Fekete-tó

-Tudom, itt is van, de gondoltam, ez kicsit személyesebb így- magyarázkodok a sütihez. Bár ha bizalmatlan akarok lenni, azt is felhozhatnám, hogy ki tudja, mit piszkálnak bármi csínytevők bele a büfépult kínálatába, úgyhogy legalább a hozott sütiről biztosak lehetünk, hogy nincs vicces kedvébe. De erre most nincs szüksége a hangulatnak, meghagyom kimondatlanul.
Gyorsan be is sütizzük az egészet, így a hova lerakásán sem kell aggódni. Pontosan a helyére került.
-Mr. Brownt igazábol a Minisztériumbol ismerem- említem, azogy integetek a kávézói csendestársamnak, egyszer futtába kiszúrva a tömeg fölött. Bár elfoglaltnak tűnik, lehet nem vette észre. -Még mielőtt ide jött át.
Esmét ismerem még föl, csápolok egyet neki is lelkesen, ha erre néz.
-Az meg Esmé, bizonyos módon neki köszönhetjük a tündéreket- osztom meg halkabban, mint valami titkot. -Ő illusztrátor, egyszer álltam neki modellt egy mesekönyvhöz, amin dolgozott.
A tündéres motívum valahogy azóta is megfogott. De végülis, szépeket lehet alkotni vele, legyen az könyvbe, vagy sütin cukormázzal, a bogár-tündéren még kocsira festve is gondolkodtam néha - persze a Minisztériumiakra pingálni nem hagynák jóvá. Na de ha egyszer lesz véletlen egy VW Bogaram..!
Remélem, ezzel kényelmesen el is siklunk az eredeti kérdés fölött, mint kielégítő válasz, pedig ezekböl egyik sem a Roxfortból származó ismeretség. De most inkább nem akarom fejtegetni azt, ami igen... annak más környezet illene, nem egy bál. Tény, mondanám egy módon életreszólónak, és igen, egyes vélemények tartói mondanák "csak nagyon jó barátok"nak is, de sajnos - ...azóta - semmilyen kapcsolatot nem tartunk, és eleget aggódok is emiatt.
De ezzel nem a mai napot kéne rontani...
Nem ragaszkodtam volna hozzá, hogy kapjunk témaelterelést, de egy csapatnyi így is belénkbotlott.
-Mi..?- fordulok én is utánuk, inkább csak az eseményekbe zavarodva még, nem is felháborodással, de mire eljutnék két szóig, megrohamoz minket a repeta is.
Egy darabig csak pislogok Tessa válla fölött, aztán csak megfáradtan sóhajtok egyet.
-Persze, semmi baj, csak... Bocsánat, hogy rád is hozom a szokásos szerencsémet...
Mer mindig kell történnie valaminek. Soha nem lehet csak egyszerűen jól érezni magunkat a változatosság kedvéér, mindig közbe kell jönnie valami bonyodalomnak. Úgy tűnik, nem szabadulok ettől sehol.
De, talán mára ez letudja a kvótát..?

Újra én
▪ 2004. június 11.▪

Smith

Miért mindig én? Ez a kérdés már többször felmerült bennem, miután többöször meglátott álló cövekkel Frics vagy éppen az egyik tanár... és alig volt időnk szétrebbenni a professzorral. Most is, Madam Pomfrey úgy trappolt az intimszféránkba, ahogy csak lehetett. Értettem, miért volt szükség arra, hogy elballagjak és összeköltözzünk végre, mert akkor ami közöttünk van inkább csak szóbeszéd tárgya lesz, semmint valódi bűn és Smith állása sem kerül veszélybe.
Persze megint a professzor mentette a helyzetet. Én csak álltam ott kukán, felemelt kezekkel, szinte vágyva, hogy végre elmenjen a javasasszony. Szerencsére sikeres volt a próbálkozás, hiszen éppen a gyengéjére hatott Smith. Már rohant is tovább, hogy Longbottom megregulázásával folytassa a napot, én pedig torokköszörülve bámultam a professzort. Még a szemeim is könnyesek lettek a nagy ijedtségre. Nem akartam, hogy kirúgják.
- Jobb lett volna, ha mégis pihenéssel töltöm az estét... - dünnyögtem és összehúztam magamon a zakómat kicsit. Aztán elfordítottam a fejemet. Még mindig megviselt, hogy nem táncolhatok nyilvánosan vele, nem élvezhetem úgy ezt az egészet, mint a többiek.
- Inkább eszem egy sütit... - hajtottam le a fejemet és már indultam is meg az asztalok felé.

A Végzősök ünnepe


2004. június 11.
Esmé

Elmosolyodtam, ahogy Esmé ujjai a karomra simultak. Kicsit kislányos volt, ahogy arról fecsegett, hogy féltenie kell a diáklányoktól. Szerettem, hogy ennyire természetes és nyílt, nekem sosem ment és csodáltam az ilyen lányokat, mint ő. Valahogy felszabadultnak tűnt közben, a szemeiben szépen csillogott az esti fény. El tudtam volna nézegetni annak ellenére is, hogy valójában azért figyelnem is kell. Talán ez volt az első olyan pillanat, hogy úgy éreztem, megérte visszautasítanom az igazgatóhelyettesi pozíciót. Smith professzor jobban csinálta nálam.
- Akkor szerezzünk neked valamit. - Léptem közelebb az asztalhoz. Én egy puncsot vettem el, hogy a gyümölcsök frissítő ízével kicsit édesebbé tegyem az estét. Aztán Elliotnak is biccentettem egyet, bár talán észre sem vett. Régi ismerettségünk egyetlen kapocsa elég keserű véget ért, mindkettőnk számára.
- A sógorom volt a férje. Vagyis hát a majdnem sógorom, mert sosem házasodtam össze Batsával. Terveztük, de talán jobb is, hogy nem történt meg. - Meséltem neki röviden. Nem az exemről akartam beszélni, habár Esmé már tudta, hogy van egy lányunk, Rose. Az egyetlen értelme annak a kapcsolatnak az apró kis jövevény volt, aki eleinte annyi örömet okozott. Aztán az anyjával együtt ő is eltávolodott tőlem.
- Na mit kérsz, pezsgő vagy puncs? - kérdeztem.

Utolsó tánc
2004.06. 11.



to: Narek

Ez az érzés már régóta ott volt. Csak az tartotta közöttünk a határokat, hogy sosem léptem közel Narekhez, mindig eltoltam, vagy leszóltam, hogy ne akarjon a közelembe férkőzni. Szinte érezhető volt, ahogy leomlik ez az egész. Az ajkaink egymáshoz simultak. A tenyerem az oldalán, a derekán simított fölfelé, hogy még jobban a fához szorítsam. Narek igazi boszorkány volt, nem az az átlagosféle, akit itt nevelnek ki, hanem az, amelyik a mugli mesékben a férfiakat elcsábítja.
- Bajt hozol ránk... - leheltem csenden az ajkaira. Aztán persze nem tudtam elhúzódni... már régen nem az ünnepségen akartam lenni, hanem odafent a szobámban vele. De nem volt szabad ebbe belerángatnom. Kicsit esetlenül léptem hátra, mintha részeg lennék.
- Ezt nem lenne szabad... - folytattam levegő után kapva. De megfogtam a kezét és míg nem figyelt senki - remélhetőleg, mert túl kótyagos voltam körbenézni rendesen -, elkezdtem húzni a fák közé. Egyetlen törzs kevés elfedni mindezt, de ott a fák között éppen elég árnyékos és csendes volt, hogy legalább csókolózzunk. Ezt akarta, engem meg talán kirúgnak és akkor amúgy is mindegy lesz.

Micsoda nyűg

2004.06.11

Zeynep

- Már min…már mindegy? – hebegek habogok, mint egy végnember, ahogy fogom a fejem és összevissza nézelődök, mintha csak másoktól várnám a választ erre a nevetséges vádra, miszerint az édes kis zeynep már odaadta valakinek a…óh, belegondolni is szörnyű, hát mit szólna erre szegény Emír barátom.
- Ne is beszéljünk ilyenekről édeském. – válaszolok, ahogy szóba hozza a kis Saraht, és szintén a homlokomra csapva veszem tudomásul, hogy már majdnem egy éve itt tanítok az iskolában, de soha nem vettem észre a kicsi lányt, bár így mostmár kicsit ismerősnek tűnnek a vonásai, talán meg kel-lene látogatnom öreg barátomat egyszer. Emlékeket felidézni, panaszkodni a sorsunk iránt.
- És Tristan is.... hamarosan házasodik, ahogy hallottam. – tette hozzá, mire én a volt szerelmére néz-tem. Sosem felejtem el, legutóbb látogatásunk alkalmával Emírt hogy kihozta vele a sodrából, egész ottlétünk alatt csak arról papolt, hogy egy lánynak kiválasztott férfi való, nem egy Tristan féle bajkeverő. A feleségem persze Zeynepnek adott igazat, én pedig független maradtam a kérdésben, nem akartam megbántani Emírt, de valamilyen szinten igazat adtam neki is, a hagyomány az hagyomány, akármennyire is vezérelnek gyerekkori szerelmek, mint ahogy most látszik is, ez is az volt.
- Hogy repül az idő. Mond csak itt élsz a környéken? Egyszer elugorhatná…elugranék. – javítottam ki magam gyorsan, miután belegondoltam, hogy tulajdonképpen ez a romhalmaz az otthonom és nem nagyon van hova mennem.
Már éppen dátumokat ajánlgattam volna, mikor egy sereg gyerek rohant el mellettünk, mire mérgesen felmordultam, azonban a legnagyobb problémát az utolsó lurkó okozta, aki rám öntötte estében a puncsos löttyét.
- Ne máááár. - mérgelődtem ahogy a ruhámra emeltem a tekintetem, majd még fektében talpra állítottam a gyereket. Óvatosan lesöpörtem a ruháját, és végignéztem rajta, miközben ő maga falfehérré vált.
- Minden rendben kölyök? - kérdeztem, majd kifújtam a levegőt és ha igent felel, hozzáteszem. - Hétfő reggel 7-kor várlak az irodámban. - tettem hozzá komoran, majd meglöktem a hátát, iparkodjon a barátai után.
- Ezek a gyerekek. - mosolyogtam Zeynep felé, mintha ez mindennapos dolog lett volna. Igazából nem akartam, hogy azt gondolja, itt tanítok, közben pedig igazi tuskóként viselkedem. Persze, ami ez után jött, arra nem gondoltam, egy manó segítségével akár el is tűnt volna az a kicsiny folt, de épp, hogy nőni kezdett. Segítségkérőn néztem Zeynepre, mert ruha tisztára mosó bűbájokat nem ismertem. Ahhoz értettem, hogyan robbantsan le az ütődött manó fejét a helyéről. 

Dom
#bál
#mitkeresekitt
#perszehogykajásafejem

Lemondó sóhajjal veszítem el a küzdelmet, majd rosszallóan Szőke srác szemébe nézek. Oké, ő nyert, de csak azért, mert ez az ő bálja. Jó fej leszek, és nem rontom el neki. Túlélem ezt a néhány percet, amíg a ragacsos keze (igen, már akkor is ragadt, amikor a tánctérre vittél) a derekamon van, kizárólag addig, amíg meg nem csikiz, mert akkor biztosan végem.
- Csak most az egyszer – mondom és nézem a dialatittas vigyort a képén. Akaratlanul, de elnevetem magam és ennyiben hagyom a dolgot. Bele sem merek gondolni, hogy mi lesz ebből… Vagy Eloise lát meg nemsokára vagy a Firkász majd jól lehoz valami cikket…
Amúgy tök jó, hogy nem szólt eddig senki, hogy kajás vagyok… ő is miért pont most mondja?!  Baromi jól illik a csini esélyi ruhás külsőhöz, olyan felnőttes hatást keltek ezzel szerintem.
Majd ami ezután következik az teljesen kizökkent a gondolataimból, mert Dom az arcával törli le a morzsát rólam. Egek, ilyen is csak velem történhet… Azt már fel se róvom neki, hogy tudja-e, hogy mi az az intim szféra, mert egyrészt nem, másrészt meg úgyis elpoénkodná és valami pajzán vicc lenne belőle. Akik kedvelik őt, ezekkel a hülye dolgaival együtt kell, hogy elfogadják őt, így hát nekem is. Nem keverek le neki egy pofont, amit a lányok nagy része tenne, hanem csak pislogok nagyokat.
- Hát, köszi, de most már a te fejed olyan – mondom és egy jó nagy levegőt véve lefújom a morzsákat az arcáról. Hű, milyen szerencse, hogy mostam fogat, mielőtt lejöttem, így mentol illatú a szám. Habár azóta megettem már a hányás ízű sütit meg előtte valamit. Uh szegény Dom, így vajon milyen szagom lehet? De mire ideáig eljutok már lefújtam róla a morzsákat, úgyhogy ha elszédül a hányós sütis szájszagomtól, akkor majd megpróbálom elkapni vagy mi. Inkább bele se gondolok. Mindenesetre nem vagyok túlságosan randiképes… na nem mintha bármi olyasmire készültem volna.
Bár nem a fantasztikus szájszagomtól, hanem a körülöttünk levő kedves diáktársaink révén ahogy a fölre kerültünk, egy pillanatnyi elmezavar után amilyen gyorsan csak tudunk, feltápászkodunk. Szőke srác feje fölül viszonylag gyorsan eltűnnek a kismadarak, így talán biztonsággal lábra tud állni ő is.
- Kövi tánc? – kérdezek vissza bizonytalanul – Mi lenne, ha innánk valamit? Mondjuk ez a kék izé egész jól néz ki – folytatom és közben az éppen mellettem lebegő tálca felé nyúlok. Kicsi poharak vannak rajta és mindegyikben valami színes ital. – Ez tutti frutti lesz szerintem – állapítom meg kissé gyanakvóan majd gyorsan megiszom, mert amúgy a förtelmes süti után már eléggé szomjas vagyok. Lehetséges, hogy ezúttal mellényúltam, mert a pia ugyan finom, de az biztos, hogy volt benne még valami más is, olyan jellegzetes csípős íz, ami kifejezetten az alkoholra hajaz. Huh, remélem, hogy most nem döntöttem magamba valami durva piát, hogy aztán majd ki tudja mi történik velem miatta… Na mindegy, hátha majd Szőke srác fogja a hajamat, már úgyis látott olyan állapotban. Az igazán romantikus lenne.

V é g z ő s  b á l  
to; Leonard J. Flint


2004. június 11.
" Sikolt a zene, tornyosul, omlik
Parfümös, boldog, forró, ifju pára
S a rózsakoszorús ifjak, leányok
Rettenve néznek egy fekete párra."

outfited: bálos

Fokozatosan nyugszom meg, és tűnnek el a bajlóslatú gondolatok. Senki nem foglalkozik velem.... velünk. Mindenki társaságban tömörül, vagy épp sütit cserkész be, vagy a táncparkettet hódítja meg, és ahogy ezt végignézem, kiül a mosoly az arcomra. Sose voltam még bent ténylegesen, elmondhatom, hogy az első bálom ez, és nem tudom azt állítani, rossz vagy feszélyező.
Úgy táncolok Leoval, mintha az teljesen normális lenne, de közben nem állom meg, megnézem én is őt. Sokkal másabb, mint ahogy eddig láttam, semmi nincs az arcán, ami árulkodna, ez nyűg neki. Valahogy úgy tűnik, tényleg élvezi mindezt, én pedig próbálom leküzdeni a maradék feszélyezettségem is. Attól az egytől nem tartok, hogy a lábára lépnék. Tényleg tudok táncolni, és nyugodt szívvel pördülök, hagyom hogy vezessen.
- Gyerünk, mondd csak - forgatom meg a szemem, mikor látom az arcára varázsolódni a gúnyos mosolyt. Ugyanakkor ez is új, nem kellett még sose arra ösztökélnem, mondja ki azt, amit gondol. Legtöbbször gondolkodás nélkül vágta hozzám, azzal sem törődve, hogy sértő.
Aztán meg még a zavar is eluralkodik rajtam, mert a légkör is megváltozik. Tényleg szeretnék sokszor Leondard Flint fejébe látni. Eddig kellemes volt minden, és egyszerűen nem tudom, mi történt, szóval csak sodródom az árral, és megosztom az éjszaka első felfedezését.
Halkan nevetem el magam, számomra teljesen szürreális, hogy ilyen reakciót produkáljon egy süti miatt.
- Nem nézni kellett volna, szólj, ha megint látod. –  biccentek vigyorogva, hisz értem én. A süti fontos. A következő kérdése jobban megdöbbent.
- Szingli vagyok - tudom le ennyivel, mert ma igazán nincs kedvem a szokásos hangulatingadozásokhoz, sőt ahogy meglátom újra az asztalt, megfogom a Hollóhátas kezét, hogy odavezessem hozzá.
Ahogy tipegek, hirtelen kerül a preifériámba egy csapat szaladó gyerek így esélyem sincs kellően felkészülni, hátra is sodródok, és hogy el ne essek, belekapaszkodok az első dologba, amit meg tudok fogni, az csak ront a helyzeten, hogy az Leo.
- Szeretem a bálokat - forgatom meg a szemem kicsit bosszúsan, még mindig a másikon csüngve.

[2004. június 11.outfit >><< you get me so highmit keresünk itt]

2004. június 11.
outfit >><< you get me so high

mit keresünk itt

Vincent túlságosan el volt foglalva azzal, hogy valakit megkergessen a pálcájával. Ez egy babazsúr volt, hol számított is bögyös macákra? Én már csak atyai kötelesség miatt voltam itt, azzal mentegettem magam, ha már nem minőségibb helyeken szórakoztunk. De azt akartam, hogy Elliot jól érezze magát, és ha ehhez a Roxfort kellett meg Vinnie, akkor felőlem.
De egyikünk sem volt vak, én szerettem a szépséget, ha nő volt vagy ha férfi, akkor elcsodáltam, de persze Elliothoz senki se ért fel. Akkor sem, ha éppen ő miatta lettem tök koszos. Legközelebb hozom az öcsém is, ő neki jobban áll, ha tiszta mocsok mindene.
- Ha lenne pia te már rég a táncparkett közepén riszálnád üvöltve - cukkoltam Elliotot, miközben próbáltam varázslattal eltűntetni magamról a dolgokat.
- Vinnie-nek meg önismeret kellene a csajozás előtt - piszkáltam őt is, de a csevej abbamaradt, amikor a Lola szerű lány távozni készült valami ficsúrral. Baszki megölöm, Lola csak tizenkét éves volt, itt vér fog folyni!
Megindultam Elliottal, és Vinnie-vel ha jött utánunk, és ahogy beértük őket, Elliot mér üvöltött, én pedig a pálcámmal  a csávóra böktem, hogy a bokájánál fogva fellógassam, ha sikeresen eltalálom.
- Megfogtad a lányom fenekét! - mondtam ridegen a gyereknek ha lógott ha nem. - A kezeddel kezdjem vagy a pálcáddal?

micsoda lárma


la Fay
2004. 06. 11.

Smith professzor szíve erősen zakatolt még a jelenet hatása után is. Kissé el is pirult, úgy érezte most vége mindennek. Meglehetősen nehéz volt így is tanárosnak és méltóságteljesnek lennie, miközben Floriannal fél másodpercig összesimultak lassúzni. Helyre kellett billentenie magát, azok után, hogy a javasasszonyt a mai fiatalok szavával élve lerázta magukról.
Nagyon szükségük volt már egy hosszú időre elnyúlt kettesben levéshez. Meg volt ijedve, nem akarta, hogy FLoriant eltanácsolják, na meg ő sem akarta elveszíteni a munkáját. Bár nem hihető el róla, szeretett tanítani. FLoriant meg féltette a nyilvánosság indulatai elől.
- Semmi baj, la Fay, nyugodjon meg - mondta, mintha ő lenne a vígasztalás nagy mestere. De persze ahhoz nem sokat értett, esetlen volt benne. A letört fiú után nyúlt, nem akarta, hogy süti miatt éppen itt maradjon egyedül, inkább kicsit még távolabb húzódott vele a tömegtől. Errefelé már nem csatangolt senki.
Gyengéden magához ölelte, még ha szemével mindenfelé is nézett, hogy nem jön-e valaki, és megcsókolta Floran feje búbját, és megpróbálta felvenni a lassúzás ritmusát. Más megnyugtató nem jutott az eszébe.
- Ne figyeljen senkire, csak rám - dörmögte, ahogyan a természetellenes mugli zenére ismét táncba hívta a fiút. Jól esett neki ez a közelség. - Majd kaphat desszertet is - mondta azért vigasztalásul, persze itt nem saját magukra gondolt éppen. Egy romantikus gondolatnak köszönhetően finoman meg is döntötte Floriant, hogy a szemébe tudjon nézni.

Kényszerű tóparti

2004.06.11

Party music

Enola

"Miért nehéz felé nyúlnom,
mikor a vágy gyökeret ver.
egyszerűbb lenne kihunynom,
csak félre lépnem."


Már tökéletesen át tudom adni magam a nyugalomnak és a csendnek, legalábbis ami a külső tényezőket illeti, mindet kibírom zárni, hiszen Hemmingsen kívül senki más nem zavarja fel az álló vizet. Neki pedig most elnézem. Csinos, látszólag jól érzi magát, ő is megérdemel egy kevéske nyugalmat, hiszen elég sok mindent kapott az utóbbi időben. A táncunk pedig egyszerűen tökéletes, nem csak, mert én vagyok a vezető fél és tökéletesen tudok öt-hat féle tánctípust, hanem mert Hem-mings is tanulta édesapjának köszönhetően. Elégedetten bólintok, ahogy akadálymentesen vesz néhány általam mutatott format, majd mikor elmosolygom magam a kijelentésére, miszerint meg tudja védeni magát, csak rázom a fejem. – Ma nem Hemmings. A ma este csak érezd jól magad. – válaszolok neki, majd hogy érezze komolyan gondolom az elmondottakat rá is mosolygok. Nem hagyom azonban, hogy sokáig élvezze a látványt, megpörgetem és tekintetemmel tovább keresgélem az általa emlegetett süteményeket.
- Szingli vagyok. – volt egy sejtésem egyébként, már ahogy lekezelte Monstro mellfogdosásos esetét, rögtön éreztem, hogy nem igen veteti körbe magát pasikkal. Mondjuk ez nem feltétlen indok, Narek is elég tempteramentumos tud lenni, ha úgy közelítenek felé. Már éppen rá akartam kérdezni az okára, mikor hirtelen magával kezdett húzni egy asztal irányába, ahol a sütiket vélte korábban felfedezni, majd én odaálltam, hogy magamhoz vegyek egy tányért és rápakoltam vagy öt szeletet. Persze nem láttam, hogy eközben egy gyereksereg majdnem magával rántotta a leányzót, aki miután én boldog arccal megfordultam, belémkapaszkodva próbált talpon maradni. Az öltönyöm elejét ragadta meg, én pedig kérdőn néztem rá, miközben a tányért úgy szorítottam, belesajdult a kezem.
- Szeretem a bálokat. – forgatta a szemeit, mire én csak msoolyogva megráztam a fejem és felseg-ítettem a másik, szabadon lévő kezemmel. – Még, jó hogy ilyen könnyű vagy. – mutattam a sütiket, amiket szereztem, célozva ezzel arra, hogy így anélkül meg bírtam tartani, hogy a süti odaveszett volna. – Gyere, sétáljunk, így nyugodtan megehetjük a sütiket. – mutattam az erdő irányába, bár nem akartam őt bevezetni oda, csak egy kis nyugit akartam, a tánctértől és a gyerekektől távol.

Családi piás kupaktanács

2004.06.11

Music

Aiden & Elliot

Szokás szerint jött a kioktatás a szerelmesektől, pedig azt hittem, pont azzal sértem meg őket, hogy a csajok méreteiről hadoválok, erre kiderül az esik rosszul nekik, hogy elterelem a szót, mivel szerintem nem érdekli őket, bár én épp arra gondoltam, hogy itt vannak egymásnak, így már nekik kár másokról mesélnem, még a végén itt szerelmi cicaharc alakult volna ki. De csak mosolygok, amolyan csibészesen, ahogy szoktam, ebben jó vagyok.
- Ha lenne pia te már rég a táncparkett közepén riszálnád üvöltve. – szólt Aiden Elliothoz címezve most a csipkelődést, mire én elégedetten bólintottam az ötletre. – Na, azt megnézném, itassuk le. – javasoltam, de ekkor megint én lettem a középpontban, igazából olyan volt ez, mint egy adok kapok édeshármasban. – Elliot, édes unokaöcsém, unalmas lenne engem nézned, mert elég gyorsan befűzöm a lányokat. – kacsintottam kicsit játszott sértődéssel a hangomban és már nyúltam is volna az italos flaskáért, mikor Aiden meglátta a kis Lulut, amint az éppen eltűnik a fák között egy srác társaságában.
Igazából megszólalni nem volt időm, olyan gyorsan megindult a két ösztövér állat, csak rohantam utánuk, ahogy bírtam és mire már odaértem Aiden már fejjel lefelé lógatta a srácot, így én kihasználva a helyzetet odarohantam Luluhoz, hogy megnézzem jól van-e, bár valószínű, hogy Elliot megelőz, hiszen ahogy beugrott ide közéjük, még azok is szétreppenhettek, akik csak a közelben érzezték jól magukat.
- Jól vagy Lolita drága, nem nyúlt hozzád igaz? – kérdeztem aggódva.

[night]

♥ éjjeli tánc ♥

(Hallucináljunk boldogságot)

pretty : night ♥ vibe: É j s z a k a

2004. 06. 11.
p.s. Len

Az összes testvérem közzül én voltam a legrosszabb. Sosem gondoltam bele, hogy amit tenni akarok, annak mi lehet a vége, vagy mennyire lehetett veszélyes. Most sem gondolkodtam, pedig lehet kellett volna, hiszen ez is biztosan úgy végződik, ahogy eddig minden egyes alkalommal. Csak eldobnak, mert nem szerettek, de most nem is járt ezen az eszem, mert... Meg akartam tartani azt, amit megszerettem. És ez az egész Len miatt volt, ő kavart fel ennyire, hogy ne gondolkodjak, csak vele akartam lenni. Őt szerettem ennyire, hogy ne számítsom semmi.
- Már bajban vagyunk... - dünnyögtem vissza az ajkaira, de nem akartam elhúzódni tőle. Úgy éreztem mintha valami furcsa álomból ébredtem volna fel, és nem sopk mindent fogtam fel... Azon kívül, hogy Len előttem volt. Pedig nem akartam neki rosszat, nem akartam, hogy kirúgják, nekem nem volt sok veszíteni valóm, de neki igen, csak nem tudtam ésszerűen gonodlkodni, ha valakt nagyon szerettem.
Mielőtt még válaszolhattam volna, kézen fogott, és beljebb húzott magával az erdőbe, ahol sűrűbbek voltak a fák, és nagyobb volt a sötétség. Úgy követtem, mintha nem is a földön jártam volna, csak jobban fogtam a kezét.
Ahogy beljebb értünk, felé fordultam ahogy egy fa törzséhez húzódtam vele, még a ruha se érdekelt amit olyan körülményesen választottam, amikor Enolával mentem vásárolni. Felnyúltam hozzá, hogy az ujjiammal megsimítsam az acrát és az ajkait. Túlságosan is vágytam rá, és mindazok ellenére, hogy két éve nem voltam senkivel úgy se... sehogy sem.
- Közelebb szeretnélek érezni magamhoz - suttogtam kettőnk közzé, majd megint megcsókoltam, hosszasan, és a hajába túrtam, ahogy közelebb bújtam hozzá. A másik kezem pedig szinte ösztönösen simította meg a nadrágjánál, miközben tökre féltem, hogy majd ellök, de már túlvoltam azon, hogy miatta állandóan őrültségeket csináltam.

Party time!!!


2004. június 11.
to: Mira

Mira inkább a felnőtteket ismerte. Ilyenkor mindig kis gyagyásnak éreztem magam. Nekem még olyan messze volt, hogy Brown professzor-féle embereknek csak úgy integethessek. Egyértelműen gyerek voltam még, Mira pedig már teljesen felnőtt. Nem is értettem, hogy bírta ki mellettem? Miért nem velük partizott, és miért engem választott? Biztos hívta más is a végzős bálra.
Kicsit elbizonytalanodtam, nagyjából mindent illetően. Mikorra fogok én felnőni? Egyáltalán el fogok jutni ide egyszer én is? Leszek én valaha teljesen vézgős? És mi lesz ezután?
Már éppen elkapott volna a kétségbeesés, amikor egy valódi esés zavarta meg a hangulatot. Mira és én összeütköztünk, Mira rucija koszos lett, aztán pedig eltávolodni sem tudtunk egymástól.
-Bocsánat, hogy rád is hozom a szokásos szerencsémet... - mondta, én meg értetlenül néztem rá.
-Máskor is ragadtál már össze emberekkel egy buliban?
Elég kényelmetlen helyzet volt, ráadául kívülről még furcsábbnak tűnhetett. Nem mintha annyira érdekelt volna, mit gondolnak rólunk, mindenesetre jó lett volna kicsit szétválni. Ez már eléggé a személyes szféránk volt.
-Oké, van ötleted, mit tudnánk csinálni? Nem tudsz valami frappáns varázslatot, amivel szétszedhetjük magunkat?
Nekem csak egy szimpla Finite Incantatem jutott eszembe, azt meg is próbáltam, de nem jártam sok sikerrel.
Ha Mirának is volt ötlete, hagytam hadd csinálja, ha viszont nem, akkor tényleg elkezdtem pánikba esni.
-Kellene valami segítség, nem? - kérdeztem, és Mira háta mögött lestem a tömeget, hátha felbukkan egy tanár, hogy besegítsen nekünk.
Nem hittem el, hogy az este, ami olyan jól is alakulhatott volna, ilyen nem várt fordulatot vesz. A már eleve megcsappant jókedvem egyszerre kezdett elszállni. Csináljunk már valamit!
Mira talán megérezte, hogy kezdek pánikba esni, és reménykedtem, hogy hamarosan jobb kedvre derít. A süteményes napon is sikerült neki, talán most sem vagyok még teljesen elveszve.

Reed



~ set ~

2004. június 11.

          Figyelem, ahogy egyre több diák és külsős is érkezik a Fekete-tó partjára. Úgy tűnik nagyon is érdekesen alakul ez az este. Ha másért nem, akkor azért, mert a világ legszexisebb pasija oldalán mutatkozhatok meg hosszú idő után az iskola falai között.
          Gyorsan beavatom Reedet a családunkat sújtó átokba, már ami az alkohol fogyasztást illeti, így az asztalhoz lépve már tudom is, hogy mit fogok választani. Csupán egy pillanatra elfelejtkezek róla, mikor meglátom, hogy Elliot felé int.
          - A sógorom volt a férje. Vagyis hát a majdnem sógorom, mert sosem házasodtam össze Batsával. Terveztük, de talán jobb is, hogy nem történt meg.
          Látom rajta, hogy nem igazán akar erről beszélni most. Korábban már érintettük ezt a témát, emlékszem az újságcikkekre is róluk, de különösebben soha nem mélyedtem el benne. Mindenkinek jár a magánélet, és soha nem tartottam etikusnak, hogy a pletykalapok belemennek ilyen dolgokba is. Tudom, hogy egyszer majd át kell beszélnünk teljesen ezt a dolgot, de hagyom, hogy majd ő nyíljon meg, amikor jónak érzi. Még én sem meséltem neki sokat a múltamról, csak nagy vonalakban, amit fontosnak tartottam, és néhány olyan dolgot, ami kicsúszott egy kis fecsegés során.
          Megsimogatom bátorításként vagy vigasztalásként a karját, és igyekszem elterelni a figyelmét valamivel. Valami olyannal, ami könnyen a rendelkezésemre áll most.
          - Na mit kérsz, pezsgő vagy puncs?
          - Azt hiszem, ha nem akarok csúnyán lerészegedni és nálad aludni a Roxfortban – amit egyébként nem bánnék annyira, legalábbis az utóbbit -, akkor a pezsgő nekem tökéletesen megfelel.
          Nyúlok egy pohárka felé, majd koccintásra emelem a poharamat. A kellemes melegben kicsit megszomjazom, de inkább visszafogom magam, és csak lassan kortyolgatom a hűsítő italt.
          - Van kedved utána táncolni egyet?

-Nem az... hát... izé...- Már reflexböl menne a mentegetőzés, de eljut az agyamig a konkrét kérdés is, ami valljuk be, elég specifikus volt. Nagyon érdekes szinekbe pompázhatok, ahogy elmosolygok a helyzetkomikumon, de egybe zavarba is jövök az emléken, mer ha így vesszük, valóba nem az első alkalom.
-Mármint, úgy általába értem, mindig mikor csak úgy egyszerűen jólérezni akarom magam valakivel, mindig történik valami ciki, vagy fura, vagy kellemetlen ...de ja. Volt már egyszer ez konkrét összeragadás is.
Remélem, legalább vagyok annyira vicces látvány mindent egybevéve, hogy az Tessának kicsit megtörje a kellemetlen hangulatot. Én már megszoktam a szerencsémet, de őt tessék kihagyni belőle.
-Öhm... varázslatokbol sosem voltam a legjobb.
Próbálgatok közbe elválasztódni, de hamar felhagyok vele. Rajtam csak ez az egyébként igazán csábos dressz van, mitöbb a háta lényegébe csak a lenge fűzésböl van. Ha eröltetem, a végén még elég ...illetlen eredménye lenne az én szerencsémmel. Bár Tessának vannak legalább rétegei.
-A zakódból valahogy ki tudsz bújni lefele? Szerintem nagyrészt csak az ragadt hozzám. Legfeljebb úgy teszek, mint ha csak magam előtt fogva őrizném neked. Úgy talán egyszerűbb lesz kitalálni rá valami megoldást.
Vagy esetleg hűvös volt nekem, és az ellen adta kölcsön? Oké, erre nagyon jó keresztkérdés lenne, hogy mér nem a hátamra terítve van akkor. Mindenesetre ez pillanatnyilag a legjobb ötletem a helyzet orvoslására. Talán ha nem nyomin összeölelődve kell lennünk, majd könnyebben kitalálunk valami rendesebb megoldást is.
Vagy ha minden kötél szakad - de legalább a ruhánk nem - az egyik kezembe foghatom az övét, a másikat a hátára teszem, és úgy teszünk, mint ha lassútáncolnánk, az talán nem néz ki olyan cikin kívülről.