Fekete-tó

Kényszerű tóparti

2004.06.11

Party music

Enola

"Miért nehéz felé nyúlnom,
mikor a vágy gyökeret ver.
egyszerűbb lenne kihunynom,
csak félre lépnem."

Ismét egy buli, ahová az akaratom ellenére kell mennem, legalábbis Eleonore ragaszkodott hozzá, hogyha valami bunkó flörtölni akarna vele, lépjek közbe, mert most ezt a bulit a csajokkal szeretné eltölteni. Engem ez annyira nem érdekelt. Mint ahogy az várható volt mindenki az RBF-en izgult és mostmár megkönnyebbűlve ünnepelték a sikerét, mit vannak úgy oda tőle.
Kinyaltam magam, ahogy azt kell, a frizurám jól állt és egy igen menő öltönyt szabattam magamra a mai estére, ugyanis nem jelenhetek meg többször ugyanabban a szerelésben, kinéznének, legalábbis a családom szerint.
Unottan sétáltam a tó irányába, igazából nem vártam ettől az estétől sokat, beszélek pár tanárral, talán Narekkel és Monstoval iszom egy puncsot, aztán lelépek. Holnap korán reggel edzeni szeretnék és ebbe nem fér bele a hajnalig tartó tombolás.
Már épp bementem volna, mikor megláttam, hogy valaki nem messze tőlem valami virágot vizslat. Hemmings? Ez ő? Szőke? Meg, micsoda ruha költeményben van, nem is gondoltam volna, hogy valaha képes lesz csinosan felöltözni. Ahelyett, hogy bulizna, itt kint nézegeti a virágokat, de biztos vagyok benne, hogy amilyen nyuszi, még be se ment. Drámain megforgattam a szemeimet, majd zsebrevágtam a kezeimet és odasétáltam hozzá.
- Szia. – köszöntem flegmán, ahogy mellé léptem és én magam is lenéztem a virágokra. Fintorogtam egyet, majd inkább felnéztem a holdra, mintha csak amolyan súgallatra várnék tőle. Végül szokatlan és váratlan döntés fordult meg a fejemben, amit talán maga az égiek súgalltak nekem vagy maga a hold üzent, de szó nélkül megfogtam a kezét és felé fordultam.
- Ritkán öltözöl ilyen csinosan. Kár lenne veszni hagyni. – morogtam, majd elkezdtem befelé cibálni a kapun. Nekem sincs sok kedvem ehhez a bulihoz, de ha már itt vagyunk, menjünk be és csörögjünk egyet vagy igyunk valamit. Nem kell sokáig ténferegni benn. Persze, ha elrántja a kezét vagy visszakozik nem rángatom tovább, hagyom, had udvaroljon a virágoknak, én pedig nézek magamnak egy csajt odabent.

V é g z ő s  b á l  
to; Leonard J. Flint


2004. június 11.
" Sikolt a zene, tornyosul, omlik
Parfümös, boldog, forró, ifju pára
S a rózsakoszorús ifjak, leányok
Rettenve néznek egy fekete párra."

outfited: bálos

Hallom a zenét, meg hogy páran már marha jól érzik magukat. Tudom őket irigyelni, az én utolsó bulim is olyan volt, hogy azt jobb inkább elfelejteni, és az elmúlt napok tettek is arról, hogy ki tudjam verni a fejemből. De megérte, mert bár én teljesen elégedett nem vagyok - de az valószínűleg sose leszek - , jól sikerült az RBF. Anyu írta, hogy ha hazamegyek, meg is csinálja a kedvenc tortám, és ennek különösen örültem. Valahol még mindig bízom abban, hogy a helyzet otthon javul, és az apámat is visszakapom. Tudom, ha még a régi önmaga lenne, most az ő mellkasa is dagadna a büszkeségtől. Legalább is nagyon szeretem ezt feltételezni.
Már nyúl a kezem, csak egy szálat lopok, és akkor eredményesen zárul számomra az este anélkül, hogy be kellene oda mennem. Tuti Frank idióta pletykája is elterjedt már, vagy az, amit Leo csinált, teljesen mindegy melyik, én ezt nem akartam, nem így. És bár tök jól esett, mégis ő vágta maga alatt fát. A mozzanatban pedig megakadályoz a léptek hangja, így elhúzom a szám. Kiegyenesedek, de nem nézek a mellém érkezőre.
- Olyan szép ez a virág, szerinted kicsapnának, ha lopnék egy szálat? - kérdezem tőle halkan, mert reálisan belegondolva, talán még csak fel se tűnne senkinek, de nem jó érzés arra gondolni, hogy valamit elveszek kérés nélkül.
Szinte a semmiből kap a kezemért, fogja meg, és kezd befelé húzni. A  döbbenet eluralkodik rajtam, így nincs is nehéz dolga, szinte csak visznek a lábaim, míg próbálom felfogni, mi történik.
- Ritkán öltözöl ilyen csinosan. Kár lenne veszni hagyni. – közli velem  afféle magyarázatként, mire én csak vállat vonok. Tényleg ritka alkalom, nem is hiszem, hogy ebből rendszert tudnék csinálni.
- Szerinted ez jó ötlet? - kérdezem, de most nagy szemekkel nézek az övéibe. Ő is ott volt akkor, és valószínűleg, ő is érezte annak a bulinak az utóhatásait. Akármennyire is szomorú, semmi nem változott, nem lettem aranyvérű, és nem is loptam magam fél kastély szívébe. A másik hollóhátasnak ugyanolyan ciki velem mutatkozni. Bárcsak el tudnám engedni a kezét, de még az se megy....

Kényszerű tóparti

2004.06.11

Party music

Enola

"Miért nehéz felé nyúlnom,
mikor a vágy gyökeret ver.
egyszerűbb lenne kihunynom,
csak félre lépnem."


A bent lévő felfordulás nem hat meg különösebben, ha bár már átléptük a kaput, még senki nem nézett felénk. Lebegő tányérok és asztalok kínálták a finomabbnál finomabb ételeket és italokat és úgy tűnik, mindenki megtalálta a magának való elfoglaltságot. Vannak, akik a tónál bohóckodtak, árnyakat láttam elsuhanni a fák között, de mindent vitt Friccs és a macskájának tánca.
A virágokra való utalása túlzottan nem érdekelt, hát ha kellett neki virág, majd kifelé menet tépek egyet neki, de akár többet is, nem érdekelt a következmény, bár szerintem nem is igen foglalkoztak volna vele, főleg ma este.
Hemmings végül nem ellenkezett és nem is rántotta ki a kezét az enyémből, még mindig fogtam, ahogy a kapunál nézelődtem. Nem hinném, hogy a múltkor történteket követően ismét felütné a fejét a kötözködős társaság, a pletykák pedig nagyon rég nem érdekeltek engem. Amúgysem vagyunk együtt Hemmingsel, csak nem akartam egyedül bejönni, mert az lelombozó és gáz, na arról nem fog pletyka szárnyra kelni, hogy nem találtam magamnak senkit.
- Szerinted ez jó ötlet? – kérdezte, majd lenéztem rá. Tényleg csinos volt, a szemei is most egészen máshogy ragyogtak. Kár, hogy nem aranyvérű, nagyon kár. Bár, lehet csak azért törődöm ennyit vele, mert hozzám hasonlóan hollóhátas és olyan kis elesett, szeretném ezt hinni, ezt akarom.
- Jobb, mintha külön jönnénk be. Pletykáljanak, ha akarnak, nem érdekel, viszont egyedül könnyebb célpont vagy. – mondtam neki szinte kerülve a feltűnést, majd a kapuban álló tanárok felé intettem egyet egy félmosollyal és elkezdtem befelé vezetni Hemmingset a tánctérre.
- Ne aggodalmaskodj, ez a buli elméletileg nekünk van. Élvezd ki. – magyaráztam neki, majd felém fordítottam és elkaptam a derekát, a másik kezemmel, ami eddig az ő kezében pihent felemeltem a karját és próbálván követni a zene ritmusát elléptem jobbra, majd vissza, végül megpörgettem a lányt saját tengelye körül.
- Szeretek táncolni. – közöltem vele, próbálván megfelelően vezetni őt és lassan feloldódtam, már nem éreztem szükségét annak, hogy bárkit is szemmel tartsak. Néha, egy-egy ismerős felé mosolyogva bólintottam, de próbáltam Hemmings szemeit annyiszor lekötni, amennyiszer lehet, nem akartam, hogy másfelé figyeljen és azon aggódjon, ki van körülöttünk.

[VÉGZŐS BÁL]

VÉGZŐS BÁL



2004. június 11.

A bulin felcsendülő zenék listája

Nora - Lennox
Mr. Campbell heves nem tetszésbe burkolózó flörtölése úgy tűnt, hogy nem ért célt. Ahelyett, hogy elijesztette volna Norát, a lány egyenesen a szemébe nézett. Ha mindketten nem is voltak hajlandóak tudomást verni heves szívverésükről, hát egy vidám süteményestál gondoskodott a kellemes estéről. Az ugyanis alaposan hátba taszította Mr. Campbellt, aki így egyenesen nekiütközött Norának. A lány háta egy fának ütközött és most már olyan közel voltak egymáshoz, mint talán soha. A fa mögött megbújva szerencséjükre senki sem látta a történteket.

Florian - Smith
Smith professzor ugyan még aggódott Florianért, de nem sok ideje volt minderre. A fiú azonnal lassúzni akart vele, mikor lágy zene csendült fel. Ahogy a tenyere diákja derekára simult, hogy szépen vezetni kezdje, valaki felbukkant a fák között és hangos torokköszörüléssel jelezte nem tetszését. Persze, hogy Madam Pomfrey volt az: - Professzor úr, az sem pihentető, ha maga táncol le Fayjel! - Harsogta.

Theresa - Mira
Mira és Theresa estéje talán túl nyugodtan is indult. Csevegés, sütizés... ez persze egy roxforti bálon nem járja. A két lányba egy sereg táncolni rohanó, visongó diáklány csapódott bele. Mirára ráadásul még egy nagy pohár pirosas színű puncsot is sikerült ráborítani. A fehér ruha máris pecsétes lett, ráadásul ahogy neki nyomódott Theresának, éppen a mellkasuknál sikerült összetapadniuk és látszólag sehogy nem akartak szétválni az ünnepi öltözékek.

Tudnivalók:
A játékra bármennyit írhattok június 23. 12:30-ig.
Egy hozzászólás maximum 400 szavas lehet.
Néha-néha előfordulhat, hogy valaki vagy éppen mindenki kap egy rövidke mesélői hozzászólást, csakhogy ne unatkozzatok!
Minden résztvevő 10-10 ponttal gazdagítja a házát!

#bál
#mitkeresekitt
#petrezselymetárulniciki

Sokáig hezitáltam, hogy eljöjjek-e a bálra. Bármennyire is igyekszem beilleszkedni, nem igazán megy – ah, tudom, uncsi már… Furcsák az angolok igazából. Merevek, zárkózottak, nagyon kevés laza ember van köztük. Nehezen fogadnak be, pedig azt hitem, könnyebben fog menni, mintha más nemzetiségű lennék. Azt mondják, a lengyel akcentus nagyon furcsa tud lenni, meg az indiai is, szóval szerintem velem mindenki jobban járt, habár megkaptam már azt is, hogy nem értik, mit beszélek, ezt viszont tökre nem értem, hogyan lehet. Végül is, ha azt nézzük, már egy évet túléltem itt, talán menni fog a többi is és remélem, hogy ettől csak könnyebb lesz majd.
Nagyival vettük ezt a piros ruhát, ami rajtam van. Egy kétrészes, piros csipke ruha, ami alól egy picit kilátszik a derekam, mivel rövidebb fazonú a felsőrész. Annak ellenére, hogy hosszú ujjú, nincs benne melegem, de nem is fázom. Kellemes idő van a bálhoz, a csillagok is úgy állnak most, hogy ez egy tökéletes este lesz (már akinek).
Körülöttem a lányok sürögnek-forognak, sminkelnek, a hajukat csinálják. Na én annyira erőltettem meg magam, hogy piros szájfényt kentem az ajkaimra és kész. Szerencsére hosszú és viszonylag sötét szempillákkal áldott meg a Sors, így nem sminkelek igazán. A hajam is kiengedve viselem most.
Amint belebújtok a ruhámba, felveszem a hozzáillő piros cipellőt is (ami szerintem egy óra múlva már szorítani fog). Egy pici táskát viszek magammal, amibe bedobom a tornacipőmet, ha esetleg szükség lenne rá. Egy egyszerű tértágító bűbájjal megoldottam, hogy tudjak pakolni bele rendesen; azt még Hannigan professzortól tanultam otthon. Igazán praktikus dolog.
Amint a folyosókon-lépcsőkön haladok, látom, hogy sok fiú és lány kéz a kézben igyekszik a bálba, hogy még a nyári szünet előtt egy jót bulizzanak együtt.
Remélem, hogy azért lesz, akihez odacsapódhatok és nem fogok egész éjjel petrezselymet árulni. Vagy ha igen, akkor remélem, hogy lesznek mások is, akik hozzám hasonlóan nyomik.
Ahogy közeledek a helyszín felé, meghallom, ahogy alkalomhoz illő zene szól és látom, hogy van egy csomó kaja! Nyilván a sütik felé veszem az irányt, hátha találok valami fogamra valót. A sütik miatt már megérte eljönni!
Már egészen sokan vannak, többnyire mindenki párban, nyilván. Jó ég, még Frics is?! Mit fog szólni ehhez Mr. Norris?! Ejnye!

[Kicsi nosztalgia]

Kicsi nosztalgia

to: Magnus D. Brown

zene: Keane - Somewhere Only We Know || outfit: ruhácska || dátum: 2004. június 11.

Megígértem. Ennek tudatában veszek egy mély levegőt, és lépkedek beljebb úgy, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Nem elég, hogy a deja vu megcsap és átjárja minden porcikám, de az elsők között vélem felfedezni Tristan sziluettjét is. Nincs semmi gond. Tudtam, hogy nem kerülhetjük egymást a végtelenségig, ahogy azt is tudtam, a menyaszonnya derekát ölelgeti most is olyan serényen. Nincs is ezzel semmi gond, hisz látom, hogy boldog... örülök neki.
- Eljöttééééél - Sarah mint megmentő, ugrik a nyakamba, és ölel szorosan, amit én viszonzok is, már csak hálából is.
- Annyira büszke vagyok rád... gyönyörű vagy - sose hazudtam neki, nem ma fogom elkezdeni, és csúnyán nézek rá, mikor látom, hogy zavarba jön. Egyből tudja, ki kell húznia magát, és elhinni, tényleg az. A kezébe nyomom az ajándékot, ami igazán nem nagy dolog, csak egy újabb charm a karkötőjére, de az anyjával ellentétben én tudom, hogy unokahúgom számára ez telitalálat.
- Na sipirc, menj bulizni - tessékelem is gyorsan a többi társa felé, ne velem foglalkozzon itt.
-  Sarah, ami itt történik, itt is marad - kiáltok utána vigyorogva, még kacsintok is mellé, jót derülve azon, ahogy a pír az arcába szökik. Sose voltam ilyen szende, és tudom, hogy neki se kellene annak lennie, talán.... talán jobb is így. Ő csinálja jól.
Az egyik asztal felé veszem az irányt, és ahogy megragadok egy poharat, még az unokahúgom nézem, de aztán már ismerős arcok után kutatok, hátha.... 

Reed



~ set ~

2004. június 11.

          Bevallom, azt hittem, hogy a Dali kiállítás után soha többé nem akar majd látni engem. Próbáltam normálisan viselkedni, de nagyon előjött belőlem a művész és elkezdtem áradozni a festményekről, és előbújt belőlem a gyerekes énem. Utólag visszagondolva nagyon gáz volt, de ott észre se vettem magam. Lelkes voltam, mert akkor úgy gondoltam, hogy az egy csodálatos délután. Másnap viszont a fejemet vertem a párnába.
          Mondjuk, ha jobban belegondolok, akkor mégsem volt annyira gáz. Vagyis… nem tudom, de abból ítélve, hogy most meg éppen haladok a Roxfort felé a végzősök báljára Reeddel az oldalamon. Hamarosan, mert vele majd később találkozom. Még pár pillanat. Úgy izgulok, mintha életem első randija lenne. Ugye nem fog hazaküldeni? Jesszusom, még életemben nem készültem ennyit egy randira, mint most.
          Napokkal ezelőtt elhívtam az egyik barátnőmet, hogy segítsen ruhát választani, aztán ki kellett találni a hajam, és mivel nem akartam annyira… olyan karácsonyfa lenni, csak néhány ékszert aggattam magamra. Aztán a cipő. Az volt a legnehezebb, mert valami kényelmeset akartam, de mégse sportcipő vagy papucs legyen. Szóval, végül is összeállt a szettem, de kellett hozzá egy kis idő.
          Kicsit megtorpanok, ahogy meglátom Reedet a kapuban. Olyan elképesztően szívdöglesztő ebben a ruhában. Azt hiszem, kényszeríteni kell majd magamat, hogy ne egész este őt és azt az elbűvölő kék szemeit nézzem.
          - Szia! Ugye nem vártál nagyon sokat? – lépek oda hozzá, majd meg is csókolom.
          Kismilliószor megköszöntem neki a meghívást erre az estére. Mondjuk csak gondolatban, mert levélben csak párszor. Amíg Willow tanított néha a tudta nélkül is belógtam, ha másért nem csak azért, hogy a birtokon lógjak. Most már azért nehezebben tudnám kimagyarázni, hogy mit keresek itt. Illetve, most már megint van rá indokom.
          - Nagyon jól nézel ki. Félek, néhány diákod le fog csapni a kezemről, ha nem figyelek oda egy percre.
          Elmosolyodom, majd belekarolva megindulunk a bál helyszíne felé. Már annyira izgatott vagyok.

V é g z ő s  b á l  
to; Leonard J. Flint


2004. június 11.
" Sikolt a zene, tornyosul, omlik
Parfümös, boldog, forró, ifju pára
S a rózsakoszorús ifjak, leányok
Rettenve néznek egy fekete párra."

outfited: bálos

Néha nagyon tudom irigyelni a Hollóhátast. Annyira lazán kezel mindent, nem foglalkozik a "mi lesz ha" kérdéssel, csak fejest ugrik. Alapjáraton én erre nem vagyok képes, mindent túlgondolok, mindent kétszer fontolok meg, és ha lehet azt választom, visszabújok a csigaházba. Persze vannak alkalmak, amik ezt az aranyszabályt felrúgják, mint például, ha közös nevezőre jutok valakivel, vagy felbosszantanak, vagy épp az épségem forog kockán, akkor képes vagyok a kezembe venni a dolgokat, és nem hagyni, hogy bekuckózzak. Megtetettem már, volt rá példa, volt, hogy saját magamat is megleptem egy-egy cselekedetemmel. Ahogy most is. Tudom, hogy nem kellene. Ki kellene szakítanom a kezem, és szaladni. Az nem fájna senkinek... nekem se. Mégse vagyok rá képes, csak mert a fél aki a kezem fogja, fontos nekem. Ó, igen azon, hogy tetszik már túlvagyunk. Tetszett akkor, mikor csak messziről néztem, és egy szót nem szóltunk egymáshoz, viszont a dolgok azóta... változtak. Sok minden változott, csak épp én nem.
- Jobb, mintha külön jönnénk be. Pletykáljanak, ha akarnak, nem érdekel, viszont egyedül könnyebb célpont vagy. –  jön a válasz a kérdésre, amit az aggodalmam szült, mire csak mélyet sóhajtok.
- Meg tudom védeni magam, Leonard..... idáig is megtudtam - még nekem is furcsa a nevén szólítani, de fontos ezt leszögeznem, akkor ott... egymásra voltunk szorulva, de ez nem jelenti azt, hogy ezentúl szent küldetése kell hogy legyen az én fenekem védelme.
Azonban szót fogadok, és biccentve követem a tánctérre. Talán zavarba kellene jönnöm a derekamra kerülő kéztől, de az a helyzet... táncolni még én is szeretek, és a várttal ellentétben még a Hollós lábára se taposok rá.
- Szeretek táncolni. – közli velem, mire csak aprót biccentek.
- Én is. Apu hóbortja volt. Egy lány tudjon táncolni - próbálom elmélyíteni a hangom, de mosolygok, végig háztársam szemeibe nézve, mert így, hogy sikerül kizárni mindazt, ami körülöttem van, nem is olyan rossz. És tényleg nem foglalkozom mással, csak vele, mintha most sem lennének egy csomóan körülöttünk.
- Mikor bejöttünk, az egyik tálon láttam citromos sütit... szerintem a manók szerelmesek beléd - ne, ne firtassuk, honnan ez az összefüggés. A citromos süti már összenőtt Flinttel, ez van.

Kényszerű tóparti

2004.06.11

Party music

Enola

"Miért nehéz felé nyúlnom,
mikor a vágy gyökeret ver.
egyszerűbb lenne kihunynom,
csak félre lépnem."


Szeretem, mikor megnyugodnak a dolgok és élvezheti az ember ezt a fajta csendet és egyedüllétet. Na jó, éppen most Hemmings tipegett mellettem és agonizált teljesen felesleges dolgokon, mint hogy nem lenne jó, ha együtt látnának meg minket. Mi történne? Rengeteg itt a tanár, úgysem hagynák, hogy jelenet kerekedjen ki itt pár rendetlenkedő diák között.
- Meg tudom védeni magam, Leonard..... idáig is megtudtam. – felvontam a szemöldököm és úgy néz-tem rá, majd egy gúnyos mosoly kíséretében hümmögtem egyet a kijelentésére. Igazából a hollóhátas társaimat mindig megvédtem, ha lehetőségem volt rá és kiérdemelték a védelmemet, de leginkább azt utáltam, ha valakit kigúnyoltak. A Flemming gyerek is szekálta sokáig Hardingot, de aztán társra talált Monstro személyében, így tudom, hogy mellette biztonságban van. Ügyes párbajos és helyén van a szíve is, azt hiszem sokkal tartozom neki, azon kívül, hogy múltkor megosztottam vele a sütimet.
- Én is. Apu hóbortja volt. Egy lány tudjon táncolni – válaszolt mosolyogva, mire én bólintottam a vála-szára és elnéztem felette, mert zavart a tekintete. – Igaza volt. – morogtam oda neki azért, majd kiléptem hátra, hogy legyen egy kis szusszanásnyi terünk, vissza közel léptem és araszolgatva körbe-jártam őt, miközben felemeltem a kezét. Ezt mind a zene ütemére próbáltam, közben mivel már háttal volt nekem a lány, szétnéztem. Azonban igazam volt, teljesen felesleges aggódni, itt ma este nem tör-ténhet semmi attrocitás, ez a buli tényleg azért van, hogy jól érezzük magunkat.
- Mikor bejöttünk, az egyik tálon láttam citromos sütit... szerintem a manók szerelmesek beléd. – a kijelentésre azonnal magam felé fordítottam és visszatettem a derekára a kezem, majd tovább jártunk a ritmusra, de arcszerkezetem teljesen élt váltott, a rideg, magabiztos arc gyerekes izgatottsággá változott és a tálakat fürkésztem az andalgó párok között.
- Nem nézni kellett volna, szólj, ha megint látod. – közöltem vele teljesen felpörögve, majd pörgettem rajta még egyet, hogy a hátam mögött is szét tudjak nézni, majd vissza és a karomba fogtam, ahogy azt a zene koreográfiája megkövetelte. Lenéztem rá, majd vissza feltoltam és ismét kezdtem előlről a vezetést.
- Amúgy szingli vagy? Nincs kedvem senkit leütni ma este, mert féltékenységi jelenetet rendez nekem. – morgok neki, miközben folyamatosan a sütit lesem, persze odafigyelve a mozdulataimra, mert nem szeretném behajítani Hemmingset a tömegbe, vagy rálépni a lábára.

Tóparti hülyülés



2004.06.11

Chill music - I'm f*cking elegant

Everybody and Tyra

Unottan ballagok be a bulira, miközben nagyokat pislogok. Nem rég keltem fel, mert éjszaka sokáig voltam fenn, hogy előkészítsem Smith professzor elleni újabb merényletemet. Gyorsan kinyaltam magam, majd leigyekeztem, bár nem átallottam magamhoz venni egy durranó petárdát. A poén kedvéért, ha unalmassá válna a buli, majd az enyelgő párok közé hajítom az erdőbe. Elmosolyodok erre a gondolatra, de végül gyorsan elkergetem, ahogy meglátom az ismerősöket és bohókásan intek feléjük. Sokat komolyodtam az utóbbi időben, legfőképpen a szakításom óta, bár a csínyjeim ugyan úgy ütnek, de kicsit talán túlzóbbak lettek és megváltozott a jelentésük is. Már nem a poénokra hajaztam, hanem az előadás módra, hogy minél több energiát és meglepetést vigyek bele, szerettem a vele járó pörgést és adrenalint. Illedelmesen bólintottam az éppen mellettem elhaladó Brown professzor felé, aki csak morogva reagálta közeledésemet. Hát igen, még mindig nem heverte ki, hogy megvicceltem őt és Campbell professzort a levéllel, ami mindkettejüknek egy életre szóló randi reményét kecsegtette, csak hát…egymással.
Meg is volt a böjtje ennek a poénnak, több hónapon keresztül róttam a köröket a kastély parkjában Brown edzéstervének hála, Campbell professzor pedig még ennél is rosszabb büntetéseket talált ki nekem, inkább nem is emlékszem vissza rá. Meg is rázom a fejem, miközben a hideg végigcikázik a gerincemen.
Valami ital most jól esne, de lehet nyomok mellé valami kis könnyebb tea sütit is, mivel ébredés óta enni se nagyon volt időm. Ellötyögök, eldumálgatok, kajálok egy jót és kinevetem az enyelgőket, ez a ma esti program, nem terveztem semmi különsebbet, de ki tudja, lehet a mai este máshogy alakul.
A pulthoz állok, majd öntök magamnak valami furcsa puncsizét és a kezembe veszek egy teasüteményt, mikor hallom, valaki mellém lép. Fürgén emelem fel a tekintetem és lépek egyet oldalra, mert hát…nem vagyok túl közkedvelt a vicceim miatt, így mindig óvatosnak kell lennem.
Óh, ez az amcsi lány. Tyra, ha jól emlékszem. Nahát, hogy kirittyentette magát, egész csinos. Csak remélni tudom, hogy nem vette észre a gyors munstrát és gyorsan el is fordítom a tekintetem.
- Hát hali. – bököm oda játékosan. – Nem kell megszólalnod, tudom miért jöttél. – mondom neki mosolyogva, majd hirtelen emeltem rá a tekintetem és csábosan megnyaltam az ujjam, amivel félresimítotam a szemöldököm.
- Há, viccelek, nyugi, Ezra vagyok. – nevetem el magam, miután megvárom a reakcióját, biztos ilyen, Merlinreeeeee mit akar ez. Ejjj, de jó kirángatni az embereket a komfortzónájukból.

Micsoda nyűg

2004.06.11

Zeynep

Összefont kézzel áldogáltam a tanárok asztalánál, miközben szigorú tekintettel követtem a diákok mozgását. Voltak, akik már a buli elején beszaladtak az erdőbe, ami engem túlzottan nem érdekelt, nem fogok mindenkit kirángatni onnan, tudom, tombolnak a hormonok és most amúgysem bűn ott tartózkodni, ha gond van, úgyis visítoznak és csak remélni tudom, nem mennek olyannyira mélyre az erdőben. Pár kolléga amúgyis rám szólt, hogy lazítsak, ne feszengjek itt a diákokat szidalmazva, akik rohangáltak és megkörnyékezték lapos üvegekkel a puncsos tálat. Persze, az én belső zsebemben is lapult egy kis lágnyelv nehéz időre, de ne mások italát tegyék már tönkre, csak mert piálni akarnak. Akkor legyenek kemények és igyanak az üvegből, ne keverjék be. Nem mintha nem vettem volna elejét a dolognak és koboztam volna el ezeket a kis flaskákat, amik most a mögöttem lévő tanároknak kialakított asztalon pihentek. Jók lesznek majd, ha a saját italom elfogy, majd lehet elkortyolgatom Smith és Campbell társaságában, bár csak tudnám, hova tűntek.
- Még egyszer rohangáláson kaplak, szkanderezni küldelek a fúriafűzzel! – kiáltok rá még egy rohangálós kedvű alsósra, majd figyelem, ahogy ijedt tekintettel hátrál el tőlem és csatlakozik barátaihoz, olyan lassan sétálva el, hogy még egy csiga is utolérné őket. Na ezt már szeretem. Minél kevesebb nyűggel túl kell éljem az estét.
- Az meg? – pillantok meg a távolban egy fiatal lánykát, aki egy alsóbb éves diákot ölel meg és integet neki, miután beszélt vele pár szót. Miért olyan ismerős? Nem lehet. A kis Weatherly? Körbenézek, majd úgy döntök, hogy járőrözöm egyet a lány irányába, hátha közelebbről felismerem a vonásait. Mikor Törökországban gyakorlatoztam, ott ismerkedtem meg az öreg Weatherlyvel és sokszor elhívtuk egymás családját, mikor még…na igen, a feleségem velem volt. Öt éve már, hogy nem láttam Zeynepet azt hiszem, sosem tudtam kimondani ezeket a török neveket, Édesapja is Emirhan Yildi…mindegy, mindig csak Emirnek hívtam, nem fontos. Közelebb lépve pedig tényleg a kis Zeynepet pillantom meg és előtörnek belőlem az emlékek.
- Weatherly? Te vagy? – kérdezem óvatosan, mert hát lehet már tévedek, ugyanis nem mostanában találkoztunk, nem vagyok már mai csirke sajnos és a szemeim már gyakran megviccelnek, főleg sötétben.

[Kicsi nosztalgia]

Kicsi nosztalgia

to: Magnus D. Brown

zene: Keane - Somewhere Only We Know || outfit: ruhácska || dátum: 2004. június 11.

Én mindig jól éltem meg ezeket a bálokat, meg eseményeket, mikor sokan voltunk. Szerettem, épp ezért vagyok kicsit csalódott, hogy azok közül, akikkel régen együtt lógtam, szinte senki nincs már itt. Felsóhajtok, és kortyolok a puncsból, miközben mosolyogva figyelem Saraht, aki láthatóan jól érzi magát a barátnőivel. Nem gardedámnak jöttem, sem erkölcsi mutatónak, engem az se zavarna, ha a lány már valahol az erdőben lenne egy sráccal, elvégre az ő élete. Csak azért vagyok itt, mert ő szerette volna, hogy itt legyek. Jó kapcsolatom volt  vele mindig is, szóval még csak komolyabb nehézséget se okozott.
- Weatherly? Te vagy? – a kérdésre az irányba fordulok, amerről hallani vértem. Értetlen arcomat egyből felváltja a mosolygós, mikor megismerem a férfit, akinek másabb a hangja, mint amire emlékeztem.
- Mr. Brown, de jó Önt újra látni - még a szemem is felcsillan a kellemes meglepetés hatására, és óvatosan teszem le a poharam, majd tipegek elé, hogy megölelhessem. Persze azt is csak némi hezitálás után, mert élénken emlékszem arra, régen se szerette.
- Hogy van? - teszem fel a kérdést félszegen, mert a várttal ellentétben, ez nem ilyen kötelező, vagy formalitás. Tényleg érdekel, hisz annyi minden történt vele, hogy azt egy átlagos ember talán el se tudná viselni, ő mégis itt lavírozik, a diákok között abban a fura zakóban.

Ezra
#bál
#mitkeresekitt
#petrezselymetárulniciki

Remélem, lesz valami jobb zene is, mert ezt az andalító muzsikát kezdi elnyomni a jelenlévők zaja meg eléggé álmosító is, főleg, hogy elkezdett sötétedni is. Egyre többen és többen vannak már itt, tanárok, diákok... random felnőttek??! Hm, érdekes megközelítés, de mondjuk nekem aztán tök mindegy, úgysem ismerek senkit közülük. Lehet, hogy szülők is jöttek, hogy vigyázzanak a csemetéikre? Amint ezen tűnődöm, megpillantok egy habos-babos csokis-tejszínhabos eclair fánkot, ami csak arra vár, hogy megegyem. Az a baj, hogy ha sütiről van szó, akkor bármi és bármennyi, viszont azért itt mégis csak hölgyként kellene viselkednem, nem pedig két pofára tolni a kaját. Habár, néhány hete a Furkász Firkász is lehozott egy képet rólam a roxmorts-i evőversenyről, úgyhogy nem árulok zsákbamacskát.
Megfogom a sütit és már éppen bele akarnék harapni, amikor odaszól nekem valaki, de pont nem látom, mert odalóg a hajam. Pontosabban, nem tudom, hogy nekem szól-e, de túl sokan nem tartózkodnak ott. Ezra az, fölöttem jár, utálják a tanárok, állítólag hülye stílusa van, imádja szívatni Trelawney-t és nem túl ronda, főleg igy csiniben (utóbbit néhány lánytól hallottam, amikor a klubhelyiségben pletykáltak, amíg házit írtam ott, nahát milyen véletlen, hogy épp ott voltam).
- Azért annyit mondhatok, hogy helló? – kérdezem a fiútól és ránézek gyanakvóan. Közben beleharapok a fánkba, mivel a csoki olvadni kezdett a kezemtől, így mindenkinek jobb, ha megeszem. Mit csinál a szemöldökével? Tisztára kattant! Nevetnék, de teli szájjal inkább nem, csak a szemem mosolyog, azt hiszem. Nem is tudom pontosan, mit vált ki belőlem ez a fura mozdulat. Olyan, mint a Grease-ben John Travolta tisztára…
- Tudom, én Tyra. Lassan egy éve lakunk ugyanabban a toronyban. Néhány ember nevét már sikerült megjegyezni – válaszolom gúnyosan a bemutatkozásra. A kezemet inkább nem nyújtom, csokisan lehet, hogy inkább nem kéne. – Hol hagytad Trelawney-t? Vagy nem ő a párod? És mondd csak, miért is jöttem? – bombázom néhány kérdéssel majd megeszem a sütim végét is. Megtörlöm a kezem, most már tiszta. Mondjuk, úgysem fogja meg senki, nem fogok táncolni, az egyszer biztos.

Tóparti hülyülés



2004.06.11

Chill music - I'm f*cking elegant

Everybody and Tyra

Nem volt túl nívós az este, de ki kellett hozni belőle a legjobbat és hát ezért voltam itt, hogy ma is örökre szóló emlékeket szerezzek. Na persze ez nyílván nem a sütis asztalnál fog megtörténni, de valahol el kell kezdeni a nyomulást, bár meglepő módon mindenki csak lötyög, beszélget vagy elvonulnak a fás részek felé. Hol vannak már azok a bulik, amikor manók másznak az ember gatyájába, vagy letépkedik a ruhát a csajokról. Nagyot sóhajtok, mert erre ismét Sandy jutott eszembe, de nem szomorodtam el, inkább mosolyogtam kicsit a halloweeni estére gondolva. Mekkora cink volt, Merlinre.
Már épp elmerültem volna a szörnyebbnél szörnyebb emlékek sokaságában, mikor megjelent pirosban az amcsi lány, és kedvet kaptam egy kicsit szocializálódni, talán azóta nem volt alkalmam csajjal beszélgeti, mióta Nora vígasztalni próbált a vásárban.
- Hogyne, többet is mondhatsz, azonban nyitott könyv vagy számomra. – nevettem, mikor láttam, hogy foglalt a keze a csokis fánk okozta krémfoltoktól, de engem ez cseppet sem érdekelt. Megragadtam a mancsát, majd jó alaposan megráztam. – Egye fene, veled tölthetek egy kicsit a zsúfolt időbeosztásomból. – mondom neki, majd mikor elengedem a kezét, a nagyja csokit lerázom a földre, a maradékot meg belekenem a mellettem elhaladó alsóbb éves srác hátába. – Jól nézel ki haver. – kacsintok rá, mikor ijedten rám pillant, azzal a ki ez és miért fogdos tekintetével.
- Micsoda megtiszteltetés, hogy az én nevem azon pár ember neve között van, akiket fejben tartasz. – mondom neki színpadiasan túljátszva a dolgot, majd sóhajtok egyet, ahogy nekitámaszkodok az asztalnak és kortyolok a puncsizémből. – Sokan leginkább elfelejtenék a nevem. – vigyorogtam rá idétlenül, majd kérdésére csak belebambultam a semmibe.
- Trelawney? Szétváltunk egy kis időre. – mondom neki megrántva a vállam. – megjósolta, hogy a sütis asztalnál amerikai édességgel fogom kényesztetni magam. – mondtam mosolyogva, majd miért is bírtam volna ki, rákacsintottam Tyrára. Kiváncsi voltam, mennyi az a mérték, amivel kirángathatom a csigaházából.  

Ezra & Dom
#bál
#mitkeresekitt
#szétszednekaférfiak

Az van, hogy nem tudom, hogy sírjak, vagy nevessek vagy inkább sírva nevessek. Hallottam erről a fiúról elég sokat már, de nem is értem, hogyan kerültük el egymást. Ja, valami volt Bűbájtanon legutóbb, de olyankor nem foglalkozom mással. Forgatom a szemem a nyitott könyv dumára, aha, persze. Nyilvánvaló, hogy ez az egyik csajozós dumája a sokból.
Ennyit a csokimentes kézfogásról… Olyan ez a srác, mint egy kolibri, hogy egyik pillanatban itt, a másikban meg ott és azt sem tudom, hova nézzek.
- Szegény! Nézd már meg, tuti új az öltönye, ez nem volt szép… - szidom le Ezrát a kéztörléses mutatványért. – Sőt, kifejezetten bunkó húzás volt. Egy hölgy előtt ilyet csinálni pffff… így ne számíts sokra - mondom színpadiasan, majd a távolban megpillantom Szőke srácot amint integet és irreális mennyiségű süti van a szájában. Hogyan csinálja? Egy pillanatig eltűnődöm, jöhetett volna velem az evőversenyre. Mosolyt küldök felé.
- Hát, a legjobb kapcsolatokban is kellhet néha szünet – válaszolom Erzának, de az amcsi csajos szöveget inkább elengedem a fülem mellett. Van olyan lány, aki ilyen dumát bevesz? Pfff – De nehogy féltékeny legyen, olyan szép pár vagytok! – folytatom vigyorogva, amikor odaér Dom négy tálca sütivel a szájában. Kicsit fura színe van a fejének – nézek rá hunyorítva, de lehet, hogy csak ez a világítás teszi, amúgy is eléggé sápaszt a szőke haja.
A rá jellemző kedves szavakkal köszönt bennünket, majd rádöbbenek hirtelen, hogy egyik kutya, másik eb, jó Ég hova kerültem?! De tény, hogy nem a kézfogós-andalgós estét képzeltem el magamnak, amit a többi lány.
- Köszi a bókot! – mosolygok – Ühüm, a te bálod, de majd… majd Eloise biztosan táncol veled – mondom zavartan - Nekem… sürgősen sütit kell ennem! – válaszolom a táncos felvetésére. Jajj, csak táncot ne! Gyorsan betömök egy akármi sütit, de elég rossz ötlet volt, nem valami finom, sós meg édes egyszerre uhhh. Ki kéne köpni, de az meg milyen már. Na jó, inkább megeszem, úgyis mindenki tudja már, hogy én vagyok a rókás csaj.
Dom a kezét nyújtja, hogy táncba vigyen, csak nem hagy békén… Ha nem fogadom el, bunkó vagyok. Max ha rálépek a lábára, akkor rájön, hogy nem volt jó ötlet.
Nem repesek az örömtől, de beadom a derekam, közben míg Dom nem figyel egy néma S-E-G-Í-T-S-!-t artikulálok a számmal, merem remélni, hogy Ezra érteni fogja, hogy mit mondok. Csak nehogy úgy értse, hogy lekérjen, vele sem akarok táncolni. Ó, hova kerültem?!