Prefektusi fürdő

to; Elliot
2002. május 31.

Who ya gonna call?


zene: Ghostbusters! ● outfit: természetesen meztelen

A fene sem érti ezt. Mármint azt, hogy keveredek én mindig hasonló helyzetekbe vagy éppen, hogy keverednek mellém érdekes figurák. Mert ő is az, valamiért biztos, amit nem ismerek, vagy nem is fogok, de tudom, hogy ott van. A külseje más, amit még ruhában láttam, nem ütköztem meg rajta. Tudom, hogy vannak erősebb vonású emberek, épp úgy nőiesebbek is, de le szoktam vágni, ki mit hordoz magával odalent. Még arról a csajról is, aki lapos, mint egy deszka, nadrágot hord és a hangját is mélyíti, egy csapat lány van oda érte és vélhetően előbb hívná magát Thomas-nak mint Tamara-nak. Mégis, amikor egy csoportos feladat miatt sikerült mellém beosztani, én tudtam mi a helyzet. Valahogy vagy ráérzek, vagy jó a szemem vagy nem tudom. Meglepődött, nem akad fenn viszont, ahogy én se, azóta is lógtunk már párszor együtt. Jó arc.
A mosolyára csak egy sóhaj a válaszom. Most mondjam azt, hogy amit akarok, megnézek? De ez nem azok közé tartozik, szóval, ejtem a témát, mintha nem is létezett volna. Lejjebb csusszanva élvezem ki inkább a vizet, a kellemes forró közegbe ejtem kicsit állam a habokba, hogy aztán egy, az arcomat csiklandozó darabot félrefújjak. Ennyit a komolyságról.
- Nem hiszem, hogy azért, mert nem bámulom nagy szemekkel, mit adott neked a természet, vagy más srácokét, még prűd lennék. Nézek én, csak mást – vonok vállat, bár ebből nem sok mindent láthat, nem is az a lényeg. Ahhoz képest, hogy felhozom, nem beszélgetünk, mert hát, nem is nagyon tudnám miről kéne. Nem hiszem, hogy érdekli a politika, az előbbiekből kiindulva lenne téma, amire biztos rákapna, de nem fogok a szexről és intimitásról én témázgatni. Amúgy sem szoktam. A lányok nagy része azt hiszi, hogy ha én bármit is csinálok velük, azt mocskosan részletesen adom elő a többi srácnak, kielemezzük még azt a pici anyajegyet is, amit talán csak az anyukája látott addig egyedül, amikor átpelenkázta. De nem, hiába a sértett női harag mérge szavakba öntve, nem szoktam ilyet tenni. Persze, kérdeznek, a „jó”, „jó volt” és a hasonló semmis válaszok jönnek csak válasznak. Seb-nek szoktam mondani jobban dolgokat, de neki sem az alpári, hogyan és milyen irányból meg mit módon. Csak ha valami olyan van, mint mikor sebesre harapdálta a számat az egyik, meg ilyenek.
- No, hol a hangod? - mert akkor beszélgessünk, ezen ne múljon, de őt csak az ajtó érdekli. A hangokból ítélve valaki madara későn talált ide a levéllel, vagy csak becsempészte, mert milyen rossz neki a Bagolyházban. Engem ez nem hat meg, inkább hiszem annak, hogy vár valakit.
- Akkor kit? - emelem meg a szemöldököm, de mielőtt válaszolni tudna, kapom a választ. Az ajtó felé kapom a fejem most én is már és kissé feljebb emelkedve bámulom nagyra nyílt szemekkel. Ez nem bagoly, hallom, mintha Friccs napja jött volna el és most húzza ki a láncokat, hogy majd arra aggassa az összes diákot. Bár az lenne!
- Hogy milyen parti? És megmentő? Ez lennék… én? - erre őszintén nevetnem kell, ahogy közelebb húzódik, azonban kezd komolyabb lenni a dolog az ajtón túl. Vigyorom olvadt le az arcomról, ahogy szép sorban megjelentek a kísértetek. Nem a házak szellemei közül valók voltak, a srác sikít, én meg nem tudom megállni, hogy ne legyek ismét alpári és káromkodjak egy sort. Komolyan beszélt, bár vélhetően az együtt fürdés a legkellemesebb neki ebből. Baszki. És mit csináljak szellemekkel?
- Sokra mennek a csokoládéval – morgom, majd előrébb csúszok mellette, ha már mentsem meg. Fel nem állok, mert túl csupasz lennék, de derékig simán kiemelkedek a vízből, úgy nézek fel rájuk. Nyelek egyet, mert parák, nem csak a hűs levegőtől vagyok libabőrös.
- Öhm… hello – és akkor most bazira bátor voltam, köszönöm. - Mit szeretnének itt? Szerintem ajtót tévesztettek, a tébolyodottak egy szinttel lejjebb vannak. És most kérem távozzanak, vagy kénytelen leszek szólni a Véres Bárónak, aki nagyon nem fog örülni – őszintén mondva, azt, hogy szólnék annak a kísértetnek, egy tanártól tanultam el, eszem ágában nem lenne megkeresni. Csak húzzanak innen, hátha ennyi elég.
- Kérem? - nemigen van fegyver ellenük, szóval… Hátrapillantok a srácra. - Mi a francot csináltál? - súgom neki végül.

◂ kilátások ▸

2002. május 31.

◃Jack▹

Run baby run
The devil's on your heels
He knows just what you want
He knows just what you feel
Run baby run
Here he comes

style: slytherin uniform ║ zene: Devil At Your Door

Valahogy annyival kényelmesebb lehetett volna az egész estét azzal tölteni, hogy kicsit ezt a kölyköt szívatom. Hetedéves létére túl szemérmes volt… talán én is ilyen voltam az ő korában. Nem emlékeztem, hiszen akkor már odakint voltam, nem a Roxfort védő falai között. A nagyvilág egészen más volt, kicsit keserű, kicsit bántó, kicsit… rossz. Mindegy. A kölyök baja volt, ha nem élvezi ki, amit az ölébe dobott az élet, én mindenesetre jól tudtam, miként kell a magam javára fordítani a helyzeteket.
Már tényleg majdnem jól éreztem magam a habok között, megbámulva az évfolyam szépfiúját… mikor megzavart a huhogó hang. Igen, igen, Aidennel kellene így pancsolnom, az élet és a sors újra, meg újra az arcomba nyomta. Ez valami büntetés lehetett, amiért megpróbáltam máshogy jól érezni magam, ahelyett, hogy egyenesen kimenekültem volna a birtokról. Oda ugyanis biztosan nem követtek volna ezek a szellemek.
– Akkor kit?
– Háát… – pislogtam egy pillanatig zavartan, majd rájön úgyis, mert a huhogás egyre hangosabb és veszélyesebb lett .
– Hogy milyen parti? És megmentő? Ez lennék… én?
Megköszörültem a torkom, majd egy bájvigyort engedtem meg neki… hogy aztán egy kissé rémülten, de én is az ajtó irányába pillantottam, immáron éppen mellette, kicsit hozzáérve a meztelen testemmel. Az első szellem eltorzult arcától hirtelen csak fintorogni tudtam. Fel kellett ajánlani nekik valamit… ezen kattogtam. A csokinál lyukadtam ki. Az a legjobb, habár szívesebben ettem volna meg, minthogy egy csapat szellemnek adjam oda rituális ajándékként. Még csak meg sem tudják kóstolni.
– Sokra mennek a csokoládéval – morogta a srác, ahogy kicsit előrébb siklott, így többé-kevésbé takart engem. Én azért felállok, hogy ki lássak a feje felett, na meg sok nem lógott ki belőlem, annyira nem vagyok magas. És a szellem amúgy is mit kezdene a farkammal? Megszállná? Na jó… az kifejezetten érdekes lenne.
A fürdőt megtöltötte a hűvös levegő. Éreztem, ahogy már csak a vízből jövő melegség járja át a testemet. Deréktól fölfelé libabőrös lettem. Láttam a hasamon, a hegnél, a karomon… de nem bújtam vissza a víz alá. Inkább csak figyeltem, hátha mégis megeszik a csokit vagy csinálnak vele valamit, ahelyett, hogy az idegrendszeremet bántanák a szellemláncaikkal.
– A kísértetek szeretik az ajándékokat… – Magyaráztam halkan, miközben a sráchoz némileg közelebb léptem. Így nem csak az illatát éreztem, de kicsit a teste melegségét is.
Szép lassan minden szellem, akik korábban üldöztek vagy éppen odalent táncoltak az aranyüst körül, mostanra körbe állták a kis medencét, amiben próbáltunk nem megfagyni. Éreztem, hogy a víz is szép lassan egyre hidegebb lesz. Bizonyára az orrom és a füleim hegy is pirosra váltott, mert láttam a saját lélegzetem is láttam, amint fehér füstként emelkedett fel a szemeim elé.
– Öhm… hello – szólalt meg végre a srác. – Mit szeretnének itt? Szerintem ajtót tévesztettek, a tébolyodottak egy szinttel lejjebb vannak. És most kérem távozzanak, vagy kénytelen leszek szólni a Véres Bárónak, aki nagyon nem fog örülni.
Végig néztem rajtuk, de azok mozdulatlanul, hatalmasra tátott szájjal, de mozdulatlanul álltak körülöttünk. Engem akarhattak, de én inkább még közelebb mozdultam a sráchoz, nem érdekelt az sem, ha esetleg összeérünk.
– Kérem? – próbálkozott közben tovább… aztán jött az a hátra pillantás. – Mi a francot csináltál?
– Csak rájuk nyitottam. Ki gondolta volna, hogy ilyen torzszülött szellemeket rejtegetnek egy iskolában? – Magyaráztam, majd kihúztam magam. Nekem kellett megoldást találni bizony: – Tiétek a szent… khöm… csokoládé, amennyiben hagytok minket romantikusan tovább pancsolni. – Mondtam és beletúrtam a hajamba, hogy hátra simítsam a szememből kicsit. Ezzel persze csak annyit értem el, hogy vizesebb lett, majd pontosan ugyanúgy az arcomba siklottak a fekete tincsek. El kellett volna már mennem levágatni a hajamat, de nem vitt rá a lélek… magamnak vágni meg nem mertem mostanság. Talán azért, mert egy kicsit remegősebb lett a kezem.
– Látod, bevált. – Jegyzetem meg nagy büszkén, ahogy a szellemek mocorogni kezdtek körülöttünk. Nem számítottam arra, ami a következő pillanatban történt. Egyszer csak a magasba emelkedtek, sikoltva és egyenesen fejjel a vízbe csapkodtak. Ettől a víz még jegesebbnek hatott, mégis úgy bugyogott, mint valami lávafürdő.
– Ki kell mennünk a vízből! – Lökdöstem előre a srácot.

to; Elliot
2002. május 31.

Who ya gonna call?


zene: Ghostbusters! ● outfit: természetesen meztelen

Reméltem, hogy valami titkos szerető kerül szóba, vagy simán csak egyszerűen a szerelme, hogy itt légyottozzanak, tegyenek bármit, amit nekem látnom sem kell. Egyszerűbb lenne, kényelmesebb, ehelyett sokkalta másabb vendégeket hord erre a sors. Egy csapat dühös prefektus vagy diák még mindig indokoltabb lenne, mint egy csapat dühös és eddig nemigen látott szellem. Nos, az élet általában mókás és vicces szokott lenni, miért ne maradnék ebből én ki? Semmiből nem szoktam szinte, bár az kellemes tud lenni, a legtöbb esetben, most valahogy nem érzem azt. Főleg, mert a tag kitalálja, hogy itt leszek majd a hős. Igen, egy szál semmiben, a habok között, szellemek ellen, bizonyára én leszek az, aki kikergeti őket a birtokról is, akinek láttán legközelebb visszafordulnak és eltűnnek arra, ahonnét jöttek. Persze, teljesen reálisnak érzem ezt.
- Ehh… - a vigyora volt a válasz, hogy ő ezt teljesen komolyan gondolta. Nincs ebben vicc, nincs ebben semmi különös, simán elhiszi. Ha a tanáriba rohan be, akkor sokkal de sokkal jobban járt volna, ott valóban kapott volna valakit, aki képes úgy… bármire. Hús-vér emberrel sokkal könnyebb, reálisabb, én még csak próbálom felfogni, hogy ez a valóság, nem pedig valami kitaláció. Érzem, hogy a bőrömhöz és, ösztönösen borzongok meg, mocorgok, hogy kis szünet legyen közöttünk, de lassan már nem is érdekel, hiszen tekintetemmel az ajtót pásztázom. A sikolyomat lenyelem, ha már hős vagyok, de az arcommal ezt már nem tudtam megtenni, ott bizony  nincs sok variáció és nem is akarom. Hogy az a…
- Lehet épp diétáznak – dörmögöm sötéten a csokoládé gondolatára, miközben szép lassan hűl le az eddigi párás, kellemes levegő. Ahol fed a víz, még jó, de közel sem olyan meleg, mint az elején. Felsőtestem lassan válik libabőrössé, megborzongok, karomat fonom magam köré és dörzsölöm meg a másikat, hátha segít, de nagyon nem. A ruháim kellenének, meg úgy hat emelet távolság ettől az egésztől, akkor biztosan képes lennék gyomorból röhögni az egészen. Egyszer.
- Nem hiszem, hogy ilyesmi ajándékokat szeretnek – fogalmam sincs, hogy milyen ajándék lenne hasznos és jó nekik. Azt sem tudom, ez igaz-e, mert nem ajándékoztam nagyon egyet sem. Néha a házszellemmel vagy egy-egy kedvesebb egyeddel sikerül szót váltani, de azok rövidek, rajtam meg ruha is van, az élet olyankor sokszor egyszerűbb. A srác mellettem, mögöttem igencsak retteg tőlük, érzem, ahogy megint a közelemben van, de most azzal vagyok elfoglalva, hogy valahogyan meg is oldjam. Nincs ajándékom, azonban egy finoman burkolt fenyegetésem annál inkább, talán célba is ér. Egy pillanatra úgy tűnik, hogy igen, talán el is hiszem, hogy ért valamit. Talán. Mégis veszett gyenge próbálkozás ez, mert máskor tök erős meg magabiztos hangon szólva aztán bárkit elzavarok a fenébe, most inkább csak magamat tudnám. Jellemző.
- Működik? - inkább magamtól kérdezem ezt, vagy egyenesen a kísértetektől, halkan. Nem tudhatom, mert közben a srác nagyjából elmagyarázza mivel állunk szemben. Elhúzom a számat, valóban megesik, hogy az ember rossz helyre nyit be, de az általában… mást jelent. Erre tessék, ezek még mindig itt lebegnek és bámulnak. Szemem rebben a romantikus pancsolás szóra, felé is nézek, majd elengedem a dolgot, indoknak ez pont ugyan úgy jó, mint az én fenyegetésem a Véres Báróval.
- Ahhha. Pancsolnunk kell, szóval… - bólogatok, hogy akkor viszont látásra. De nem, azok végül csatlakozni akartak. Olyan hirtelen hűlt le a víz, meg úgy, amikor becsapódtak, felkiáltottam. Vagy sikítottam? Egyre megy, beleolvadt az övékbe. Lábaim körül bugyogott a jéghideg víz, a lábujjaim azonnal lefagytak. Nem foglalkoztam a hiányosságokkal, botladozva löktek előre meg mentem is a kád széle felé, hogy kiugorjak onnan. A hab csak részben takart bármit is, mezítláb, vacogva menekültem a fal mellé és onnan bámultam a szellemek felé.
- Bassza meg, hogy ezek nem tágítanak – remélem most már igen. Ekkor kapcsolok, hogy aztán köhintve, vacogó tagjaim ellenére is, kezemet ágyékom elé csúsztassam, legalább ennyi legyen ott, ha a ruhákig még nem jutottam el.
- És most… futás? - na az lenne érdekes, egyelőre a szellemek mintha nyugodtabbak lennének. Egyikük emelkedik ki a vízből, majd ugrik egy újabb fejest. Talán is elég nekik, talán nem. Hörögnek és morognak, miközben én lassan oldalazok a cuccaim felé.
- Tiétek a fürdő!

◂ kilátások ▸

2002. május 31.

◃Jack▹

Run baby run
The devil's on your heels
He knows just what you want
He knows just what you feel
Run baby run
Here he comes

style: slytherin uniform ║ zene: Devil At Your Door

Oké… oké… talán nem a legjobb ötlet volt csokit kínálni egy csapat megkínzott léleknek, akik minden bizonnyal már jó pár száz éve azokba a véres-csörgő láncokba gabalyodva élnek, na meg ennek a zord kastélynak a falai között. Én részemről nem élvezném… bár én semmit sem élveznék, ami idebent van, hacsak az nem egy kamaszfiú zavarba hozása. Vajon Aiden is ilyen bájos reagált volna, ha itt zajlik az első találkozásom vele?
Ahogy mind jobban körbeállták a medencét, éreztem, hogy végig szalad a testemen a hideg. Ez belőlük áradt s valahogy az egész helyiségre hatással voltak, na meg a vízre. Ami korábban meleg volt, az most egészen kihűlt. Jeges nem volt azért, de a langyosnál már talán egy leheletnyivel hűvösebb. Mikor utoljára vettem hasonló fürdőt, egy északi kisfaluban voltam, valahol Izlandon és Nattal próbáltunk ki egy kis különlegességet. Ő szerette az ilyesmit, én pedig ragaszkodtam, sőt egyenesen megleptem néha vele. Ilyen volt például a japán est, mikor felöltöztem gésának és rendeltem egy csomó nyershalat, meg alkoholt… azt a japánizét, amitől keresztbe áll az ember szeme.
– Ahhha. Pancsolnunk kell, szóval… – csatlakozott be a fiú is, mikor távozásra szólítottam fel a szellemeket a „szent csokoládé” elfogyasztására a nyugalmunkért cserébe. De nem, ezek nem tágítottak, sőt egyenesen a vízbe csapódtak. Az jegesen bugyborékolni kezdett, ahogy elmerültek benne és csak időnként bukkant ki a vízből egy-egy áttetsző testrész. Annyira erőm volt csupán, hogy szóljak a kölyöknek, hogy kifelé. Az sem érdekelt, hogy magát takargatva pattant ki a vízből. Én nem voltam ilyen körültekintő. Ezért csak felkaptam a talárt, amit elhagytam a medence szélén és bele bugyoláltam magam. Vékony anyag volt egy puha köntöshöz képest, amit otthon húznék magamra, de annyira jól esett, ahogy körbe ölelt, hogy még azt is elfelejtettem, hogy a srác ott húzódozik valahol a környékemen, na meg a szellemek sikoltva merülnek el újra és újra a vízben.
– Bassza meg, hogy ezek nem tágítanak – mondta, de én ott maradtam a medence szélénél, a ruháim mellett. Benyúltam a pálcámért a talárom zsebébe és még nem volt ötletem, de úgyis a rögtönzésbe hittem.
– És most… futás? – kérdezte a srác, de legalább már a cuccai környékén járt. Máskor kiröhögtem volna, hogy így pánikol… de ezek a szellemek tényleg ijesztőek voltak. Főleg a tátott szájuk, az állandó hörgésük, na meg azok a láncok… brüüh. Kirázott a hideg.
– Nyugi, kisfiú, megvédelek! – Kacsintottam rá. Persze a kisfiú merész kijelentés volt, bő egy fejjel felettem végződött, szóval… de ez nem számított. Már rég tudtam, hogy nem a méret a lényeg, nála nagyobb embereknek is rohantam már fejjel, hogy ledöntsem a lábukról. Néha még sikerült is.
– Tiétek a fürdő!
– Na, ne add fel! – magyaráztam, majd a pálcámmal a habok felé böktem. Rögtönöztem, mert jobb ötletem nem volt. Hirtelen az jutott eszembe, mikor Adát fürdettem még kisebb korában és meséket meséltem neki a hatalmas habok között. Szinte elveszett benne, olyan kicsi volt… persze akkoriban még fel is tudtam emelni. A hab nőni kezdett, mintha a víz még kellően meleg lenne. Ezen a ponton persze a gyerek is sejthet, hogy nem kölyök vagyok már. Túlságosan is felnőtt és túlságosan is néma varázslat volt ez.
A szellemek elcsendesültek, ahogy apró buborékok lengték körbe a medencét. A sellő az üvegen is figyelmesen fürkészte őket.
– Ez egy érdekes mese lesz Haemwaszet hercegről, a nagy fáraó fiáról. – Kezdtem, mintha valóban egy ősi történet konferálnék fel. – Haemwaszet herceg, az ókori Egyiptom egyik legnagyobb varázstudója volt. Olyan tehetséges volt, hogy mindig újabb és újabb tudásra szomjazott. – Szellemek huhogó, de még is kíváncsi hangot hallattak, ahogy az egyik nagyobb buborék piramis formájúvá változott. Már a víz sem bugyogott. – Így hát tudomást szerzett Thot, a mindent tudás istene, egyik könyvéről. Meg akarta szerezni, elolvasni a szent lapokat, hátha megtanulhatja a világ működésének rendjét. Felkereste hát Gízában Thot titkos kamráját. Hát embereivel behatolt a piramis belsejébe és rátalált a titkos tanításra egy smaragddal kirakott, könnyen nyíló ajtó mögött. Azonban, mikor megérintette a könyvet, ami ott állt a kamra közepén, Thot isten végtelen haragra gerjedt. Megvakította a herceget, elvette a hangját, hogy egyedül legyen a hatalmas tudással, amire szeret tett. – Folytattm, mire egy „óóó” hang hagyta el, kórusszerűen a szellemek ajkát, Thot alakját megpillantva a buborékokból. Úgy tűnt bevált a terv és lenyűgözte őket a kis mutatványom. Közben a fiúra néztem és a szabad kezemmel intettem, hogy ne mocorogjon. – Haemwaszet herceg nem tudott szólni, hogy könyörögjön, így hát térdre esett Thot kamrájába, s letette a könyvet. Három napig étlen, szomjan térdepelt, magába sorolva imákat és himnuszokat. Végül Thot meghallgatta. S csupán azért kegyelmezett neki, mert megtudta, a herceg szívében nem lakozik rossz szándék. Elengedte hát, visszaadva látását és hangját, de a könyvet visszavéve. Megígérte a hercegnek, hogy nagy király lesz belőle, bölcs, tisztességes, ha a maat szerint él örökre… – Fejeztem be és a habokat ezer meg ezer egyiptomi motívum és építmény formájára változtattam. Ez lefoglalta őket.
– Hát ez menő volt. – közöltem halkan, de nagy büszkén a sráccal, miközben a nadrágomat kezdtem magamra rángatni és hamarosan a cipőmbe is belebújtam. – Azt hiszem, ideje távoznom, mielőtt Frics előkerül, hogy miért vizes minden. – Torkot köszörültem. – Kísérjelek vissza a klubhelyiségedbe? Tudok titkos utakat, hogy ne kapjanak rajta.

az a bizonyos éjszaka
▪ 2003. május 2.
Este 8 óra ▪

Smith professzor


Oh, lock me up and sock me up
And throw away the key
Go fuck yourself, you whoreson
'Cause you're through fuckin' with me

Nem kellett volna feldobnom a tornacipőmet a csillárra… most már egészen biztos. A lehető legrosszabb alak sétált be éppen akkor az SVK terembe. Gondolom csak ellőtte ment el, de túl hangos volt a hatodik évfolyam vihogása, ő meg benézett. Aztán jött a szigorú szövegelés: „Mr. le Fay, várom ma este hétkor az irodámban.” Tudtam, hogy nem hogy vacsora, de talán még alvás sem lesz ebből, ha eléggé bepipul Smith. Bár nem jártam az órára, az egész iskola attól volt hangos, hogy eltette lábalól a saját unokaöccsét azt a Winstont, aki nem rég egész egyszerűen felszívódott a suliból.
Unottan ácsorogtam a prefektusi fürdőbe, ami elvileg kitakarításra szorul. Smith persze ott állt végig mögöttem. Nem akart még véletlenül sem elhúzni onnan, hogy legalább egy kicsi pihenhessek… vagy legalább sunyiban pálcát használjak. Nem, sőt még el is kobozta azt, nehogy véletlenül csábítson a gondolat.
Megköszörültem a torkom, ahogy az egyik kisebb komódnál bénáztam. Tudtam, hogy nem lesz neki elég, ha körbe söprögetem az óriási partvissal, amit Frics adott korábban az egyik szertárból.
– Professzor… – dünnyögtem és a falnak támasztottam a takarító eszközt. – Komolyan nem lenne elég, ha most ezt így abbahagynám. Csak egy fél pár tornacipő volt… a másik végig a lában volt. – Magyaráztam, bár egy részem még így is örült, hogy nem Welch-sel vagyok bezárva ide. Már nem akartam közel kerülni hozzá, az órájára sem jártam be, amire persze az igazgatónőtől is kaptam egy figyelmeztetést. Sőt azt mondta, hogy a szüleimet is értesíti. Hát… valahogy nem vágytam egy rivallóra apámtól, hogy szégyent hozok a fejére és nem csoda, hogy a nagyapám az egész családot ki akarja tagadni.
– És leszedtem. Magamtól. – Folytattam és megpróbáltam elmozdítani a komódot, hogy mögötte is kitakarítsak. A szigorú pillantásaiból ítélve biztosan ezt várta el, bár én kevésbé szívesen tettem meg a dolgot. – És… ahhh, basszus mi van ebben… egy fél vasbánya? – Erőlködtem, de csak nem mozdult el. Biztos voltam benne, hogy a prefektusok telepakolták piával meg mindenféle vidám holmival, hogy a következő titkos bulin legyen miből fogyasztani. Mármint voltam egy-két összejövetelen, amit ők szerveztek… és hát mindig volt mitől berúgni, meg egyebek. Egyebek, mert én sosem használtam semmi ilyen cuccot.
– Szóval nem is volt büdös. Egyáltalán nincs lábszagom. – Folytattam a szövegelést. A szívem mélyén reméltem, hogy megőrjítem és ahelyett, hogy el kéne tolnom azt a barom komódot inkább elenged vacsorázni. Már így is teljesen kikészült a gyomrom, hogy csak egy pohár töklevet tudtam legurítani.
A nagy erőlködésben persze kinyílt a komód. Az egyik fiók kicsúszott, amiben valami rózsaszín, csillogó por volt. Azonnal betöltötte az édes illatával a nedves levegőt. Miért van mindig tele ez a medence vízzel meg habbal? Az csoda, hogy nem penészedett be az egész helyiség tőle. Mindenesetre nagyon hívogató volt, de ahelyett, hogy ezzel törődtem volna, a hátsómmal belöktem gyorsan a fiókot és neki támaszkodva néztem Smith-re. Még egy vigyort is megengedtem.
– Meséltem már arról, hogy nincs lábszagom… khöm?– Szövegeltem tovább. Nem akartam igazából bajba keverni őt.

[nadrágom]

Az a bizonyos éjszaka


LE FAY
2003. május 2.

Oliver Smith szívből gyűlölte a haszontalankodókat. Szinte különös elégedettséggel töltötte el, ha rajta kapott valakit a szemtelenkedésen, vagy egy ártatlan diákcsínen, máris letépett az adott háztól vagy 700 pontot és a diákkal a lehető leg ótvarasabb munkákat végeztette el. Már-már féltek tőle akkor is, amikor a masszív, határozott léptekkel haladt a folyosón, szögegyenes háttal, rideg tekintettel, és azzal a mimika nélkli szigorú arckifejezésével. Állítólag akkor is levon pontot, hogy ha valaki egyenesen a szemébe nézett. Iagzából csak nem szerette, ha sokáig bámulták. Sőt igazából semmit se akart szeretni. A szeretet olyan kicsinyes volt, és ő nem szerette a kicsinyes dolgokat. Iagzából az is jó kérdés volt, hogy mit szeretett igazán. talán semmit és senkit. Kötelességből jött tanítani, kötelességből fogja majd elvenni a Black lányt és kötelességből fog gyermekeket nemzeni. Kötelesség, kötelesség hátán. Egyedüli boldogság forrása a drága kismacskája volt, de őt nem hordozhatta mindenhová  ahóna alatt. meglehetősen illúzió romboló lett volna. Ő pedig mindent megtett azért, hogy ezt a vasszigorú arcot magán tarsta.
Smith úgy járta most is a foylosókat, hogy azt még Frics is megirigyelhette volna. Tekintetével már-már a kifogásolnivaéókat kereste. Éppen az SVK terem nyitott ajtaja előtt sétált el, és már godnolatban meg is jegyezte magának, hogy ez a szerencsétlen Fawcett már megint késik. Mégis miféle magatartás lehet ez. Ám a figyelmét hamar elvonta a csillár tetején lógó cipő, és a cipő tulajdonosának tekintete, amint meglátta, hogy ki is tornyoult az ajtóban. Nem is kellett sok, SMith rögtön büntetőmunkára fogta la Fayt a prefektusi fürdőben, természetesen a pálcája nélkül. la fay szerencsétlenkedését a fürdőben meglehetősen ingerült bosszúsággal nézte végig, miközben szálegyenes háttal ácsorgott, szigorú tekintetét rajta tartva az ügyetlenkedő fiún.
- Ne szerencsétlenkedjen már la Fay, erőltesse meg azokat az pálcikékat és mozdítsa már meg - morrant rá, mert rendkívül idegesítette a fiú esetlensége.
– Professzor…  Komolyan nem lenne elég, ha most ezt így abbahagynám. Csak egy fél pár tornacipő volt… a másik végig a lában volt. – Smith csak még mogorvábban pillantott rá, és a nyomatéskosság kedvéért meg is csóválta a fejét, miközben a fejével biccentett, hogy szerencsétlen Florian folytassa a súrolást. Egészen szórakoztatta a szenvedése. Nem iagzán volt kedve válazsolni meg a diákkal csevegni, de ő úgy tűnt csak nem tudott csendesen súrolni. Olivert kifejezetten idegesítették az ilyne delikvensek, mert bezséltek ahelyett, hogy dolgoztak volna. Florianban pedig valamiért még valami szórakoztatót is talált.
- ne káromkodjon itt nekem la Fay, mert a mosdót is kipucoltatom magával - válaszolta az erőlködő diák szenvedésére a szokásos szigorúságával. Igazából még meg is fontolta magában a gondolatot, hogy a mosdókat is ketakarítattja vele. Akkor talán elfárad annyira, hogy nem fecseg összevissza, és próbál nevettséges módon kibújni a munka alól. HOgy lesznek így felelősségteljes felnőttek az életben, ha egy kis munkától is kikészülnek? A mai fiatalság rettenetesen el volt kényelmesedve, de ő, Oliver Smith majd nevel beléjük egy kis jómodort!
- Szóval nem is volt büdös. Egyáltalán nincs lábszagom - próbálkozott tovább, mire Oliver csak felvonta  aszép ívű, szigorúan ráncosodni hajlamos szemödlökét, és végigmérte a tekintetével. Mormogott valamit az orra alá, de eltökélte, hogy már csak azért sem tesz innen egy tapodtat sem, mert egyre kevésbé bízott benne, hogy la Fay nélküle bármit is megcsinálna normálisan.
- Nagyon szerencse, így lábszag nélkül pláne, hogy tud takarítani - bólintott Oliver, majd égnek emelte  atekintetét és elgondolkodtt azon, hogy mégis miért is választotta a tanári pályát. Egyedül úgysem lesz képes több száz diákot a rendes magatartásra nevelni, ha már a kollégái kiváltképpen képtelenek voltak.
A következő pillanatban valami furcsa hang ütötte meg a fülét és éppen elkapta a pillanatot, amint Florian meglehetősen bajkeverős ártatlan viygorral nézett rá. A teremben hirtelen furcsa illat lett, és a földet meg a levegőt betöltötték a rózsaszín csillámporos felhők. Oliver éppen mondani akart valamit, de hirtelen a torkán akadt a szó, furcsán érezte magát. Nem is igazán hallotta tisztán, hogy mit modnott a diákja, vagyis nem teljesen azt hallotta, amint lehet, hogy mondott.
– Meséltem már arról, hogy nincs nadrágom… khöm? - Olivár közelebb lépett hozzá és akartalanalul megérintette Floriant.
- Maga már megint hülyeségeket beszél la Fay. Van magán nadrág - momrogta, és hirtelen túl közel került hozzá a fiú arca és az illata, ami belekeveredett ebbe a negédes rózsaszín ködbe és csillámlásba.

az a bizonyos éjszaka
▪ 2003. május 2.
Este 8 óra ▪

Smith professzor


Oh, lock me up and sock me up
And throw away the key
Go fuck yourself, you whoreson
'Cause you're through fuckin' with me

18+
forró, nagyon forró

Legalább ne nézte volna, ahogyan takarítok. Ölni tudtam volna érte, ha csak hagyja, hogy tovább álljak és azt mondja, jól van, le Fay, félpár cipőért ennyi jár. De nem, nem és szándékosan rosszul mondta még a nevemet is, miközben a gyengeségemért szidott. Oké, értem én, a nagyapám Morgana le Fay után nevezte el a családunkat, csakhogy kicsit hangzatosabbnak tűnjön a származásunk… és ez valahol szánalmas a középszerű aranyvérű népséget tekintve, akikké apám generációjától kezdve váltunk… de azért nem kéne gúnyolni. Nem én döntöttem úgy, hogy róla nevezzenek el.
–  ne káromkodjon itt nekem la Fay, mert a mosdót is kipucoltatom magával – közölte aztán olyan szigorral az újabb fenyegetést, hogy a gyomrom is összerándult. Remek, ha még vécét is kéne pucolnom, biztos, hogy megbolondulnék. Miron… mármint Welch professzor sokszor rángatott el bűntetőmunkára, de annak állandóan ugyanaz lett a vége. Valahogy az asztalon kötöttem ki és szeretkeztünk, bár néha egész állatiasba hajlott át a dolog, szóval ez aligha volt meglepő.
– Bocsánat, de le Fay a nevem… – javítottam ki, aztán megköszörültem a torkom.
Menekülnöm kellett innen, mielőtt teljesen kicsinálja a „pálcikáimat” a professzor. Nem voltam jó formában, most már majdnem egy éve nem volt a kezemben terelőütő. Az izmaim visszafejlődtek és löttyedtek lettek, mintha nem is ugyanaz az ember lennék. Még a többiek szerint is egy alacsony, vézna kis szaros lett belőlem, semmi több.   
– Nagyon szerencse, így lábszag nélkül pláne, hogy tud takarítani. – Hallottam a hangján, hogy nem örül nekem, ám éppen szerencsétlenkedtem, tehát nem tudtam ránézni. Nagy neheze megmozdult a komód és persze, amilyen ügyetlen voltam az egyik fiók is kicsúszott. Benne pedig ott csillant a megannyi furcsa, rózsaszín vacak. Fel kellett áldoznom magam, hogy megóvjam a prefektusos bulikat. Hát a komód elé léptem, a hátsómmal belöktem a fiókot, majd nem mozdulva onnan, Smith-re bámultam. Hablatyolni kezdtem, de valahogy olyan furcsa, tompa érzés lett úrrá rajtam közben… lehet csak elfáradtam.
A professzor annyira közel volt, hogy hirtelen éreztem az illatát is. Nem is tudom, mire hasonlított, olyan furcsán fás, erős aroma volt, meg talán dohány? Nem voltam benne biztos, hiszen sosem láttam rágyújtani. De aztán hirtelen az arcán lévő ráncok és szeplők foglaltak le, meglepően vonzónak találtam ilyen közelről.
– Maga már megint hülyeségeket beszél la Fay. Van magán nadrág.
Nem tudtam, miről beszél, de nem is érdekelt. A tekintetem az ajkaira vándorolt és onnan olvastam le a szavakat. Beleborzongtam, ahogy lehelete az arcomat érte.
– le Fay… – suttogtam magunk közé, de aztán lehunytam a szemet és átkarolva a nyakát csókolni kezdtem. Nem lett volna szabad megtennem, de nem foglalkoztam következményekkel. Nem gondoltam bele, hogy ő esetleg nem akarja vagy, hogy ellökhet és már vihet is az igazgatóhoz. Gomboltam az ingét, a nadrágját, mindenét, de az ajkaitól egy pillanatra sem húzódtam el, csak akkor, amikor már sikerült belökdösnöm a kellemes, meleg, habos vízbe. Levegőt kellett vennem, mielőtt folytatnám.

Az a bizonyos éjszaka


LE FAY
2003. május 2.

Nem mozdult el a helyszínről, ő ugyan nem fogja anyniban hagyni. Igen is lehet tisztességesen megcisnálni egy büntetőmunkát, és csak azért is kierőszakol egy ilyet, ha kell, egyenesen le Fay kezei közzül. Szigorú arccal, rezzenéstelenül bámult hát a szenvedő fiúra, aki talán már most megszabault volna ettől az egész nyűgös kötelezettségtől. Azonban egyáltalán nem hatódott meg a fiú kínkeserves szenvedése láttán Mr. Szgor, sőt! Csak még jobban eltökélte, hogy helyben marad és végig strázsálni fog, a szúrós tekintetével. Még néha megereszt egy kis ciccegő hangot is, hogy jobban az idegére menjen a kedves diáknak, hátha mostantól kétszer meggonolja azt, hogy miféle cipőzményeket hajigál fel a plafonra.
. Bocsánat, de le Fay a nevem… - szólt közbe a beszédébe a delikvens, mire Mr. Smith szemöldöke olyan morcos magasságokba szökött, hogy az egyenesen egy csíkká olvadt össze a homloka k özepén, így bámult vissza a feleselő diákra, aki továbbra is úgy szonrongatta a felmosoót a kezében, mintha parázslana.
- Nos, addig marad la Fay, amíg minimum ki nem takarít itt, vagy ameddig nekem nem távamad kedvem úgy hívni magát, la Fay - mondta nagyon mély, tekintélyt parancsoló hangján Oliver, miközben magában azon gondolkodott, hogy meglehetősen ügyesen vágtra ki magát a kínos szitiációból. Igazából néha kifejezetten nehezére esett a sok diák nevét a fejében tartani, de még midnig jobban boldogult velük, mint modnjuk Mariska, aki már-mér nevettséges magaslatogban égette be magát. Mr. Smith néha már sajnálta is a fiatal tanárnőt. Olyan atyai jóindulatot érzett iránta és Mr. Bolton iránt is. Valahogy mégis szerette egy kicsit pátyolgatni az embereket, a maga sajátos módján.
Az események azonban nem várt fordulatot vettek, a szekrényből csörömpölve kizúdult némi veszélyes anyag, de mire Mr. Smith felismerhette volna annak  a vezsélyességét és ahhoz mérten, hozzá értő higgadsággal kedzte volna el kezelni az üget, már rögtön teljesen más színben kedzte el látni a világot, főleg, hogy le fay meglehetősen igézően kedzett rá abban a pillanatban hatni. Megrázta a fejét, de ez sem segített. Kissé felgyorsult a szívverése és kitágultak a pupillái, miközben egyre több furcsa anyagot lélegzett be a rózsaszín lködből. Még az se jutott eszébe, hogy a következő büntetőmunka alanyai azok a bizonyos valakik lesznek, akik ezt az illegális csodaszert megalkották és itthagyták.
A következő pillanatban már le Fay ölelésében találta magát, miközben a fiú teljesen átkarolta a nyakát és maga felé húzta. Mr. Smith pedig ellenállás nélkül csusszant bele ebben a mozdulatsorba, lehunyva a szemét, kezét pedig hozzzá nem igazán illő merészséggel simította rá Florian fenekére. Halkan sóhajtott a forró csókban mai egyre szenvedélyesebb ritmusba csapott át, és olyan szinten belemerült ebbe az érzéki csókba, hogy azt sem vette észre: már nem a fiók közelében állnak, hanem igen csak közel a fürdőhabbban dúskáló peremhez, amibe egy szerencsétlen mozdulattal belebillent Oluver, és húzta magával a habok közzé természetesen Florian is.

az a bizonyos éjszaka
▪ 2003. május 2.
Este 8 óra ▪

Smith professzor


Oh, lock me up and sock me up
And throw away the key
Go fuck yourself, you whoreson
'Cause you're through fuckin' with me

18+
forró, nagyon forró

– Nos, addig marad la Fay, amíg minimum ki nem takarít itt, vagy ameddig nekem nem távamad kedvem úgy hívni magát, la Fay – közölte határozott stílusban. Őszintén nem gondoltam volna, hogy szándékosan nevez így… annyira nem illett hozzá.
A reakcióm csupán egy fintorgás volt. Többre nem is nagyon volt időm, ahogy a bódító cuccokkal teli fiók kinyílt. El kellett rejtenem elől, mert ha kiderül, miket rejtegetnek itt a prefektusok, talán mindenki ellen nyomozást indítanak. Akkor aztán tényleg semmilyen évközben szervezett buli nem lesz. Nekünk pedig a tanulás és a Szeszély elkerülése ellen csupán ennyi védekezésünk akadt.
Az egésznek nem így kellett volna történnie. Nem kellett volna annak a rózsaszín vacaknak a fiók mélyén lennie és nem kellett volna megcsókolnom egy professzort. Persze ő lépett közelebb, ő simult hozzám és ezért bámultam meg az arcát, a szeplőit, a ráncait, a szemeit… és végül az ajkait. Talán én nagyobb dózist abból a valamiből, aminek úgy tűnik a beszippantása is veszélyes. Kezdeményeztem. Sosem kezdeményeztem ilyesmit, valójában még Welch-sel szemben sem. Ott ő döntött úgy, hogy kihasználja a helyzetét.
Ezúttal tehát én öleltem, én csókoltam először. Smith lényegében csak viszonozta a dolgot, nem állt ellen. Ő sem gondolkodott, ahogyan én sem gondolkodtam. Az ösztönöknek engedtem, meg a kábultságnak, ami az elmémet egészen elhomályosította. Nem láttam tisztán, hogy pontosan ugyanazt a hibát követem el, amit már egyszer elkövettem a Repüléstan tanárunkkal. Nem lett volna szabad egész egyszerűen ezt tennem… felül kellett volna emelkednem az anyag hatásain, de nem ment. Olyan volt, mintha a legközelebbi élőlény karjai közé sodort volna az a vágy, amit ébresztett. De nagyon közel volt… nagyon… nagyon közel. Bájitaltanár létére pedig nem volt keserű, főzetekhez hasonló illata. Nem. Tökéletes volt és finom, és sokkal, de sokkal érdekesebb, mint korábban azt hinni merészeltem. Mindent fel akartam fedezni a testén.
Az ajkai egész kellemes, mentolos ízűek voltak, mintha csak rágózott volna korábban. De a tenyerem más felfedezőutat járt be. Végig simított a vállain, a mellkasán, na meg kicsit lejjebb is. Kitapintottam az izmait, azt hogy mennyire vágyakozik rám. Rám. Nem azért, mert tetszettem neki, egész egyszerűen a szer rá is úgy hatott, mint rám. Hiszen korábban még meg akart nevelni, amiért rendetlenkedtem.
Éreztem a tenyerét a hátsómon, a kis sóhajt az ajkaim között… ettől pedig a szívem csak még hevesebben kalimpált a mellkasomban. A vízbe akartam menni. Nem tudom miért, csak éreztem, hogy ott kényelmesebb lenne.
A lábaim vittek előre, a kis lépcső felé tolva a professzort. Végül ő maga vette át az irányítást, billegő, kissé ügyetlen mozdulattal veszett el a habok között, majd vont magával engem is. A ruháink azonnal átnedvesedtek, de a csókból egy pillanatig sem szakadtunk el. Csak az ujjaim babrátlak az inggel rajta, meg a nadrággal. Az anyag könnyen adta meg magát, mintha ő maga is le akarna kerülni a testéről. Óvatos simításokkal toltam le róla minden anyagot, közben pedig hagytam, hogy odapréseljen a fürdő pereméhez. Az kicsit hidegebb volt, mint a víz, így egészen beleborzongtam.

Az a bizonyos éjszaka


LE FAY
2003. május 2.

18+
pirulás magas fokon

Smith professzor nem szerette ha látványosan beég, de úgy tűnik ez a la Fay csúfos vereséget mért rá, még ha a lehető legjobban is igyekezett kivágni magát a helyzetből. Lehet, hogy a helyes név kiejtését megzavarta az szigorú tekintet mögött megbúvó ábrándozás, ahogyan végig mérte Mr. la Fayt. Persze szigorúan mártékletesen, ő aztán nem olyan vadember, hogy cdsak úgy leteperjen egy ártatlan diákot. Mégis miért is tenné? Más részről pedig úgy érezte, hogy ez a kínos baki is élete végéig ezsébe fog jutni, csak úgy mint az a három-négy másik kínos alkaolom eddigi élete során. Vas fegyelemmel volt megáldva, erős idegzettel, de néha a belső Smith-e is elgyengült és akkor nagyon minimálisan hibázott is. Nem mintha annyira be szerette ezt ismerni magának, de végtére is Smmith professzor lekiismeretes férfi volt.
Aki igazándiból előszeretettel hívta elő magából a belső Smith szigorú arcát. Így hát máshogy nem is ismerhették az emberek. Hiszen ő aztán nem szerette lebontogatni ezeket a falakat. Iagzából csak a kedves kis macskája volt az egyetlen, aki eklőtt a kedves, jó oldalát mutatta. Szeretett másokkal törődni, talán ezért is hajszolta a szerencsétlen diákokat, csak hát tanárként kötelességének tartotta, hogy a helyes irányba terelgesse őket, mert hát csak a javukra válhat valamikor ez a rebdkívüli nagy szigor, nem de? Majd meg fogják neki hálálni, még!
Iagzából nem sok ideje maradt még a töprengésre, máris elöntött mindent  apink köd és aztán la Fay ölelésében találva magát már csak arra eszmélt, hogy milyne jól érzi magát ezekben a forró ölelésekben és a csókookban. Szinte meg is feledvekze vamáról hevesen dobogó szívvel csókolta egyre hevesebben, miközben az ujjai a fiú hátán vonatoztak le és fel. Mintha csak ő se lenne most különbb egy túlfűtött kamazsnál, aki éppen a szenvedélyek viharán lovagol kerezstül. Tehát míg Florain igéző, puha csókjai és csodlatosan kellemes illata teljesen lekötötte a figyelmét, egyszer csak már azt vette észte, hogy nem is a talajon áll, hanem a habok közzé zuhant, Floriannal a karjaiban.
A víz érintése borzongatóan hatott rá, és szinte dorombolva hagyta magát vetkőztetni, mert egyenesen elbűvölték a fürge ujjak gyorsaasága. Ő sem cselekdett másképopen, igyekezett megszabíadítania Floriant a nedves ruhákltól, igen jótékony gyorsasággal, miközben a fürdő pereméhez simultak, nem csak ők, hanem testük minden egyes centimétere is. Még saját magát is meglepte ez a heves szenvdély, de egyszerűen túl jó volt, nem lezsállni erről a gyönyörű hullámról.
felölelte  a derekához Floriant, hogy ő át tudja kulcsolni a derekát, és egyszerűen túlságosan könnyedén ölelte magához, hogy még a víz se tudott kettejük közzé hatolni és szenvedélyes ritmussal kezdett el mozogni a rózsaszín habok között, míg egyik kezével Florian hajába túrt, a másikkal pedig magához ölelve tartotta. Egyre hevesebben mozgott és hevesebben sóhajtott is fel, miközben ajkaival szűntelen ostromolta Florian piha száját, egészen addig, amíg el nem érték a kellemes, mámorog remegést.

az a bizonyos éjszaka
▪ 2003. május 2.
Este 8 óra ▪

Smith professzor


Oh, lock me up and sock me up
And throw away the key
Go fuck yourself, you whoreson
'Cause you're through fuckin' with me

18+
forró, nagyon forró

Ki gondolta volna, hogy Smith így tud érinteni? Ki gondolta volna, hogy nem forró, égető érintése van, mint valami démonnak? Hangosan sóhajtottam bele a csókjaiba, az érintése pedig borzongatóan jól esett. Nem elmélkedtem azon, mi váltotta ki mindezt. Egész egyszerűen csak hagytam magam beleveszni ebbe a hévbe. Csókoltam és vetkőztettem, míg az utolsó ruhadarabok le nem kerültek róla a vízben. Hagytam magam emelni és kitölteni, miközben erőteljesen öleltem át a nyakát. A tarkójánál én is a hajába túrtam és élveztem az újabb csókokat.
Egyre hevesebb és szenvedélyesebb volt a ritmus, szinte idegen a professzortól, akit évelején megismertünk. Nem tudom miért, de a testem azonnal reagált rá és nem volt biztos, hogy ezt csak a drog váltja ki. Láttam, milyen helyes, milyen erős… és a teste egészen más volt, mint amilyenre számítottam volna. Nem volt öreges és löttyedt kicsit sem. A haja is puha volt és dús, az arca kicsit borostás és nedves a víztől. Félig-meddig rám találtak gondolatok, de a testünk forró táncában egészen megremegtem újra és újra, hagyva, hogy megadja nekem magát és én is neki.
Csak egy sóhajt hagyta el az ajkaimait. Aztán átöleltem a nyakát és a testem az övén lógott, kissé összebújva. Kellett egy egész perc ahhoz, hogy rájöjjek, kinek a karjaiban vagyok, kivel tettem mindezt és várom a nyugalmat azután, hogy a testünk egymásnak feszült. Még forróságot éreztem, minden porcikám remegett tőle, amikor elhúzódtam és nyakig belemerültem a vízbe, hogy ne lássa a testemet. Az arcom pedig ekkor vált olyan vörössé, mint a nyakkendő, amit korábban lefejtett a nyakamról és ott úszott valahol a vízben.
Nehéz volt kilépni a rózsaszín ködből, visszatérni a valósgába… mert ez a valóság sokkal, de sokkal kellemetlenebb volt, mint amikor még a la Fay-t próbáltam le Fay-re javítani a fejében. Értettem, hogy vicces a nevem, legalább annyira vicces, mint bármelyik túltolt varázsló név. Azt akartam, hogy tudja rendesen, ezek után meg végképp. Basszus, bennem élvezett el, ennyi a minimum.
Hirtelen szólni akartam, de csak hápogtam, meg tátogtam, mint egy néma kacsa. Aztán nagy nehezen összeszedtem magam és megköszörültem kicsit a torkomat. Aztán végigsimítottam a hajamon, mintha nem lenne semmi baj, de éreztem, hogy most úgy megbüntet, mint még soha. Simán rám foghatja, hogy valamit tettem vele. Miért is ne? Kényelmesebb lett volna, mint azt mondani, hogy nekem esett és letepert, mint annak idején Welch… nekem viszont nem volt kevésbé szégyenteljes az egész helyzet. Két tanárral feküdtem le három éven belül.
– Hát… ő… most még többet kell takarítanom gondolom… – pislogtam rá nagy szemekre. – Egy kicsit elfáradtam… – Próbáltam ártatlannak tűnni, hátha megsajnál és legalább emenekülhetek előle. Nagyon szerettem volna berontani a szobámba, megszárítani magamat és a többiek elől elbújni a takaróm alá. Nem voltam magamra büszke és bár nagyszájúnak tűntem, meg nem törődömnek, most el tudtam volna sírni magam. Buta voltam. Nagyon buta.

Az a bizonyos éjszaka


LE FAY
2003. május 2.

18+
pirulás magas fokon

Oliver egyre jobban úgy érezte, hogy oly mértékben lovagolta meg azokat a bizonyos hullámokat, hogy azt eddig soha életében nem godnolta volna. Iagzából csak egy kis frucsa ködfelleg kellett ahhoz, hogy kitörjön belőle az a szenvedélyes énje, amit midnig is palástolt, és amit még a jegyesének se sikerült belőle előhoznia. Sőt, valószínüleg egymásól aztán a legkevésbé sem akarták kihozni a szenvedélyes odlalukat. E helyett itt volt a karjai között Florian la Fay, akit úgy csókolt és vont magához, mintha egész életében rá várt volna. Ha hitt volna a sorsban, talá igaz is lehetne ez az állítás, de Smith csak a tényekben hitt, racionális emebr lévén.
Smith professzor azonban most menthetetlenül is belekerült Florian bűvkörébe. Szinte mohón forrón csókolta, mintha egyre többet és többet akart volna belőle. Puhák és édesek voltak az ajkai, a teste izmos volt és fiatalosan fitt, a tekintete pedig túlségosan is megbabonázta talán már sokkal hamarabb is, mint ahogy azt valaha is be fogja magának ismerni. Szinte tólságosan is élvezte azt, ahogy egymásnak feszült a testük a kellemesen meleg, rózsaszín habbal teli medencében.
Ahogy a testük utolsó remegéssel feszült egymásnak, és Smith-ből egy hangos sóhaj is kissé rekedtesen szállt fel, rápillantott a karjaiban lógó doákra, hogy aztán zavartan pislogva nézzen rá, mintha eddig nem lett volna tudatában annak, hogy mégis kivel csinált és mit. Amint Florian kipirultan a habok közzé mártózott ő csak heves, zavart mozdulatokkal locsolta arcába a vizet, mintha az segíthetne lemosni az előbbi perceket. Sosem zökkent ki ennyire a szerepéből, mint most. Lassan aztán úgy döntött kimászik a vízből, és így egy lendülettel ki is húzta magát onnan, ogy aztán igyekezetten megkeresse a pálcáját, és a ruháit helyretegye vele magán. Florian zavart arcára tévedt a tekintete, aki szerencsétlenül próbált valamit kibökni, Smith pedig csak összeráncolta a szemldökét, amivel így még szigorubbnak tűnhetett.
– Hát… ő… most még többet kell takarítanom gondolom… Egy kicsit elfáradtam… – magyarázta, mire Smith professzorosan kihúzta magán, és tökéletesre iogazította magán a ruhát, Még midnig érzett egy kis kellemesen édes bizsergést a testében, az előző események hatására. Botor dolog lett volna ezt  akába pillanatot a fiúra kenni, hiszen ahhoz a bájitalhoz eléggé jól kellett ismerni az összetevőket ami éppenséggel rájuk borult. Bárcsak a diákok ílyen remekül szerepelnének az óráján is, de persze csak a felesleges és kéros tudást szedik magukra. Kiábrándító. Mély levegőt vett és aztán sóhajtott egyet.
- Másszon már ki abból a vízből, mielőtt még eléjul nekem, és be kell vinnem a gyengélkedőre - mormogta a rá jellemző szigorúsággal. - Szedje össze magát - tette még hozzá, mert attól félt le Fay mindjárt sírva fakad itt előtte.
- Most szépen felöltözik, és elvonul a hálókörletébe, mielőtt még más büntetőmunkát is kitalálnék magának, holnap viszont várom órák után a Bájitaltan terembe, mert van néhány penészes fiola, amik csak az ön fürge ujjaira várnak - zárta le a mondandóját végül, miközben igyekezet a lehető legszigorúbban helyt állni. Az események felkavarták, és ő is csak arra vághyott, hogy visszavonuljon a szobájába és addig simogassa a macskáját, míg meg nem nyugszik. Egy diákkal volt az előbb... és ezt helyre kellett magában tennie, lehetőleg úgy, hogy véletlenül se jöjjön férfias zavarba amikor a forró csókokra gondol, és a testük szenvedélyes hullámzására.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!
A HELYSZÍN SZABAD!

Bombasztikus fürdő

2003.09.09

to Nora

Blues for bathing ♫

Ezra még talán sosem lopakodott így, mint aznap este, ahogy belépett az oly sokak által istenített prefektus fürdőbe. Nem volt ínyére ez a kis kaland, de már durvább helyekre is bemerészkedett, ezzel végül is nem volt gondja, sokkal inkább az volt meredek, amiért bement a helyiségbe. A kódot, azt gondolta nehezebb lesz megszereznie, de szerencsére egyik haverja már csajozott is korábban és remélve, hogy majd Ezra felkarolja készségesen adta át a belépéshez szükséges jelszót.
A fiú sóhajtott egy mélyet, majd megállt a medence előtt kezében erősen tartva a fürdőbombát, amit még azután szerzett, hogy Nora eltűnt az Abszol Úton. Kellett egy plusz labda, hogy tudja milyen ez a varázslatos eszköz, mielőtt Sandy-vel próbálná ki.
- Felrobban a testem tőle. – ismételte alig hallhatóan a Nora által mondottakat, majd beljebb lopózott az oszlopok között és levetkőzött úszógatyáját hagyva magán csupán. Ruháit beletette egy táskába és azt összegyűrve dugta el az egyik ilyen építészeti remek mögött, remélve, hogy nem fedi fel senki. Korai lenne már az évnyitó után pár nappal büntetőmunkára menni, de ezért a kísérletért megéri kockáztatni. Nem ronthat el semmit a Sandy-vel való randi alatt, különösen oda kell tennie magát, mert ez az eset más, mint a Cassie-vel való kapcsolata volt. Ott simán elég volt a sármja és a megjátszott magabiztossága, de Sandy más. Ő egy csiszolatlan gyémánt, amit Ezra maga akar munkálni, hogy mellette ragyogjon igazán, vele mutassa meg leginkább gyönyörű értékét.
Szinte úgy lépett bele a fürdőbe, mintha lávába vagy jéghideg forrásba tenné bele lábát. Még utoljára végignézett a fürdőn, fülelt, s mivel nem hallott zajokat, elmerült a habokban.
Furcsán kellemes volt neki a fürdő melegsége, szinte tényleg azért van ez a medence, hogy a prefektusok stressz nyomta vállait ellazítsák. Szerény félhomály volt, némi fény szűrődött be az ablakokon, a pára és a víz selymes érintése még romantikussá is tehet egy fürdőzést.
Bele is borzongott, milyen érzés lesz, ha majd Sandy-vel fog itt úszkálni, gondtalanul ejtőzni, még az is lehet, hogy tovább fognak menni és lesz egy kisebb légyott. Persze ehhez az is kell, hogy ez a fürdőbombás dolog jól süljön el, nem kapkodhat, nem lehet meggondolatlan, sem pedig türelmetlen, mindennek passzolnia kell, ahogy azt a fürdő istenei megírták. Óh, mennyi találkát megélhetett már ez a fürdő. Na persze erre a gondolatra végigfutott egy kicsi hideg a hátán, bele se mert gondolni, kik hancúrozhattak itt egy gondtalan estén vagy délutánon, mikor senki sem figyelt.
Kezében sokáig figyelte a már kibontott bombát, de nem merte beleengedni a vízbe. Vajon mi fog történni, tele nyomja habbal a fürdőt és bezsong tőle? Vagy tényleg okoz magának némi sérülést, ha nem figyel oda rendesen? Esetleg begerjed? Vicces lenne, ha úgy kapnák rajta a tanárok vagy a prefektusok, esetleg Friccs, hogy egy fürdő miatti sérüléssel menekülne. Megrázza a fejét, mégsem lenne az.
Már vett is egy mély levegőt, mikor léptek zaja csapta meg fülét. Ne. Le fog bukni! Valaki rajta kaphatta, amint beosont? Vagy belezavart valaki légyottjába? Esetleg csak egy prefektus akar fürdőt venni egy fáradt nap után. Miután bebizonyosodott, hogy az a valaki bizonyosan a medence felé tart, ki akart ugrani a vízből, remélve, hogy ha elbújik az oszlop mögül, kivárva a megfelelő időt, elosonjon, de akkor észrevette, hogy kezéből hiányzik valami.
- A fenébe. – nézett maga alá, ahogy elkezdett feltörni a hab a medence aljáról, mintha tényleg egy vulkán készülne kitörni. Nem volt már menekvés, az idegen már közeledett a medencéhez, vett egy mély levegőt és alámerült a medencének és úgy figyelte a történteket. Lehet, annyi habot fog kibocsátani a bomba, hogy simán el tud bújni vagy el tud iszkolni. A kérdés az, hogy mennyi levegője marad, amíg nem derül ki, biztoságos-e a felbukkanás.

♥ bombák vizén ♥

( dramatic pause )

pretty : z ö l d ♥ vibe: head above water

2003. 09. 09.
 p.s. Ezra

Amikor Lolának vettem pár igen csak menő fürdőbombát, magamat se hagytam ki a jóból, szóval most azzal a nemes egyszerűséggel siettem végig a folyosókon, hogy megmártózzak a prefektus fürdőben. Lola már besurrant és persze, hogy megosztotta velem a jelszót. Lola olyan csaj volt, aki mindig megszerezte azt, amit akart. Nos, ebben egy kicsit ügyesebb volt, mint én, mert... ez nálam mondjuk Lennél nem működött. Fogalmam sincsen, hogy mit csináltam rosszul, és még vállaltam azt is, hogy kviddicseztem vele! Odahaza nem játszhattak csak úgy a nők olyan csapatban, ahol pasik voltak, sőt nem is nézhettem volna kviddicset, mert fiúk is szerepeltek benne. Odahaza nem volt olyan népszerű, de azért ha akadt meccs, hát én besurrantam. Persze Arminnal. Egyedül tuti bevittek volna kihallgatni, vagy lecsuktak volna, de egy fiú mellett nem volt olyan feltűnő egy fiúnak öltözött lány. Szóval. Szóval amúgy szerettem, még ha olyan nevettségesen barbár és erőszakos játék volt. Szőnyegekkel jobb lett volna. De nem tudom, mennyire értékelte ezt Len. Sóhajtottam egyet, miközben befordultam a folyosón a fürdő felé.
Megálltam az ajtó előtt, de odabentről zajt hallok. Egy pillanatra megtorpantam. Most vajon itt... itt van valaki? A prefektus fürdő meglehetősen szexi hely, talán valakik most éppen itt szexelnek? Az ajtóra tapasztottam a fülemet és úgy hallgatóztam. Nem azért, mert olyan rohadtul kíváncsi lettem volna, de ne már... fürdeni akarok, kiengedni a gőzt, és egy kicsit kényeztetni a testem, ha már Len nem tudja. Mármint... Na jó, ahgyjuk. Nem voltam olyan perverz. Csak Len volt szexi, és... Ahh. Lehet azt hiszi, hogy csak le akarok vele feküdni? Ahhhh... Miért bonyolult az élet ennyire? Így is épp elég szörnyű, de még ez is. Na jól, van Nora szedd össze magad, ne légy hülye picsa. Mindent megoldasz és amúgy is, egyszer csak ő is beléd fog zúgni. Amúgy, mi van ha... Ha Len van itt? Még jobban hallgatózni kezdtem, de nem nagyon szűrődtek át a dolgok. Elképzeltem Lent ahogy ott van és szexi és rányitok, és egybefonódik a tekintetünk és rájövünk, hogy halálosan vonzódunk egymáshoz és megszólal a szinfónikus zenekar és hosszansan megcsókoljuk egymást és így ér véget ér a dolog, mert a mugli mesékben minden akkor ért véget, ha a szereplők nagyon boldogok. Abba az illúzióba ringatva mindenkit, hogy a boldogság nem ér véget. De tudtam, hogy az véget ér. A világ kegyetlen volt, Istennek meg nehéz lehetett lenni. felsóhajtottam, mert nem most kellene filozofálgatnom. inkább csak benyitottam, és meg is csapott a fürdő illata, amibe mézes tejes aroma úszott.
- Hahó? - kérdeztem, nem mintha ilyen esetben bárki is válaszolna, mekkora hülye is vagy, Nora. Nem csoda, ha Len előtt is megállás nélkül beégeted magad.
Bizalmatlanul pislogtam hát körbe, miközben lepakoltam a cuccomat. Egyelőre még nem akartam nekivetkőzni a víznek, mert gyanús volt én meg nem voltam hülye. Lehet éppen valakik a víz alatt voltak tök pucéran. Légyszi legyen Len. Nem néznék oda, csak örülnék annak, hogy látom. Nem voltam olyan beteges, csak egyszerűen nagyon-nagyon szerelmes.
Mondjuk annak örültem, hogy Lent mégse láttam meg, főleg nem egy Thompson vagy egy Digby társaságában. Annak a két nőnek a pucér, öreges, ráncos testére nem voltam kíváncsi, nem is értettem, hogy Len engem miért hagyott figyelmen kívül, miközben ők tök vének voltak. Szép voltam és kész, ezt azért nehezemre esett feldolgozni, hogy... Nos nem ragadtam meg úgy a figyelmét. Bár még felbukkanhattak a habok mögül. jaj, csak egy pucér Thompson meg Digbyt ne. Közelebb hajoltam a pezsgő habok felé, miközben az a különleges és amúgy nagyon is ismerős fürdőbomba illata csapta meg a torkom, és még egyelőre nem vettem észre azt a furcsa nem vízbe illő dolgot a víz mélyén, ami amúgy meglehetősen emberszerűnek tűnt.

Bombasztikus fürdő

2003.09.09

to Nora

Nem tudni, mennyi ideje lehet a víz alatt, de a levegő egyre csak fogyott, így kénytelen volt valamit kitalálni, ha nem akart megfulladni, vagy mint egy elb*szott kishableány, nagy levegőért kapkodva felbukkanni a víz felszínén. A pálcája sem volt nála, bár nem tudott hirtelen egy varázsigét sem, amivel kopoltyút növeszthetett volna, vagy egy lebegő buborékot tett volna a feje köré, de legalább valami hatást kelthetett volna, aminek segítségével könyebben kereket oldhatott volna.
Szép lassan kinyitotta szemeit és a buborékok között egy alak elmosódó foszlányai rajzolódtak ki, bár a fürdőbomba csípni kezdte a szemeit, így gyors becsukta. Nem tudta kivenni, ki lehet ott, de abban biztos volt, hogy mérete alapján nem tanár vagy felnőtt, vagy nagyon alacsony, pont mint Flitwick. Talán talár lehetett rajta, de ebben már abszolút nem volt biztos, erre nem alapozhatott. Ha megmozdult volna, azonnal lebukik, nem volt annyira nagy a habzás, hogy nyugodtan uszkálhasson a víz alatt, mint egy hal, de sokáig már nem bírja, így szép lassan elkezdett hátrálni a medence fala felé.
A terve egyszerű, kiugrik a vízből, táskájáért nyúl és elsprintel, amilyen gyorsan csak lehet, kihasználva a félhomály adta előnyt. Nyilván nem fog pálcát szegezni egy számára ismeretlen alak felé, ha tanár az, még annál is jobban meg ütheti a bokáját, hogy a prefektus fürdőben fürdőbombázik, hiába nem ereszt el egyetlen varázslatot sem.
Arra gondola, ahogy szükését tervezi, bárcsak Sandy állna ott a medence szélén várva, hogy ölelő karjaival felbukkanjon. Elmerülnének a habokban, nevetnének egy jót és aztán mindenki menne a maga dolgára, anélkül a félelem nélkül, hogy bárki nyakon csípheti őt.
Eljött a pillanat, Ezra megfeszítette izmait, megfordult, majd egy erőteljes elrugaszkodással felkapaszkodott a medence falához, hogy egy tökéletesen kivitelezett felhúzással már az oszlop mellett is találja magát. Sikert ért el addig a pontig, hogy az oszlop mellé ért, de kiváncsisága nem hagyta nyugodni a fiút, így mint minden mugli film legrosszabb részénél, amikor a nézők torkuk szakadtából kiabálnak, hogy “ne nézz hátra, csak fuss” visszafordult, hogy megnézze, ki zavarta meg őt.
-  Nora? – motyogott alig hallhatóan, s mint, ahogy az az előbb említett klasszikusokban is lenni szokott, miközben a táskájáért nyúlt, megcsúszott és a medence irányába fordulva utolsó elkeseredésében, hogy minden cucca ne legyen a víz áldozata a túlpart irányába, pontosabban Nora felé hajította.
Azt, hogy végül mi lett a ruhája sorsa, nem derült ki számára, mert egy tökéletes hasast nyomott a habok közé, amit még a műugrók is megirigyeltek volna, csak abban bízott, hogy a hang nem fog senki mást idevonzani mardekáros osztálytársán kívül. Az kellene még, hogy a semmiből melléugorjon Campbell professzor, bár a fiú már nem lepődne meg semmin. Mint egy hős kimentené, mert kiderülne, hogy nem csak kviddics szupersztár, de profi életmentő is.
Vicces gondolatok voltak ezek, de amint lejebb merült Ezra a habok közé, elérkezettnek látta az időt, hogy egy kisebb aggodalom essen rajta úrrá, miután olyan égető érzés kerítette hatalmába a mellkasánál és a hasánál, hogy a hozzá adott hangkifejtése nagyobb buborékokat kevert, mint maga a fürdőbomba. Hasának símogatása közben gondolkozott el azon, hogy felbukkanjon a víz felszínén, de nem még nem állt készen szembenézni Norával. Már látja előre drámai szemrángásait és a prefektusi fürdőt betöltő, viszhangzó sóhaját. Úgy dönt, amíg bírja a víz alatt marad, ha Nora nem távozik, akkor egy kicsit megvicceli. Ha beugrik valaki a vízbe egyszerűen csak becsukja a szemeit és elmerül, várva, hogy megmentsék. Persze ha nem történik semmi rövid időn belül, felbukkan és úgy tekint körbe, egyedül maradt-e a teremben, vagy hogy táskájával mi történt.