség és az indulatok is eltűnnek, ahogyan aztán Shannon is úgy dönt, ennyi elég volt neki mára. Helyes, viszonozza a fejbiccentést, majd még néhányszor körbetekint. De úgy tűnik, további ilyen heves torzsalkodásra nem kell számítani, Vulkanovot és de Crassot lefoglalja a két másik nő, melyet csak egy apróbb szemforgatással és ajakpréseléssel nyugtáz. Talán másodpercekig nincs is semmi probléma.
Minerva is jobbnak látja távozni, nem igazán híve az ilyen társaságoknak, nem stílusa az üresfejű beszélgetés. A párbajszakkörhöz neki sincs semmi köze, ahogyan más témákba sincs túl sok beleszólása, így hát a jelenléte teljességgel fölösleges a továbbiakra.
- További kellemes napot! – búcsúzik ő is, majd sietős léptekkel hagyja maga mögött háborús övezetet, mielőtt újabb szóváltás kezdődne a két férfi között.

Köszönöm, hogy részt vehettem!