Mugliismeret tanterem

Mugliismeret óra
Azoknak, akik már megjelentek, és azoknak, akik csak később érkeznek

*Három perc.
Az eleganciához túl sok, a lezserséghez túl kevés késés. Amikor a professzor végre megérkezik a jégvirágos ablakok miatt félhomályos terembe, lendületesen nyit be az ajtón, és még ugyanezzel a lendülettel lép a katedrához.*
-Jó napot mindenkinek! Bemutatom de Crasso professzort, aki ma a jelenlétével tiszteli meg az órát. Kérem, vegyék elő a házi feladatokat, amit gondolom sikerült elkészíteni, az elmúlt héten bizonyosan.
*A bemutatás kurta és hideg, ennek megfelelően Minticz se különösebben feldobott. Sötét talárjában, sovány, beteges megjelenésével határozottan és kórosan rosszkedvűnek látszik. Az asztalra teszi a táskáját, a névsorral a kezében kerül a tanári asztal elé, kigöngyölve azt néz fel, számolja össze a fejeket, arcokat.*
-Üljön le valahol hátul de Crasso-*bíztatja nyájas házigazdához méltón, majd magához inti az előkészített tekercseket, lefűzött lapokat és az asztalára halmozza őket.
Végignézve az arcokon nem látja azt a kitörő lelkesedést, amire nem is számított. Ahogy neki, úgy a tanulóknak se különösebben felemelő élmény a muglikat nem a tárgyi kultúrájuk, hanem az elvi visszamaradottságuk felől megközelíteni, főleg, hogy nem egy közülük mugli származású, akiket leginkább a lustaság és a könnyen megszerezhető vizsgák utáni vágy hozott erre a tantárgyra. Miért is akarnák feleslegesen facsarni az agyukat rúnaismereten, ha egyszer fakultatívan írhatnak vizsgákat számukra természetes és életszerű dolgokról, ezzel értékes pontokat nyerve a házuknak és jegyeket a saját életükhöz? Nem, az illúziók nem a mugliismeret tantárgy világához köthetőek, itt az egyetlen varázslat a diákok lustasága, szórakozásként a kreativitás hozható elő belőlük.
Vagy csak a nyomasztó téli szünet hatott nyomasztóan a gondolatokra. Ahogy Miss Delacouréra is, noha még mindig vannak olyanok, akik töretlen lelkesedéssel ellenpontozzák a nehézségeiket, Scarborough cukorkaszopogatási lelkesedéssel, az ifjú Whittman Hugrabugos lányokat kerülgető hajlammal, amit alaposan megjegyez magának, csak a biztonság kedvéért. És persze Lainey kisasszony szokatlan extravaganciája, amit megmosolyog, látszólag a névsorba feledkezve.*
-Nagyon örülök, hogy ilyen sokan megjelentek az órán, a többi házvezető kolléga alighanem el lesz ragadtatva attól, hogy én nem küldöm hozzájuk a távolmaradók listáját-*amolyan féldicséret a megjelent varázslók és boszorkányok felé, miközben hátrahagyja a katedrát és az ablak mellett keres új helyet, nekitámaszkodik a hideg párkánynak, egészen közel Scarborough-ék padjához.*
-Fázik?-*pillant le Melora-ra, tanácstalanul szemügyre veszi a dzsekit, amibe talár helyett öltözött, majd rosszallóan megrázva a fejét elnyomja a mosolyát.*
-Nos-*vált egy mindenki által jól hallható és érthető hangerőre a kérdés után*-mielőtt bármi újba belekezdenénk, elevenítsük fel, hogy majdnem egy hónappal ezelőtt hol hagytuk abba-*pálcaintéssel besötétít, a tanulók számára jól ismert fehér fénykocka megjelenik a táblán, hiszen az előző félévben is a muglik világából idecsempészett képi jelenetekkel, képekkel, felvételekkel szórakoztatta őket a jobb megértés kedvéért, mintegy televízió helyett. A képek az asztalon hagyott kicsi, szürke fémeszközben nyerték el mágikus formájukat, hogy aztán valóságos belepillantást engedjenek a kinti világban. Akárha vetítene, és mégsem, hiszen az ilyen technikák nemcsak hogy elpusztulnak a Roxfortban segítség nélkül, de alighanem rossz szemmel is néznék a kollégák.*
-Mint év elején kiegyeztünk, a varázstalan embertársakat újfajta szemléletmódban közelítjük meg idéntől, nem csak mi, hanem az egész varázslótársadalom. A házi feladatuk ennek az újfajta szemléletmódnak a valóságban történő érzékelése volt, a Roxfort falain kívüli világ személyre szabott feltérképezése. Bízom a képességeikben, hogy sikeresen megértették ezt, és senkivel nem kell újraíratnom a beadott feladatát, ami, ha hinni lehet az előirányzott tantervnek, jelentősen meghatározza majd, hogy melyik tanuló szerezheti meg az év végi értékelését-*kis szünetet tart, végigpillant az arcokon. Kin látni borzadást és megremegést, a saját dolgozatára visszagondolva és kin magabiztosságot, egot arra, hogy bizonyosan megfelelt. Név és arc szerint szétválogatni a dolgozatokat talán nem etikus, de biztonságos háttérismeret.*
-Amíg maguk a szükséges információt gyűjtögették én néhány képet hoztam önöknek azokból a lehetőségekből, amikből szemezgethettek. Árvíz a Temzén, karácsony előtt-*a fehér kockában megjelenik a mozgó légifotó.* -Decemberben. Mondanom sem kell, hogy ez a mágikus időjárások anomáliájába tartozik. Kipörgetett hidak, felszaggatott utak -*a képek változnak érzékelve a megadott címszavakat.*-Ezek az eszközök, mint korábban megállapítottuk a varázstalanok életmódjához szükséges, ám varázsló szempontból értéktelen és elhanyagolható kellékek. A jelenlegi állás szerint, mint ilyenek szabadon megváltoztathatóak és átformálhatóak.
- Korábban a különböző muglivédelmi szervek tevékenysége miatt nem került sor ilyen attrakciókra. Ezek munkája jelentősen átalakult az utóbbi időben, és mivel nem szeretném, hogy haszontalanul töltsék az idejüket megkérem önöket, hogy gondolkodjanak el azon, hogy miként alakultak át egyes szervek.
- Whittman, a maga feladata legalább öt gondolatban összefoglalni a Varázshasználati Ügyosztály munkájának megváltozott jellegét. Kérem kíméljen a rövid, prózai, esetleg vulgáris kifejezésektől. A legfőbb kérdésem magához az: mi számít varázsbűnnek jelenleg.
- Miss Smith, öné a Varázsbajelhárító Osztag feloszlásának értékelése. Az irányadó kérdés: milyen új feladatok várhatnak az amneziátorokra?
- Scarborough kisasszony, remélem nem csalódom az olvasottságában, ha mindezek után ismereti velünk az eredeti Titokvédelmi Alaptörvény legfőbb pontjait, Lainey kisasszonnyal összedolgozva pedig megfogalmazzák, hogy milyen intézkedések maradtak, amelyek a titoktartást támogatják. Nem lesz belőle túl sok. Ha készen van kezdhetik is, Whittman? Vagy várjunk még? Várhatunk- *biccent nyugodtan.*

Felmerülő problémákkal a népszerűbb multim ajánlom üzenetekkel bombázni.
Az ünnepekre való tekintettel a határidőt január közepében szabom meg.
Jó reagolást  

Mugliismeret óra





Mozgás. Jönnek az emberek, de nem is érdekelnek. Ugyan egyszer vagy talán kétszer oda téved a tekintetem az ajtóra, és aki köszön, annak biccentek, bár jóformán hugrások vannak, akik nem az én világom. És én se az övék. Hisz fogják magukat és máris jókedvűen cseverésznek.
Ben nem jön. Habár úgy tudom ő is felvette az órát, de lehet most akár miattam, mégis leadta volna? Éppen megteheti. Amilyen ma már a világ ebben az iskolában. Kicsit inkább egy erődre kezd hasonlítani, s mindenki tudja jól, ez kiknek a hibája.

Szőke fürtjeim röppennek, ahogy ismételten az ablak felé pillantok. Kint egész párás az idő, vagy csak az ablak teszi, minden esetre az egybefüggő fehér ég havat ígér. Milyen furcsa, volt idő, mikor ez még lázba hozott. Annak idején imádtam a havat. Még a Mungóba töltött időben is folyton a hó jutott eszembe. Az olyan… tiszta.
Kezem újra a táskámba téved és a kép, amin én vagyok, amin én mosolygok előkerül. Beteszem a könyvem alá. Mások úgyis kellően elfoglaltak, mintsem ezt a mozdulatot észrevegyék. A tanár úr meg még nincs itt.

Eleinte megint kipillantok, vágyódva s azon tűnődöm milyen lenne mindent itt hagyni és elrepülni valamerre messze. De persze ez az ábránd hamar szertefoszlik. Főleg, miután belép Minticz és a csatlósa. Nolám, mára is vendéget kaptunk. Remek.
Keserű arccal tolom a félig kikandikáló képet a könyvem alá, hogy még véletlen se vegye észre a mellettem elhaladó Crasso.  Közben az óra szépen lassan elkezdődik a szokott medrében, bár feszélyezettebben, mint általában. Hát igen, nem könnyű egy kellően kritikus közönségnek megfelelni. S még mintha a tanár úr sem lelkesedne a kollégájáért.

Én azonban unottan pillantok fel s nézek szembe az elkerülhetetlen sorsomba, miszerint ülhetek itt egy órát és hallgathatom a többiek lelkes mugli dolgok iránti szenvedélyét. Igazából, az már jobban tetszik, mikor a tanár úr előkapja csodamasináját, képeket vetít, de a dolgozatok szóba hozatala önkéntelenül is arra motivál, hogy belelessek a saját esszémbe. Egész jó lett, mint mindig, és ezzel nyugtázva újra figyelni próbálok, miközben a kérdések elhangzanak. Én meg, mintha ott se lennék.

Talán a régi Yvette Delacour-t ez bántotta volna, ezt  a mostanit… abszolúte nem. Inkább csak titkon kijebb húzom a képet a könyv alól, és nézem nézem minden rezdülését minden vonását. A csillogó szemeket. Ami majdnem olyanná teszi őt, mint az, aki köztünk jár. De hát mégse ugyanazok. Ezt viszont csak az tudhatja, aki ismerte Luc-öt. Mindenki más… Brandont látná. Velem.

[Kinek:]

Mugliismeret óra

~Végre!~ Gondoltam, mikor Kareem is befutott. Reméltem, hogy nem fog elkésni. Miután üdvözöltük egymást és bezsebelhette a Lucytól és tőlem kapott puszikat, egyből húzni kezdte a fejünket. Vigyorogva, még kényelmesebben helyezkedtem el ahelyett, hogy teljesítettem volna a hollóhátas fiú kérését. Persze Lucy egyből odébb húzódott, így gond nélkül le tudott ülni kettőnk közé. A mentegetőzésére aztán Lucy is megnyugszik és közelebb húzódik Kareemhoz. Én maradok, ahogy voltam, had jöjjön csak zavarba attól, hogy ilyen közel van hozzá két lány. Mintha Lucynak is hasonló gondolatok járnának a fejében, mert látom a szemem sarkából, hogy időnként a padon keze Kareeméhoz ér. Ez pedig megmosolyogtat. Látom, hogy a „fiatalok” teljesen egymásba feledkeztek. Kissé ugyan levegőnek nézve érzem magam, de azt hiszem, hogy túlélem. Hiszen Lucyról van szó, meg a boldogságáról.

Egy kis idő múlva azért Kareem is észreveszi magát és felém fordulva érdeklődik. De én meg sem szólaltam. Már épp válaszra nyitom a számat, amikor a professzor beesik végre. Így megrázom a fejem némán, majd a tanárra függesztem a tekintetemet. Sajnálatos módon nem egyedül érkezik az egyik tanárnak álcázott halálfaló inspektor is úgy döntött, épp a mai órára kíváncsi. ~Hogy egy kentaur rúgná meg!~ Morogtam magamban. Gyűlölöm az inspektorokat, pláne ha halálfalók. Már pedig, ha ma itt van egy közülük, az nyilván az esszé és az óra témája miatt van. ~Vagyis valakikről ismét jelentés fog készülni.~ Gondoltam szomorúan. Utáltam az új rendszert, azt az új varázsvilágot a szabályaival együtt. Nem értettem, hogy a halálfalókon kívül kinek jó ez. A boszorkányok és varázslók, akik egyébként többségben lennének ellenük, miért hagyják elnyomni magukat. ~Hiszen csak össze kellene fogni és nyerhetnénk.~ Ötlött fel bennem.

Természetesen ismét előjött belőle a DS tag és máris világot rengető ötletek kezdtek megfogalmazódni bennem, hogyan is lehet megbuktatni a mostani rémuralmat. Figyelem a helyet foglaló tanárt és inspektort, majd még egyszer átfutom a korábban megírt esszére. Nem vagyok vele megelégedve. Kifejezetten olyan érzésem van, hogy nem a legjobban sikerült megírnom. Bár törekedtem tárgyilagosságra, mégis itt-ott érezhető a nemtetszésem kifejeződése a jelenlegi általános, szerintem jócskán rasszista viselkedésforma normálisként való feltüntetése miatt. Megmosolyogtat az a kis beszólás, amit a Melore nevű tanulónak címez Minticz. Más tanár valószínűleg nem poénosra veszi a dolgot, hanem pontlevonást és hasonló dolgokat helyez kilátásba. Végül az óra végre kezdetét veszi és tekintetemet ismét a házvezetőmre függesztem.

A tanár úr szavai kissé elbizonytalanítottak. Igazságosnak találtam eddig azt, ahogy osztályoz vagy pontot oszt. Ám most komolyan felmerült bennem, esetleg inspektori nyomásra kell számítanunk. Hiába vagyok aranyvérű, a családom hiába próbál kimaradni ebből az egészből, ami most van. Ha esetleg többet látnak bele a dolgozatomba, még az is lehet, hogy leülnek velem elbeszélgetni kicsit. Félénken sandítottam az inspektor felé, de nem láttam arcán semmit sem egyenlőre. Mondjuk, féloldalasan ül hozzám képest, nem is látni rendesen a vonásait. Amikor kiosztotta az órai feladatot úgy éreztem, én kaptam a legnehezebbet. Igaz, hogy a nagybátyám a minisztériumban dolgozik, de ő auror. Így nem sokat tudok arról, hogy milyen a helyzet mostanság. Persze nyilván változtak a dolgok az új elvek szerint, de őszintén szólva gőzöm nem volt róla, hogy mit is kellene mondanom pontosan.

Próbáltam felfrissíteni emlékezetemet, hogy mi is pontosan a Varázsbaj-elhárító Osztag feladata. Arra emlékeztem, hogy a félresikerült és egyéb okból kifolyólag zűrt okozó, illetve a véletlen varázslatok elhárításával foglalkozik. ~Képzett varázslókból áll ebben is biztos vagyok, hiszen a varázslatok megszüntetése komoly munka. Az aurorok mellett képzett amneziátorok is tagjai, akik az emléktörlő-bűbájt végzik el a muglikon. Már csak az a jó kérdés, hogy most mi a dolguk? Eltüntetni a halálfalók nyomait?~ Tanácstalanul néztem a mellettem lévő Kareemra. Több dolog ugyanis nem jutott eszembe a témáról. Úgy éreztem magam, minthogyha tudatlan lennék. Pedig csak tájékozatlan azt hiszem. Minden esetre ezek után jobban belevetem magam a dolgokba és utána járok a Mágiaügyi Minisztériumban lévő újításoknak. ~Hátha van értelme.~

Kinek: Minticz proff. és a többiek;; Szószám: 624;; Ruha: iskolai egyenruha;; Zene: katt;;
Megjegyzés: Sorry a késéért, de ihletért kellett rugdosni a múzsámat. :$ ;;

[~ Francba, lemaradok a köszönésről. A nők elveszik az eszem a nőkről… vicces, de nem is annyira. ~]

Mugliismeret óra

A lányok között üldögélve gyorsan telik az idő, sőt a figyelme is lankad. Ráadásul Lucy is egyre közelebb húzódik, ami már önmagában is pulzusszám növekedést okoz nála. Ezért mire újra a tanteremre figyel, már csak azt látja, hogy Shay feneke széket ér, és kutakodni kezd a táskájában. ~ Francba, lemaradok a köszönésről. A nők elveszik az eszem a nőkről… vicces, de nem is annyira.  ~ zsörtölődik, miközben azt veszi észre, hogy Shay mellett már Melore is ott ül. ~ Ö... Mikor is került ő ide? Na, mindegy... ~ A mellette ülő két lányra néz újra, nem tudja, hogy a Hugrások mennyire ismerik a háztársaikat, de ezt nem most fogja tőlük megkérdezi. Nagyon kíváncsi az órára, meg arra is, hogy ki lesz a vendég. Mert, hogy lesz, abban biztos a kosaras, és abban is, hogy nem túl szimpatikus lesz neki a másik. Közben befut Minticz prof is. Na meg a vendég, De Crasso. ~ Na, hála az égnek, hogy te is itt vagy. ~ bosszankodik tovább és ez ki is ül az arcára. Nem szereti az ilyet, csak azt nem érti, hogy miért csodálkozik rajta. Azonban sokáig ezt nem teheti meg. Megmozgatja egy picit a tagjait, ezzel akarva akaratlanul is hozzáérve Lucindához és Armiellához is, és miközben enyhe pír keletkezik arcélén, így inkább a professzorra koncentrál. Ahogy az lenni szokott nem sokáig időzik a nagy hegyi beszédekkel, el is kezdi az órát. Karr szépen összetekercselt házi feladata a tanár asztalán landol, ahogy Minticz magához hívja a beadandókat.
- Szép kis óra lesz ez. – suttogja a két lánynak és néha rásandít Crassora. Megfigyeli, hogy mindenki feszült egy picit, főleg a nem aranyvérűek. Nem csodálkozik rajta, szerinte ez a legjobban figyelt óra, gondosan és körültekintően kell megválogatnia a szavaikat, ha nem akarnak bajt. Ella miatt így is kényelmetlenül érzi magát a fiú, hiszen ő aranyvérű és láthatóan szimpatizál egy mugli születésűvel, ami rossz hatást kelt Tudjukki szolgálói körében. Szerencsére őket csak gyerekeknek tartják, így azért akkora probléma nem lehet belőle. Minticz később besötétít, és szörnyű képeket mutat, hogy miket csináltak a mágusok a muglikkal. Persze csak a végeredményt, hiszen nem akarja sokkolni a tanulókat valószínűleg. Kareem inkább megtámasztja a két kezével a fejét úgy, hogy ne lásson ki belőle. Őrá is hatással vannak a képek, és nem akarja őket nézni. Kezd a hangulati is romlani, amit a feszült légkör csak még jobban felerősít. Slusszpoénnak Minticz őt nézi ki egy feladatra. Erre már felkapja a fejét, bár arcán még mindig irtózat és utálat ül, amit eddig senki sem láthatott az óvó tenyerek takarásában. Gyorsan összeszedi magát, és a feladatra próbál koncentrálni. Ekkor látja, hogy Armi sincs a helyzet magaslatán, így küld neki egy bátorító mosolyt.
- Menni fog. – suttogja kedvesen, majd hosszan kifújja a levegőt és az ő feladatára koncentrálva összeszedi a gondolatait. Megpróbál elvonatkoztatni az egésztől, nagyon nehezen megy és nagyon nem teljesen. Mivel Minticz nem annyira a várakozás híve, már meg is kéri, hogy fejtse ki a véleményét. Karr ránéz Crassora, mintegy engedélyt kérve, majd a professzor felé fordulva belekezd a válaszba.
- Üdvözlöm professzor! – köszön szándékosan csak Minticznek, a másikra rá sem néz, majd folytatja egy pár pillanatnyi gondolkodási idő után.
- A kérdésre nem túl nehéz a válasz, úgy hiszem. Bár én nem látok bele pontosan a minisztérium munkájába, de tájékozódom minden fontos lapból és természetesen sok hír eljut hozzánk más forrásokból is. – A felvezető jól sikerült, azt már nem kell tudnia senkinek, mik azok az említett más források.
- Minden olyan varázslat, amivel ártó szándékot feltételez az új ideológiai rendszer képviselői ellen, illetve az akadályoztatásukra létrehozott mágiák, súlyos büntetést von maga után. Ezek kivizsgálása az ügyosztály feladata. Kisebb mértékben elkövetett esetben, saját körben is azonnal kiosztható büntetésekkel vannak felruházva ezen aurorok. Továbbá a muglikat segítő – elrejtésükre, az ügyosztály munkáját meggátló - bárminemű pálca használat, szintén büntetést von maga után, méghozzá elég súlyosakat, a vagyonelkobzástól kezdve, akár pálcavesztésig is terjedhet. Azonban úgy gondolom, hogy a legfontosabb feladat, hogy minden olyan varázslat, amely elrejti - a köznyelvben kis túlélőként ismert - Harry Pottert és segítőit, azonnali, a legsúlyosabb büntetést vonhatja maga után. Ezen ügyek kivizsgálása, a varázslatok milyenségének a megállapítása, az ügyosztály aurorjainak feladata. Természetesen a Halálfalóként közismert aurorszervezet ellen fizikailag fellépők is hasonló sorsra juthatnak. A fiatal renitens Griffendéles előkerítése, minden osztály kiemelt feladata, ha jól gondolom, így ezt szántam utolsónak gondolataim közé. – fejezi be Karr a kérdésre kigondolt válaszát. Annyira nem akarta elvetni a sulykot, ez talán még belefért. Gyakorlatilag minden kérdésre válaszolt, csak nem szétszedve, ahogy a professzor feltette, hanem inkább ömlesztve. Bágyadtan ül le, ha nincs kérdése Minticznek és engedélyt ad erre. Hátradől, és savanyú képet vág kifelé. Belül azonban mosolyog, hiszen Hermione, Ron és Harry jelenleg szabadlábon vannak és hiába az ezer plakát, nem találják őket. Van még remény mindenki számára, hogy talán normalizálódik a helyzet.

Mugliismeret óra

Szokatlanul fürge léptekkel suhanok át a folyosókon, ahol szerencsémre kevés akadályozó tényező- más néven diák- állja utamat. Sajnos ennek az oka az, hogy késésben vagyok, bár nem sokkal, de eléggel ahhoz, hogy a többiek már a megfelelő termekben beszélgessenek, nevetgéljenek, vagy végezzenek más felesleges elfoglaltságot a tanár megérkezéséig.
Senkit nem hibáztathatok szerencsétlen helyzetemért magamon és végtelen trehányságomon kívül. Bevallom őszintén, teljes mértékben elfeledkeztem a házi feladatról! Téli szünet elején még úgy gondoltam bőven lesz rá időm. Közepén más elfoglaltságom akadt, végén elfelejtettem. Az elmaradt óra esélyt adott volna, hogy megírjam, de nem. Az túl könnyű lett volna, túl ésszerű… Ma reggel, amikor megláttam csoporttársamat, ahogy előveszi a fogalmazását derengett csak fel bennem az emlék, amit reggeli alatt még sikerült elnyomnom, megkérdőjeleznem, és megcáfolnom, de első óra során már a hideg pánikszerű kétségbeesésként futkosott a hátamon. Még csak nem is mágiatörténet órám volt, ahol nyugodtan írhattam volna, nem, pont ma gyakorlati óráim voltak, csak azért is. Kénytelen kelletlen lógásra kényszerültem, hogy aztán a büntető munka miatt még jobban elmaradjak a többi tárgyból, és újrakezdődjön az egész cirkusz. Ezt az évet már akkor elrontottam, amikor betettem a lábamat a birtokra. Nem mintha lett volna választásom.

Kapkodva, remegő kézzel próbáltam valami koherens gondolat látszatát keltő jelenséget a pergamenre vésni, a rágott végű, viharverte pennával. Kivételesen nem az én hibámból volt fognyom az íróeszközöm, Carmen döntött úgy, hogy a madártoll illata ellenállhatatlan, és kedvenc játékává nevezte ki a pennáimat. Képtelen voltam haragudni rá. Elkeseredett haláltáncot jártam a tintát vagy nem adó, vagy pacákat hagyó eszközzel, amíg amaz kettétörve nem rogyott össze a kezemben. Túl erősen próbáltam kisajtolni belőle a tintát, szegénynek a makacssága és a macskák lettek a vesztei. Egy percig csak meredten néztem, ahogy a maradék fekete folyadék szétömlik menthetetlenül a félkész fogalmazásomon. Kezdhettem elölről, a kérdés csak az, hogy mivel? Ez volt az utolsó pennám, és ha lett is volna valaki a környéken, nem mertem volna kérni tőle, valószínűleg nem is adott volna. Elgondolkodó pillantást vetettem a többiek ládáira az üres hálóban, de gyorsan kivertem a fejemből az ötletet. Ehhez végkép nem lett volna merszem! Griffendéleshez képest meglepően gyáva vagyok. Nincs mit tenni, új lapot kapok elő, és a csonkkal szerencsétlenkedve öntöm formába a szavakat. Kis keserédes örömöt okozott a felismerés, hogyha nem lógom el az órát, hanem ebédszünetben állok neki sose végzek. Förtelmesen lassan haladtam, kalligráfiához illő módon megrajzolva a betűket, minden egyes percre szükségem volt..

Betűket, betűket, na de MILYEN betűket? Pontosabban milyen sorrendben, mert nagyon üresen tátongott az elmém a fogalmazás tartalmát illetően. Sablonszöveggel kezdtem, és klinikai hangnemben elemeztem az elmúlt hónapok eseményeit. Ahol mégis véleményt kellett nyilvánítanom szűkösen bántam a szavakkal, de még a Nagyúr büszke könnyeket ejthetett volna a soraimat olvasva. Esetleg a sok paca, összedobott mondat, és helyesírási hiba miatt, de részletkérdés. Nem borsódzik a hátamon a szőr a leírtaktól, csak mert valamit leír az ember nem jelenti azt, hogy úgy is gondolja. Minden órán a tanár vagy könyv véleményét öklendezzük vissza, nem értem ez mitől lenne más. Nekem fontosabb, hogy túléljek, a felesleges hősködéssel nem érnék el semmit. Könnyű a félvéreknek és aranyvérűeknek nagyszájúnak lenniük.

Éppen befejezem kreálmányomat pár perccel óra kezdete előtt, gyorsan összetekerem a pergament, és remélem nem maszatolódik felismerhetetlenné az írás. Átlépek Carmen fölött, aki jóllakottan mászott volna éppen ölembe délutáni szunyára, de sietnem kell. Legalább egyikünk nem fog éhen halni estig. Gyorsan felkaptam egy csokibékát, és üzekedő őzek eleganciájával szökelltem le a lépcsőn, egyenest a tanteremet véve célul.
Nos hát így történt, hogy fájó oldallal és zihálva kaptam a metafizikai vészfékek után a tanterem ajtaja előtt. Nyitva volt, szerencsére, ugyanis nem tudom be merek-e menni, ha tudom, hogy minden szem rám fog meredni. Így legalább mindenki el lesz foglalva a saját dolgaival. Ég áldja Minticz-t, rá lehet számítani. Gyorsan és köszönés nélkül surranok a leghátsó sarokba, ahol elfoglalom szokásos helyemet. Éhesen kapom be a csokibékát egyben. Kis lábai kilógnak a számból és reménytelen kapálódznak, miközben hátrafésülök egy tincset, vigyázva, hogy tintás ujjaim ne érjenek az arcomhoz. Kész csődtömeg vagyok.

Persze éppen akkor lép be a tanár amikor fuldokló gólyának álltam. A maradékot hirtelen nyelem be a számba, hörcsöggé alakulva, majd eltűntetem beszüntetve az állatkerti bemutatót, és gyorsan megdörzsölöm a számat, minden bizonnyal tintára cserélve a talán nem is létező csokoládéfoltot. Idegesen húzom ki magamat a halálfalót látva, bebizonyosodtak félelmeim. Már kifejezetten örülök az írásom tartalmának, nem csodálkoznék ha később átnézne párat, minimum a sárvérűekét. A padomra meredek, inkább Crasso felé sem nézek, csak Minticzre pillantok fel hébe-hóba.
Ő az aki felhívja a figyelmemet a kabátos lányra is. Az eszem megáll, ez teljesen hülye! Ha Mardekáros lenne ráfognám, hogy iróniából és gúnyból viseli, de nem. Hugrás, de ostobasága legalább elvonja előlem a figyelmet. Nem fogom sajnálni, ha bajba kerül, az biztos. A többiek nem nyújtanak különösebben érdekes látványt, hát ismét a tanárra összpontosítok, hátha képes feledtetni velem a halálfaló jelenlétét.
„a Roxfort falain kívüli világ személyre szabott feltérképezése” Elhúzom a számat erre a mondatra, nehéz kinti megfigyeléseket tenni, ha nem hagyhatja el az ember az iskolát, de hát kit érdekelnek a kis sárvérűek problémái?
Rezzenéstelen arccal szemlélem a levetített képeket. Semmi olyat nem mutat, amire nem készültem már fel. Kiráz a hideg, de csak egy pillanatra. A folytonos félelem előbb-utóbb eltompít… Kicsit lankadni kezd a figyelmem és csak akkor rezzenek újra össze, amikor elkezd feladatokat kiadni. Nem engem választ, ez jó. Küldetésem, hogy észrevétlen maradjak az óra végéig sikeresen halad.

[Mugliismeret]

Mugliismeret
•    •    •
Már nincs szerelem, már nincs hatalom,
Szájzugban a lángot nem akarom.

   In medias res toppanok a történetbe, ahogy behajtom magam mögött az ajtót. Mivel nem hordok magamnál órát, halvány gőzöm sincs, mennyit késhettem. Bocs, Hollóhát. Sajnos egy ideje már a bűnbánatra is ráuntam. Mint a tanórákra, az üres frázisokat puffogtató tanárokra, a sekélyes pajtikra, az álló nap fenyegetődző közrend felügyelőkre, meg az egész, megmételyezett Roxfortra, bűbájostul-mindenestül. Kiszerettem ebből a világból, és mivel senki sem titkolja, hogy a demokráciát eltörölték egy ideje, egyértelmű, hogy még kiszállni sem engednének. Persze nem mennék olyan messze, talán még a tanulmányaimat sem hanyagolnám örökre, csak ne arra ébrednék már, amire több mint hét éve minden nap. (Ráadásul most még tetézi is a helyzetet a mardekárosok jelenléte a hálóinkban. Ez már az apokalipszis.)
   Mint említettem, az óra már javában folyik, s talán észre sem veszik az érkezésem, ugyanis a teremben a táblára vetített képsorokon kívül más fény nem akad. Ahhoz nincs elég sötét, hogy kizárólag emlékezetből kelljen tájékozódnom, egy üres padot azért így is találok, és csak néhány táskába rúgok bele odamenet. A balomon szokatlan sziluett, kilóg a mugliismeretről, de nem törődöm vele túl sokat. Igyekszem halkan kihúzni a székem, de a lábai így is belesikítanak Minticz előadásába. Bocs, mondjad csak, prof, mintha itt sem lennék. Nem pakolok elő semmit, ugyan minek? Azt se tudom, mi az óra témája. Vagy mi volt a múlt óráé. Ami azt illeti, elég rég elvesztettem a fonalat.
   Minticz valami attrakcióról meg szervekről beszél, nekem pedig óhatatlanul is elindul a tollam egy lapon, amit azért mégis csak elővettem az előbb, az álca végett. Így a pulpitusról nézve akár jegyzetelhetek is. Természetesen ilyesmi még csak meg sem fordul a fejemben, helyette a vonalak és kacsok, apró villámszórás és megvadult, torz nyulak körbevesznek előttem egy rozoga alakot, aki kétségbeesve próbálja összeszedni a szétgurult szerveket. Valószínűleg a sajátjai, a hóna alá csap egy vesét, fél kézzel húzza maga után a tekergőző vastagbélkígyót, és így tovább. Körben hidak csavarodnak a tengelyük körül, hogy a Temzébe rázzák a hibrid nyulakat, ám velük együtt egy osztagnyi ügynököt is hidegre tesznek.
   Talán mégis el kellett volna lógni ezt a napot. Gyógynövénytan, LLG, felejthető, bájitaltanból meg úgyis béna vagyok, mindent összevetve valóban kár volt ma kikelnem az ágyból. Tél van, ilyenkor legyengül a szervezet a Roxfortban is.
   A képek pedig váltogatják egymást, Minticz feladatokat oszt ki, de valami idegen nyelven beszél, sőt, egy idő után már csak tátog, és egyedül a felé bólogató fejek győznek meg róla, hogy csak az én agyam makacsolta meg magát, és innentől kezdve felesleges is lenne ellenállnom a túláradó zsibbadtságnak.
   - Jobban bírtam, amikor a porszívókról tanultunk – suttogom fásultan, nem a padszomszédomnak, bár tudom, hogy hallja, amit mondok. Talán mégis neki mondom. Talán mégse kellett volna. A vetítőről visszaverődő reflexfények megvilágítják a srác arcát. De Crasso, aki biztos nem a mugliismeret iránt érzett olthatatlan vágy miatt ült be Minticz órájára. Utálom a meglepetéseket. Végül nem fűzök egyéb kommentárt a továbbiakhoz, de Crasso úgyis lerendez, ha úgy tartja kedve. Egykedvűen teszem félre a tollat, és hallom ugyan, hogy Karr magyaráz a tanárnak, de egy szót sem fogok fel az egészből. Az ebédszünet gondolata tartja bennem a lelket, minden tiszteletem, ámen.

Mugliismeret
és a Zöldszemű Szönyeteg

    Nem válaszol a szőke hugrás kérdésére, pillanatokon belül úgyis rájön, mit is tolt be a szájába. Talán még hálás is lesz érte, hiszen amúgy is nagyon szeret nett lenni mugliismeretre. A fogselyemcukor külön jó lesz hát Lore számára is. Miután kivigyorogta magát és előpakolta a felszerelését, kicsit tüzetesebben is szemügyre veszi padtársát, s most veszi csak észre a különös viseletét. Nem teszi szóvá, mert egyébként sem tisztje megszólni bárkit bármiért, de akkor is furcsállja a látottakat. Nem is igazán az ő mérete az a kabát. Végül is hümment egyet, megrántja vállát, és a táskájához fordul, hogy előkaparja rajzfüzetét, ha esetleg a beígértekkel ellentétben elmaradna mégis az óra, ő mindenképpen el tudja foglalni majd magát. Épp csak beledugja kezét a táskájába, már fel is tárul az ajtó, és nem csak egy késő érkezik, hanem maga Minticz... Shay a szokásossal ellentétben most savanyú képpel, fintorogva reagál a belépőre, de nem a mugliismeret tanerőre, hanem a nyomában érkező gyászhuszár, de Crasso látványa váltja ki belőle.
    Táskáját egy alig észrevehető mozdulattal tünteti el a pad tetejéről, helyére könyökeit támasztja, hogy jobb tenyere mögé rejthesse az arcát. Válla felett hátrapillant a DS társak, Karr és Ella irányába, egy igen látványos fintorral, majd nem kevés gondterheltséggel emeli vissza zöldjeit a katedra irányába. Több dolog is átfut agyán ezekben a pillanatokban, de a legnagyobb vágya, a mai órán láthatatlan lenni, hogy a halálfaló professzornak még csak halvány derengése se legyen róla. Nem mintha akkora szenzáció lenne egy Shaelynn Scarborough jelenléte, de az a kis ramazuri a hugrabugost még mindig kíséri. Persze, azt nem felejti el talán sohasem, hogy neki is sikerült megátkoznia a rúnaismeret tanárt... napokra viszkető himlőhelyekkel ajándékozva meg őt. De ő sem panaszkodhat azért, amit akkor és utána kapott... mind tőle, mind Minticztől. Akkoriban sűrűn kívánta, bár tartana még annak a zöld szmötyinek a hatása. Eszméletlenül mégiscsak jobb lett volna. Ma azonban nem nagyon van félnivalója, amióta visszajöttek a tanszünetről, szokatlanul jó kislány, ehhez persze a mardis szívecsücsökjének is van némi köze.
    A két férfi feltűnése egyúttal az óra kezdését is jelenti, legalábbis miután de Crassonak nincs mondandója, tehát nem keres senkit, aki esetlegesen sárkánytrágyával teleöntött gödröt bájolt a tanárija ajtaja elé. Helyette szokásosan, orrát fennhordva leül az egyik hátsó sarokba. A házi feladat említésére csak megforgatja a szemét. Nem tart attól, hogy rosszat írt volna, az elmúlt napokban a büntetőmunkáin ezt kényszerült javítgatni... ha még ezek után is lenne benne kivetnivaló, az már csak a szokásos Minticzféle szenyózás lenne. Félre sem pillant a pergamentekercsére, a tanerő is legalább annyira tudja, mi van benne, mint ő maga. A továbbiakban nem homlokát, hanem már állát támasztja tenyerébe, miközben bágyatag-unottan pillog a vetített képek irányába. Ezek sajna nem olyan érdekesek, mint egy mugli 'kórház', vagy épp egy 'számítógép' képei, a bonyolult műszaki eszközök belsejéről készített fotókról már nem is beszélve. Szemöldökeit rosszallón összevonva vet egy-egy pillantást a képekre, ahol most tulajdonképpen válogatott katasztrófák szívszorító képeit látja. Most legszívesebben küldene néhány - minden bizonnyal hatástalan - lesújtó pillantást hátra, de Crasso irányába. Ezek a képek teljesen olyanok, mintha a tavalyi, vagy a tavaly előtti Prófétát lapozgatnák újra.
    Minticzet hallgatva azonban a látottak ellenére is kedve támadna vigyorogni. Meg is rándul a szája szeglete néhányszor, ahogyan szavai csöpögnek a cinizmustól és iróniától. Egy gyors pillantást megenged körbe, azonban úgy látja, ez senkinek sem tűnik fel. Mindenki unatkozva hallgatja a hosszú monológot, mintha az teljesen általános és elfogadott lenne, hogy "A jelenlegi állás szerint, mint ilyenek szabadon megváltoztathatóak és átformálhatóak." Ugyan hogyan?! Amennyiben a professzor tart egy csoportszemlét, úgy vált egy sokatmondó pillantást vele, arra a villanásnyi időre megengedve magának egyetlen apró mosolyt.
    Egy kis mozgolódás támad, amikor a monoton beszédet megszakítva Minticz feladatokat oszt ki. Épp csak belefogna egy néma fohászba, hogy ne szólítsa fel, mert ilyen témában nem igazán szeret szót emelni - sajnos hajlamos elragadtatni magát -, amikor már meg is hallja saját nevét és a kiadott tárgykört. Egy alig érzékelhető megkönnyebbült sóhajt hallat, nem csak a témát illetően, de örül kicsit, hogy nem egyedül kell megoldania. Legalábbis az egyik részét. Halvány mosollyal fordul oldalra, Melore irányába, állát leemeli tenyeréről, ujjait egymásba fűzve játszadozik velük, mely élénk jele annak, töpreng.
- Hm, öhm... - ketté szedi kezeit, ujjait segítségül hívva a számoláshoz, amivel azt listázza, hány dolog jutott eszébe az alaptörvényekkel kapcsolatban. Ahogy suttogva sorjázza a dolgokat, olykor kivár egy picit, megerősítést vagy ellenvetést várva a szőkeségtől. Nem nagyon hallja, mit mond Kareem vagy Armiella, el-elkap szavakat, de a saját feladatukra figyel, s hamarosan rájuk is kerül a sor.
- A Varázstitokvédelmi Alaptörvény főbb elemei a különböző varázsló rendezvényekhez szükséges biztonsági előírások, mint a kviddics világkupák és kviddicsmeccsek, a... khm... Samhain vagy a Trimágus Tusa. Az egyik legalapabb, hogy muglik személyes jelenlétében tilos varázsolni, valamint a kiskorúak bűbájgyakorlását korlátozó törvénykezések. Öhm... vannak a mágikus lények elrejtését megfogalmazó törvények és, hogy mugliknak tilos varázstárgyakat vagy megbűbájolt mugli tárgyakat eladni - felpillant a Professzorra, elégedett-e ennyivel, vagy óhajt még pontokat hallani, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve hozzáteszi még - a lényeg tulajdonképpen, hogy bármilyen módon, de azét lehetőleg humánusan, rejtve tartsuk a világunkat a muglik elől - most viszi le a hangsúlyát, jelezve, most már befejezte, majd Melore-ra pillant, hogy mondja-e a többit, vagy folytassa ő még egy kicsit. Egyelőre azonban úgy dönt, átadja a terepet, s ha a szöszi elakadna, visszaveszi a szót. Erre azonban kevés esélyt lát, a lány ugyanis rengeteget olvas és tanul, hogy minél jobb lehessen... de, hogy épp mugliismeretből?!



300. hsz *-*

Precíz gyöngybetűkkel vési fel az újdonat füzet borítójára a címet, ahogy a mugliknál szokás. Aztán alákanyarítja a nevét is, totál feleslegesen, mert ebben a suliban senki nem pályázik pont egy mugli eredetű, papír alapú(!) füzetre. Itt boldog-boldogtalan a pergamen híve, mert hát az igazi varázslók és boszorkányok azt használják ősidők óta. Valószínűleg Guy az egyetlen a Roxfortban, aki ilyen füzetkével rendelkezik, de hát stílszerűen kell beülni mugliismeretre, nem?
Már jóval az óra kezdete előtt megérkezett, azonban igyekezett olyan szerényen meghúzni magát egy sarokban, amennyire csak lehetséges volt. Végzős, prefi, félvér szülők gyermeke és kvibli a húga. Manapság már ennyi is bőven elegendő a kinyíratáshoz, a muglik életmódja iránt való érdeklődés már csupán a hab a jól megkomponált tortán.
A tanár a Hugrabug ház vezetője. Normál esetben ez egy kissé szeleburdi, szétszórt, bohókás figurát jellemezne, Guy azonban a legkevésbé sem így ismerte meg háza új vezetőjét a tanév kezdete óta. Enyhén szólva sem rajong a pasasért, ahogy azért sem, hogy az áradás óta a zöld-ezüst ház jónéhány diákját hozzájuk szállásolták be. Mégsem tehet semmit ellenük. Egyelőre. De végül nem is baj, mivel a mardekárosok szemmel láthatóan így sem érzik jól magukat a többi ház lakói között, pláne mivel nem kapták meg a klubhelyiségek bejáratainak jelszavát, vagyis rászorulnak kevésbé gonosz beállítottságú iskolatársaik segítségére, mert egyedül nem közlekedhetnek se ki, se be.
Szerény három percnyi késés után fut be a tanár, Minticz prof, ahogy emlegetni kényszerülnek. Azért persze neki is megvan a gúnyneve, ahogy minden tanárnak, amit a hátuk mögött előszeretettel használnak kedves diákjaik.
És megkezdődik az óra.
Guy próbálja leplezni az unalmat, ásítozást, ami egyelőre egészen jól sikerül neki. Az egyetlen feltűnő jel talán az lehet, hogy folyton a füzetébe bámul és érdekes ábrákat kanyarít grafitceruzával a gyárilag halványkéklő vonalak közé. Feltűnik például egy fiú, kezében baseball ütő, száguld felé a labda; ám a pálya részletei helyett keret kerül köré, "tévédobozba" zárul. A televízió előtt baráti társaság bontakozik ki szép lassan, feszült, vidám, morgós, ellazult, kisimult, nemtörődöm arcok váltogatják egymást, amint fotelban, kanapén, szőnyegen, kisszéken ülnek, pattogatott kukoricát csemegéznek, pohárból kortyolnak, cigire gyújtanak, könyvet lapozgatnak.
A következő oldalon egy helikopter ábrája formálódik szép lassan. Guy már elkészül a vázlatvonalakkal, a főbb részletekkel és éppen az apróságok kidolgozásához fogna, amikor valaki erőteljesen sípcsonton rúgja. A fiú első körben félrenyel, a lehető leghalkabban kezd fuldokláshoz, nehogy megzavarja az órát, mert a fene tudja miért rúgott bele ekkorát ez az idétlen Calvin. Két eset lehetséges: felszólította a tanár, amit ő észre sem vett (nem nehéz, mikor így belemélyedt a rajzolásba); vagy pedig Calvin óhajt vele közölni valamit, csakhogy Guy nem figyelt fel a padtárs közléskényszerére. Remélhetőleg csupán az utóbbiról van szó.

[SHANNON]

SHANNON
és az óra többi résztvevője

Fogselyemcukorka, mmm.
- Köszi! – Vidáman pillantok Shay felé, majd rögtön az ajtó felé is, ahol imádott tanerőm talál utat magának. Kínosan ügyelek rá, hogy ha esetleg rámpillant, még véletlenül se nyammogjak az édességen, hanem kedvesen, szerényen és talán egy egészen kicsit csinoslányosan tekintgessek. Sajnos ezt a tudásomat egyelőre nem tudom kamatoztatni – pedig gyakoroltam ám! -, mivel de Crasso a következő a sorban, akit nem lenne szerencsés megajándékozni a csábos énem ilyen egyértelmű kinyilatkoztatásával. Ez persze akkor lenne csak igaz, ha lenne csábos énem, de azért szeretek úgy tenni, mintha...
Mit keres itt ez az ember? Egészen lehangol a gondolat, hogy Shannon valószínűleg most még annyira se engedheti meg magának, hogy külön figyelmet szenteljen nekem, mint egy átlagos órán. Nem mintha ilyen olyan sokszor fordulna elő... Aztán eszembe jut a másik dolog – a dzseki. Végem van! Pont egy ilyen gyönyörű órán, ilyen gyönyörű ember szeme láttára fognak halálra kínozni és kivéreztetni. Nem elég, hogy átnevelésre kellett járnom, most még be is bizonyítom, hogy nem használt semmit, javíthatatlan vagyok, nincs helyem a diákok között és az élők sorában.

A szívem a torkomban dobog, lehet, hogy szívrohamot fogok kapni, hiszen általában a mugliismeret tanár közelsége is ki tud váltani némi ritmuszavart, a halálfélelem biztosan nem segít ezen. Mikor úgy tűnik, figyelmen kívül hagyja az öltözetemet – hogy meri?! -, végre koncentrálni tudok a mondandójára. Úgy látszik nem lehetek biztos a halálfaló dologban. Vagy ki tudja... Lehet, hogy ez csak csel, ő akar a jó oldal képviselőjének tűnni, hogy aztán hozzá rohanjanak a diákok elpanaszolni a sérelmeiket, ő pedig jól továbbadhassa az iskolavezetésnek? Nem számít, engem már megnyert magának, és nem hiszem, hogy ennyire rossz lenne az ítélőképességem. Ha problémája lenne a véremmel, azt azért érezném, nem? Mondjuk, ha még csak nem is szimpatizáns, akkor vajon miért engedik tanítani? Főleg ezt a kényes tárgyat. Mégis, a mondandójából tökéletesen kitűnik, mik is a nézetei, kicsit félek is, hogy de Crasso egyszer csak orvul megátkozza. Talán ő is ettől tart, mert beszéd közben megindul felénk. Professzor úr, bocsánat, de nem hiszem, hogy jó fedezék lennék, nem nőttem túl magasra, ha eddig nem vette volna észre. Egészen közel áll meg a padunkhoz, reményteljesen pislogok rá és... Igen!
- Egyáltalán nem, professzúr úr – mondom szinte suttogva, hiszen nem tartozik ám mindenkire, ez a kettőnk dolga és igen, ettől már úgy érzem, hogy van olyan, hogy kettőnk dolga. Óra után, ha szabad lesz és nem rabolja el tőlem az a gonosz gonosz halálfaló, talán még arról a rejtélyes dologról is megkérdezhetem az alkarján.

Vonakodva fordulok el tőle a képek felé, de utána, a karjaimat összefonva magam előtt, érdeklődve hallgatom a monológját. Már épp nyúlnék a táskámhoz, amint meghallom a kívánt hívószót, de szerencsére még idejében meggondolom magam. A dolgozatomat majd előveszem, ha kéri, addig nem matatok inkább vele, nehogy túlságosan strébernek tűnjek.
A kérdésem eléggé testhezálló, ezt a témát bőven boncolgattam is a kelleténél kicsit terjedelmesebbre sikerült beadandómban, de megvárom, hogy Shay kezdjen, hiszen őt szólította fel előbb. Hm, vajon ez jelent valamit? Keressek rejtett jelentéseket?
Kicsit csalódok, hogy Shay ilyen jól válaszol, de azért remélem az én néha-néha megremegő, bizonytalan hangom sem fog elveszni az esetleges háttérzajban. Ahogy rámnéz, úgy érzem, ő itt szívesen be is fejezné, szóval készségesen átveszem a szót.
- Ezekből a törvényekből már sokat eltöröltek, vagy ha nem is törölték el őket, a betartásukat jóval kevésbé kísérik figyelemmel. Például névlegesen még mindig létezik a rendezvények titokbantartását szabályozó cikkely, de magát a büntetések mértékéről szóló rész már nem tartozik hozzá, így valójában semmisnek is tekinthető.
- A muglik jelenlétében varázslásról úgy tudom már egyáltalán nincs szó a Titokvédelmi Alaptörvényben és a varázslények elrejtésének fogalma is teljesen átértelmeződött – félénken a hollóhátas házvezetőre nézek, hogy vajon elég objektívnek tart-e, majd folytatom – A kiskorúak bűbájgyakorlását korlátozó törvény viszont teljes egészében megmaradt, sőt, azt hiszem valamivel szigorították is. Bár az is igaz, hogy eddig is csak azoknál a családoknál lehetett ezt észlelni, ahol nem volt más varázsló a családban a kiskorún kívül.
- A muglik és a varázstárgyak kapcsolatáról szóló cikkely annyiban változott, hogy semmiféle olyan tárgyat nem lehet eladni a varázstalan embereknek, amikkel ők maguk is részlegesen mágiahasználóvá válhatnak, a többi viszont szabadon terjeszthető. – Inkább nem hozom fel példának, hogy így szegény nagyszüleimnek például gond nélkül eladhatnának egy olyan órát, amit felpróbálva kecskévé változnak.
Remélem ennyi elég lesz, így miután gyorsan végiggondoltam, kihagytam-e valamit, újra Shannonra függesztem a tekintetemet.

[- Minden órájáról elkésik?]

A MEGFIGYELŐI
PARADOXON

- Minden órájáról elkésik? - várom a kérdéssel a hátam a falnak vetve, a tanterme előtt. A diákok már mind bent vannak, csak ő hiányzik. Az legalább dicséretes, hogy ezek a hóhányók nem késnek. Nem úgy, mint a tanáruk. - A mai óráját felügyelem - közlöm aztán a lesújtó tényt Minticzcel. - Panasz érkezett az "ideáira".
Ha van olyan arcátlan, hogy válasz nélkül hagyjon és úgy siessen be a terembe, mint egy űzött vad, utána fordulok. Nem izmozok. Meglesz még ennek a böjtje. Ha Minticz és én egymásnak esünk, annak végül is sosincs semmi értelme, más módszerekkel vagyok kénytelen kellemetlenkedni, mert egyébként élvezem.

Megütközve nézek rá, hogy bemutat a diákoknak, akik nyilvánvalóan ismernek. A többségük. A köszönés már azelőtt elhagyja a szám, hogy ő megszólalna. Ostoba mitugrász, azt hiszed, ezzel ki tudsz hozni a sodromból?
- Köszönöm, Minticz - válaszolok neki unott udvariassággal. Nem teszek semmi botrányosat az óraindításra vonatkozóan, de azért meglepve konstatálom, hogy ebből a tudománytalan baromságból még leckét is lehet feladni. Miközben beültetem magam a furcsa formájú asztalhoz a furcsa formájú székre, elkapok egy előrereppenő pergamentekercset, éppen az egyetlen griffendélesét a teremben. Ahogy végignézek rajtuk a hátsó padból (soha nem ültem a hátsó padban még életemben), a legtöbbről már messziről lerí, hogy mugliivadékok, vagy legalább félig azok. Nem gondolok semmire. Nem érdemesek arra, hogy gondoljak rájuk. Amennyire komolyan veszem ezt az órát, amennyire komolyan veszik ők magukat, ennyi erővel a Három Seprűben is ücsöröghetnének.
Na lássuk, Minticz, tudsz-e olyat mondani, ami érdekel. Alapvetően tisztelem a tudományokat, még akkor is, ha ilyen jellegtelen alakoktól származik.
Kibontom a pergamentekercset, amit útközben zsákmányoltam, és olvasni kezdem az első sorokat, miközben bal kezem egy másik pergamenköteg felett tartom, melyre jegyzetelek az órával kapcsolatban. Van egy előre megírt táblázat is, pipálgatni kell, ostobaság. Alig vagyok túl azonban az első bekezdésen, a fény kialszik a teremben. Felkapom a fejem. Ezt direkt csinálta? Aligha...
Hunyorogva veszem szemügyre a masinát, melyet működésre bír. Képkockák jelennek meg, a kommentár pedig, akárha a Reggeli Próféta cikkét olvasnám, zseniálisan manipulálja a látottakat.
Kép a leszaggatott hídról.
Ott voltam. Számomra kétszeresen elevenedik meg a kép, szinte várom, hogy hang is társuljon hozzá, sikolyok és a fém fáradt, elkínzott sóhaja. Nem, nem ráz ki a hideg. Az ilyesmit nevezik járulékos veszteségnek.
Tekintetem egyenként szemléli végig a felszólítottakat.
Smith, Armiella. A metamorf. Rám pillant, viszonzom kíváncsian, baljósan a pillantását. A sötétben barna szemeim amúgy is feketének tűnhetnek, rávillantom őket. Összeszedetlen, átlagos. Funkciótlan provokativitás tartalom nélkül.
Itt van ez a kellemetlen érzés, hogy némelyik alig fiatalabb nálam. Akár a diáktársuk is lehetnék.
A választ mormolom, majd mikor erre rádöbbenek, abbahagyom.
Whitmann, Kareem. Az én diákom. Rá kétszer annyira figyelek, hisz bármi rosszat mond, azért a rossz idomítást fogják felhozni ellenem. Vagyok annyira korrekt, hogy lejegyezzem azt is, ha helytelenítem a mondandóját. Vagy mégsem? A pillantásom nem bátorítja és nem is érdeklődik, mint inkább azt üzeni, hogy kapd már össze magad. De okos fiú. Csak ne barátkozna a söpredékkel. Terjengős, tenyérbemászó, korrekt.
Mayfield, Jules. Megszemlélem a dolgozat szerzőjét, mely a kezemben van, pillantásom a sarokra húzódik. Az íráskép borzalmas, undorító. A száján valami feketéllik. Igénytelen.
Szerintem bármennyire is akarja az illető késő, hogy senkinek ne tűnjön fel a léte, végigbukdácsolni a táskákon nem annyira észrevétlen dolog. Már a terem felétől tudom, ki ez. Berzenkedve meredek rá, aztán elfordítom a tekintetem. Bizonyára annyira be van lőve, hogy azt se tudja, ki mellé ült le. Én nem zavartatom magam, viszont mikor megszólal, válaszolok neki elég halkan és fagyosan ahhoz, hogy az épp felelő diák referátuma elnyomja:
- Szedje össze magát.
Bishop, Benjamin. Depresszió.
Scarborough, S. Precíz, tudálékos.
A padtársa azonban többet tesz hozzá a témához. Ezekhez a válaszokhoz nyomon kell követni a politikát, vagy legalább a híreket. Bár lehet, azért ismeri ennyire betéve a szabályokat, mert épp őrá vonatkoznak.
Lainey, Melore. Mugli öltözet tanórán. Tájékozott, lelkes. Üdítő eredménye az átnevelő programnak.
Hárman vannak még a teremben, akiknek a nevét nem jegyeztem fel. Négyen, a griffendélessel együtt, akik nem szólaltak fel.
A következő oldalra lapozok. Felírom a tetejére a következő nevet.
Minticz, Shannon.
Egyelőre nincs okom beleszólni az órába.

Mugliismeret óra
Azoknak, akik már megjelentek, és azoknak, akik csak később érkeznek

*A diákokkal ellentétben Minticz csak egy futó pillantással kíséri a helyére a Hollóhát vezető professzorát, a jelenléte olybá tűnik, hogy már nem feszélyezi annyira, mint amennyire dühösnek látszott miatta megérkezve. Pszichológiai fogás, vagy talán tényleg ennyire nem foglalkoztatja a fiatalabb tanerő jelentette veszély, mindenesetre a szó egyelőre az övé és a figyelmet, lehetőleg mindenki figyelmét diáknyűg kérdéseivel gondosan magára irányítja. Kivéve persze azokét, akik rajzolnak. A mugliismeret óra mindig is jót tett a művészi kreativitásnak és kibontakozó készségnek, most pedig még azzal sem frusztrálja őket, hogy a padok közt sétálgasson, mint szokott. Nem, fix ponthoz ragaszkodik, kényelmes, lusta, vagy egyszerűen csak nem akar a szertehányt táskákon átesni, nem úgy, mint a későn jövő. Csak a szemével követi, nem zavartatja magát valóban, és noha nem hívja fel rá a figyelmet, a Bishop fiú a lehető legjobb helyet megtalálja ahhoz, hogy a legszigorúbban elbánjon magával, külső segítséget nem igényel, voltaképpen szánakozik rajta, noha a helyzet nem veszedelmes, egyelőre nem folyik vér, ez máris több mint amennyit általában remélhetne. Mégis, ez csak egy mugliismeret, nem érdemes túllihegni a fegyelmet, figyelmet.*
-Nagyon jó Whittmann, ezt a választ akár le is jegyezheti, pontosan összefoglalja a nemkívánatos viselkedést. Smith kisasszony elbizonytalanodott?-*szinte kedvesen kérdezi, a figyelmét fókuszálja a megszólítottra lassan, nyugodtan beszél.* -Semmi baj, áttesszük a témát a következő órára, írják fel, hogy nézzenek utána az amneziátoroknak.
*Különösebb felhajtás nélkül lép tovább a kérdésen, ahogy annak sem tulajdonított különösebb jelentőséget, hogy a többi dolgozattal ellentétben Jules-é elakadt félúton, csak egy pillanatra gondolkodik el, a Griffendéles fiúra pillant, végül szó nélkül hagyja. Mint inspektor, de Crassonak természetesen joga van belepillantani a házi feladatokba, ezt kénytelen elismeri, inkább a következő válaszra figyel, Shaelynnt bátorítva a tekintetével, miután olyan kifejezően nézett rá, hogy szinte zavarba jött tőle.*
-A Samhain érdekes példa. Gondolja, hogy Roxmorts varázslófaluban volt bármi extra eljárás a rejtőzésre?-*a Samhain említésére kőkemény neheztelés villan a félhomályban sötétnek ható szemében, házvezetőként és állandó büntetőmunka feladóként nehezen emészti meg a korábbi incidenst a karddal.* -Egyébiránt a válaszát elfogadom.
*És már tovább is fordul a figyelme Melore-ra, bólint, ahogy első szavaival kiegészíti Shaelynn gondolatait.*
-Milyen alapos-*az túlzás, hogy elragadtatott lenne a választól, elégedettnek viszont elégedett, ennél többet aligha sikerült bármelyik diáknak akármilyen felelettel kicsalogatni belőle. A pontokról, amiket kiosztana egyelőre azonban hallgat, noha a korábbi gyakorlat szerint már Whittmant is jutalmazta volna, valamiért ezúttal kimaradt.*
-Örömmel látom, hogy a korlátozó szabályok ismeretével senkinek sincs problémája-*a krónikus szabályszegők ezúttal megússzák a leminősítő pillantást.* -Az ismétlésük, újra meg újra elmondásuk aligha hozna jobb eredményt a betartásukra, önök felkészültek a tekintetben, hogy a renitens viselkedés, ahogy Whittman mondta milyen törvényi ellenlépéseket váltana ki a Roxfort falain kívül. Persze maguk még mindössze diákok, és a radikális intézkedések ellenére nem kell számolniuk komoly következményekkel, mindazonáltal javaslom, hogy az imént elhangzott válaszokat tartsák észben, és a következmények képzetéhez igazítsák a tetteiket.
- Mivel azonban ez mugliismeret óra, és ma még csak arról beszéltünk, hogy miért nem jó muglinak lenni, közelítsük meg őket kicsit máshogy.
*Szinte fesztelenné, könnyeddé válik a hangja, a mozgó képekre mutat, ahol még mindig nem állt meg az élet, ezúttal azonban utcákat mutat a kép, sikátorokat, tereket.*
-Mint arról már beszéltünk, a mugli világ hatalmas, kiterjedésben jócskán felülmúlja a varázslók által lakott tereket, noha annak csodamértékével természetesen nem versenyezhet. A varázstalan népesség sokszorosa a varázserővel rendelkezőnek. Az Egyesült Királyságban a miniszterük az egyetlen olyan mugli, aki tud a varázslók és boszorkányok létezéséről, azokon kívül, akik kapcsolatban állnak velük közvetlenül. Alapvetően. Jelenleg azonban a varázstevékenységek nem elrejthetőek, nehezen kimagyarázhatóak. Varázstalan embertársaink azonban, nézzék-*a képek kellemesebb témákat keresnek, fülledt diszkó, nyüzsgő játszóterek, aggodalmasan felfelé tekintgető, de a dolguk után siető emberek* -az akut esetek mellett természetesen pánikba esnek. Amikor látják a bűbájosságot az elvárható mértékben félnek és menekülnek. Tágabb körben azonban, az életüket folytatják, nagyobb óvatossággal és odafigyeléssel. A mentális alkalmazkodó készségük ellen hat a mágikus traumának, mert saját értékeik, saját céljaik vannak, és a varázserő feltűnése ezeket, az elvártakkal ellentétben nem semmisítette meg.
*A monológ végére érve mélyebb levegőt vesz, a hátsó padok felé fordítja a fejét, nem a Halálfaló kolléga vonzza a szemét, sokkal inkább a Griffendéles fiú.*
-Mr. Mayfield, ön gondolom nem hagyta el a Roxfortot a szünet idejére, ezért az esszéjét bizonyára a társaira alapozva írta, esetleg levelezés útján nyerte az információkat. Mit tud hozzáfűzni a témához?
-Miss Delacour, ön, ha nem tévedek francia. Utazott a szünet idején hagyományos módszerekkel?
- Whittman, magától most csak annyit kérek, hogy olyan sportesemény-példát hozzon, ami azt támasztja alá, hogy a varázstalanok ragaszkodnak a saját szokásaikhoz túl azon, hogy milyen traumák érik a világukat.
*A saját házából valókat ezúttal kihagyja a válaszadás kötelezettsége alól, talán nem akarja provokálni, hogy véletlenül felelésképtelen helyzetbe hozza őket, vagy éppen a válaszukban valami megragadja az inspektor figyelmét. A hollóhátasok és a griffendéles tanulók jobbára mintha fegyelmezettebbek lennének. Ugyan elkalandoztak az előre jelzett témától, várható volt, hogy nem fogja feszegetni a témát, hogy a diákoknak milyen nehézségei vannak inspektori jelenlét mellett.*

Felmerülő problémákkal a népszerűbb multim ajánlom üzenetekkel bombázni.
Február közepe, vége a következő határidő.
Jó reagolást  

[- Nos, igen az vagyok. –]

Mugliismeret óra





Nyugodtan lélegzem, s a felvillanó fénytől néha összeszűkülnek a szemeim. Mindössze ennyi a reakcióm. Néha fel is pillantok a képekre, amelyeket Minticz csihol elő a masinájából, de egyik sem köt le egy percnél tovább. Pedig nem unalmas, ezt igazán nem mondhatom. S más esetben még érdekelnének a muglik. A saját világuk annyira eltér egy átlag mágiahasználótól is, hogy… mintha egy külön faj kultúráját ismernéd meg. És persze ennek a legtöbbjei részesez is, hiszen az itt ülők többsége vagy félvér, vagy mugli. Talán az egyetlen aranyvérű lehetek itt, habár rám sem szeretik ezt a szót használni.

Pillantásom megint felsiklik az újabb képre, a rohanó emberekre és… szívembe szomorúság mar. A siető emberek tehetnek mindenről. S ez már-már egy halálfaló sötét gondolatának is beleillene, de… a kezeim nyugodtan simítanak végig az arcon. A váratlan ajtónyitásra hirtelen rezzenek össze és pillantok fel. Olyan vagyok, mint egy ostoba gyerek, akit rajtakaptak. Kell egy perc, mire észreveszem az érkezőt. Benjamin.

Sóhajtva figyelem, ahogy szokásához híven morog valamit, majd botladozva, nagy léptekkel elindul befelé a terembe. Persze rám sem néz, és ettől úgy érzem magam, mintha egy unalmas varázslómese elrontott főszereplője lennék. Nem értem, mire jó ez, hogy érezteti az elidegenedést. Szomorúan hajtom le ismét a fejem, ám hallom ettől még Ben öblös mély hangját, ahogy magyaráz. Ez csak még jobban fáj. Látványosabban nem is vághatná az arcomba, hogy a hugrásokkal mennyire jóba került mióta engem messzire elkerül. Hát… legyen csak úgy, ahogy neki jól esik! Erőt veszek magamon, és szántszándékkal nem nézek hátra. Félek ugyanis, hogy kirohannék a teremből, ha azt látnám ahogy vihorászik a hátsó sorokban.

Közben persze ez a kis manőver nem zökkenti ki a professzort az előadásából. Kérdez, és faggatja a többieket, de engem különösebben egyik kérdés se érint meg. Sőt, a legtöbb csak üres beszéd, fel sem fogom sem a jelentésüket sem azt, hogyan is kapcsolódnak ide. Olyan az egész, mintha nem is én lennék itt, hanem valami rosszfajta térfa, mint egy tükör, amin át látom mi is folyik ott, de beleszólni, egyszerűen képtelen vagyok.

S mikor a nevem hallom, felkapom a fejem meglepetten, majd a mély csöndben ami következik kezdek egyre jobban elsápadni. Leheletnyit kinyílik a szám, majd végül mégiscsak összecsukom, s megnedvesítem az ajkaim, mert tejesen kiszáradtak, hogy aztán akadozva, de mégiscsak eleinte fojtott, majd egyre magabiztosabb hangon szólalhassak meg.
- Nos, igen az vagyok. – bólintok aprót a kérdésre, majd egy perc töprengés után folytatom.
- Idén nem mentem haza a szünetben. Ám korábban volt példa arra, hogy mugli eszközöket használtam. Elsősorban a sokak által közkedvelt vonatot és repülőgépet. –
Hatásszünet, mindenki hagy szörnyülködjön, irigykedjen vagy nevessen, ha akar. Habár itt nincsenek mardekárosok, hogy kifigurázzák az embert, ez az a tárgy amelyet messze elkerülnek.

- Összességében a mugli közlekedés, ellentétben a mieinkkel, nagyon is időigényes. Van, hogy több órát töltenek a muglik azzal, hogy eljuthassanak egy adott helyről egy másik helyre. Ennek ellenére a kényelemre nagyon sokat adnak. A hosszabb utakon még kiszolgálásra is ügyelnek, ha valaki igénybe akarná azt venni. –
Soha nem vallanám be, hogy Yolanda vett rá, hogy utazzam vele. Soha nem mondtam eddig, talán senkinek. Tekintetem Shannonra vetül, nem kérdezem meg, hogy elég kimerítő-e számára ez a válsz, mivel a pillantásom elárulja ezt. Ha pedig még egy kis élménybeszámolót akarna hallani, akkor a reakciójából tudni fogom. Legszívesebben hátra pillantanék Ben arcára. De nem teszem. A kezem a képen pihen, amin, most csak én látszom, mosolyogva.

Mugliismeret óra

Karr elégedetten fogadja a professzor válaszát, és már reklamálna a pontokért – a versenyszellem itt sem hagy alább nála –de elég egy pillantást vetnie a Mugliismeret professzor és eszébe jutnia, hogy a házvezetője inspektorként tevékenykedik ma, inkább úgy dönt, hogy nem forszírozza a dolgot.
- Köszönöm, professzor! – mondja és helyet is foglal két Hugrabugos szépség között. Amióta megkezdődött az óra, ők ketten a fény a sötétségben. Shay is az lenne, de messzi van tőle, azonban a lány már válaszol is a saját kérdésére, ezzel is bizonyítva, hogy a Hugrabugosok sem hígagyúak. Csak akkor kapja észbe magát, hogy a gondolatai közben Lucyt bámulja, mikor az megböki. Kareem megrázza a fejét.
- Bocs, kissé elgondolkodtam. – szabadkozik suttogva, majd tovább figyeli az eseményeket. Mindenki jól megoldja a feladatát, egy-két késő persze most is van, de őt ezt sosem érdekelte. Ő sem az a szabálymániás, és ez mégiscsak egy iskola. A szabályokat pedig meg kell szegni, különben unatkoznának. Újra felpillant, immáron Ella a fenyegetett, de ő most passzol. Biztos ideges az inspektor miatt, de Karr nem szól bele, megvárja, amíg leül a lány.
- Nem gond Armi, majd legközelebb. – kacsint a másikra biztatásul, arra gondol, hogy legalább ezzel is imponálhat Lucindának, csak, hogy megerősítse, hogy ő bizony milyen jó választás. Az óra folyik tovább, a kosaras szerint a Hollósok nagyon jól teljesítenek a szokásos módon. Persze el is várja mindenki tőlük, csak azt nem érti, hogy másoktól miért nem? Mindegy, talán nem az utolsó évben kéne ezeket a kérdéseket feltennie magának. Meglepődve kapja fel a fejét a neve újbóli hallatán, még hátra is pislant de Crassora, de úgy tűnik, nem miatta jön az újabb kérdés felé. Szerencsére Minticz nem szemétkedik vele, hanem olyat kérdez tőle, amire szívesen válaszol. Na de hogyan? Hiszen most nem kezdhet el anekdotázni a mugli kosárlabdáról, hogy az milyen szép, meg milyen varázslatos pálca nélkül is. Újból feláll és megpróbálkozik valami diplomatikusabb válasszal. Azért még megköszörüli a torkát, csak a biztonság kedvéért.
- Nos, a muglik, mint tudjuk, oda vannak a sporteseményeikért, akár csak a varázslók a kviddicsért. – itt szándékosan varázslókat említettet és nem a „mi” szót használta, egésze egyszerűen azért, mert él-hal a kosárlabdáért. – Ha jobban megvizsgálunk egy kosárlabda mérkőzést – még itt a Britt szigeteken is, ahogy a varázstalanok nevezik, nagyon népszerű sport -, általában a nézőszám nem csökken, bármi legyen is. Ha tél, ha fagy, ha forróság, ha szél. Egyedül, ha olyan időjárási, esetleg katasztrófa következik be, ahol törlik a sporteseményt. Meg vagyok győződve arról, hogy ha nem lenne beszűntetve ilyen esemény, bármi történjék is, ők ott lennének. Egyszerűen a szorgos, illetve unalmas hétköznapjaikon felgyülemlett feszültséget, egyéb más mellett, ilyen sporteseményeken vezetik le. Ki csak a sport szeretetéért, a kedvenc csapatáért szurkol, ki csak menekül a gondjai elől, izgul, akár csak egy varázsló, vagy egy boszorkány. Nem hiszem, hogy a pálcahasználók ilyen szempontból nagy eltérést mutatnak, ők is ugyanúgy buzdítanak, éljeneznek, fújolnak egy kviddics meccsen, mint a muglik egy kosármeccsen, vagy bármi egyéb sport nézése közben. Összefoglalva, ha van meccs, a mugli szurkolók ott vannak, sőt, a fanatikusabbjai még hosszú órákat, vagy napokat is képesek utazni, hogy ott legyenek kedvenceik következő pályára lépésének alkalmából. Tehát, a varázsvilág muglikra gyakorolt hatása, ilyen szempontból közvetlenül nem befolyásolja muglik ezen szokásit. – fejezi be, és a tanárra veti kérdő tekintetét, hogy elég-e neki ennyi. Egészen belemelegedett a beszédbe, és most veszi észre, hogy a pad szélét markolta annyira, hogy az ujjai belefehéredtek. Nos, igen, ha Kareem Whittmant a kosárlabdáról kérdezik, akkor megszűnik a világ és amíg le nem lövik mugli kifejezéssel élve, addig ő beszél. Lassan engedi el a pad szélét a kezével és ha Minticz engedélyt ad helyet foglal. Bár gondolatai még midig egy szép zsákoláson járnak, amit legutóbb látott, mikor még kimehetett – tehát nyáron -, azért már kezd visszatérni a mugliismeret tanterembe lelkileg is. A két lányra pillant, akik közrefogják őt, majd vállat vonva várja a következő felelőt.

[Kinek:]

Mugliismeret óra

Mondanom sem kell, hogy mugli közhellyel élve... lövésem sincsen a témához. És akkor még finom voltam. Még a régi rendszerben lévő dolgokról is csak felületes fogalmaim voltak. Az újakról egyáltalán semmit sem tudtam, ha őszintén magamba nézek. Az Inspektor miatt pedig nyilván ez nem számíthat jó pontnak. Immáron vörösbe borult hajjal és pírban úszó arccal fogadtam Minticz professzor szavait, majd Karr bátorítását. Igazából rémesen égett a fejem, hogy nem elég, hogy zavarba jöttem és ez meg is látszik rajtam, még a házvezetőmet is kényelmetlen helyzetbe hozom adott esetben az inspektor előtt. Szerencsére Shay  megfelelő feleletet tudott adni az ő kérdését illetően, így talán nem gondolja azt egyből Crasso, hogy minden hugrás hülye. Tudom, hogy amúgy sem tartják nagyra a mi házunkat, de ez egy egészen más kérdés. Némán bólintottam a professzor kedvességére és felvéstem a pergamenemre, hogy mit is kell a következő órára átnéznem.

Nem csak az amneziátorokat, hanem úgy mindent. ~A fenébe, hogy nem a Szent Mungóról kérdezett! Azt bezzeg, ha álmomból felkeltenek, akkor is tudnám!~ Gondoltam, de mivel az nagyon nem illett volna a témába, így nem láttam esélyét, hogy előkerül a mai órán kérdésként a felépítése vagy épp feladatai az ott dolgozóknak. Mivel anyai részről a családom jó néhány tagja ott dolgozik, így elég jól ismertem a helyet és az ottani feladatokat. ~De ilyen az én szerencsém!~ Kareem ellenben ragyogóan megfelelt a kérdésére. Igazából szerintem még Crasso sem tudna belekötni, ha akarna. De nem is tartottam valószínűnek, tekintve, hogy ő a házvezetője a hollóhátasoknak. Az óra további részében vadul jegyzetelek és rémesen csöndben vagyok. Még Kareemékra is csak oldalsó pillantást vetek néha, pedig máskor halkan sutyorognék is a mellettem ülővel vagy más módon tenném élvezetessé az órát.

De attól tartok, hogy Crasso a mai órára ki fog pécézni magának. A dolgozatomban megemlítettek is jó esetben középszerűek a számára, de még az is lehet, hogy talál belekötni valót benne. Igazából a lelkiismeretem tiszta a dologgal kapcsolatban, mert hazugságot úgysem fog találni benne. Ugyanakkor az új rendszer követőjeként már koránt sem biztos, hogy a mondhatni objektív látásmódom preferálható a számára. Ugyanis itt-ott érződik az írásból, hogy van amit túlzásnak tartok a jelenlegi rendszer híveinek viselkedésében. Főleg, ha szerencsétlen muglik ellen irányul és sejthető a hátsó szándék ellenük. Sosem láttam értelmét, hogy a céltalan és értelmetlen gyilkolászás és károkozás miért jó egyes varázslóknak vagy boszorkányoknak. Ahelyett, hogy megismernék a muglik világát és megpróbálnák elfogadni azt vagy legalább együtt élni békében a másik mellett.

Kinek: Minticz proff. és a többiek;; Szószám: Nem számoltam ;; Ruha: iskolai egyenruha;; Zene: katt;;
Megjegyzés: Sorry a késéért, de ihletért kellett rugdosni a múzsámat. :$ ;;

Mugliismeret
és a Zöldszemű Szönyeteg

    Akármennyire is tudja az ember mit beszél, nem könnyű megszólalni egy osztályteremnyi ember előtt. Nem mellesleg a tanár árgus szemekkel figyel, s még elvárásokat is támaszt a felelettel szemben, míg a másik… ott hátul hasonlóképpen tesz, neki pedig más elvárásai vannak. Ne mondd ezt, ne mondd azt, ne mondj hülyeséget, de legfőképpen ne mondd ki a saját gondolataidat. Ezért van a tananyag… Nem beszél hosszan, nem is lenne értelme felsorolni a Varázstitok védelmi Alaptörvény minden egyes pontját, hiszen egyik-másik ostobaság vagy éppenséggel teljességgel lényegtelen, legalábbis a jelen helyzetben. Ujjait egymásba fűzve, pad alatt izgatottan mozgó lábakkal adja meg a feltett kérdésre a nem túl alapos választ, arcán rózsaszín foltok keletkeznek, ahogyan a két zöld szempár találkozik egymással. Amint a beszédet abbahagyja azonban azonnal fordul is tovább Melore felé, csak szemkontaktusbeli egyeztetést lefojtatva vele. Meglepetten kapja vissza tekintetét, amikor meghallja Minticz hangját. Mint minden szereplés alkalmával, most is nagyon ideges és zavarban is van, szíve is veri a kétszázat percenként, noha a monológja nem is tart addig.
    Hamar összeszedi azonban magát, igaz nem tudja nem észrevenni a rosszallást a zöldekben. Hát persze! Ahogyan a professzor megismétli a Samhain-t, úgy ő is ismét zavarba jön, kissé összébb is húzza magát. Hangja azonban nem veszett el, s bár valószínűleg csak egy költői kérdést kapott, úgy gondolja, egy apró megjegyzést még tehet, mielőtt a tanerő tekintete tovább is suhan.
- Igen, úgy gondolom, voltak előkészületek, ha nem is magát a rendezvényt védték le, de ha jól tudom, volt ott sárkány is, amelynek nem csak a behozatalához, de a mutatványaihoz is biztosan szükség volt minisztériumi varázslók közreműködéséhez, hiszen a felrepülések alkalmával egy mugli repülő…gép, vagy más légi jármű utasai megláthatták volna – a végén az az apró vállrántás azt jelzi, hogy vagy így volt, vagy nem. Ő nem tudja, a sárkányról is csak hallott, a többi már puszta logika. Nagyot szusszan megkönnyebbülésében, mikor végre tovább terelődik a szó, előbb szőke padtársnője, majd sorra a többiek tesznek hozzá az órához. Így is elég necces, hogy szóba került a Samhain. Nem is pillant most se jobbra, se balra, kiugrani készülő szívvel, vöröslő, sőt lángoló arccal mered előre, a vetítővászonként szolgáló táblára, még pislogni is alig mer. Torka pillanatok alatt száradt ki, és most kissé túlzóan melegnek érzi a helyiség hőmérsékletét.
    Az óra további menete távoli zajként hangzik fülében, szavakat kevéssé, vagy egyáltalán nem ért, összemosódott dünnyögés minden, ami történik körülötte. Bőrét lassan fájón égeti a pír, melyen fejét leszegve, a padon szöszölve vagy épp írást szimulálva próbál enyhíteni. Nagy ügyet csinál belőle, valószínűleg a két tanerőn és rajta kívül senkinek le sem esik a dolog. Mindenesetre nagy könnyebbséget okoz, hogy további felelgetés egyelőre nem fenyegeti, legalábbis, amikor ismét megenged magának egy óvatos körbeellenőrzést, senki nem pislog felé nagy, várakozó szemekkel, az kérdezve velük, ez a flepnis Scarborough meg most miért nem válaszol. Talán nem is olyan nehéz továbbra is láthatatlannak lenni ebben a közegben sem, olyan adag vajjal a füle mögött, mint amivel rendelkezik. Vesz egy újabb nagy levegőt, igyekezve visszacsöppenni a mókuskerékbe… Kareem ekkor fejezi be a monológját, ami, ha a hugrás elég jól kiismerte a fiút, hosszú volt.
    Állát ismét tenyerébe helyezi, folytatja a figyelést…