Nagyterem

Alffal a franc után
~ 2003. augusztus 01.  ~


jaj, a fülem

A Párizsos kiruccanásunk után nem találkoztam egy ideig Alffal, ami megint csak rohadtul idegesített. Igazából nem nagyon tudtam a maradék időben mit kezdeni magammal, és még a próbákon sem voltam olyan hű-de-szuper, mint amilyen amúgy szoktam lenni. A basszus nem zsongott az ujjaim között, mintha a gitárom is kellemetlenkedett volna velem. Alf és én persze más világból jöttünk, mások votak az elvárások is. Főleg, hogy nekem az apám semmibe nem szólt bele, még annak is örült, hogy az egyetlen életben maradt fia éppenséggel egy másik rácot szeretett. Olyan volt, mintha ezzel a támogatásával egy kicsit az anyám üres hézagos helyét próbálta volna betölteni. Igazából jó fej volt tőle, de én nem ismertem, nem is érdekelt anynira. Aki inkább gyűlölte őt, az persze Tod volt, de... reméltem már, hogy ő sem. Mármint halottként nem tudott gyűlölni és ahová került ott meg inkább ne is jusson eszébe. Remélem örökké egy hatalmas jakuzziban van és pucér nőkkel fürdik.
Az asztalomnál persze a szokásos griffes káosz uralkodott üvöltöztek, meg hülyeségeket dobáltak egymáshoz. Szerettem ezt a káoszt és én is bezsálltam volna, ha nem próbáltam volna Alf apró körvonalát kiszúrni a másik asztal körül, a sok ugyanolyan talárban feszítő mardekáros tömegében. Annyira bámultam ki a fejemből, és szugeráltam hogy forduljon meg, hogy egyenesen a frászt kaptam, ahogy SMith megjelent nálunk, és majdnem leestem a székemről is. Esküszöm azt hittem valamit rosszul csináltam, felrobbantottam egy nem létező bájitalt vagy valami, de ő éppen Floriant rángatta ki, talán észrevette, hogy dobált valamit? Vagy csak megint rossz helyen volt rossz időben, mert eléggé maga alatt ücsörgött. Még a védelmére is keltem volna, fel is emelkedtem a helyemről, amikor is egy vörös boríték tolakodott az arcomba és női hangon visítani kezdett velem úgy, hogy még a hajam is az égnek állt tőle.
– CLAUS HILL! HOGY MERÉSZELTÉL EGYETLEN ÚJJAL IS ALFONZHOZ ÉRNI? Ő EGY CSODÁLATOS, ŐSI CSALÁD SARJA, AKI NEM ÉRDEMLI MEG, HOGY A MOCSKOS SÁRVÉRŰ KEZEDET RÁTEDD! ELRABOLTAD, TÖNKRETETTED, ELRONTOTTAD AZ EGYETLEN KICSIKÉMET!
Ordította teli torkából a levél, vagy mi az anyja kínja, miközben úgy éreztem a fülem is menten leszakadt a helyéről. Éreztem, ahogy mindeki egyenként bámult hol rám, hol pedig azt hiszem Baldronra, miközben a fülem helye kellemetlenül elvörösödött. Persze igyekeztem úgy tenni, mint akit inkább megvicceltek és beletúrtam a hajamba. Mintha nem is esett volna rosszul, hogy sárvérű voltam, vagy mi a szar, amit minden hülye aranyvérű köpködött az olyanok felé, mint amilyen én is voltam. Az apámnak kurvára nem volt sárból a vére.
- Fúh, baszki, melyikőtök volt? - bámultam rájuk és igyekeztem viygorogva leülni, miközben kurvára kellemetlen volt ez az egész. És még McGalagony arcába is beleordított. Alf anyja rohadt ijesztő, nem is baj, hogy nekem nincs anyám hivatalosan. Tudtam, hogy ez Alfonzt sokkal fosabbul érintette, mint engem, én kemény srác voltam, de az azért kurvára zavart, hogy még a tanári asztalnál is rajtunk röhögtek. Egyedül a házvezetőmben bízhattam, mert laza volt és menő... Nem mertem odarohanni Alfhoz, mert nem akartam még kellemetlenebb dologba keverni, de ha véget ért ez a szarság, amin már még étvágyam sem volt, átverekedtem magam a tömegen és félrehúztam őt.
- Hét, tuti, hogy elfelejtik, de ha neked megy bárki, megverem őket

Going back to Hogwarts


2003. szeptember 1.

Végre újra itt voltunk. Tényleg jobban szerettem itt lenni, mint otthon. Itt nem kellett arra figyelni, hogy mindig mindenki jókat gondoljon rólunk. Itt lehettem igazán önmagam. Otthon eljátszottuk a húgommal a jó testvért, itt viszont más házban vagyunk, jobb esetben még nagyon találkoznunk sem kell.
Itt vannak a barátaim, akikkel sokkal jobban kijövök, mint a Roxforton kívüli életemben akárkivel a bátyámat leszámítva. Igen, talán ő az egyetlen, aki hiányozni fog. De megígérte, hogy a Roxmortsi hétvégéken meglátogat, és levelezni is fogunk, úgyhogy nem esünk ki teljesen egymás életéből.
A vonatúton, egészen idáig a Furkász első számát egyeztettünk Norával és Sallyvel, és egész jól alakult. Persze egész nyáron küldözgettük egymásnak a baglyokat, sőt egyszer még az Abszol úton is össze tudtunk futni, de az igazi munka csak most kezdődött. Az első szerkesztőségi megbeszélés - immár a teljes gárdával együtt - holnap lesz, fel kellett készülnünk arra is. Na meg minden más: cikkek, tervek, ötletbörze.
A vacsorára viszont már mindenki a saját házához ült, és habár Sally is Griffendéles volt, ő az évfolyamtársaival együtt ült, ahogy én is. Jó volt őket is újra látni, mindenki mesélt a nyári élményekről. Én meg inkább hallgattam őket, mint közbeszóltam, és meséltem. Senki nem volt kíváncsi az unalmas fogadásokra, amiket vagy mi tartottunk vagy elmentünk rájuk.
Csendben végighallgattuk a beosztást, megtapsoltunk minden újonnan érkező Griffendélest, aztán McGalagony professzor felsorolta a változásokat a tanári karban. Smith professzor igazgatóhelyettesi posztjának annyira senki nem örült, elég vérszomjas egy alak volt...
Ami viszont felkeltette az érdeklődésemet - és ahogy észrevettem, nemcsak az enyémet -, hogy a kviddics-repülés órát Lennox Campbell fogja tartani. Ez aztán igazán figyelemreméltó teljesítmény volt a vezetőség részéről. Egy ilyen sztárt megszerezni... Nagyjából annyi lehetett a fizetése, mint az összes többi tanárnak együttvéve. Azt hiszem, meg is van az első interjú alanyunk. Lennoxot...öhm... Campbell professzort rá kell vennem egy interjúra!
A vacsora ideje így hipp-hopp eljött, de Smith professzor még megzavarta a kellemes időnket. Az egyik felsőbb éves srácot kikapta a helyéről, és kivitte a teremből. Na pontosan ezért nem kedvelem ezt az alakot, olyan kiszámíthatatlan...
Aztán meg jött egy rivalló egy másik asztalhoz. Mi a franc van ma itt? Miért nem lehet egy nyugodt vacsorája az embernek? Kíváncsian pillantottam a tanári asztal felé, de úgy tűnt, a professzorok nem zavartatják magukat az incidensektől.
Így mi is ettünk tovább, és amikor eljött az ideje, elindultunk lefeküdni.

◊ the last first day◊
2003.09.01

◊ Hugo, mindneki ◊


zene ◊ Valse De Beaufort outfit ◊ simple

Már a prefektusi kupéban is azon járt a kis agyam, hogy mi lesz velem az év vége közeledtével. Olyan nagyon szívemhez nőtt a Roxfort, hogy nem szeretném itt hagyni. Ahogy a jobb lábam átlépi a nagyterem köszöbét, felelevenedik előttem az első napom. Mennyire meg voltam lepődve! Egyáltalán a tényt sem dolgoztam fel még, hogy boszorkány vagyok, és akkor betoppanok egy hatalmas mesebelinek tűnő kastélyba, ahol fáklyák meg gyertyák világítanak, és minden olyan hangulatos, hogy az ember lánya rögtön otthon érzi magát. Nem beszélve a rengetek ételről. Képekről ugyan láttam már, és sokat olvastam is, de..de mindez közelében nincs annak, amikor először léped át a küszöböt. Furcsa érzés ez az utolsó első nap. Mindenki zsizseg, hiszen ilyenkor nem csak a tanulás kezdődik meg, de ilyenkor találkozunk újra a barátainkal. És persze azokkal is akik..akik kevésbé a barátaink. Kicsit sietősen igyekszem leülni, mert az az igazság, hogy el akartam menni a lánymosdóba, de émelytő parfüm felhő elüldözött. Igazából be se mentem megnézni, mert ahogy kinyitottam, megcsapott az illat. Ha tippelnem kellene, biztos megint Lola az, de nincs ma kedvem veszekedni, így inkább kibírom az évnyitó végéig.
- Hé, itt..itt is vagyok, bocsi.   Lihegem Hugonak, és megfogom a kezét. Kedvesen, szelíden szorítom meg, majd le is ülök a többiekhez. Borzasztó jó érzés, hogy Hugo itt van, velem van, és szeretem. A lelkemben elhalgatott az az aggódó, szorongó fortyogás, és ezt neki köszönhetem. Mcgalagony professzor belekezd a tanévnyitó beszédbe, én pedig feszült figyelemmel hallgatom, és örülök az új kis háztrásaknak. Igyekszem megjegyezni az arcukat és a nevüket. Már első pillantásra látszik, melyikük szeret bohóckodni, kikre kell majd egézen biztosan rászólnom, és kik a csendes megszeppentek. Jaj, akárcsak ln hét évvel ezelőtt! A kis apróságok leülnek az asztalunkhoz, és folytatódik az információ dömping. Új tanárok, új házvezettő. Smith prof. Én is meglepődök, hogy a Hugrások megkapták. Rögtön keresni kezdem Jason unokatesóját, aki halál sápadt arccal bámul maga elé. Mindneki tudja, hogy fél tőle, és ha Sandy ideges, mindig bajba keveredik.
-A Repüléstan területén is változás érkezett. Hadd mutassam be, ifjú tanárukat, Mr. Lennox Campbellt Ebben a minutumban, több asztal is zúgolódni kezd. A lányok valamiért teljesen bezsonganak tőle, és nem értem miért. Egyértelműen műmájer, aki titkon élvezi, hogy rajonganak érte. Nem szimpatikus. Repülni pedig sosem szerettem igazán, így csak Hugora nézek, aztán felnevetek. - Hihetetlenek!
A vacsora elkezdtével az elsősök csillogó szemekkel próbálnak minél többféle ételt maguba gyömöszölni. Kezdők hibája, majd rájönnek, hogy mindig van étel, nem kell egy nap megenni a fél asztalt. Éppen kiélvezném a a sült csirkém és a kukoricasalátám, mikor a Griffndél asztalnál valami rivalló kezd kiabálni. Alf. A nyáron nem is igazán jött szóba többet Alf, egyszerűen örültem, hogy már nem lebzsel folyton Hugo körül. Némán pislogok Hugora, majd a Griffis asztalra. Vizsgálatot? Mimimi? Milyen vizsgálatot? Azt azért nem szeretném, hogy Hillt felfüggeszzék, vagy elküdjék. Nincs bajom Clausal, jó gyerek. Na, azt hiszem, ezzel valóban el is kezdődött az év. Azért majd megkeresem Hillt, hogy van..szegény...így, mindnki előtt...ez elég kínos lehet most neki...

[Milyen házvezető? Ezt ki találta ki???]

Milyen házvezető? Ezt ki találta ki???
2003. szeptember 1

Ezra , mindenki

Sok mindenre számítok az évnyitón. Sok unalmas dolgora. Zac például, aki előttem trappol, fél perce bukott orra a saját cipőfűzőjében, én meg jól átestem rajta, mert hátrafele magyaráztam Ezrának. Aztán Henriette sütözö le Ezrát, és gondolom ezzel vége is az évnyitós meglepetéseknek. Uncsi, uncsi, uncsi. És nincs itt Jason, amitől a szívem még szomorúbb. Ezra próbál megnevettetni egy egy béna viccel, ami nagyon kedves tőle, de mikor leülök a Hugrabug sztalhoz, és végignézek mindenkin, mégis csak elszomorodom. A kezemmel dobolok az asztalon, és azon elmélkedem, hogy a darazsak miért nem csinálnak mézet. Déz. Mert ha a méh mézet csinál, akkor a darázs dazt. Virág daz. Ezrát nézem feltűnés mentesen, aztán valahol elveszek a saját gondolataimban, és megint a dazon, meg az őszi süteményeken gondolkodom, mikor valami megcsapja a fülem.
- Fawcett professzor kutatómunkája miatt távozott a tanári karból, így igazgatóhelyettesi feladatait Oliver Smith professzor vette át. Ezzel együtt Lancaster professzor magánéleti változásai miatt, a tanár úr kapta meg a Hugrabug házvezetését is.
Érzem, ahogy a szmgolyóm ki akar ugrani a helyéről, annyira meresztem őket, pedig marasztalnám is, nem akarok szemgolyó nékül élni, nem ohgy Ezra nem nézne rám, de más se, még Jason se. Partra vetett halként, halál sápadtan tátogom, alig hallhatóan nyöszörgök.
-Házvezetőőőőőőő...S...M...I..T..H..
Neem, biztosan csak rosszul hallottam, ugye? Nem, az egyszerűen kizárt, teljességgel lehetetlen, hogy Smith a házvezetőnk legyen..Izé, nem lehet házat váltani? Eskü tanulni fogok, csak rakjanak át a Hollóhátba könyörgöööm!!! Nem is hallok onnantól sok mindent, az ájulás kerülget.
- Nos, talán mindannyian tudják, hogy az iskola pszicho-medimágusát Mr. Murphyt a nyáron sajnálatos módon letartoztatták, miután fényderült a tetteire. Helyét Dahlie Roberts, elismert terapeuta vette át. Kérem, forduljanak hozzá bizalommal!
Igen, igen, fel is keresem, valami igazolás kell, hogy..hogy én izé...alkalmatlan vagyok hugrásnak, és hogy javuljon a tanulmányi eredményem, beraknak a hollóhátba. Vagy mondjuk ideg gyengeség miatt ott nyugodtabb a hangulat. Valami ilyesmit kell szereznem, de gyorsan. Nem is tudom mit veszek a számba pontosan. Mármint hogy ételt, igen, ételt, valami húst, meg kört. Gépies mozdulatokkal igyekszek túl lenni ezen az egészen, hogy aztán az ágyamba a fejemre húzzam a takarót. Ilyen első iskolai napot...az a pasas nem normális. Úgy néz rám, és úgy beszél, hogy a vér is megfagy az ereimben. Nem is tudom, Florian hogy hogy nem sír minden nap és nem kap valami rohamot. Szed valamit az a gyerek?

Az évnyitó véget ért!
Köszönjük mindenkinek a részvételt!

ÉVZÁRÓ


minden jelenlévő

2004. június 26.

A nagytermet a diákok beszélgetésének morajlása töltötte meg. Már mindannyian várták az ünnepi ebédet, ami után egységesen kivonulhattak a roxmortsi állomásra, hogy az Epxresszel visszatérjenek London füstös pályaudvarára. Addig azonban még várt rájuk egy lakoma, amolyan igazi Roxfortos, amit a manók készítettek odalent a konyhában. Ám, mielőtt ételhez jutott volna bárki is, McGalagony felemelkedett székéből és az aranybaglyos pulpitushoz lépett.
Először csak végig nézett a diákokon, majd megköszörülve a torkát megvárta, hogy szép lassan elcsendesedjenek és felé forduljanak a nyár izgalmától lelkesen csillogó arcok.
- Ez a tanév is eltelt, legalább olyan gyorsan, mint az előzőek. Mind szorgalmasan dolgoztak, ez pedig a házak szoros pontversenyén is meglátszódott. - Kezdett bele szokásos ünnepi szövegébe. Aki eddig nem halkult el, mostanra már biztosan úgy érezte, illene odafigyelnie az igazgatónőre. - Sokan úgy gondolják, sötét felhők gyülekeznek a varázsvilág felett, ám én éppen ezért vagyok még büszkébb mindannyiukra, hiszen kellő felkészüléssel nem csak magukat, hanem más ártatlanokat is megóvhatnak a veszélytől.
Egy kicsit elcsendesedett. Így, akik jelen voltak a Rend legutóbbi akcióján, melynek végeredménye a Mágus tér egy részének elfoglalása volt. Tekintete Monstrora, Narekre és Flintre vándorolt, akik elszenvedői is voltak annak a bizonyos elrablásnak. Őszintén aggódott a három gyerekért, habár ez nem ült ki az arcára.
- A kiváló teljesítményük pedig a házak pontversenyén is meglátszik. Ilyen kis különbséggel talán még nem is született győztesünk, ugyanis mindössze négy pont előnnyel győzött a Mardekár . - Megvárta, míg elül a tapsvihar, ami bizonyára a maderákos asztal felől érkezett a leghangosabban.
- Az idei év iskolaelsője pedig nem más, mint Miss Nora Narek. - Jelentette be az újabb hírt. Aztán, megköszörülve a torkát, még hozzá tette: - Gratulálok a győzteseknek! Nem is tartanám fel tovább az ünneplőket, egyenek, igyanak és térjenek haza jól lakottan!
Az asztalokon megjelentek a finomságok: raguk, sültek, mindenféle isteni körettel: édesburgonya püré, sültkrumpli és hasonlók. De a desszerttel sem fukarkodtak a manók, torták, aprósütemények sokasága gyülekezett díszes tányérokon, vaddisznó formájú kancsókban pedig töklé és bodzaszörp várta a szomjazókat.

Tudnivalók
- Mindenki egy reagot írhat az évzáróra
- A megjelenés minden diák számára kötelező
- A tanévzáróra július 5. éjfélig lehet írni
- Csevegni, mászkálni a teremben ér!
- A játékon tanárok is részt vehetnek!

Az utolsó előtt
~ 2004. június 26. ~


(pápá)

Egy kicsit karikás szemekkel ültem le a vörösökhöz, mert az előző este adtunk egy kis koncertet Roxmortsban, és akit érdekelt ott volt. Jó Wheeland volt a legpörgősebb, még szerencse hogy nem ihatott alkoholt, de a cukortól is bepörgött. Szóval alig aludtam valamit, de gondolom ő is így volt vele. Még nem tartottam ott, hogy jövőre leszek végzős, mert fejben azon agyaltam, hogy szöktessem meg a nyárra Alfot. Tuti elrabolom megint, valami király helyre. Ahogy ezen törtem a fejemet, megkezdte a diri is a dumálást, amire csak fél füllel figyeltem oda.
- Jól van, Flor, jövőre jobban ráállunk erre a szaros pontversenyre, mert ha csak Potterék miatt nyert folyton házkupát a griff az nagyopn gáz - fordultam felé, ha mellettem volt. Szerettem versenyezni, volt bennem kűzdőszellem, és hogy pont a mardekár meg a hugra is lenyomott minket... Majdnem olyan szarok voltunk, mint a holló, pedig oda jártak a legstréberebbek és a leguncsibb arcok. Az meg hogy Narek lett a sulielső, jó stréber dolog, biztos nem keverte össze őt az a büdös süveg, és nem a kékbe kellett volna kerülnie? Höh de be fog pipulni Flint, remélem majd ordibál mint a meccseken. Vajon nála lesz az ütője, hogy csapkodjon? Az kurvavicces lenne, de persze a felét nem is hallottam a dumálásnak. Rend meg mittom én, csak hagyjanak békén, ha nem leverem azoknak az arcát az én ütőmmel.
Ahogy véget ért a beszéd, fel is pattantam, hogy odaüljek Alfékhoz.
- Csá, jöttem vegyülni. Tudtátok, hogy van nállatok egy hollós tégla? - röhögtem fel, Norára célozva, hogy ő is hallja, majd megkerültem Monstrot és a csaját. - TURBÉK - dugtam oda a fejemet, hogy trollkodjak egy kicsit, aztán zajongva Alf mellé dobtam magam, hogy egyem az asztaluknál a kaját.
- Hansel meg hiányozni fog! - hüppögtem drámai túljátszással, és legörbítettem a számat, ahogy ránéztem, ha még ott volt.
- Csaltatok, tudom, hogy lefizettétek a tanárokat - mondtam neki, majd megborzoltam a körülményesen megigazított haját. - Szökjünk el megint a nyáron.

#vége
#hurráittanyár
#éhenhalok

Eljött a tanév utolsó napja, hamarosan indulunk haza. Bárcsak a haza ugyanaz lenne nekem is, mint ami az eddigi években… most úgy érzem, hogy Nagyihoz megyek „haza”. Már több időt töltöttem a suliban, mint nála, úgyhogy joggal lehet azt mondani, hogy ez inkább az otthonom, mint a Nagyi háza. Igyekszem felülkerekedni ezen és örülni annak, hogy újra látom a családomat meg végre lehet kicsit pihenni, nem lesznek dolgozatok, beadandók – legalábbis egy ideig.
Hugrás egyenruhában feszítek még egyszer utoljára ebben a tanévben, majd miután vége az évzárónak, gyorsan felveszek helyette valami kényelmesebbet, hogy kibírjam a vonatutat Londonig. Odacsapódom a többiekhez és együtt lemegyünk a Nagyterembe majd leülünk a hosszú asztalhoz, ahol máskor is szoktunk, ha hasonló esemény van.
- Hahó! – köszönök a már ott ücsörgőknek. Idővel Isa is lehuppan mellém, egy széles vigyorral üdvözlöm.
Amikor már szép számmal összegyűlt mindenki, McGalagony igazgatónő elmondja az évzáró beszédét. Ugyanolyan, mint minden iskolában… Kihirdeti, hogy jajdekár, de a Mardekár nyerte meg a házkupát – várható volt. Pedig nagyon kicsi hiányzott ahhoz, hogy mi nyerjük meg – mondják a többiek körülöttem. Fogalmam sincs, hogy mit jelent az, ha megnyerjük, azon kívül, hogy adnak egy kupát, amit lehet nézegetni. Mindegy is, azért remélem, hogy míg itt vagyok két évig, valamikor mi is nyerünk. Otthon sokkal jobb volt ez a verseny: aki a nyertes házba tartozott, a következő tanév során egyszer passzolhatott egy felelést vagy egy röpdolgozatot. Azért szívesen tettem is valamit, hogy nyerjünk, de egy kupáért… hááát.
Amikor vége a hivatalos résznek, megtelnek az asztalok finomabbnál finomabb falatokkal. Nyelek egy nagyot és legszívesebben sírva fakadnék. Két napja szenvedek már a mandragórával sikeresen. Már csak huszonnyolc nap van hátra. Valamit muszáj lenne ennem, mert az eléggé feltűnő, ha csak ücsörgök itt és egyébként is majd’ éhen pusztulok, de ilyenkor mégsem ehetek pb&j-t, az egyetlen kaját, amit eddig fixen meg tudtam enni anélkül, hogy lenyeltem volna a mandragórát. Azt hiszem, megvárom a sütiket és majd keresek valami pudingot vagy tökös derelyét vagy bármit ami kevésbé gáz.
- Áh köszi, én most nem kérek, nem… nem érzem magam túl jól… majd talán később – hárítom el az egyik háztársam tukmálását zavartan mosolyogva.
Legyen már vége és hagy menjek innen!! Kissé letörten várom, hogy kezdjen oszlani a tömeg, nem akarok én asztalt bontani, majd ha más elindul, akkor megyek én is. Amikor megjelennek a sütik, szerencsére találok köztük olyat, ami oké lehet, például a vaníliás puding eléggé ártatlannak tűnik.

[Utolsó20040705]

Utolsó
20040705



Flor & a többiek
az út vége

El se hiszem, hogy itt voltam, az utolsó napomon. És baszki, annak ellenére, hogy szinte mindent elvett tőlem ez a hely, kurvára elérzékenyülök. Csak ülök a háztársaim között, és milyen nevettséges, nyálas, de mégis csak a családom voltak, hét szánalmas évig. Nekem sose adatott meg normélis család, sosem lesz már olyanom, mégis ezek az ismerős arcok, a folytonos kunyerálások Monstrotol és Norától, vagy az Alffal való ücsörgés a könyvtárban vizsgák előtt, vagy hallgatni Lola égbekiáltóan harsány és annál nagyobb külvárosi gettós akcentussal előadott pletykáit, meg azt, hogy McGalagony már megint leszedette a csillámos körömlakkját... Basszus hiányozni fog. Persze, Monstrot nem fogom levakarni magamról, de a többieket nem vihetem magammal. Flort főleg nem, és talán ez még jobban megviselt, hogy innen elmegyek, sose fogom felvenni a zöldet és nem vergődők azon, hogy melyik ház lesz az első.
Francba is, nem lehetek ekkora izé, hogy itt elérzékenyülök. Figyeltem a többieket, aztán csak megforgattam a szememet Hill beszólására. De legalább, hogy hill elhúzta onnan a csíkot, felszabadult egy hely és léphettem Florhoz. Közben fél füllel hallgattam persze a beszédet, Norának, mert sulielső lett, odaadtam a sütimet, bár úgyis addig ácsingózott volna, míg el nem veszi előlem. Azért a Rend aggasztott, nem tetszett nekem, hogy egy halott eszme megint árnyként lebeg a fejünk felett. Legalább még egy kicsit büszke is lehettem, hogy a házam nyert, bár nem soka energiát öltem ebbe bele.
- Gondolhatod, hogy te mennyire fogsz nekem hiányozni Hill - válaszoltam neki irónikusan, majd Domra néztem, majd a Kicsi Kékjére. - Ne hagyd, hogy elbőgje magát - mondtam direkt cukkolva őket, és Florhoz mentem, majd leültem mellé. Barátságosan hátba csapkodtam.
- Jöttem, mielőtt lefoglalna valaki más - mondtam neki és lazán elvigyorodtam. Nem akartam hogy lássa szarul vagyok ettől a búcsúzkodástól, képes lenne bőgni is, ismertem - Köszi, az előnyt - céloztam a házpontokra, mintha csak direkt csináltam volna, de inkább viccelődtem egy kicsit.
- Hazafelé, azért most ne gyújtsunk rá.

Megint nyár


la Fay
2004. június 26.

Smith professzor a szokott eleganciájával és szigorúságával ücsörgött a kollégái között, az évzárón. Mellette szinte már megszokott háttérzaj volt Maris fecsegése, de ahogyan Sage-dzsel beszélgetett. Főleg ő beszélt, és természetesen nem is figyelt az igazgatónőre. Smith professzor csak sóhajtott egyet magában, és szívesen kortyolt volna az előtte lévő narancslébe, de udvariatlannak tartotta ezt, míg nem láttak neki a lakomának.
Már érkezése előtt leszidott néhány rendetlen diákot, akik azóta is csak rémülten ücsörögtek egyenes háttal a helyükön, félve az igazgatóhelyettes árgus pillantásaitól. Ő is már szívesen hagyta volna a háta mögött ezt a tanévet, a sok nehézséggel... főleg Floriannal együtt megélt nehézségekkel. Jót fog tenni neki is a kis kikapcsolódás, mégha olyan felnőttes aggodalom is járta át a Kanári-szigetekre valüó utazását. De talán oda nem jön senki ismerős innen, és végre lehetnek együtt ketten az ismeretlen turisták között, la Fayjel.
- Sokan úgy gondolják, sötét felhők gyülekeznek a varázsvilág felett, ám én éppen ezért vagyok még büszkébb mindannyiukra, hiszen kellő felkészüléssel nem csak magukat, hanem más ártatlanokat is megóvhatnak a veszélytől - szónokolt Minerva, és ő mélységesen egyet is értett vele, talán jövőre egyeztetni is fogja az SVK tanrendet Brown professzorral, hogy mindenki a lehető legjobban felkészüljön a veszélyekre. Főleg azok, akik nem voltak kifejezetten ügyesek a tárgyból.
Sóhajtott, a pontokra, bár nem mutatta ki, kifejezetten lelkesen követte a házak versenyét, szerette, ha a diákok motiváltak voltak és elkötelezettek. Bár neki is köszöhető volt sok pont levonás, azt a jó ügy miatt tette, és remélte jövőre tényleg az ő háza nyer. Miss Narek elmeállapotáért aggódott egy kissé az elmúlt hetekben, remélhetőleg nem fig jövőre ilyen mértékben túlzásba esni a tanulással, mert nem volt rá semmi oka. Hitt a tanulás erejében, de voltak határok. Tekintetével persze a Griffendélesek asztalánál kutatta Florian alakját, és legszívesebben oda ment volna hozzá, ám nem zavarta volna meg a társalgását Hansellel. Újabb évfolyam távozott, újabb diákok kerültek ki a védőfalak mögül, melyek mindig egy kicsit meghatották. Hitt abban, hogy a frissen végzett gyerekek is majd megtalálják az utukat az életben, és képesek felvenni a harcot az akadályokkal szemben.
Megkezdődött az étkezés, a diákok is nekiestek a tányéroknak, és egészen addig ott maradt ő is, míg Florian esetleg nem jelzett felé valahogyan, hogy találkozzanak a folyosókon. Addig szívélyes modorával beszélgetett azokkal, akik éppen mellette üldögéltek.

[- Remélem már csak emiatt is emlékezni fogtok rám -]

♥ megint nyár ♥

(I run like a wildflower)

pretty : sulis ♥ vibe: K.

2004. 06. 26.
p.s. többiek

Elérkezett az évzáró, amire megint késve estem be Lolával, de természetesen tökéletesnek kellett lennünk. Neki is, de főleg nekem, még akkor is, ha lehet nem sikerül elkapnom Len pillantását. Szerettem adni magamra, mégis csak azt akartam, hogy felfigyeljenek rám. Vártam már, hogy vége legyen, mert elfáradtam. És ezt magamnak köszönhettem, igazából, de sosem tudtam hol voltak a határaim. És miután Jasmine meghalt tényleg belerohantam a tanulásba, csak hogy ne kelljen rá godnolnom, és ne borítson be teljesen az az érzés, hogy már többet nem ír nekem, és soha nem láthatom. Talán majd egyszer tényleg el tudom ezt fogadni, vagy legalább is elengedni... De most még nem voltam rá képes. És tudom, hogy emiatt haza se fogok tudni menni. Nem megy, nem vagyok rá képes. A bálon is azért volt könnyebb, mert Len velem volt. Mellette tényleg nem fájt semmi úgy, és azóta félig még a föld felett jártam. Akkor is, ha talán neki ez semmit se jelentett, és én meg nem tudtam neki elmondani, hogy nekem igen.
De nem baj, legfeljebb kiakad rám apu, én meg maradhatok Arminéknál, és csodálhatom Lent ahogy játszik, vagy ilyenek. Bár késve estünk be a padokra, még elkaptam, hogy az igazgatónő a Rendet emlegette. Összeszorult a gyomrom, mintha megint éreztem volna az ütést. Azóta se voltal a szívem csücskei a sötét kis helyiségek. Örültem, hogy mind a hárman túléltük. Micsoda elborult egy világ volt itt is, még meg is borzongtam. Szerencsére nem voltam azért rossz kedvű.
Arra, hogy megnyertük a házkupát, én is lelkesen tapsikolni kezdtem, persze menők voltunk, és olyan áldott jól viselkedtünk, hogy alig vontak le tőlünk pontot. Na ja, nem is, csak mi nem voltunk olyan bénák, mint a többiek, hogy lebukjunk, ha szabályt szegtünk.
- Az idei év iskolaelsője pedig nem más, mint Miss Nora Narek - Oké, ez mondjuk megdöbbentett egy kicsit, de annál büszkébben kihúztam magam. Alig várom, hogy más orrára kössem ezt. De hát meg kell hagyni, terhestéges vagyok, és gyönyörű.
- Remélem már csak emiatt is emlékezni fogtok rám - mondtam Jaynek és Domnak, amikor végr eelénk került a sok-sok finomság is, én meg karamellás palacsintát akartam enni. Hiányozni fognak, mégis kivel fogok így este a konyhában lógva enni éjjel? Dom volt ebben a lelki társam, még akkor is, ha folyton megbámult, és undin evett, de nem piszkáltam őket tovább, Dom mellett megjelent Eloise is.
- Ha nem írtok nekem, meg fogtok sérteni - tettem még hozzá, majd Hill megjegyzésére felhúztam az orromat. - Az agyad tégla, Hill, nem csoda, hogy olyan vörös a hajad - forgattam meg a szememet, de már lassan mindenki ezzel piszkált Lolán kívül. Inkább csak ettem a palacsintámat, és néha-néha Lenre néztem az asztalnál, hogy legalább valami szépben is gyönyörködhessek.

végeee
▪ 2004. június 26.▪

Smith, Jay, Ezra, Hill


outfit

- Jól van, Flor, jövőre jobban ráállunk erre a szaros pontversenyre, mert ha csak Potterék miatt nyert folyton házkupát a griff az nagyopn gáz.
Hillre vigyorogtam. Hát igen. Potterék óta talán nem is nyert a Griffendél. Nem emlékeztem, az ostrom utáni néhány év eléggé összefolyt. Csak sodródtam furcsa társaságokban, amíg Jay nem lett az életem része. A pontversenynél jobban szíven ütött az ő távozása. Kissé talán könnyes szemmel bámultam a Mardekár asztala felé. Nem akartam, hogy legyen az utolsó közös évünk. Nélküle magányos voltam és szerencsétlen.
Hill persze elment, hogy megkeresse Baldront, én meg magányosan ott maradtam. Egy ideig Smith-t bámultam, ahogy egyenesre húzott gerinccel, nagyon koncentrálva hallgatja a zsizsegést, ami McGalagony beszéde után ismét betöltötte a nagytermet.
- Jöttem, mielőtt lefoglalna valaki más - csapkodott hátba Jay. Azonnal felé fordultam és megöleltem. Persze még a vonaton lóghatunk együtt, tudtam én, de akkor is őrülten hiányozni fog. A legjobb barátom volt évek óta, akinek a legnagyobb szarjaimat is elmeséltem, akivel kiszöktem takarodó után. - Köszi, az előnyt.
- Ez a győzelem volt a búcsúajándékod. Vedd úgy! - Mosolyodtam el és még jobban átöleltem. Aztán elhúzódtam és étvágytalanul piszkáltam a villámat. Eléggé elment a gusztusom mindentől a betegség óta, de Madam Pomfrey szerint még egy-két hét és a régi leszek. Valójában örültem volna, ha kicsit jobban leszek a közös utazásra. Smith elvisz nyaralni! Engem! Ettől persze nagyon lelkes lettem, mert még sosem nyaraltam, csak a nagyszüleim.
- Hazafelé, azért most ne gyújtsunk rá.
- Smith nem örülne, azt hiszem. - Öleltem meg még egyszer hosszabban. - Nagyon fogsz hiányozni... de tényleg. - Végül elhúzódtam, hagytam, hogy Smith felé forduljak. - Ütközzünk az állomáson. Még beszélnem kell valakivel. - Böktem a fejemmel a tanári asztal felé. A professzor éppen elkapta a tekintetemet. Csak elmosolyodtam és elindultam kifelé a folyosóra, hogy egy kicsit összebújjunk.
Ahogy haladtam kifelé még integettem Ezra felé. Végül is elbeszélgettem vele párszor és a Szükség Szobájában sem viselkedett olyan gázul a végére. Aztán mosolyogva haladtam tovább, ki az ajtón és a folyosón már vontam is magamhoz a professzor egy csókra, amint kilépett az ajtón.

[eljött a vége]

eljött a vége


Hill, Narek, Dominic, Jay
2004. június 26.

Büszkén húztam ki magam a győzelmünk hírére. Nem volt kérdéses, hogy a Mardekár a legjobb ház az egész iskolában. Ez tökéletes ballagási ajándék volt Domnak... bár elég kellemetlen érzés volt, hogy távozik.
- Nekem kellett volna lennem az iskolaeslőnek... - Forgattam meg a szemeimet, ahogy Narekre néztem. Nem is értem, annyira nem okos. Folyamatosan a lábujjkörmét cicomázza tanulás helyett a klubhelyiségben. Egyszer még azt is megkérdezte, hogy az enyémet is csinálja-e meg, miközben éppen Bájitaltanra írtam szorgalmit. - Csak azért bocsátok meg, mert legalább Mardekáros vagy. - Közben próbáltam kiverni a fejemből McGalagony figyelmeztető szavait és a sütimet barátságosan áttoltam Dom felé. Megérdemli, mégis csak ez az utolsó nagy lakomája itt és az almáspitét - ami közös kedvencünk volt - gyorsan lepuszították.
- TURBÉK.- És megérkezett Hill. A téglás megjegyzésére még fel sem figyeltem volna, de ez már több volt, mint feltűnő. Egyenesen zavaró és agyba mászó volt. Ezt utáltam, hogy egy percre nem tud higgadt lenni, mindig ki kell lógnia a tömegből. Elbújni sem lehetett vele.
- Hansel meg hiányozni fog! - Mondta, aztán odafurakodott mellém. Aztán úgy összeborzolta a hajamat, hogy még megfésülni is felesleges volt.
- Hill áldjon már meg a... - kezdtem, de persze magyarázott tovább. Miért is fogná be?
- Csaltatok, tudom, hogy lefizettétek a tanárokat - folytatta. - Szökjünk el megint a nyáron.
- Csak hallgass... - sóhajtottam és a szájába nyomtam egy kókuszgolyót. Azzal legalább ellesz egy ideig és nem dumál. - Most, hogy végre csend van. Nagyon fogsz hiányozni Dom. Néha gyere el meglátogatni.

Ismét záróra



To Flor, Nora, Tyra, Isa

Bágyadtan üldögéltem a nagyterem Hugrabugosoknak fenntartott asztalánál, nem messze tőlem az amcsi csaj, nagyhamar megjelent a mindig jó kedvű, bohókás Isa is. Köszöntöttem őket egy fáradt mosollyal, miközben figyeltem a beszállingózó diákokat. Sok minden történt idén, többek között sikerült végre, valahára túltennem magam egy szakításon és megtaláltam végre önmagam, ami leginkább másoknak lesz inkább jó, felhagyok a csínytevésekkel és belefeledkezem a művészetek világába.
- Ha most is elalszom, légyszi keltsetek fel, jó? – kérte Wheeland, miután ledobta magát közém és Tyra közé, persze egy jó kora kiáltással, amivel jelezte éhségét. – Pedig még vár ránk egy rém unalmas beszéd. – mutattam a tanári kar felé, ahol már McGalagony készülődött is, hogy a kötelező év végi záróbeszédét lezavarja és kihirdesse a házkupa győztesét.
Lement a beszéd és illemtől megtapsoltam a Mardekár idei győzelmét, habár tényleg nem sokkal voltunk lemaradva tőlük, valószínű, ha azt a sok csínyt nem követtem volna el, szorosabb lett volna a vége. Isa még fogadalmat is tesz, hogy jövőre többet beletesz a versengésbe, én csak egy mosollyal válaszoltam a buzgóságára, valahogy ma sem volt kedvem viccelődni, talán még mindig a sok gondolat nyomta a fejemet és az utóbbi hetek történései.
Kaja után mindenki klikkesedni kezdett, ami már szokássá vált, én a helyemen maradtam, csupán Norának és Flornak integettem, amikor megláttam őket a távolban sétafikálni. Bele sem gondoltam eddig, mennyien végeztek idén az iskolában, feléjük is bólintottam egy mosollyal az arcomon, Hansel, Dom, bár nem ismertem őket olyan jól, azért volt velük is egy-két pillanatom, amire emlékezni fogok. Kifelé menet még gratuláltam Norának az iskolaelsősségéért, megérdemli, hiszen amikor éppen nem hisztizik, elég okos és szorgalmas tud lenni. Elköszöntem a lányoktól és elvonultam a szobámba, hogy azt a kevéske ételt is, amit ettem, egy kajakómává átkeresztelt nagy alvással pecsételjem meg. Ez az év elment, szerencsére… nem fog hiányozni.

Évzárás

2004.június 26.

Morgolódva üldögéltem a helyemen a hollóhátasok között, ugyanis nagyon lemaradtunk idén az első helyezettől és ez többek között nekem is volt köszönhető, amiért Hemmingsel levontak tőlünk nem kevés pontot, amiatt, mert Reed professzor rajtakapott minket a toronyban. Mindegy, jövőre még jobban odateszem magam, bár szerencsére apámat nem érdekelte a házkupa, neki az eredmények voltak fontosak, így annyira nem éreztem magam rosszul, a kviddics utolsó helyünk már annál inkább. Nagyon gyenge ez a csapat, hiába vagyok az egyik legjobb terelő a suliban, ha mindenki más rém gyenge. Nem hiába, a Hollóhát soha nem volt erős a sportjátékokban, ezt el kell fogadnom.
A bálos csókos jelenet óta kerültem Hemmingset, csak egy kósza ötlet volt, igazából beindultam a kinézetére, meg magával ragadott az este hangulata, de nem akartam, hogy emiatt belém habarodjon vagy rosszul érezze magát. Nem akartam bántani, amúgyis piszkálják őt elegen, nem akartam, hogy még emiatt is céltábla legyen, így megmaradunk háztársaknak. Most iy ugyanolyan bágyadtan üldögél, mint ahogy szokott, én azonban ennél egy kicsit jobban érzem magam. Ez az év igazán jó volt számomra, sok barátot szereztem és érdekes kalandokban vettem részt, nem beszélve a Rend elleni ütközetről.
A beszéd után savanyú képpel figyeltem a győztes Nareket, nem igen értem, hogy győzhetett le engem, a Hollóhát első számú diákját. Példátlan. Jobban oda kell tennem magam jövőre, ez nem kérdéses, de az is lehet, hogy csak azért nyert ő, mert a Mardekár vitte el a házkupát.
A beszédet és a kaját követően én is megpróbáltam kicsit elvegyülni, Noráék asztalához mentem, hogy gratuláljak az elsőbbségért és hogy elköszönjek a távozóktól.
- Gratulálok Narek, a házad megnyerte neked a díjat, de jövőre már nem leszel ilyen szerencsés. – kacsintottam rá, majd hátba vertem Domot, ahogy azt ős is szokta csinálni. – Ne hidd, hogy azért, mert végeztél a suliban meglóghatsz a felelősség alól. Lógsz még nekem egy tortával. – Böktem oldalba, majd a következő sorokat az összes távozónak szántam. – Sok sikert gyerekek, jót ne halljunk. – mo-solyogtam, majd ott is hagytam őket, nem igen van keresnivalóm a Mardekár asztalánál, de azt se akartam, hogy szó nélkül hagyjam elmenni őket. Domnak például tényleg sokkal tartozom. Remélem még látjuk egymást. A hiszti helyett azonban inkább a Hugrabug asztalához ballagtam és lecsapva a nagyszerű alkalomra, miszerint Ellsworth elvonult Tyra és Wheeland közül, közéjük huppantam és át-karoltam a vállukat.
- Helló hölgyeim. Nem is gondoltam, hogy ilyen jól illik a kék a sárgához. – mosolyogtam az amcsira meg a fura szöszire, majd elcseverésztem velük is az idei év tapasztalatairól, már ha nem untattak túlságosan. Sokat változtam, de azért még van hova fejlődnöm.