Sakáltanya

zene: MG - Forever

viselet



☤

A hozzászólás nyomokban káromkodást tartalmazhat!

Igazából nem túl nehéz értelmezni Sage visszaszólását. Nem lehetetlen még a ködfelhővel bevont alkoholmámoros aggyal sem. Az már más kérdés, akarom-e hallani. Naná hogy nem. Ki szereti ha ócsárolják? Márpedig Sage Barbour átmegy ebbe a végletbe. Ez nemhogy frusztráló, egyenesen idegesítő. Hogy lehet egy nő ennyire.... ááááh! Nincs is rá jó szó. Pökhendi, ripacs, zabolázatlan és mégis szexi. Bosszantó kompináció, az egyszer biztos.
És mintha mindezt tetézni akarná, első körben hagyja, hogy tegyem, amit akarok. Hagyja hogy magamra irányítsam a figyelmét. Hogy elmondjam, amit akarok. És mit tesz végül? Amit mindig. Dacol velem. Fogja, és lefejti ujjait magáról. Vajon a gyógyszerezését is ugyanennyire tartja be? Mondjuk arra mérget veszek hogy nem az előírásomnak megfelelően járt el. Ugyan nem jött vissza hozzám panaszra, de tutira megvan az átok okozta heg. És miért? Mert ostoba makacs liba... hát azért.
Hagyom hogy lefejtse a kezem magáról. Nem vagyok egy erőszakos típus. Sosem voltam. Még részegen sem tör ki belőlem egy vadállat, mint a férfiak legtöbbjéből. Általában amúgy sem iszom annyit hogy bármi ilyesmi előforduljon. Jobban tudom a kontrollt mint a legtöbbek és úri neveltetést kaptam. Ha valamire, hát erre legalább jó volt.
Ahogy mozdul, már érzem a vesztem. Elmegy. Tutira. Ha nem is haza, legalább a barátaihoz vissza. Nem tudom miért de ez csalódottsággal fog el. Ostoba hülyeség! Nem kellene siratni egy ilyen nőt. Hisz mit kaphatok tőle? Pár napnyi bosszúságot, semmi többet. Mikor akartam én tőle úgy bármit is?
Fura realizálni hogy magam sem tudom mikor történt mindez. Azonban az érzés mégis ott motoszkál bennem. Így hát kissé savanykás arccal figyelem, ahogy felkönyököl a pultra. Első, ami agyamba villan hogy biztos a számlát kéri, s már várom a mozdulatsort ahogy int a pincérnek és leszurkolja a sarlókat a fogyasztásáért.
Talán épp ezért lep meg mikor figyelme mégis csak újfent rám terelődik. Ajakiról a szavak leperegnek, lehelete csiklandozza a kocsma melegében az arcomat.
- Azért nem kell úgy csinálni, mintha nekem tennél szívességet azzal, ha hazamész. Magadnak tennél szívességet, félreértés ne essék. Nem öntenél le lányokat sörrel, ilyesmi… nem hiszem, hogy a nők erre buknának.
Nem erre buknak? Nos, való tény, jobb szeretik a virágot, meg az egyéb más randihelyszíneket, ami nem egy kocsma, de kurvára leszarom más nők mit szeretnek. És mielőtt felötlene agyamba az a mondat hogy engem az érdekel vajon Sage mit szeret gyorsan el is fojtom magamban.
- Ha nem találsz egyedül haza, akkor inkább azt mondd. Az legalább mérsékelten vicces.
Mérsékelten vicces? Mérsékelten? Hát mit meg nem enged magának ez a lány? Lehet a legjobb átoktörő a szakmájában. Lehet hogy bejárta a fél világot. Na de azért ne higgyük már hogy egy Averyvel packázhat! A-a.... ez hiba. Kurva nagy hiba.
És épp ezért, mikor felé fordulok épp csak hozzáérintve az orrom az orrához egy pillanatig kivárok, aztán kissé hátrébb húzódok. Nem azért mert megijedtem, egyszerűen csak nem engedek a kísértésnek.
- Mérsékelten vicces? Neked tényleg ez a legjobb dumád?
Aprócska gunyoros grimaszra húzódik az ajkam. Megtehetném hogy itt mentem felkapom a vállamra és kisétálok vele. Valószínű elbírnám, és az ajtót is megtalálnám. De ez azért már a legvégső esetek egyike.
- Tudod, nem érdekel hogy kit öntök le sörrel, amíg nem te vagy az.
Vállat vonok cinikusan. Veheti ezt bóknak, vagy sértésnek is tőlem. Abszolút rajta áll. Hangom lehalkítom, és egy percig méregetem. Nézem mit váltott ki belőle az előző megnyilvánulásom, majd hosszas mérlegelés után, csak folytatom.
- Te félsz. Valld be, hogy félsz Barbour. Attól hogy bárki iránt érezz valamit. Gondolom volt egy pöcs az életedben, aki darabokra törte a szíved, mi? Ó igen, azóta élsz a mának és játszod az elérhetetlen dívát. Szar szerep, bár neked egész jól áll. De tudom, hogy igazam van. Ha nem így lenne akkor már rég nem a pultot támasztanád. Legyél annyira tökös hogy felvállalod. Nem szégyen ez....
Ha valamikor, hát most tutira kihúztam a gyufát nála. A kérdés csak az, mi a büntetésem érte....

Felnevet – kivételesen tökéletesen őszintén, mint akit határozottan mulattat ez az egész, és aki erre akarna fogadásokat kötni, valószínűleg nyerne is. Nem tudja, minek a számlájára kellene írnia a jelenetet, az alkohol műveli ezt Averyvel, vagy csak tényleg ennyire rossz napja van, akármi motiválja is a fiút, ő remekül szórakozik rajta – Sosem állítottam, hogy ez a legjobb dumám lenne. Minek lőjem el a legjobb dumámat? Szerintem órák kérdése és beájulsz, aztán semmire sem fogsz emlékezni – mondja könnyedén, és mivel a fiú előbb mozdul, nem neki kell kihátrálnia a beszélgetéshez nem kimondottan megfelelő testhelyzetből, csak az orra jobb oldalán lüktető kis meleg folt emlékezteti arra, hogy az imént még a másik bőre az övéhez ért.
Vajon babra játszunk, vagy sem?
Olyan tipikus „jézusom, veled meg mi van?”-fintorral, majdnem újra nevetésre görbülő ajkakkal rázza meg a fejét – Ez most akkor a napi sértésed volt, vagy így akartad kifejezni, hogy sajnálod? Én a helyedben nem hagynám magamra az interpretációt – valahol mondjuk kicsit úgy érzi, a falnak beszél, hiszen Liam már első blikkre is egyértelműen részegnek tűnt, másodjára és harmadjára sem tűnik józannak, vagyis meglehet, ha igazán igyekeznek mindketten rettentően okosak lenni, elég hamar el fogják veszteni a fonalat. Persze, valahol nem számít, a fiú megsérteni akarta, vagy ez valamiféle bók akart lenni – valószínűleg felesleges lenne bármit is komolyan vennie abból, ami most elhangzik, és ami eleve abból indult ki, hogy szokás szerint egymást oltják. Nincs kiindulópont és nincs végcél. Ha eldobna egy kockát, bármelyik oldalt ugyanannyi eséllyel kidobhatná.
Az értetlen fintor aztán valami keményebbé vált, és a pillantása kicsit szánakozóvá. Egy percre még őszintén el is gondolkodik, vajon igaza van-e a fiúnak (nyilván nincs), vagy miért gondolhatja ezt róla. Na jó, oké, kinek nem törték vajon még össze soha a szívét?, az övét már legalább egy tucatszor, de még ebből sem sikerült semmi okosat megtanulnia, és azzal igazán nem vádolhatja őt senki (őt, Merlinre, éppen őt??, vajon Liam Avery milyen világban él?), hogy ne ugorna könnyelműen fejest olyankor is, amikor épeszű ember nem tenné  – Te jó ég, Avery, ennyire unalmasnak és kiszámíthatónak tűnök? Nagyobb klisét nem tudtál volna megpróbálni rám húzni, ugye? – veti vissza a kérdést, hiszen a másiknak tényleg nincs igaza, akárhogy is fontolgatja a lehetőséget, neki sosem esett nehezére érezni valamit, sőt, talán túlságosan is könnyen érez mindent, sokat, általában túl sokat, de valahogy nehezére esik elképzelni, hogy ennek itt most bármilyen formában fel kellene merülnie. Mintha legalábbis megkérték volna a kezét, ő pedig kifogásokat keresne, amiért nemet mondhat – de hát semmi ilyesmi nem történik épp, nem igaz?
- Áruld el már nekem, Avery, kérlek: mégis pontosan mit kéne nekem itt éreznem szerinted? És mitől kéne félnem? Tőled? – némi ironikus felhanggal, de ártatlan mosollyal teszi fel a kérdést, természetesen, mert lehet, hogy csak ő maradt le félúton egy igazi szerelmi vallomástól, amitől máris hevesebben kellene dobognia a szívének, vagy egy életét és érzelmi életét veszélyeztető fenyegetésről. Reméli, egyikről sem maradt le. Szabályosan sajnálná.

zene: MG - Forever

viselet



☤

A hozzászólás nyomokban káromkodást tartalmazhat!

A lány nevetése egyértelműen kihívás. Az a fajta, amit egy egyetemista nem ignorálna le túl gyorsan még az alkohol miatt sem. Azonban Sage azon bosszantó fajta a gyengébbik nem képviselői közül, akit az ember akkor sem tud elintézni egy laza kézmozdulattal, ha akar. Van valami benne, a viselkedésében, a kifejezésmódjában a tekintetében, ami arra sarkall, hogy igenis felvegyem vele a kesztyűt. Nem mintha nem imponálna hogy ilyen.. vad. Betörhetetlennek tűnik, holott valószínű, ez csak a felszín. Vajon hány szakításon van túl? Hányszor törték össze a szívét? Hányszor baszták már át a palánkon ahhoz hogy így viselkedjen? Pedig nem idős, nem is koravén. Szeret bulizni, jó a szakmájában (többnyire) és még egész csinos is. Noha nem tartozik az eseteim közé (szőke és még nagy is a szája), azért mégis csak felkelti a figyelmet. Mondjuk kezdem sejteni hogy ez nála nem valami elcseszett ambivalens dolog hanem szimplán, ilyen.
– Sosem állítottam, hogy ez a legjobb dumám lenne. Minek lőjem el a legjobb dumámat? Szerintem órák kérdése és beájulsz, aztán semmire sem fogsz emlékezni.
- Szeretnéd mi?
Beájulni? Hát ennyire nem ismer ez a lány? Na jó, na jó a számlájára legyen írva, valóban nem volt ott egyetlen egy gigászi Liam Avery féle bebaszáson. Valahogy ezeddig sikerült elkerülni a másik társaságát, kivéve a Mungós eseteket. Ott bezzeg Babrour maximális parádét rittyent össze minden egyes alkalommal. Csak azért, hogy az öröm (na meg a művészi műsor) meglegyen.
– Ez most akkor a napi sértésed volt, vagy így akartad kifejezni, hogy sajnálod? Én a helyedben nem hagynám magamra az interpretációt.
Csak hümmögök. Sértés volt? Annak vette? És mégis mit akar mit sajnáljak? Hogy leöntöttem? Hogy idejött köszönni? Hogy méltóztatott megismerni? Nem tudom eldönteni épp melyik részére az estének utal a kérdése, de a ködfátyolos agyam számára talán már mindegy is.
– Te jó ég, Avery, ennyire unalmasnak és kiszámíthatónak tűnök? Nagyobb klisét nem tudtál volna megpróbálni rám húzni, ugye?
Felhorkantok és hátrébb dőlök. Úgy teszek, mint akit vérig sértett de voltaképp magamban röhögök rajta. Nagyobb klisé? Sage Babrour maga egy klisé a mű előadásmódjával, ahogy megjátssza magát rend szerint... mikor is? Ja igen, állandóan!
- Létezik nagyobb klisé ami rád húzható? - pislogok ártatlan képpel, majd pimaszul elvigyorodom. Naná hogy létezik de azt nem mondom ki mert akkor esélyesen ő borítja a képembe a sörét. És az nem lesz olyan véletlen, mint az enyém. - Ugyan kérlek, el sem hinném ha te magad mondanád...
Tekintetemben a hamiskás mosoly ott játszik. Ha már szeret játszani hát gyerünk, rajta! Én ma nem leszek semmi jónak az elrontója. Odaszólogat? Rendben. De ez itt nem a munkahelyem, ahol moderálnom kell magam mert sanda szemmel néznek rám egy végzetesen jól elsült szülés miatt. Ez itt nyílt terep, és már vagyok annyira spicces hogy leszarjam a lány baráti társaságát, akik visszavárják vagy bárkit, aki ebben a csehóban tartózkodik.
- Áruld el már nekem, Avery, kérlek: mégis pontosan mit kéne nekem itt éreznem szerinted? És mitől kéne félnem? Tőled?
- Tőlem? Pfff...  jó vicc. - vállat vonok miközben beleiszok az italomba. Pillantásom Sage arcán nyugszik továbbra is. - Félhetsz ha akarsz, bár nincs értelme. Nem eszek embert, ha így lenne nem dolgoznék ott, ahol. Nem Sage, te fél egyszer ebbe a kurva életbe őszintének lenni. Mit szólsz ahhoz hogy állok egy újabb kört ha mesélsz magadról? De nem ám ilyen sablon dumákat hogy hol nőttél fel. Nem, azokat tartsd meg a barátnőidnek vagy a szenilis nagymamádnak. Én másra vagyok kíváncsi...
Nem tudom érti-e a lány mire gondolok, de nem várom meg hogy beleegyezzen csak felé hajolok, majd menet közbe módosítom a manővert és a pult irányába fordulva intek, hogy kérünk még egy kört. Ma este csakis úgy mehet el innen hogy megvallja honnan ez a harsány prűd liba szerep, amit rend szerint magára erőltet. Azt hétszentség!

- Sok mindent szeretnék, amire a jelek szerint ma esélyem sincs – feleli lemondó sóhajjal, elbámul valahova a pulton túlra, minél hosszabbra nyúlik ez a beszélgetés, annál biztosabb lesz benne, hogy sehová sem fognak kilyukadni. Ahogy az meg szokott esni, ha alkohol is van a történetben, szóval ez nem feltétlenül baj, épp csak egy pillanatra majdnem elhitte, hogy van itt valami, ami érdemes a figyelmére. Ami pedig azt illeti, mit szeretne… hát, sorolhatná is akár, de valószínűleg merőben felesleges dolog lenne, sok beszédnek sok az alja, ha valamit pedig nem csak szeretne, de akarna is, előbb intézné úgy, hogy megszerezze, semhogy beszélni kezdjen róla. Nem szokta megvárni, amíg a sült galamb a szájába repül. Főleg azért nem, mert nem hisz a sült galamb létezésében, szóval csak azon nagyon ritka pillanatokban vár ki, amikor ő maga válik sült galambbá…
- Felettébb eredeti – mondja aztán fapofával, valahogy mintha csappanni kezdett volna a fiú lendülete, ami hosszútávon persze csak az ő igazát fogja alátámasztani, nevezetesen azt az igazát, hogy Liam Avery egyáltalán nem áll készen arra, hogy felvegye az ő tempóját. Olyan szempontból ezt nem fogja bánni, hogy talán ezentúl sem lesz kínos, ha sérülten bevágtázik a Mungóba, és jobb híján Avery segítségéért kell kiabálnia. Nem mintha nem lenne mester abban, hogy korábban könnyen bekategorizálható kapcsolatait remekül összekuszálja, de talán ma megmenekül saját impulzív hülyeségétől, és nem tesz semmi olyasmit, ami a jövőben kellemetlen helyzetbe hozhatná.
Az mondjuk egészen üdítő változatosság lenne. Még szerencse, hogy Avery nem ismeri annyira, hogy tudja róla, mennyire is jellemző lenne, ha ebből az estéből kibogozhatatlan gombolyagot varázsolna.
- Igen, én is pont erre gondoltam. Hogy jó vicc – billenti félre a fejét ártatlan mosollyal, akárhova is akart kilyukadni a fiú a félreérthető célozgatásaival, amik kis híján a magánéletébe akartak vájkálni, vagy éppenséggel rá akarták venni valamire (egekre, már most nem tudja eldönteni, mi akart ez lenni, de inkább az alkohol számlájára ír itt mindent), mostanra egészen messze távolodtak ettől a talán soha nem is létezett céltól.
- Bámulatosan arrogánsnak kell lenni ahhoz, hogy hazugnak nevezz valakit, akiről fogalmad sincs, milyen ember is valójában – állapítja meg teljességgel őszintén, és igazából hiába gondolkodna azon, mikor nem volt őszinte a fiúval, voltaképpen egyáltalán nem szokása kamuzni. Nagyot mondani, persze, mindenből viccet csinálni, hogyne, de ha nem lenne őszinte, valószínűleg egészen máshogy viselkedni – Meg sem fordult a fejedben, hogy én _tényleg_ ilyen vagyok? Ha nem tetszik, az a te bajod, de nem leszek senki más őfelséged kedvéért – folytatja pikírt nyugalommal, hunyorogva, kicsit szkeptikusan méregeti a másikat, mert valószínűleg valami álomvilágban élhet, ha azt hiszi, mondhat neki magáról bármit is, amitől hirtelen megvilágosodna, és más színben látná őt.
- Legyen, ahogy akarod, Avery, mire vagy kíváncsi? De jobb, ha tudod, nem megyek haza senkivel, akivel lelkiznem kell előtte – mondja csevegő hangnemben, ahogy felcsusszan a fiú melletti bárszékre. Őt aztán nem vádolhatja meg azzal senki, hogy ne lenne őszinte saját magával, és saját magával kapcsolatban, de azzal meg pláne nem, hogy olyan kisfiúkkal megy haza, akiknek előbb el kell mesélnie a fél életét. Mármint… jesszus! Egy pillanatra majdnem elhitte, hogy Liam Avery tökös gyerek. De hát nem lehet mindenki az.

zene: MG - Forever




☤

A hozzászólás nyomokban káromkodást tartalmazhat!

Az a fél mondatos megjegyzése, amely szerint sok mindent szeretne, meglep. Nem tudom miért, mert abszolút hülyeség. De valami oknál eleve elrendelten cseszett formában, nagyon is érdekel. Szemöldököm feljebb szökken, de minekután úgy döntök nem kérdezek rá nyíltan (mert ha megteszem még én leszek a tolakodó pöcsfej), csak hagyom hogy elpillantson. Mintha egy leprással ülne egy asztalnál, akiből nem kér. Cöh! Abszurd! Bármikor szabadon felállhat és távozhat, tudja ő maga is nagyon de nagyon jól. Ezért nem is értem, de talán jobb is hogy nem értem.
- Felettébb eredeti. Bámulatosan arrogánsnak kell lenni ahhoz, hogy hazugnak nevezz valakit, akiről fogalmad sincs, milyen ember is valójában.
A sértettség perzsel a szőke lány minden elejtett mondatából. Nem értem. Egyszerűen tényleg nem értem. Mégis mi baja van neki? Miért lennék én arrogáns? Oké, valószínű nem tetszett neki a megnyilvánulásom, de az esetek nyolcvan százalékában ez már csak így van. Mindenki állítja hogy húúú, de elviseli a kritikát, mikor meg az arcába kapja, kertelés nélkül nem szépítgetve a kőkemény valóságot, te leszel a fasz...  Hát persze....
Valahol bitang nagy csalódás, hogy Sage is ugyanebbe a típusba esik. Nem meglepő ez, nem is elítélhető. Egyszerűen csak azt hittem ő más lesz. Ezek szerint vagy nagyon félreértelmeztem vagy tényleg baromi részeg vagyok és baromi bunkó. Érdekes, csak egyszer fordult meg a világ velem, még artikulálni is jól tudok, a szavak is elég ritmusosan gördülnek le ajkaimról, és nem is érzem rosszul magam... inkább hiszem a helyzetem spiccesnek, semmint atomrészegnek...  de hagyjuk.
– Meg sem fordult a fejedben, hogy én _tényleg_ ilyen vagyok? Ha nem tetszik, az a te bajod, de nem leszek senki más őfelséged kedvéért.
A stoikus nyugalom, mit magára erőltet rohadt bosszantó. Érződik a sértett önérzetes hiszti, de nem az a látványos földhöz verem a seggem típus.
Fura ez a Sage... meg kell állapítanom ezt újra meg újra magamban. És nagy sokára azért csak akad hozzáfűzni valóm a dologhoz, mert hát hogy a viharba ne?
- Senki nem mondta hogy más legyél. Mindössze... meg akarlak ismerni. Jobban. Miért baj ez?
Mindössze a kis szót nyomom meg egy lehellettel erőteljesebben. Semmiség ez, ami mellett könnyen el lehet menni. És a saját állapotomba talán el is mennék. Barbour-ben azonban nincs maximum egy vagy esetleg két sör... vagy nem?
- Legyen, ahogy akarod, Avery, mire vagy kíváncsi? De jobb, ha tudod, nem megyek haza senkivel, akivel lelkiznem kell előtte.
Azért erre már ösztönösen elvigyorodom. Szemtelen, csintalan módon, mert végre kezd kibújni a szög a zsákból. Sage annak a fajta lánynak tűnt, aki ha kell maga rángatja a női wc-be a pasikat. Ehhez képest most egy szende aggszűr stílusát kezdte felvenni. Most, mintha megint visszatérne az eredeti hamisítatlan, bosszantó Barbour-lány, aki tipikusan az agyamra megy. Már pont akkor, mikor az hittem nagyobb a füstje mint a lángja.
A beoltása mosolyogtat és miután újratöltötték a poharunkat, szinte kívánkozik hogy igyak belőle. Sage-éhez koccintom az enyémet, nem foglalkozva azzal hogy fogja-e vagy sem és lehúzok belőle egy jó adagot, csakis ez után folytatom.
- Szóval úgy gondolod lelkizni fogunk? Érdekes felvetés, rend szerint nem szoktam belemenni pszichológiai mélységekbe... csak ha megkívánod...
Kuncogok egy sort, mert tudom mekkora hüledezés lesz ennek a vége. A lány távol áll minden orvosi témától, csoda hogy a sérüléseivel betalál hozzám egyáltalán.
- Inkább érdekelt volna mondjuk hogy mikor vesztetted el a szüzességed, de ha ennyire nem akarsz semmit megosztani tőlem haza is citálhatsz magadhoz ha ez a feltett szándékod ma estére...
Megemelem a kezeim, mintha én megadtam volna magam. És valójában ez is történik. Megadom magam. Dylan lelépett, már nem is látom elnézve a lány feje felett sehol. Sage baráti társasága is feloszlott. Ketten maradtunk mondhatni. És miután nem kötöttem le magam, így szabad préda vagyok. Ő meg állítólag egy ragadozó vadmacska. Fel sem ötlik bennem az, hogy esetleg nem lesz kifizetődő számomra ha belém mélyeszti a fogait.