Fogadó A Denevérhez

"Russel rájött hogy úgy is kapcsolatban maradhat a kviddiccsel, ha nyit egy sportklubot Roxmortsban, és ezzel a régi iskolája közelében is maradhat. Kibérelt egy lakályos vidéki házat amit a pénzéből felújíttatott, és italmérési jogot kért. 30 évesen talpra állt. Van egy sportklubja, ami tele van az összes trófeájával, ami még megmaradt a kviddicses szép időkből. A klub neve: Fogadó a Denevérhez."

A bár maga két részből áll. A földszint maga a bár. Elég lakályos. Nyolc asztal található a söntésben, mig a pultnál forgószékek vannak. A falon a nagy kviddics csapatok emblémái, és csapatképei találhatók. A gerendák között tanyázik Mosley Russel házi állata.
Az ajtó felett található egy fekete denevért ábrázoló cégér, alatta pedig egy fatábla lóg amin ki van írva a nyitvatartás: 12 órától - 00 óráig.
Ahogy belépsz az ajtón az ajtó mellett egy kirakott tartóban a legújabb újságokat találod, és egy itallapokat ami egy ugyanilyen tartóban vannak. Persze rajta egy olyan kiirás:

Roxfortos diákoknak szeszes italt nem adunk ki. Nem azért mert agodok miattatok hanem mert azért az italmérési jog nekem fontos.

Az emeleten lakik maga Russel. Fent található egy konyha, egy fürdőszoba, egy háló, és egy nappali.

ITALLAP

Ital	-	Ár
Normandiai Mézsör	-	20 sarló
Sárkánybor	-	24 sarló
Mézbor	-	20 sarló
Lancesteri Whiskey	-	45 sarló
Trollsör	-	15 sarló
Kobold bor	-	35 sarló

Italok Roxfortos diákoknak.
Ha Szeszes italt kértek akkor esküszöm hogy kiváglak titeket.

Ital	-	10 sarló
Vajsör	-	11 sarló
Sütőtök lé	-	10 sarló

Russel fényesre törli a pultot, majd végignézzi az italtartalékot. Szerinte elég igényes a felhozatal. Egyik sem pancsolt, mindegyiket a származási helyéről hozatta. Valami rászáll a vállára. Steven odanéz, és meglátja Mosley-t a piszeorrú denevér. Megcsiklandozza az orrát. Az hálásan felcincog. Majd az egykori kviddicsjátékos megszólal.
- Na menj bogárra vadászni. Éjfélre gyere vissza.
A denevér valahogy jobban szerette ha a gazdája adja neki a bogarakat, de Steven ránézz.
- Na menj. Nekem is ezer dolgom van ma.
A denevér kirepül az ablakon. Steven mély levegőt vesz. Megcsinálta a saját sportklubját.
- Na várjuk azokat a vendégeket. - Mondta Steven, és beállt a pult mögé.

[~ ~ Mr. Russel ~ de Crasso és White úrfik]

~ ~ Mr. Russel ~ de Crasso és White úrfik


A szánalmas és tudatlanságban élő koszfészekben egy újabb lebuj nyílt, amely nem maradhatott ki a meglátogatottak sorából. Soha nem ártott rajtatartani a szemét az embernek egy ilyen poros kis undorító településen, hiszen közelsége a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolától már-már arcátlanul közelinek volt mondható… főleg egy, vagy akár több Halálfaló olybéli megjelenése számára, hogy az ne legyen feltűnő. Nem mintha a tagok bármelyike is félelemmel lépne inkognitóban, vagy akár álcát levéve ezen földekre, mégis, ha nem szükségszerű, nem kell borzolni a kedélyeket… egyelőre. A korareggel kellemesen andalító lágy szellőjében az útszélen álldogáló egyik kandelábert tartó oszlop mellett fekete gomolyag derengett fel, szinte a semmiből érkezett meg, és lapult szét a poros utcácskán. A fátyolként oltalmazó felhőből egy férfi sziluettjei rajzolódtak ki. Fekete nadrágjával és ingjével beleolvadt a korahajnalba, mely kontrasztot szintén éjszín sétapálcája hivatott egésszé tenni. Nagyon kevesen voltak azon személyek, akik ismerték valódi kilétét, azonban a kettő, aki vele érkezett, jól ismerte. A különösnek mondható belépőnek nem akadt szemtanúja, hiszen az üzletek, putrik tulajdonosai éppen takarítottak, felkészülve a nyitásra, míg a lakosság nagy része reggelizett munkába menet előtt.

Cyrus ajkain halovány, ámde annál szánalmasabb fintor ült ki, ahogyan tekintetét végigjáratta a szélrózsa minden irányán. Előtte fertő és mocsok, jobbra és balra pöcegödörhöz hasonlatos lyukak és szagok, a háta mögött pedig az a vityilló, amely miatt egyáltalán hajlandó volt ezen a gusztustalan, még kanálisnak is csak nagy keggyel nevezhető helyen megjelenni. A Nagyúr őt kérte fel a feladat megoldására… jobban mondva, kísérőként érkezett két fiatal, ámde igen tehetségesnek ígérkező Halálfalóval. Midőn summázta magában, milyen visszataszító is a környék, megemelve az éjszín sétapálcát a Fogadó a Denevérhez nevezetű, épületkomplexumnak nem mondható tákolmány felé bökött.
- Uraim, csak Önök után! Elvégre…
Itt egy pillanatnyi hatásszünetet tartott, majd leeresztvén a sétapálcát folytatta.
-  … ma nem én leszek ennek a műsornak a főszereplője!
Gonosz mosolyt villantva társaival indult meg a szúrágta romok felé, legalábbis jómaga ilyennek látta a helyet, még akkor is, ha úgy festett, most lett felújítva, nem is olyan régen. Megfordult a fejében az is, hogy esetleg romos korában szebb látványt nyújtott, azonban ezt már csak magában raktározta el.

Odaérve bejárathoz előre engedte fiatal társait, majd behajtva maga után az ajtót a pult felé tekintett. Egy igencsak lepukkant, szánalomra méltó alakot pillantott meg, akit, ha egyedül érkezik, már biztosan megátkozott volna. Lerítt az alakról, hogy egy lecsúszott utolsó senki, ennek ellenére üzletfélként kell majd kezelni. Kíváncsi volt, vajon a fiatalok hogyan oldják meg a rájuk rótt feladatot. Jómaga illedelmesen biccentett egyet, majd várta de Crasso és White úrfik lépését.

[~ egy üres hajnal... ~]

~ egy üres hajnal... ~
Halstead, White && A T. Tulaj

És már megint Roxmorts. Milyen gyakran jár ide mostanában... Ez most viszont nem maszekolás lesz, pontosabban félig igen, hisz arról a Nagyúr terveiben szó sem volt, hogy ők esetleg jól is járhatnának azzal, hogy elbeszélgetnek az új roxmortsi fogadó tulajával. De nem hiába azok, amik.
Amint eloszlik a sötét, fullasztó köd, mely a Halálfalók sajátja valamely rejtélyes okból - és talán pont a rejtélykeltés okából - kíséri minden egyes felbukkanásukat és eltűntüket. Két társával érkezett ide ma reggel, vagy inkább ma hajnalban. Hisz olyan korán van még, a köd fel sem szállt a völgyből. Harmat helyett pára lepi be földig érő bőrkabátjának vállát, és hiába a kesztyű, megborzong a hidegtől. Á, Tristram nem fázik, csak érzékeli a hideget.
Egy szúrós pillantással felméri az utcát, melyre kilépnek. Sehol senki, ideális.
Most is a zsebkéssel játszik, mint mindig, mikor tettei valamiféle okból váratnak magára. Fekete ébennyele ismerősen simul hűvös tenyerébe, akár a kézfogás. Kirántja, nyisszan. Betolja, kattan. Megnyugtatja a monotónia.
Oldalán Halstead, Chamberpot ura, akit mindenki ismer, ha másért nem, hát a parádés belépői miatt. A Nagyúr neki szánta a küldetést, ők ketten: az ifjú White meg Tristram csak amolyan látszatkeltő elemek.
Téved, aki ezt gondolja.
Hidegen csikordul csizmáik alatt a murva, a bentieknek úgy jelez, mint egy hű kutya megadó szűkölése. Pár lépésre vannak a fogadó bejáratától, mikor Tristram int a pálcájával, mire a tömör faajtó kicsapódik, meglepetten térve meg a falhoz, melyhez rögzítve van. Előre engedték őket, hát átlépi a küszöböt. Ugyan az idősebbeké az elsőbbség, de hagyjuk ezt. Nem teazsúrra jöttek.
- Jó reggelt! - harsan az éles és szemtelen köszöntés, mellőz minden udvariasságot.
Tekintete egy pillanat alatt söpri végig a helyiséget. A nemrég takarított kosz, itt-ott megmaradt pókhálómaradványok árulkodnak arról, hogy a helyet csak nemrég nyitották.
Lassan sétál a pulthoz, kesztyűs kezét határozottan teszi le rá, és a mögötte álló férfira néz, rezzenéstelenül hidegvérű és irritáló pillantással.
- A tulajjal akarok beszélni.

Újabb reggel, újabb feladat. Igaz, már arra sem emlékszem, mikor volt az utolsó bevetésem. Mostanság valahogy mintha minden elcsendesedett volna, mintha minden nyugalomba merülne. Én csak szépen sodródom az árral, valószínűleg a Nagyúr közvetlen közelében lévők is pont ezt az állott állapotot élik meg.. Vagy csak én lennék az, akit nem is keresnek? Aki semmire sem jó? Szemöldököm hihetetlen sebességgel száguld nyílegyenesen a homlokom teteje felé. Nem kell nekem senki sem, magamat is éppen eléggé fel tudom idegesíteni. Pont úgy ahogy most is. Még jó, hogy nem egyedül vagyok, ezáltal nem csinálok a nevetséges dührohamomból óriási drámát. Ujjaim szorosan rákulcsolódnak pálcámra, majd immár szikrázó kék szemekkel lépek elő a titokzatos füstből mely lágyan körülölel minket.

A hajnal derengő fényei kékes színbe vonják a tájat, bár ezzel sem lesz szebb Roxmorts ezen része.  Normális esetben, mint aranyvérű egy ilyen lepukkant környékre biztos, hogy be sem tenném a lábam. Már az is éppen elég veszélyes, hogy az itteni levegőt szívom. Ki tudja, mi minden terjeng a levegőben - ez a tudat pedig, igazán gusztustalan. Még jó, hogy nem csak én, hanem a kedves kísérőim is sebesen lépkednek. Nos igen, hárman érkeztünk ide. Igazából nem értem, hogy a bébicsősz Halstead-re minek van egyáltalán szükség. Ő sem jobb másoknál, csak azért, mert „kitekert” már pár nyakat. Na meg azért a kettőnk találkozása nem sikerült valami fényesen anno. Mindig is felbőszítettek az ilyen alakok, mint ő. Tekintetem végigsvenkel öltözékén, majd inkább nem is pazarlok rá többet az időmből. Inkább Crasso-t nézem. Fogaim önkéntelenül is elővillannak, ahogy eszembe jut egy szem drágasága. Igazán érdekes a hugicája. Vajon tisztában van azzal, hogy én voltam oly kedves és elkezdtem a drága kis szőkeség becserkészését? Mindenesetre vele nincs bajom. Eddig!

Fekete ruhába bújtatott alakjaink lassan, de biztosan elérnek az újonnan nyílt fogadó ajtajához. Tristram nem teketóriázik, nem húzza az időt. Egy intéssel elintézi, hogy az ajtó majdnem kiszakadjon a keretéből. A már oly ismerős félmosoly lassan végigszalad az arcomon, majd követve társamat én is belépek a csehóba. Igazán .. lepukkant.
Látható hogy nem olyan régen lett felújítva, látható, hogy elhelyezkedéséhez képest eléggé kultúrált és még a jobbik kategória, én mégis fintorgok. Nem az én pályám, nem az én világom, és ha nem baj, inkább nem nyúlok hozzá semmihez sem. Elegendő, ha a pálcámat használhatom. És használom is. Miután bejutottunk nem fogom magam vissza. Pálcám mozdul, majd a szerencsétlen ajtó egy óriási csattanással záródik be, két asztal a magasba lendül, majd elemi erővel nekicsapódva a bejáratnak, eltorlaszolva azt. Innen immár nincs kiút. Mosolyom felvillan, majd hallgatom halálfaló bajtársam szavait. Lassan mellé sétálok, és erőt véve magamon rátenyerelek a pultra. Gyorsan végignézem az italokat, majd nem törődve semmivel egy adag whiskyt varázsolok magam elé egy pálca intéssel. Így azért mindjárt kellemesebben „baráti” a hangulat..
- Szóval.. hol a tulaj? – teszem fel a kérdést ezek után mintegy nyomatékosítva társam előbbi szavait.

Halk horkolás verte fel Steven szobáját. A férfi éppen jótékony álomba volt, amiben újra kviddicsezett. A közönség örjöngött. Többen az ő nevét skandálták.
- RUSSEL! RUSSEL! - Kiabálták, miközben ő elütöttöte a gurkót, és átszáguldott a karikán. - Újabb pont a Denevéreknek.
Kiáltotta a kommentátor. Egy női hang száguldott felé.
- Russel gyereket akarok töled! - Kiáltotta. Russel pedig ezt azzal jutalmazta hogy végigszáguldott a nézők felett.
- Jó reggelt. - Hal egy hangot. - A tulajjal akarok beszélni.
Hogy mi? Állt meg a seprűjével.
- Hol Tulaj? - Hallott egy másik hangot. A következő pillanatban minden elhalványodott. Fent volt. Mosley pedig ott repdesett a szobában. Valami idegen szagot érzett. Valaki volt a fogadójában. Ez nagyon szuper. Az első nap betörök vannak itt. Magához vette a varázspálcáját. Ő nincs megijedve. Profi párbajozó, és volt már dolga ezelőtt is veszélyes piti alakokkal. És ha esetleg az öklével kell harcolnia?
Felvett egy denevérmintás köntöst, és elindult lefele a lépcsőn. Akkor azzal kell. Valami fekete füst lengi be a fogadóját. Amikor leér a lépcsőn. Rögtön meglátta a három hivatlan vendégét. Te jó ég. Mik ezek ezek szellemek? De a szellemek nem isznak alkoholt. Akkor ezek nem szellemek.
 Egy bőrkabátos fiatalembert, fekete nadrágot, és inget viselő ifjút, és egy másik fekete ruhás fiú. Aki Whiskey-t iszik. Nem hogy a helyi Depeche Mode rajongói klub idehelyezte át a székhelyét, de még más piát is isznak.
- Szép jó reggelt az uraknak. - Mondja. Majd a varázspálcáját ráirányítja a whiskey-s üvegre. BombardaGondolja. Az üveg szétrobban. Russel rámutat a falon lévő itallapra, ahova ki van írva a figyelmeztetés. - Nem tudsz olvasni hülyegyerek.
- És ha fogyasztani akarnak az urak akkor kérem válasszanak a bár italkinálatából. - Mondja. Majd bemegy a pult mögé, és megszólal. - Nos mi járatban az urak?
Kérdezi. Persze a varázspálcája készenlétben. Mert ezeknek még a szemük sem áll jól. És ha harc lesz. Nos akkor lesz nekik pár kellemetlen meglepetése. Persze látja hogy az ajtóhoz két asztalt tolt valamelyik suhanc. Akkor ez komoly. És ez a különös arckifejezés. Ez a lenézés. Ezek aranyvérűek.

[~ ~ Mr. Russel ~ de Crasso és White úrfik]

~ ~ Mr. Russel ~ de Crasso és White úrfik


A belépő túlontúl erősre sikeredett, Cyrus korántsem így tervezte a köszöntést, elvégre üzletelni jöttek ebbe a koszos lebujba, nem pedig tombolni, mint a fékevesztett vadállatok. A fiatalok közül ezt félig-meddig sikerült megértenie de Crasso úrfinak, hiszen a belépője egyszersmind volt kemény, mégis határozott, de nem visszataszító. A másik fiatalság, aki még az iskola padjait koptatta nem volt ennyire visszafogott, mondhatni önfejűen vágott bele a feladat megvalósításába, lerombolva az úriember imázst, amellyel a három betette a lábát. Ezért kellett megfigyelőnek érkezni a feladatra, a Nagyúr jól gondolta, hogy bizony a páros mellé még elkél a mentorlás. Halstead csendesen figyelte a kibontakozó eseményeket, és magában summázta, hogy a duó idősebbike bizony már kezd felnőni a feladathoz, míg a másik, a fiatalabbnak még van mit tanulnia. Sokan nem értik meg a lényeget, nem attól lesz valaki igazán Halálfaló, mert tombol, és úgy viselkedik, mint egy pszichopata. Nem attól ébred az emberekben tisztelettel vegyes félelem, mert villogtatjuk keménységünket. Olykor szükségszerű, de nem feltétlen célravezető egyes esetekben. Jelenleg nem volt indokolt ez a fajta hozzáállás, melyből fakad, bizony közbe kell majd avatkozni.

A körözés alatt álló, egyes körökben jól ismert férfi nem rázta meg a fejét, mert nem akarta leírni a páros eddigi ténykedését, hiszen a pult mögött álló alak ezt jól látta volna. Ennek ellenére tudta, hogy ennek nem így kell mennie. Első körben szépszóval kell beszélni az emberekkel, ajánlani… nem, nem kérni, azt soha, ajánlani. Amennyiben a szívélyes és kedélyes fellépés nem elegendő a sikerhez, akkor sem a környék totális amortizációja a soron következő teendő. Egy kis crucio itt, egy kis végtagvesztés ott, a családtagokról való érdeklődés és máris meg szoktak oldódni az esetlegesen felmerülő problémák. Noha igazán nem óhajtott közbeszólni, a történésekből fakadóan ezt meg kellett tennie. Amennyiben az üzlet sikertelen, és a szerencsétlen, szakadt, piásnak tűnő, lecsúszott flótást megölik, úgy a hely is lelepleződik időnek idejével. Senki sem figyel egy kocsmára, ahol nyugalmasan zajlanak az események, lőn csoda, a társaik mégis napot nappá téve lehetnek a Roxfort közelében úgy, hogy az nem szúr szemet senkinek. Egy olyan hely, amely bejegyzett, hirtelen tulajt vált, máris érkeznek a vizsgálatok, ellenőrzések, erre pedig senkinek nincs szüksége.
- Uraim!
Harsant az ajtótól, és az előtte lévő torlasztól pár lépésnyire álldogáló Cyrus érces hangja, mely nyugalmat, mégis erélyt sugárzott.
- Viselkedjünk üzletfelek módjára.
A mondatot követően lassú léptekkel indult meg a pult irányába, amely közben éles pillantással illette a minden bizonnyal hátratekintő White úrfit. Odaérve aztán letelepedett a cseppet sem kényelmes székek egyikére, majd a pultos szemébe nézve folytatta.
- Mielőtt megtennénk visszautasíthatatlan ajánlatunkat, gondolom, szeretné pótolni az összetört üveg italt a kollégám számára, továbbá elnézést kérne tőle a ruházata tönkretétele végett.
Bármilyen óvatos volt a robbantás, a szilánkok, valamint a nedű bizony ott is kifejtette hatását. Ebben a pillanatban választotta el a pult alatt pálcáját a sétabottól, majd megemelve azt, jól láthatóan a válla felett, hátra sem tekintve intett a torlasz irányába. Az odahullott, és törött farakás megemelkedve formálódtak ismét asztalokká, majd reppentek a helyükre. Ezt követően a varázstárgy ismét a helyére kúszott, a férfi pedig várta, hogy a tulaj pótolja az italt, a fiatalok pedig ezt követően vázolják a tényeket.

Attól cseppet sem tartott, hogy az előtte, a pult mögött álldogáló támadna, hiszen két ilyen vérmérsékletű fiatal mellett esélye sem lenne, még arra, sem, hogy pislantson. Mire megtenné, a testrészei már ki lennének tűzve Roxmort négy sarába elrettentésképpen.

Ki az isten vágta be azt az ajtót olyan izmosan, mint egy ökör? Épp csak hátrapillant, és egy elégedett, vállveregető pillantással figyeli White tombolását. Na igen, nem baj az, ha valaki meg is mutatja a szándékaikat, illetve a Mi lehetne, ha c. fejezetet a szerződésben, bár lehet, hogy ez még korai.
Tekintete nyomban visszaugrik a lebotorkáló férfire. Mi ez a pongyola külső meg ez a begyógyult arc? Ezek az angolok képtelenek rendesen dolgozni? Azt hiszik, a szájukba repül a sült galamb? Már hajnali hét van, ez a fickó meg csak most tántorog elő, mintha másnapos lenne. Tristrammal is előfordult néha, hogy olyan állapotba került, de ilyen szarul még sose nézett ki, mint ez a borostás fazon. A neve Steven Russel, és noha most kocsmárosként aposztrofálja magát, egykor kviddicssztárként villogtatta a bogaras kis mosolyát. Tristram mindent tud róla. Munkájának köszönhetően bárkit pillanatokon belül le tud informálni.
Néha eltűnődik rajta, hogy a varázslóknak vajon van-e fogalmuk róla, hogy valaki a Minisztériumban tisztes kis aktát vezet minden tettükről, vétségükről és egyéb felhasználható információkról. Crasso még azt is tudja, mennyi fizetést kapott az ipse a Batsnél, és azt is, mennyi óvadékot tett le, mindent.
Ismét bebizonyosodik, hogy egy ilyen játékhoz, mint amit ők űznek, kell egy jófiú, egy rossz fiú, meg egy, aki beszél. Tristram épp megszólalna Darren védelmében (bár kevéssé hiszi, hogy a szőke titán bármiféle mentorlásra szorulna), mikor Halstead a maga mézesmázos úri modorán elkezdi aprítani az észt. Hát legyen.
- Én innék egy vodkát. Ha nem vizezi - adja le a kedves rendelést. Hajnalban ugyan nem szokás inni, de ettől most tekintsünk el. Lássa az öreg, hogy kikkel van dolga, nem holmi szódavizet szopogató gettósöpredék piti kis bűnözőkkel.
Ha kikapja az italát, maga elé húzza, megfeszegeti a bőrkesztyűt az öklén. Igazából elmereng, vajon honnan a fenéből tudta Russel, hogy White még a Roxfort padját koptatja, ennyi erővel őt is diáknak nézhetnék. Mindenesetre ráhibázott.
Jelenleg a pult innenső oldalán álló mindkét idősebb varázsló azon van, hogy megakadályozza legalább szavakkal és tettekkel White kifakadását. Ha ez sikerül, úgy Trsitram elő is áll a farbával. - Mondja csak, Mr. Russel, van önnek bármiféle csekély forgalma? - kérdi, miután a kedélyek némiképp lecsillapodtak, a bocsánatkérés megtörtént (vagy nem), vagy legalábbis mindenki eleget acsarkodott.
Ez csupán egy rávezető kérdés, hiszen Crasso - mint bármily meglepően minden egyébbel - ezzel is pontosan tisztában van annak a csinos kis adóügyes titkárnőnek köszönhetően, akinek a minap csavarta el a fejét ecélból. Sehol nem nyúl az ember akkora darázsfészekbe, mint amikor a nagyok pénzügyeibe ássa bele magát, de Crasso nem az a fajta, aki összecsinálja magát egy pár rovartól.

Persze nem lepődök meg azon, mikor az a nyomorult, idióta képű fickó felrobbantja az üveget a kezemben. Igen, dühít, nagyon dühít.. ennél már csak az idegesít jobban, hogy ezt a bébicsőszt a nyakunkra küldték. Valahogy igen nagy késztetést érzek arra, hogy letöröljem a vigyort és mindenféle apró mimikát annak a sötétképűnek a fejéről. Arcomon lassan megkeményednek a vonások.. még mindig nem értem, hogy ezeknek mi a bajuk. Hiszen mi itt képviselünk valamit, valamit ami egyáltalán nem baráti.
Megvillantom szemeimet, a pálca lendül a kezemben..

Még mielőtt mindenki rosszul lenne, az összetört üveg apró darabjai csinos kis kupaccá rendeződnek a földön, majd a kukában landolnak. Tudok én igazán úri is lenni ha arról van szó. Most pedig ahogy látom ezt az idiótát magam mellett, tudomásul kell vennem, hogy az ő akarata érvényesül. Lassan elrendezi a székeket padokat, én pedig előveszem a legjobb modorom és még nem ebben a pillanatban küldöm át a másvilágra ezt a máléképű tagot.
- Igazán udvariatlan.. minden vendégével így viselkedik? Sértegeti őket? Hát nem is tudom.. nem nagyon mehet akkor ez a bolt..
Jegyzem meg némi gúnnyal a hangomban. Tekintetem körbefut a helységen és meg kell állapítanom, hogy ez a díszlet, ez az enteriőr eléggé hajaz valami Depeche Mode klubhelységre.. vagy talán a buzi focirajongók klubjára?? Talán az előttem vicsorgó fickó is a homokozóban keresi a szerelmet?! Nem baj, ha más nem Cyrus majd bedobja magát.. ő úgyis olyan férfias…
- Én whiskyt innék, ha még tart néhány eldugott üveggel.. és ha megkérhetem, ne hülyegyerekezzen le még egyszer! Nem elég egyértelműek a kiírásai.. ez pedig a maga problémája, nem az enyém.. miszter.. hogy is hívják? Esetleg bemutatkozhatna..  már ha nem nagyon megterhelő!
Ezek után Tristram-ra nézek, aki megrendelte a saját kis vodkáját. Vajon ő megkapja? Vagy csak velem ennyire kedves ez a muksó? Mindenesetre a fiatal kolléga sokkal szimpatikusabb mint.. mint .. ááá hagyjuk inkább. Vajon mit fog szólni a híreimhez halálfaló társam..?

Russel látja, ahogy az asztalok lassan újra összerakodnak, és a helyükre mennek, bólint a fekete ruhás férfi felé, majd rámutat az üvegre a pálcájával..
- Tergeto. - A következő pillanatban a whisky eltűnik a férfi elegáns öltözékéről.
Fura tagok ezek. Van bennük valami nyugtalanító. Mondta magában, miközben teljesítette a rendelésüket.
- Itt a vodka. - Mondta Steven mikor Crasso elé rakta a vodkáját.- És valódi kijevi vodka. Úgyhogy csak óvatosan vele. - Mondja egy vigyor kiséretében. Persze a lelke mélyén ugrásra készen várt. Gyanúsak voltak. Aki ezt nem veszi észre, az hülye. Halott pletykákat hogy mostanában furcsa figurák keresik fel az embereket. Ő ezt csak rémtörténetnek gondolta. De úgy nézz ki hogy őt is megtalálták. Elrakta a zsebébe a varázspálcáját, de a kezét a közelébe tartotta.

A fiatalabbnak tűnő férfi rögtön felemelte a pálcáját, és a következő pillanatban már ő is emelte. De csak azt látta, hogy az ifjú összegyűjti az üvegcserepeket, és a kukába rakja. Elhamarkodta. Inkább visszarakta a pálcáját, majd felé fordul.
- Steven Russel vagyok. És csak azzal aki megsérti a legfontosabb szabályt. –Mondja a fiatalabbnak.– És, talán azért mert tegnap előtt nyitottam. A nyitó bulit még meg kell szervezni. – Válaszolja büszkén.  – De előbb utóbb beindul, és jön a pénz.
Nézz rájuk vigyorogva. Majd rögtön a tárgyra tér.
- De gondolom, nem akarnak korán reggel berúgni. Vagyis valami céllal érkeztek? – Kérdezi. – Ki vele mi az?
De ekőzben kiadja a rendelést a fiatalabb idegennek. Egy üveg sütőtöklevet ad neki.
- Ez a legjobb italom a te korosztályodnak. – Mondja, majd a vezérük felé fordul. - Nos mit akarnak?

[~ ~ Mr. Russel ~ de Crasso és White úrfik]

~ ~ Mr. Russel ~ de Crasso és White úrfik


Olybá festett, a pult mögött álldogáló igencsak züllött, és rosszarcú alak nem dolgozta fel, kik is érkeztek hozzá ezen a korai órán. Talán a fejében uralkodó sötétség mellé most még az álom is párosult, és ez a kettős legyőzte a józan ítélőképességét. Persze tény az is, hogy a trió egyetlen tagja sem a jól megszokott „formaruhában” érkezett. Ennek ellenére viselkedésükből és ruházatukból azért lerítt, nem éppen az úri, semmirekellő és nyálas ficsúrok társaságát képzik, akik abban lelik szórakozásukat, hogy hajnalok hajnalán a sárga föld alá isszák magukat. Cyrus csendesen üldögélt a két fiatalság között, tekintetével pedig folyamatosan sakkban tartotta a pult mögött lévőt. Nem azért, mert támadástól tartott, vagy bármiféle agresszív diskurzustól, sokkal inkább, mert előtérbe helyezte üzleti oldalát, és megmutatta, bármiféle alakkal is kell elfogadtatnia a Nagyúr által diktált tényeket, a figyelmét a szóbeli és írásbeli megállapodás idejére megérdemlik.

Az utasítások armadájából majdnem mindegyik megvalósításra került, azonban az a fránya majdnem szócska bizony ott lebegett a levegőben, mintegy feszültséget szítva egyesekben. Igen, evidens volt, hogy White úrfi nem fogja tétlenül és bájvigyorral telt arccal méregetni a töklevet, miközben whiskeyt rendelt, ráadásként abból is a jobbik és erősebb fajtát, olyat, amelyet egy pórnak esélye sem lenne megfizetni. A Nagyúr szolgálatában már évek, mi több, évtizedek óta tevékenykedő Halstead egy pillantással illette a nedűt, majd megrázva a fejét tekintett vissza a csaposra. Nem szólalt meg, kíváncsi volt rá, hogy a tüzes vérmérsékletű fiú vajon miképpen fog reagálni az őt ért inzultusra. Mert noha szavak formájában nem hangzott el, Mr. Russel bizony ezzel a cselekedetével jelezte, nem tartja többre White úrfit egy kis pisis iskolásnál. Valóban tényként kezelhető, hogy az emlegetett még a Roxfort falait koptatja, de nem hiába lett kiemelve a társai közül, nem hiába lehet most itt, hivatalos ügyekben eljárni Voldemort utasítására. Ezzel a kitüntetett helyzettel megáldva Cyrus biztos volt benne, hogy a fiatalság nem fogja hagyni az őt ért fricskát. Eldöntötte, hogy nem szól közbe, csendesen fog várakozni, vajon mi lesz az ügy kimenetele. Akkor fog kelletlen beleszólni, ha olyannyira elfajulnának a dolgok, a kedves üzletfél már haláltusában hörögne a földön. Persze biztos abban, hogy erre nem kerül majd sor, mert noha mindkét ifjú forrófejű, azért céltudatosak.

Tyának*.*

Nyílik az ajtó, egy kedves csengettyű hangja tölti be az üres teret. Sehol senki, tökéletes, már ami a lányt illeti. Nem is haboz sokáig, felkap egy friss Reggeli Prófétát. Nem mintha hitelt adna a benne olvasottaknak, legalábbis, nem a sorokban leírtaknak. Elég tapasztalata van már ahhoz, hogy ki tudja szűrni az igaz és a hamis pletykákat. A pulthoz sétál és leadja a rendelését egy palack sárkánybort, amint megkapja a pohárral együtt odasétál az asztalokhoz, lezseren ledobja a válltáskáját, majd maga is helyet foglal az egyik ablaknál, az ajtóval szemben.  
*Hogy én mennyire úúútálom a kviddicst. Csak tudnám miért nem települ át a sok kölyök ide, a jó kis roxmortsi kocsmák helyett, ez a nekik való hely. Mindegy. A lényeg, hogy itt egy kis csend van és nyugalom, végre befejezhetem a bájital receptjeim. Előbb azonban lássuk mi történt kis hazánkban.*
Tölt magának a borból, szórakozottan figyeli, ahogy a gyönyörűen kidolgozott fém sárkánytalpas üvegpohár megtellik vérszínű folyadékkal. Általában a fehér bort kedveli, de most valami testesebbre vágyott. Feltámasztja egyik könyökét az asztalra, ráhajtja hószín arcát, aktuálisan sötétvörös hajának hullámai lelógnak. karja mellett.
Előszedi mélyzöld borítású, tetoválása képmását viselő borítójú receptesfüzetét és leteszi az újság mellé. *Na lássuk mi is van itt: Eltűnt személyek és gyerekek...Nocsak ez érdekes lehet még.*
Unottan iszogat az édes nedűből és szórakozottan olvasgat.

Egyetlen Serpikém
Tűsarkú feszítette lábaival eléggé lassú ritmusban halad előre, miközben a kihalt utcákat figyeli.
Lassan vissza kéne mennie az Iskolába, ugyanis a kimenőnek hamarosan vége lesz, de ez cseppet sem zavarja meg abban, hogy minimum még két órát a faluban töltsön.
Ilyenkor szeret itt lenni, hisz olyanná válik, mintha kísértetjárta falucska lenne. Ahogy a kora esti hűvösebb szél hozzá bújik, megborzong, de azért tovább megy. Nézegeti a kirakatokat, a boltok kínálatát, s csalódottan sóhajt néha, ugyanis az itteni kiszolgálás elég gyatra ahhoz képest, amit Ő már réges rég megszokott.
Itt ott megáll, ujjait az üveghez érinti, figyeli az eladót, amint kedveskedve az aznapi utolsó vendégének egy ajándék cukrot ad.
Valahol a lelke legmélyén mindig is hiányozni fognak ezek a pillanatok, amik kimaradtak az életéből.
Inni kéne…Inni végre valami erőset, hogy elfelejtse ezeket a nyomorult gondolatokat, hogy ne gondoljon se Voldemortra se a halálfalókra, sőőt…semmire ezen a világon.
Gondol egyet, majd az irányt megváltoztatva valamerre egészen máshova megy. Az egyik kevésbé ismert kocsmába. Jogilag már felnőtt, így gond nélkül ki fogják szolgálni.
Felejteni …
A csengő halkan megszólal, majd erős koppanásokkal halad beljebb a kis helyiségben, amiket cipője okoz. Lehajtott feje felemelkedik, először Serpenrosa néz végig, majd a pultoson … sóhajt.
Felejteni…
Whiskyt kér.
Mikor megkapja a nő melletti asztalnál akar helyet foglalni, de miután megbotlik, egy szerencsétlen másodperc megváltoztatja, mondhatjuk úgy is, hogy keresztülhúzza terveit.
Bokája kimegy, s a kezében tartott üvegpohár tartalma szegény Serpenrosara borul. Az egész…
Mintha Tyana elpirulna.
Felejteni …
Nem azért jött ide, hogy balhézzon, így talán életében másodszor kér bocsánatot.
- Sajnálom…igazán nem akartam.
S már kapja is elő a pálcát, hogy ha a nő nem tenné, akkor egy varázslással megtisztítsa ruháját és haját.
Felejteni …
- Engedje meg,hogy meghívjam egy italra kárpótlásul.

Ismét felszólal a csengő hangja, Serpenrosa izmai reflexszerűen megfeszülnek. Annak ellenére, hogy Roxmortsban van, igenis szokatlan, hogy ide betér bárki is. Persze lehet, hogy csak valaki erre tévedt. Meglepetésére csak egy korához nem éppen illő öltözetű, láthatóan aranyvérű lány lép be.
*Különös, mintha láttam volna valahol. Áh, lehet még a Roxiban. Elég érdekes jelenség mindenesetre.*
Smaragd szemei érdeklődve csillanak, ahogy a másik hölgyemény is végigpillant rajta. *Mert ugye mindig jó tudni kivel is állsz szemben.* Azonban tekintete visszakalandozik inkább az újságra, de fél füllel, azért hallgatja mit kér a lány, rosszallóan összevonja a szemöldökét. Ám mit tehetne, már nem tartozik a Roxforthoz, nincs joga belecsaholni más életében, kivéve ha az illető a páciense, ami jelenleg nem áll fenn. Így ennyiben hagyja. Vagyis csak hagyná, ugyanis
lapozás közben hirtelen élmény éri, a kevésbbé jó fajtából, ráömlik egy pohár wiskey. Serpit először elkapja a harci ideg, azonban sikerül visszanyerni az uralmát és nem kap dührohamot, ami a másik fél szempontjából sem lenne kedvező, ehelyett megtisztítja magát, bár láthatóan az "elkövető" is ezt próbálja tenni. Majd meghívja valami italra.
*Mintha ezzel bármit is jóvá tenne, de nyugi van. Azért jöttél, hogy eltölts egy kellemes estét és befejezd a recepteket. Ez a kis liba, meg nem szándékosan tette amit tett. Legalábbis ajánlom neki. De biztosan nem akarta és a bocsánatkérés is őszintén hangzott. Nem jelent semmit. Lehet csak egy ürügy is, hogy a közeledbe férközzön. Basszus, ne legyél már paranoiááááás!!!! Ok. Ok.*
A gyógyítóhölgyemény ilyenkor örül, hogy senki nem lát a fejébe, vagyis nem annyira könnyen, mint védelem nélkül. Mivel ilyen magánbeszélgetésekkel lazán a zártosztályra kerülhetne. Közben észreveszi magát, hogy még mindig a pálcáját szorongatja és eléggé dühödten néz a másikra. Rendezi vonásait és sóhajt egyet, kiadva feszültségét.
-Semmi gond. -Eszébe jut, hogy talán a legféltettebb kincse is megázott, de szerencsére csak két-három csepp esett a sárkánybőr kötésre. Amit az idősebb lány letöröl.- Nos, köszönöm, de nem szükséges. -Mutat hanyagul a palack felé.- De nem kéne neked lassan visszamenni az iskolába?