Mugliismeret tanterem

[SHANNON]

 
 

SHANNON
és az óra többi résztvevője

Ennyi? Milyen alapos? Egy rövid, elégedett mosolyt azért felvillantok, pedig a csalódottságomat nehéz magamban tartanom. Ha Shay mondta volna, már biztosan az egekig magasztalna volna, sőt, akár fele ilyen jó válaszért is. Nem baj, majd a következő kérdésnél nem hagyom magam, jól bevetem a nagyanyámtól tanult múltszázadi mugli kifejezéseket, ha azt nem értékeli, akkor nem tudom mit... Előbb kellett volna kapcsolnom, Armiella válaszán aligha lehetett volna rontani, csak fel kellett volna tennem a kezemet és máris villoghatok. Bár, talán az se a legjobb, ha strébernek néz. Inkább természetesen intelligensnek kell tűnnöm, aki annyira laza is, hogy a professzor dzsekijében mer órára jönni. Már csak az a kérdés, hogyan kivitelezzek valamit, ami ennyire távol áll tőlem? Tőlem, aki még akkor se meri elmondani a saját véleményét, azt alátámasztó tények és háttérismeretek nélkül, ha az élete múlik rajta. Vagy... Talán akkor mégis, de egy közönséges mugliismeret órán semmiképp. Mi van, ha Minticz legfeljebb egy rendbennel elintézi a gondosan kitervelt hozzászólásomat? Vagy, ami még rosszabb, valaki helyreigazítana, esetleg meg kellene védenem az álláspontomat. Ilyesmire nem vagyok felkészülve.
Figyelmesen hallgatom Yvette válaszát. Persze, ő francia, attól máris érdekes lesz? Én is utaztam mugli közlekedési eszközökkel és ezt tudnia is kell, vagy már nem emlékszik, hogy tavaly elmondtam, muglik között töltöm a nyarat? Rendben, a hollósok közül még csak Kareem szólalt fel, hagyni kell őket érvényesülni, de azért igazán kikérhette volna az én véleményemet is.
Argh, és igen, Whittman, megint, erre már nincs magyarázat! Ez nem ér, ő már kétszer beszélt, szólnék közbe szívesen, de az inspektor jelenléte - és saját, tizenhat éves tapasztalatom - visszafog. Nem lenne jó ötlet visszatáncolnom magam átnevelésre, így is eléggé beégettem magam, de nem tehetek róla. A meghunyászkodás igenis természetes reakció, csak a griffendéleseknek van valami génhibája. Ezért csak tűröm, ahogy a hollóhátas fiú elmondjon egy választ, aminek véleményem szerint semmi, de semmi köze nincs a kérdéshez. Rendben van, hogy a muglik imádják a sportot - amúgy mi ez? azt gondolod kollektív öntudatuk van? -, de ez hogy függ össze a mi világunkkal? Ha Shannon egy példát kért, akkor talán egy példát kellett volna hoznod és nem összevissza beszélni mindenről. Most itt lenne az alkalom, hogy jelentkezzek és villogjak a tudásommal, de sajnos fogalmam sincs országunk sporteseményeiről, a kviddics sem érdekel, hát még a mugli dolgok... Esélyem sincs egy olyan példát hozni, amiben a sötét varázslók valahogy szabotálták őket a megvalósulásban, de a résztvevők mégis hősiesen folytatták a meccset. Őszintén? Egyetlen meccset sem tudnék megnevezni, ami az elmúlt évben volt.
A további kérdéseket hallgatva egyre bosszúsabb leszek, majd a professzor be is fejezi a mondókáját. Most komolyan ennyi? Esélyt sem ad a válaszadásra? Rendben, akkor majd találok magamnak módot rá. Tekintetem az egymást váltó jelenetekre függesztem. Ecsetelhetném, hogy én is jártam ilyen diszkóban és egész este egy bárszéken ücsörögve bámultam a táncolókat, de ennek aztán tényleg semmi köze az óra témájához. Inkább valami jó kérdést kellene feltennem, mintha kíváncsi lennék, mintha nem csak a professzor miatt járnék az órára, hanem érdekelne is. Felemelem a kezem és, ha belátható időn belül engedélyt kapok, akkor felteszem a kérdésem, ha nem, akkor körbepillantva, a lehető legkevesebb feltűnést keltve leengedem és Shaelynnre nézve megforgatom a szemeimet, mintha csak azt mondanám - hihetetlen, még csak fel se szólít...
- Csak azt szeretném tudni, hogy a Minisztériumnak vannak-e beépített emberei a mugli bűnüldöző szerveknél vagy a médiánál, akik az ilyen helyzeteket kezelik és nem hagyják, hogy kiszivárogjanak a hírek? Régebben ezeket az eseteket akutként kezelték, de most, hogy állandósultak, történt-e valami változás? Erről nem találtam semmit, pedig érdekelne. - Talán ezzel megpiszkálom kicsit Crassot, de talán elég semleges voltam ahhoz, hogy ne legyek gyanús. Egyébként is, ha kérdezi, őszintén megmondhatom, hogy hidegen hagy.

 

Mugliismeret

Nyugalom, mi az a nyugalom? Olyan elérhetetlen sci-fikben leírt ismeretlen amorf létforma lehet, ami minden jelenlegi fizikai ismeretünknek ellentmond. Persze, amilyen az én szerencsém az én életem egy fantasy tragikomédia, így ezt a drága érzést csak hallomásban legendákból ismerem.
Hihetetlen, hogy egyesektől egyetlen apró kézmozdulat elég arra, hogy másokat felkergessenek a plafonra, és Crasso pont ezekhez az emberek közé tartozik. Előző nőivel ellentétben én nagyon nem értékelem a jellemének eme vonását, reflektorfénybe dermedt őzikét szégyenben hagyva meredek a kezei közé szoruló házi feladatra. Nem lehet az enyém, mások is ülnek ebben a sorban, nem, biztosan nem. Más pergamenjén is átüt a tinta, másiknak is megtépet a füle, másik is csupa krikszkrakszos tintapacák sora. Merlin, kit áltatok, az ott az én nyomorúságos házi dolgozatokat megcsúfoló fecnim! Remegő kezeimet pad alá rejtem, egy pillanatra lehunyom a szemeimet, ami alatt kellően szalonképes lelki állapotba hozom magamat. Nincs semmi baj, ha az enyém is akkor sem kell aggódnom, hiszen direkt úgy írtam, hogy el fogják olvasni. Direkt a hozzá hasonlók ízlésére van szabva, még ha nem is a legjobb kivitelezésben, minden rendben lesz.
 Arra pillantok fel békésebb mosollyal ajkaimon, és reménytelibb fénnyel szemeimben, hogy Crasso egyenest engem néz. Csak egy rövid pillantás, utána vissza is fordul, hogy feljegyezzen valamit. A vesztemet.
Elsötétül előttem a világ, szép holdfényes moha zöld árnyalatúvá fakult arcomat izzadt tenyereimbe temetem, már az sem érdekel, ha mindenemet összekenem tintával, ha panda lennék legalább csöndben kihalhatnék, és nem Crasso pusztítana el az óra végén. Nem, nem fog félrehívni, nem fog kifaggatni, vagy példát statuálni belőlem. Minden rendben lesz. Dehogy lesz.
Hisztériévál átszőtt pánikrohamom közben persze nem áll meg a világ, miért is tenné? Minticz folytatja az órát, tudatom széléről hallom csak a lágy, közepesen férfias hangját monoton zsibongásként saját félelmeim közé keverve. „az akut esetek mellett természetesen pánikba esnek” Igen, erőst átérzem muglitársaim reakcióit így a hiperventiláció szélén. Valahogy irigylem is őket, ha meg is öli őket egy vérimádó varázshasználó legalább hirtelen történik, mint a marhával a vágóhídon.
Mr. Mayfield? Hozzám beszél? Jesszusom, fogalmam sincs miről volt szó eddig! Szerencsémre többiek ugranak a lehetőségre, hogy feleljenek, persze Hollósok, végük is lenne, ha nem tehetnék. Csodálom, hogy eddig kibírták közbeszólás és jelentkezés nélkül. Gondolkozz Jules, gondolkozz! Utazás, kosármeccsek… előtte meg Tanár Úr arról mondott valamit arról hogyan reagálnak a muglik? Hiába beszél sokáig Kareem, a világ összes ideje nem lenne elég nekem most koherens válasz fabrikálására. Túl hosszúra nyúlik a csend, és kénytelen vagyok hangot kierőltetni összeszoruló torkomból, porrá száradt nyelvem ellenére.
„Igen, így volt…” Finoman köhintek, a hangom gyenge és rekedt, de még hallható. „Igazából társaim úgy érzem kellően kifejtették a témát.” Merész válasz, de ha én vagyok a leggyávább griffendéles is akit valaha a hátán hordott a Föld, most az egyszer merész leszek. Már pusztán azért is, mert a folyamatos idegesség, és egész napos pánik betetőzéseként a gyomrom hirtelen rándul meg, a benne egyeduralkodó pórul járt csokibéka pedig győzedelmesen ugrik elő újra csukló hang kíséretében, hiába kapom kezeimet ajkaim elé. A már fel nem ismerhető massza ujjaim közül csöppen padomra, hiába pattanok fel, hogy kirohanjak a mosdóba, magamhoz hűen első lépés után elesek saját taláromban. Valaki öljön meg végre, kérem…

[- Úgy hiszem a diákjának gyógyítóra van szüksége]

KÖSZÖNTEM
A FIGYELMET

Mit pörögnek ezek ennyit Samhainon? Örüljenek, hogy túlélték. Scarborough például végigaludta az egészet a szobám kanapéján attól a pollenméregtől. Evidens, hogy semmi információja nincs elsőkézből. Azonban pillantásom kicsikét rajta hagyom. Pír. Rángás. Izgalom.
Az óra tovább halad, Minticz dicséreteket szűkmarkúan osztogat, pontokat egyáltalán nem. Én sem teszem túl gyakran, nem megy rutinból, nálunk ez nem volt szokás. Tekintetem a képeket és a diákokat egyformán vizslatja, elég meglepetten tapasztalom, hogy az óra nem olyan unalmas, mint vártam, bár a muglik nyomorúságos életének legtöbb problematikája nem hat meg, a vetítés azért érdekes. Meg a diákok ilyetén szekálása is egész szokatlan gondolat Minticzről, nem feltételeztem.
Delacour, Yvette. Szétszórt. Közel van a mugli világhoz. Gyanús. Szorongásos tünetek.
Whittman, te meg mi az ördögről kezdtél el beszélni? Mi a halál az a kosárlabda és kit érdekel? Ha ismerném az adott sportot, biztos furcsállnám, amiket mond a kosárlabdáról és az időjárásról, de nem ismerem, úgyhogy csak azon szigorúskodom, hogy miért nem tér végre a tárgyra. De aztán visszatérek Whittman nevéhez a listámon, és feljegyzem: Muglikedvelő.
Lainey felemeli a kezét, gondolom fel is lesz szólítva. Vajon mégis mitől ilyen aktívak ezek a diákok? A macerálástól? A kérdése mindenesetre érdekes, és alighanem válaszolnék is, amennyiben Minticz inkompetens, ám figyelmem ekkor megint az egyetlen griffendéles vonja magára, aki olyan idegesen kapkodja a levegőt. Mi baja van? A sötétben olyan sápadt, hogy szinte világít. Kiböki válaszát, és én már nem jegyzek le semmit, hagyom összetekeredni a pergament és félreteszem a töltőtollat. Előre hajolva állok fel a padból, hogy elkapjam Mayfield karját, és a hóna alá nyúlva tartsam talpon. Megkeseredett csokoládészag tör az orromba, a kezére nézek. Láttam már ocsmányabbat és gyomorforgatóbbat is, ettől nem fogok elájulni, nem úgy, mint ő.
- Úgy hiszem a diákjának gyógyítóra van szüksége - szakítom félbe az órát, mely valószínűleg amúgy is kénytelen elszenvedni a kínos intermezzo minden percét. Ám ahelyett, hogy Minticz kezébe nyomnám a gyereket, én magam indulok el vele az ajtó felé, kíméletlenül félrerúgva pár útban levő táskát (majd megtanulják, hogy eltegyék az útból, ha a törött tintatartótól ragacsos holmijuk felett sopánkodnak).
- Minticz, meg fogom keresni az értékeléssel. Bishop, az asztalon levő feljegyzéseket óra után haladéktalanul juttassa el az irodámba és várjon is meg ott. További kellemes szórakozást - búcsúzom biccentve, és ha Mayfield esetleg nem tudna járni, átfogva a vállát szorítom magamhoz, hogy legalább az ajtóig eljussunk. Feltéve, hogy nem ellenkezik, bár szerintem nincs abban az állapotban. Ha netán elájul, az ölembe veszem, nem tűnik tetemes tömegnek.

Mugliismeret óra
Azoknak, akik már megjelentek, és azoknak, akik csak később érkeznek

*Nincs is unalmasabb annál, mint amikor minden a terv szerint halad, ez teljesen jól jellemezheti ezt az órát is. A kedves diákok figyelnek ugyan, de a tanerő hozzáállása egészen békésnek mondható minden furcsaság ellenére is, a válaszok szépen érkeznek, noha, mint ahogy Smith esete is bizonyította, nem feltétlenül állnak készen a témára, de nagyon igyekeznek. Rend, fegyelem és elégedettség. Hogy éppen mugliismeret órán, annak bizonyosan egyéni varázslatos okai vannak. Shannon egyszerűen biccent Yvette válaszára, magához ragadja a szót, mielőtt Kareem a maga előadásába fogna egy rövid közbevetés erejéig.*
-Értem, köszönöm. A kérdés lényegében arra vonatkozott, hogy a tapasztaltak fényében a repülőforgalom a sok baleset miatt leállt, ahogy a vonatközlekedés is lelassult a sínek saját megrongáltsága okán, bár példátlan szorgalommal próbálják helyreállítani ezeket a fontos kapcsolatokat, mivel a Hop-Porhoz hasonló eszközök a muglik számára nem elérhető, ezért, mint ahogy mondta a kisasszony is, minden helyváltoztatás roppant időigényes.
*Nem firtatja tovább a témát, élménybeszámolót sem kér, megadja a szót Whittmannak, miközben azonban a jegyzetelő diákokhoz hasonló írásban elmélyült de Crasson tartja a szemét. Nincs még egy pennasercegés, ami annyira ingerelné a tanulókat, mint az az egy, ami voltaképpen érthető is, noha valószínűleg nem róluk készülnek a legrészletesebb feljegyzések. Önmaga miatt azonban nem aggodalmaskodik, felnőtt gondolkodással nem talál kifogásolnivalót a saját viselkedésében és óratartásában, legfeljebb a pontosztás elhanyagolása róható fel neki, de ez legyen a legsúlyosabb vád, ami érheti.*
-Köszönöm Whittman, azt hiszem, ez mindenki számára érthető bemutató volt. A kosárlabda, teszem hozzá, egy legalább olyan nagy népszerűségnek és megfigyeltségnek örvendő sport, mint amilyen a kviddics a mi köreinkben, azonban a játszhatósága nem kíván meg olyan speciális feltételeket, így valójában sokkal szélesebb körben elterjedt, és ahogy Whittman is kifejtette, mindenki megtalálja a játék élvezetében a számítását, legyen az akár versenyszellem, vagy kikapcsolódás.
- Valóban, kisasszony-*tér vissza utólag Shaelynn közbevetésére hirtelen elmosolyodva, még gyanútlanul affelől, hogy a hátsó padsorban milyen megrettenést váltott ki a Griffendéles fiúhoz intézett kérdésével, amire hamarosan választ is vár, noha, a válasz, amit végül kap, messzemenőkig nem úgy hangzik, mint ahogy szerette volna, vagy hangzott volna az igyekvő Meloretól, akinek egy intéssel jelzi, hogy tudomásul vette a jelentkezését, de a felpattanó Jules csetlő-botló lendületvétele arra készteti, hogy elhagyja a pozícióját, noha tisztán látszik, hogy nem fog időben hátraérni és esetleges segítséget nyújtani az orbitális esés ellen, de Crasso meglepő közbelépése azonban szükségtelenné is teszi ezt. Megtorpan, hátralép egyet, fürkésző pillantást vet a férfira.*
-Igen, köszönöm, hogy gondoskodik róla-*közönyösen válaszol, még egy csepp gúnyt se erőltet a hangjába.* -Várni fogom-*azzal elfordul a problémától, egy pálcaintéssel kivilágosítja a termet addig, amíg a másik házvezető kiviszi a rosszul lett fiút bizonyosan élénk és hökkent figyelemtől kísérve, majd visszacsukja utánuk az ajtót és visszahomályosít a kellő hangulatra.
Szinte érezni, ahogy az csoport újra lélegezni kezd, annak ellenére, hogy Jules összerajzolt holmija szomorú mementóként hever a hátsó asztalon, elhagyatva, de majd felküldeti valakivel a hálókörletébe.*
-Miután elrendeződtek folytathatjuk. Ígérem már nem tartóztatom magukat sokáig-*majdnem egész harminc másodpercet ad arra, hogy a kedélyek elcsituljanak és megemésszék az információt a közeli szabadulásról, ami éppúgy lehet kamu, porhintés, mint igaz, józan belátása annak, hogy az órákat empatikusan is meg lehet tartani, az ebéd utáni emésztési vágy figyelembevételével.* -Most mondja kisasszony.
*Melora-ra néz visszasétálva a pad mellé, ahonnan elindult korában, a fejét kicsit félredöntve hallgatja meg figyelmesen.*
-Azt hiszem a Félrevezetési Ügyosztály munkáját kellett volna feladnom feladatba-*mosolyodik el.* -Amit a muglik látnak, de nem kellett volna nekik, azt az ilyen varázslók intézik el. Természetesen vannak a mugli szervezetekben embereik, akik értesítik őket a problémáról, noha ezek sok esetben kviblik, hiszen ők tudnak a legjobban elrejtőzni, ők viselkednek a legtermészetesebben mugli közegben és mivel pálcájuk sincs, nehéz lebukniuk figyelmetlenség miatt. És igen, jogos a feltevés, ők azok, akik jelenleg kénytelenek voltak elmenekülni és elrejtőzni, így a munkájuk teljesen elvégezetlen marad, de nincs is igény rá. A hírek már nem szivárognak, hanem ami megtörtént, az mind egy-egy vulgáris üzenet a varázsvilág jelenlegi vezetőségétől minden ember számára, legyen az varázsos, vagy varázstalan.
És most, hogy így magunkra maradtunk, önök szerint helyes ez az eljárási mód, amit Miss Lainey kérdése felvetett? Az előző félévben megbeszéltük a hivatalos álláspontot a mugli kultúra derogáltságáról, kérem, ehhez viszonyítsák a válaszaikat. Kézfeltartással döntsék el a válaszolási sorrendet. Ha nincs jelentkező kiadom a témát házi dolgozatként, ami, mint láthatták Mr. Mayfield példáján igen kockázatos, hiszen az inspektorok valóban bármi írását elolvashatják.

Felmerülő problémákkal a népszerűbb multim ajánlom üzenetekkel bombázni.
Elnézést kérek a késlekedésért.
Március vége, április közepe a következő határidő, a zh-időszakra való tekintettel.
Jó reagolást  

Mugliismeret
és a Zöldszemű Szönyeteg

    Ki, be, ki, be… szuszog nagyokat, miközben igyekszik visszacsöppenni a vérkeringésbe, de legalábbis nem túl látványosan bambulni a semmit, vagy Minticz nadrágjának a szárát. Mivel utóbb úgy döntött az írás nem nyújthat megfelelő alibit, ha a professzor épp az ő padjuk előtt horgonyzott le, így inkább csak a penna végét rágcsálja. Jobb, mintha a körmeit nyüstölné, azok már amúgy sincsenek neki. Csonkig rágta őket. Lassan tényleg kezdi megint egészen nyugodtnak érezni magát, ezek a jógalégzések egészen jól működtek. Kissé idegenül hat hallani Shannon Minticz szájából a kosárlabda szót, de Kareem úgy tűnik, ismét megtalálta a módját, hogy arról beszéljen. Erre a gondolatra megejt a szemközti fal felé egy nosztalgikus mosolyt, amikor a mugliismeret tanerő címzetlenül adja ki egyetértését. Minticz moccanó alakjára megemeli zöldjeit, s ekkor esik le csak neki, hogy ezt ő kapta. Mivel már késő lenne bármiképpen is korrigálni az arckifejezésén, így a professzor bezsebelhetett egy olyan ábrándos mosolyt, amilyet… nos, tudja, mikor kapott legutóbb.
A hugrás szemei egy pillanatra elkerekednek, inkább kiszerkeszti állát tenyeréből és valami másik pozíciót keres magának. Sajnos olyan nincs, ami arra késztetné, hogy a földet nézze, annál is inkább, mert a pad útban lenne. Torka ismét szempillantás alatt száradt ki, melyen most próbál enyhíteni, de ekkor hátsótályékon mocorgás hallatszik. Igen furcsa zajok, többen is felállhattak. Odapillantva aztán egy igen meglepő és a maga nemében bizarr csendélet képe fogadja. Első ránézésre neki akkor sem a hős megmentő ideája ugrik be de Crasso-ról, inkább az érdekelné, mit csinált szegény Jules-szal, hogy… így néz ki. Ő már kapott egy kisebb ízelítőt a férfi fortélyaiból, így tulajdonképpen bármit képes kinézni belőle.
~ Csak nem ennyire unja az órát? ~ kérdőn vonja fel szemöldökét, ám epés megjegyzését nem teszi közkinccsé, bár attól nem tart, hogy a mugliismeret proftól bármi feddést kapna, azonban Azkaban-ba is előbb látogatna el, mint a de Crasso irodájába még egyszer.
Shay a maga részéről elkönyvelte, hogy a halálfaló csinált valamit a griffendélessel, hogy kiszabadulhasson az óráról. Ő biztosan nem engedné felügyelet nélkül egyedül ügyködni, ki tudja még milyen aljas húzásokra képes. Lehet, hogy óra után majd valamelyik folyosó sötét sarkában találják meg Mayfield-et, aki semmire sem fog emlékezni akkor már. Vet egy aggodalmas pillantást a csukódó ajtó felé, de túlságosan is nyuszi bármit tenni. Ha Minticz hagyja, ő sem igazán tehet mást, bár a legnagyobb balgaságra vall megbízni egy crassofélében.
    Eltelik néhány perc, mire a csoport újra rendezi sorait, de majdnem úgy folytatódik, mintha mi sem történt volna… hanem mintha kicsit mégis megkönnyebbült volna a levegő.
    Melore most bizonyára nagyon boldog pillanatokat él át, hiszen talán tíz másodpercre is Minticz teljes figyelmét uralhatja, amíg elhangzik a kissé tudálékos kérdése. Ha nem csak a varázslólapokat bújná, talán nem lenne szüksége ilyeneket kérdezni. Neki nem szokása a padból kiesős jelentkezés, épp csak vállmagasságig emeli kezét és ujját, amikor újabb kérdés hangzik fel. Bár nem tartja szükségesnek megosztani a gondolatait önszántából, meg nem is az a szereplős fajta, most mégis jelentkezik… történelmi pillanat, mivel ilyen nem nagyon szokott történni mugliismeret órán, az ilyesmit meghagyja a szőkeségnek. Most is őszintén bízik abban, nem kerül felszólításra. Ennek ugyebár minimális az esélye, elvégre, ha valaki jelentkezik, azt nagy eséllyel látják meg jobban. Ez történik most is, talán a tanerő maga sem hisz a szemeinek… nem is lesz belőle rendszer, az biztos.
- Szerintem az a kisebb probléma, hogy azok, akiknek ez lenne a dolga, nem funkcionálhatnak, hiszen a muglik mindent képesek valami tudományos hablattyal megmagyarázni, elég hiúak ahhoz, hogy ne hagyjanak semmilyen kérdést nyitva. Ettől függetlenül egyáltalán nem helyes hagyni, hiszen nem véletlenül döntöttek a varázslók évszázadokkal ezelőtt a rejtőzködés mellett. Bár a mágiahasználattal látszólag mi képviselünk nagyobb erőt, a mostani állapotok mellett a mi világunk sokkal sérülékenyebb, mint az övék. A mugliknak pedig nem kell túl sok idő, hogy felrázzák magukat, s a rettegésük ismét előhozhatja a boszorkányüldözés idején tapasztalt intoleranciát, amely a folyamatosan fejlődő technológiájuknak köszönhetően egyre nehezebben lesz kijátszható a mágiával bírók számára... és belegondolni is rossz, milyen fejetlenséget idézhet ez elő – beszéd közben remegni kezd a keze, ahogyan mindig, ha felszólal akármelyik órán, ezért nem is jelentkezik az esetek kilencvenkilenc százalékában, még akkor sem, ha biztosra tudja, helyesen válaszol, most pedig sok mindent el lehetne róla mondani, de, hogy magabiztos lenne, azt semmiképpen sem.

Mugliismeret óra





Unottan pillantok ki az ablakon. Nem, még nem telt el elég idő. A fene enné meg. Igazán vége lehetne már. Tény, hogy más esetbe élvezném ezt az órát. Na de Crassoval? És amúgy sem vagyok a legjobb kedvemben. A sötétség még inkább elzsibbasztja az agyam és a testem. Az elmém már egyszerűen nem képes semmit sem befogadni. Meglehet akár el is alszom, ha így haladok! Na ne. Azt már nem.
Fölpillantva miután a válasz elégnek ítéltetett és végre nem kell tovább a közsszereplés tárgyának lennem elégedetten hátradőlök, hogy a többiek a szóért és a tanár kegyeiért versenghessenek. Hajrá…!
Nem vagyok kíváncsi a szánalmas próbálkozásaikra, inkább csak ismét a fényképet húzom elő a könyv széle alól és nézem. El is felejtettem hogy ebbe a régi tankönyvbe lehetett valamikor a kép. Olyan távolinak tűnik most, mint az a nyár is…

A fotón én vagyok, mosolyogva, ami nagy szó, fehér ruhában miközben a szél fújja a hajam, s a másik oldalamon Luc kócos haja, amint kisfiús cinkos mosollyal pillant felém, majd megölel és egy csókot nyom az arcomra, amit… nem bírtam ki kacagás nélkül.
Sóhaj. A fotó újra mozdul, majd újra. Ennyiben jobb, mint egy mugli fénykép. Nem egy pillanatot, egy eseményt tud megragadni. Ezért még inkább fájdalmasabb is.
A többiek hangja monoton zúgássá vegyül a fejemben, értelmetlen szavak sokaságává, aminek se eleje se vége csak örökké zeng és zeng.

Akkor illetődöm meg, mikor mozgolódás támad és ijedtemben lesöpröm a képet a padról. Gyorsan nyúlok utána ösztönösen, miközben a tekintetem a probléma forrását keresi, s már látom is.
Crasso nem sokkal mellettem tornyosul, de nem én érdeklem, hanem a haldokló griffendéles, akit nagy erős és talán hős lovagként szállítmányoz ki a teremből, miközben keményen instrukciókat vakkant mindenfelé. Engem kihagy, aminek igazán hálás vagyok, ám Ben nevére megütközöm. Bishop mint postás? Hát… nem irigylem.
Tekintetem felé röppen, de a sötétben leginkább csak a sziluettjét veszem ki, és amúgy is… tuti hogy magasról tesz rám. Ekkor döbbenek rá, hogy még mindig félig lehajolt, enyhén görnyedt állapotba vagyok és hogy a kezem a koszos padlót markolássza.

A pánik pillanatok alatt elönt és az ész gyorsan leküzdni bennem a félelmet. Felegyenesedem, mintha mi sem történt volna és nyugalmat erőltetek az arcomra, miközben reményeim szerint az óra folytatódik tovább. Igen, Shaelynn mintha okoskodva magyarázni kezdene, de ez nekem olyan, mintha a Marsról üvöltene valaki hozzám.
Tekintetem a padokat pásztázza keresve az elveszett kópiát. Ha valaki megtalálja, ha valaki megnézni, ha valaki… te jó szagú atya ég! Hát Merlin is csak egy rakás sárkányszart tud a fejemre küldeni az is biztos. Bele se merek gondolni, hogy mivel jár, ha illetéktelen kezekbe kerül.

Büntetőmunka? Pontlevonás? Nem. Kicsapás. Fixen, keményen. Mert ugyan ki hinné el, hogy az nem a mi kedves inspektorunk? És ez a perdöntő bizonyíték, minden kósza pletykának támaszt és alapod ad. Nekem pedig akkor végem. Előre rettegek az igazgató szemébe nézni.
Most legalább Crasso már nem fenyeget potenciális veszélyforrásként. Ám ez kevés vigasz. Mivel mindenki más a teremben… az maradt.

[Kinek:]

Mugliismeret óra

Szinte tapintható az a feszültség, amit Crasso órán való részvétele és aktív jegyzetelése kivált a diákságból. Még talán Minticz professzoron is látni némi frusztrációt. Ez meglep. Azt hittem az ex-mardekáros tanároknak nincsen félnivalója. ~De az is lehet, hogy csak Crassot nem szívleli.~ Jut eszembe, s ez egész reálisnak tűnik. A többiek mondandóiból a lényeget írom le, s a professzor hozzáfűzéseit még oda-odafirkantom a részekhez. Amikor az események felgyorsulnak és az inspektor elindul a padok felé megmerevedem és próbálok nem tenni semmi olyat, amivel elérem, hogy figyelmével tüntessen ki. A mai napi szerencsétlen áldozat szerepét legnagyobb megkönnyebbülésemre nem én, hanem az egyik, kissé esetlennek tűnő griffendéles diák tölti be. Megkönnyebbülve, ugyanakkor sajnálkozva figyelem a Crasso-Mayfield párost, amint távoznak.

A Bishop nevű diákot sem irigylem, hogy a málhás szamár szerepét osztották rá. Ugyanakkor az inspektor távozását követően érezhetően megkönnyebbül és fellelkesül mindenki. Én még kicsit lassabban térek magamhoz, s odasúgom Kareeméknak.
- Ezt megúsztuk. Eskü, hogy azt hittem ide fog jönni hozzánk. Egész végig minket nézett. - Mondom nekik, most már kényelmesebb tartásba helyezve lassan elgémberedett és merev tagjaimat. Kezem ismét Kareeméhoz ér, immáron nem tartok attól, hogy ezt esetleg félreértenék. Az órát zavaró tényező megszűnt. ~Talán még a kérdésemre is tudok majd választ adni.~ Gondolom, majd bátortalanul jelentkezésre emelem a kezemet. Ha Minticz professzor felszólít, belekezdek a mondandómba. Most már nem tartok esetleges retorziótól.

- Professzor úr, azt hiszem mégiscsak megpróbálkoznék válaszolni a kérdéskörre, amit rám osztott. - Pirulok el a végére. - A Varázsbaj-elhárító Osztag feloszlása után az amneziátorok a Félrevezetési Ügyosztály alá kerültek. Feladatuk igencsak megsűrűsödött. Az egyik apai ágyi nagybátyám, Kieran Smith is jelenleg a Mágiaügyi Minisztériumban dolgozik hasonló tisztséget betöltve. A Félrevezetési Ügyosztály munkatársaival együttműködve jelenleg számos muglikat ért mágikus eredetű inzultusok során ők azok, akik lényegében kitörlik a nemkívánatos emlékeiket, majd az újabbakat elültetik az immáron tudatlan és sokszor értetlen muglikban. Azonban ha jók az értesüléseim, nem csak a muglikon hajtanak végre emléktörlést vagy módosítást. Számos esetben azonban segítik az aurorok munkáját is felsőbb utasításra.

Így előfordulhat, hogy a varázsvilág némely tagján is végrehajtanak emléktörlést vagy módosítást, ha erre felsőbb utasítást kapnak az illetékes szervektől. Sok esetben csupán néhány ügyes kvibli éli túl az effajta tisztogatást. Pont a Melore által említett megszaporodott kiszivárgások eredményeként van rengeteg munkájuk az amneziátoroknak. Ugyanakkor azt is észre kell venni, hogy megszaporodtak az emlékek átírása. Már nem feltétlen cél az esetleges teljes emléktörlés. Ezt én a jelenlegi vezetés az előzőhöz képest igencsak eltérő politikájával magyaráznám. - Hallgatok el, remélve, hogy nem mondtam túl sok ostobaságot. Remélhetőleg, most, hogy az inspektor nincs velünk, nem lesz a véleményem szankcionálva a későbbiekben. Valamiféle megerősítésért Minticz professzorra nézek, de tekintetem bizonytalanul tekint a tanár szemébe.

Kinek: Minticz proff. és a többiek;; Szószám: 440;; Ruha: iskolai egyenruha;; Zene: katt;;
Megjegyzés: Ha nem jól képzeltem el valamit, PM-ben a tanerőtől várom az észrevételeket. ;;

[SHANNON]

 

SHANNON
és az óra többi résztvevője

Nem igaz! Annyira elképesztően igazságtalan, hogy lehet ilyen? Mégis mit képzel magáról ez a Mayfield? Most itt szépen elájul aztán majd jól mindenki rá figyel? Ez azért mégis túlzás. De úgy tűnik mindenki eléggé komolyan veszi a haldoklását, szóval kénytelen vagyok várni. Esküszöm, legközelebb én is ezt fogom játszani, aztán a kedves Minticz majd a karjában vihet a gyengélkedőre. Biztosan neki is ez volt a célja, de ezt aztán jól elhibázta, bár nem mondom, Crasso sem tűnik rossz hordárnak erre a célra. Griffendélesek, cöh. Mindig megkapják, amit akarnak.
Ahogy abbamarad a mozgolódás és az órát sikerül visszarántani a rendes kerékvágásba, rögtön lehetőséget kapok a kérdésem feltevésére. Ez egy kicsit megnyugtatja háborgó lelkemet, nehezen viseltem volna, ha még az új feladatokat is meg kellett volna hallgatnom, mielőtt szót kapok. Az esetleg azt jelenthette volna, hogy nincs kiemelt szerepem az órán, ami természetesen egy álnok hazugság lenne, de akkor is... Véletlenül azt hihettem volna.
Kénytelen vagyok lesütni a szemem, mikor a professzor elmosolyodik, túl nagy lett volna annak az esélye, hogy elpirulok, ami azért elég meglepő reakció lett volna egy olyan gesztusra, mint a tisztességes válaszadás. Nem tehetek róla, hogy túlreagálom, menthetetlen rajongó vagyok és az is maradok, de azért leplezni még megpróbálhatom. Nincs szükség rá, hogy mindenki tudja.
Néhány bólintással kísérem az elhangzottakat, valami ilyesmire számítottam, arra hogy a Shannon ki is meri mondani, pontosan úgy, ahogy ez történik, mindenféle halálfalópárti mellébeszélés nélkül. Legszívesebben odamennék és megveregetném a vállát, hogy igen, jól csináltad, de egyrészt ki vagyok én, hogy ezt tegyem, másrészt pedig: Melore!
- Aham - jegyzem meg a végén határozottan és lelkesen, mintha ez a szó tényleg komoly jelentéssel bírna. Viszont a kérdése, vagy - ez mondjuk rajtunk múlik - az esszé témája az én kérdésemhez kapcsolódik, így nem tehetek mást, hagyom, hogy dagadjon a mellem a büszkeségtől. A mondást félretéve, lehet, hogy tényleg nem ártana, ha dagadna, mivel így Shaynek van valamije, ami nekem nincs, bár most nem úgy tűnik, mintha túlságosan lelkesedne az óráért. Talán épp ez a titka? Fordított pszichológia? Vagy túlbonyolítom?
Egyébként ettől függetlenül jókat mond és bátran mondja, ez olyasmi, amit én legfeljebb csak véletlenül tennék. Ő viszont szándékosan bátor, ha létezik ilyen. Armiella is végre rászánja magát a felszólalásra és úgy tűnik, nagyjából sikerül is neki összeszedni a gondolatait.
Nem tudom vajon érdemes-e jelentkeznem újra? Mondjam el az őszinte véleményemet és legyek bátor akkor, mikor már nincs veszély? Vagy inkább várjam meg a házidolgozatot és legyek bátor bolond? Sajnos azzal elveszíteném a lehetőséget arra, hogy lássam a reakcióját, nem éri meg. Felteszem a kezem és ismét várakozom a szólításra.
- Szerintem nem túl okos azt hinni, hogy a muglikon egyszerű uralkodni, ha még, mint látjuk, a varázslótársadalom összefogása sem ért el teljes sikereket. A varázstalanoknak is képesek az együttműködésre és ellenállásra, nyilván meg is fogják tenni ezt, ha egyre több nyílt támadás éri őket. Még akkor is, ha az ő válaszuk könnyedén vagy nem túl nehezen elsöpörhető mágiával, fölösleges áldozatokat hozni mindkét oldalról. Jóval egyszerűbb lenne, ha ragaszkodnánk a hagyományhoz és igyekeznénk a létezésünket titokban tartani, hiszen a mindennapi életünkben nem érezzük akadályoztatva magunkat a muglik által.

bocsánat. köszönöm a türelmet.

 

Mugliismeret óra
Azoknak, akik már megjelentek, és azoknak, akik csak később érkeznek

*Rendezték a soraikat, jól van, Shannon zöld szemében némi elégedettség látszik, nyúzott, sápadt arcához képest indokolatlan az öröm abban, hogy legalább a diákoknak könnyen megy még az alkalmazkodás, rugalmasságuk kényelmes és örömteli. A veszélyérzet, amit Tristram mozgása váltott ki csupán egy pillanatnyi inger a számukra, az elméletek büszke sorfalának felállítója, nincs semmi bűnös a pletykálásban, megkönnyebbülést okoz. Kivéve persze majd Mayfieldnek, ő a sajátos áldozata ennek az órának, még ha ő, személy szerint nem is tehet arról, hogy azzá vált. A többiekkel foglalkozik a maga módján, elterelve a figyelmüket, és lám, hajlanak is arra, hogy panaszra állítva a gondolataikat kimondják azokat, megszabadulva a felgyülemlett méregtől, kulturált módon.
Tanulhatna tőlük. De mivel nem teszi, inkább úgy határos jutalomképpen, hogy nem fog nekik esszét feladni. Ennek bizonyára mind nagyon fognak örülni. Mintha nem szeretne írni ez a társaság, beszélni vegyesen, hallgatni a leginkább.
Végigpillant a lányokat, int Shaelnek, hogy látta a jelentkezését, igencsak tetszik neki, de előtte Armiella válaszának ad teret, ha már úgy vezette be, hogy a korábbi témához kapcsolódik, és hosszasan ki is fejti.*
-Nos a tekintetben nyilvánvalóan igaza van, hogy más a feladatuk, Miss Smith, abban viszont nem hogy az inzultusok nyomában ténykednének. Jelenleg egyszerűen nincs olyan, hogy a hivatali varázslók a muglikat ért sokkoló látvány nyomát tüntetnék el, hacsak nem teszik meg ezt az olyanok, mint az ön nagybátyja, akit gondolom személyes józansága és empátiája vezeti erre. Feladatul legalábbis egészen biztos, hogy nem kapta. Jelenleg főképp az amneziátorok feladata a félrevezetés, összezavarás, az esetleges kettős-ügynökök lebukási nyomainak eltakarítása, bár ha belegondolnak, jelenleg már senkinek nem kell rejtőzködnie. Kivéve persze a nyilvánvalóan lázadó eszméket vallók. De erről azt hiszem ennyi elég is lesz, köszönöm, hogy összeszedte a bátorságát.
*Komolyan bólint a piruló lánynak, megerősítésképpen, ha már egyszer megerősítést vár tőle, miért is tagadná meg? Visszatámaszkodik Shaelék asztala mellé, a két házabelire pillant, miután végigfürkészte, hogy a többiek figyelnek-e, egy pálcaintéssel lekapcsolja a „vetítést”, kivilágosít a teremben, ezzel is jelezve, hogy talán hamarosan véget vet a szenvedéseiknek, így Yvette is megtalálhatja a pofára esett fényképet, amin így szerencséjére senki nem lát semmit, legfeljebb némi rosszallást vonhat maga után, hogy miért szórja a papírjait.*
-Tessék Scarborough kisasszony-*engedi neki a szót, és szó mi szó, de példás választ vár és kap. Az, hogy személyes véleményt és benyomást kér nem jelenti azt, hogy abban nem lehet jó vagy éppen rossz választ adni. Shael válasza persze határozottan a jó válasz felé tendál, remegő kezére vet egy megnyugtató pillantást, pánikra semmi ok, ezt már számtalanszor megmondta neki, most nem fogja még egyszer megerősíteni, csak a hallgatásával. Egy bólintással jelzi, hogy az elhangzottakat jónak tartja, aztán Melore-ra néz.*
-Miss Lainey ön jön-*a beszédes arc és még beszédesebb szemek üzenetét egyszerűen tudomásul vette az óra eddigi folyamán, se önmagát, de a lányt nem hozta kellemetlen helyzetbe azzal, hogy különösebben reagált volna rá, holott néha talán neki is illett volna elpirulnia, azonban ezen már elmosolyodik, ahogy egyformán kezdi Shaellel a gondolatait. És nagyjából hasonló vonalon is folytatja.*
-Nagyon jó-*dicséri meg egyszerre mindkettőjüket.* -És úgy gondolom a többiek is egyetértenek veletek, sőt, talán az iskola egyéb tagjai, leszámítva persze a notorikus káoszfüggőket-*mosolyog egy ritkaféle mosollyal.* -Összegzésképpen tehát elmondhatjuk, hogy a megfigyeléseink a varázstalan embertársaink felé azt az eredményt hozták, hogy bár a kisebbség, azaz a varázslók társadalma, azon belül főleg az aranyvérű még kisebb kisebbség a hatalmasabb és az erősebb, de minden látványos demonstráció ellenére a varázstalanok ellenlépései várhatóak, amint rendezik a számukat. A mentalitásbeli különbségnek hála fel fogják venni a harcot. Kívánom maguknak, hogy ebbe a konfliktusba semmiképpen se keveredjenek bele, útban se legyenek akkor, amikor a jogtalannak vélt megtorlások elkezdődnek. Akármilyen lenézettek is a muglik, a legjobb, ha mit sem sejtenek az egyszerű varázslók képességeiről. Jövő órára nincs feladatuk, viszlát a következő órán-*elengedi őket, a tanári asztalhoz sétál, a beadott dolgozatokat rendezgeti, amíg a diákok kivonulnak a teremből.*

 

Köszönöm a játékot!
Elnézést kérek a késlekedésért, a visszatérő Melore-t megvártuk
Pontosztás órák, napok kérdése.
(a professzor még a teremben marad, ha esetleg valakinek utólagos konzultáció járna a fejében bátran posztolhatja ez alá)

Mugliismeret óra
Pontosztás, érdemek szerint

Megjelenés, kezdőreag:
Yvette Delacour - 3 - Hollóhát
Armiella Smith - 3 - Hugrabug
Kareem Whittman - 3 - Hollóhát
Shaelynn Scarborough - 3 - Hugrabug
Melore Lainey - 3 - Hugrabug

- Whittman, a maga feladata legalább öt gondolatban összefoglalni a Varázshasználati Ügyosztály munkájának megváltozott jellegét.

Kareem Whittman - 5 pont - Hollóhát


- Miss Smith, öné a Varázsbajelhárító Osztag feloszlásának értékelése. Az irányadó kérdés: milyen új feladatok várhatnak az amneziátorokra?

Armiella Smith - 5 - Hugrabug

- Scarborough kisasszony, remélem nem csalódom az olvasottságában, ha mindezek után ismereti velünk az eredeti Titokvédelmi Alaptörvény legfőbb pontjait, Lainey kisasszonnyal összedolgozva pedig megfogalmazzák, hogy milyen intézkedések maradtak, amelyek a titoktartást támogatják.

Shaelynn Scarborough - 5 - Hugrabug
Melore Lainyes - 5 - Hugrabug

Második kör reag
Yvette Delacour - 3 - Hollóhát
Armiella Smith - 3 - Hugrabug
Kareem Whittmann - 3 - Hollóhát
Jules Mayfield - 3 - Griffendél
Benjamin Bishop - 3 - Hollóhát
Shaelynn Scarborough - 3 - Hugrabug
Guy Perkins - 3 - Hugrabug
Melore Lainey - 3 - Hugrabug

-Miss Delacour, ön, ha nem tévedek francia. Utazott a szünet idején hagyományos módszerekkel?

Yvette Delacour - 3 - Hollóhát

- Whittman, magától most csak annyit kérek, hogy olyan sportesemény-példát hozzon, ami azt támasztja alá, hogy a varázstalanok ragaszkodnak a saját szokásaikhoz túl azon, hogy milyen traumák érik a világukat.

Kareem Whittman - 5 - Hollóhát

Kérdésfelvetés
Melore Lainey - 3 - Hugrabug

Harmadik kör reag:
Yvette Delacour - 3 - Hollóhát
Kareem Whittman - 3 - Hollóhát
Armella Smith - 3 - Hugrabug
Shaelynn Scarborough - 3 - Hugrabug
Melore Lainey - 3 - Hugrabug
Jules Mayfield - 3 - Griffendél

És most, hogy így magunkra maradtunk, önök szerint helyes ez az eljárási mód, amit Miss Lainey kérdése felvetett?

Shaelynn Scarboroug - 10 - Hugrabug
Melore Laines - 5 - Hugrabug

Negyedik kör reag:
Shaelynn Scarborough - 3 - Hugrabug
Yvette Delacour - 3 - Hollóhát
Armiella Smith - 3 - Hugrabug
Melore Lainey - 3 - Hugrabug

Összesen
Hollóhát - 37
Yvette Delacour - 15
Kareem Whittman - 19
Benjamin Bishop - 3

Hugrabug - 72
Melore Lainey - 25
Shaelynn Scarborough - 27
Armiella Smith - 17
Guy Perkins - 3

Griffendél - 6
Jules Mayfield - 6

[SHANNON]

 

SHANNON
és senki más

Össze-vissza beszélek, soha nem létező gondolatokat próbálok összeszedni, de még így is több pontot gyűjtök be, mint vártam. Biztos a mosolyom teheti, bár ezt egy percre sem gondolom komolyan. Mégis, mikor az óra végét bejelenti a kedves professzor, lassan szedem a cuccaimat, intek Shaynek, hogy nem kell megvárnia, és ötször ki és be pakolom a tintatartómat, mire mindenki elhagyja a termet. Látványosan szöszmötölök a semmivel, de Shannon talán elmélyedt annyira a javítanivalókban, hogy nem figyelt fel rám. Én is az ajtó felé veszem az irányt, bár a középső sorban lépkedek, így szemmel tudom tartani a tanerőt, amíg kiérek. Lassan lépkedek, miközben azon gondolkodom, vajon most kellene-e megtennem.
Nyilván észrevette rajtam a saját ruhatára egy darabját, ha most újra elviszem, egyértelmű lesz, hogy ereklyeként őrzöm, de ha lemondok róla, soha többé nem fúrhatom bele az arcom, nem érezhetem az illatának halvány emlékét  a magányos éjszakákon és gondolhatok a jó pillanatokra, amikor még úgy tűnt, mintha... Nem. Bármi, amiről úgy hittem, hogy történt, az is tavaly volt, azóta semmi jelet nem kaptam felőle, egy mosoly a folyosón, egy köszönés, de semmi több. Nem vagyok különleges, miért lennék számára az? Jobban járunk mindketten, ha visszakapja a holmit.
Megköszörülöm a torkomat, mikor már elég közel érek és kibújok a dzsekiből, hogy nyilvánvaló legyen a szándékom, mert félő, hogy nem a megfelelő szavakat mondom majd ki, mikor arra kerül a sor. Egy egyszerű tessékből könnyen lehet egy tégy a magadévá, ami talán egy cseppet kellemetlenebbé tenné a helyzetet.
- Azt hiszem, ez a magáé, professzor. - Felé nyújtom a ruhát, remélem elveszi, különben még esetlenebbnek tűnök, mint egyébként, pedig az azért nem könnyű. - Bocsánat, először csak nem találtam alkalmat visszaadni, és mióta van közös óránk, már teljesen elfelejtkeztem róla. Remélem nem haragszik.
Hazugság, de ennyiért talán csak nem kerülök bajba. Az arcomon őszinte bűnbánat, talán szégyen, bár csak én tudhatom, miért, kicsit félre is nézek, mivel tényleg nincs mentségem rá, miért is nem hoztam vissza, bár az is igaz, hogy ő sem kérte. Azért csak nem fog semmi rosszat gondolni rólam. Csak nem...

Mugliismeret óra
utójáték

*Nem merült el a javítgatásban, sőt, miután leült az asztala mögé a fényeken is igazított így az asztal környékére erősen sejtelmes árnyék vetült, míg az ajtó hívogató fényárra kecsegtette a távozó diákokat, akik ennek az ingernek engedve sorban és lelkesen masíroztak ki a teremből.
Kivéve persze Melore. Annyit szöszöl, mint egy elsőbálozó, mintha legalább valamire számítana, de Shannon szemlátomást nem óhajtja megfedni az öltözéke miatt, sőt, a székét kissé hátralökve egészen eltűnve az árnyékban mintha még elismerően is figyelné. Egészen szorgalmasan teljesített ma, persze, nem mondhatni, hogy teljesen értetlenül áll a jelenség előtt, mugliismeret órán soha nem lehetett panasz rá, de amióta a házvezetője lett valahogy szembesülnie kellett azzal, hogy a többi órán közel sem ilyen kielégítő a lány teljesítménye. Leszámítva talán a bájitaltant. Vagy valami hasonlót, elcsigázott gondolatainak egyáltalán nem volt kedvére, hogy ennek pontosan utánajárjanak.
Valójában ahhoz sem volt különösebb kedve, hogy Melore-t az asztalához engedje, pedig máskülönben nem sajnálta volna a dicséretet tőle, de valahogy semmi nem úgy jött ki újabban, ahogy azt szerette volna. Sóhajtva engedett a kényszernek, mint mindig is. Engedett a kényszernek. Becsukódott az ajtó az utolsó ember mögött, mire Lainey elszánta magát és elé lépkedett, ő pedig átrendezte a fényeket, hogy kihajolhasson és látszódjék.
Vitathatatlanul nem volt csúcsformában. Az óra kedvére magára húzott feszes határozottsága málladozott, a szeme alatt a sötét árnyék inkább beesetté tették az arcát, nem pedig határozottá. Néhány vágás az állvonalában bizonyította, hogy még a borotválkozó-bűbáj sem tökéletes, ha egyszer remeg az ember keze, a homloka árnyékosnak hatott, zöld szeme zavarosnak, a pillantása fókuszálatlannak. Erősen lefogyott karácsony előtt óta, ami pedig eleve karcsú férfi lévén határozottan nem állt jól neki.
Engedékenyen elveszi a dzsekit.*
- Biztos ebben kisasszony? Időtlen idők óta nem láttam-*figyelmesen néz a lányra, megcsóválja a fejét a mentegetőzés hallatán, nagyon pontosan lát át a szitán, túl pontosan.* - Nem tesz semmit, gondolom, nem tudta pótolni, az előző félév pedig csípősen hideg volt-*a szőke kislány hebegése egészen megnyugtató így, egy kínzás után és egy inspektori véleményezés előtt.* - Nem haragszom-*könnyen megbocsátó, ezen igazán nem múlik semmi, még egy gyenge mosolyra is futja a hirtelen felhabzó lelkesedésből.* - Igazán ügyes voltál ma, leszámítva a talárviselés hiányát-*dicsér végül a maga szűkszavú módján.*

[SHANNON]

 

SHANNON
és senki más

Egy másodpercre, de tényleg csak annyira, megfordul a fejemben, hogy talán meg kéne fognom a dzsekit, visszahúzni és nem engedni, csak egyszer nem azt csinálni, amit a beszélgetőpartnerem már órák óta sejthet. Lehetnék meglepő és izgalmas, mint Shannon, a furcsa sebhelyével a karján és az életével, amiről fogalmam sincs, milyen lehet. De nem vagyok, ezt érzi ő is, hallom a válaszából, látom a szemében, az a beletörődő, homályos semmilyenség nem nekem szól, pedig már azzal is megelégednék, ha kapnék egy saját gesztust. Jobban megnézve, most talán ő sincs teljesen tisztában önmagával, fáradtnak látszik, szinte már betegesen sovány - bár, hozzá kell tenni, nekem persze így is az esetem, de azért a halál már kevésbé sármos. Valami történhetett vele, vagy talán csak az inspektori látogatásoknál tanúsított kétes szelleme visszaüt rá a magánéletben is? Bármi is legyen a problémája, velem biztosan nem fogja megosztani.
Tehetetlenül elmosolyodom, a vigyort sikerül visszafogni, szeretem, amikor nem vesz komolyan, ezt már szinte egyfajta barátkozásnak tudtam be nála, ami előreviszi a nemlétező kapcsolatunkat. Miért viccelődne a tanár a diákjával céltalanul? Bár, talán ezt a kérdést nem kellene feltennem, tekintettel a jelenlegi tanári karra - elkedvetlenít különlegességetlenségem gondolata. Megcáfolhatnám őt és ezzel együtt magamat is, sarokba szorított, bár semmi tétje a vitának, átlát rajtam, szinte mellékszereplő vagyok. Most kellene elmennem, amikor még nem járattam le magam teljesen, fölösleges fecsegéssel, ami nyilvánvalóan csak arra szolgál, hogy időt tölthessek vele.
- Igen, nehéz méretben és formában ennyire hozzám illő darabot találni. - Ez még csak nem is vicces! Legszívesebben meglengetném magam előtt a kezem, hogy nem, nem, sztornó, de nem lehet. Idegesen, megmarkolom a bal karom, félig átölelve magam és szétnézek a teremben. Senki nincs itt és nincs is mit nézni, ez jó húzás volt. Most vagy el kéne mennem, vagy valami olyat csinálni, amit szeretnék, de semmi ötletem a kivitelezésére. Miért van az, hogy az álmaimban olyan könnyen vissza tudok jutni a szobájába? Ott ő vezeti a társalgást, érdeklődik, irányít. - Köszönöm - jegyzem meg a megbocsátásra halkan, belezavarodva a gondolataimba.
A dicséretet is sután fogadom, egyik lábamról a másikra helyezem a testsúlyom és szinte meztelennek érzem magam a kabát nélkül... és igen! Végre hirtelen ötlet egy értelmes mondatra.
- Örülök, igyekeztem. Cserébe, esetleg, ha visszafelé elkapna az egyik inspektor, mint házvezető, elnézi nekem a büntetőmunkát? - Merész kérdés, vagy mondjuk úgy, pofátlan, legalábbis tőlem. Mások sokkal többet engednek meg maguknak a tanárokkal szemben, de ők meg is tehetik, a szüleik és a nagyszüleik neve a biztosíték, hogy nem éri őket bántódás. Talán így van ezzel Shannon is, a vére az, ami benntartja, esetleg más. A seb a karján nem is seb lett volna? Nem mondom, hogy nem gondolkoztam el már ezen néhányszázszor. De akkor miért ilyen - olyan, amilyen?
- Megkérdezhetem, hogy miért maradt itt? Hogyan maradt itt? Hiszen nyáron a legtöbben azt hittük, hogy a mugliismeret tantárgy meg fog szűnni. - Kibököm, mintha ez lenne az a kérdés, amit már régóta fel akarok tenni és nem csak céltalanul keresgéltem volna eddig egy épkézláb témát kapaszkodónak. Igaz, válaszolhat úgy, ahogy kényelmesebb, mondhatja azt, hogy: így, ilyenek az órák, nem látsz a szemedtől? Vagy elmondhatja, amit hallani akarok.
Nem fogja. De legalább újabb értékes két percet szereztem.

Mugliismeret óra
utójáték

*Mosollyal felel Melore mosolyára, mit sem sejtve ennek a metakommunikációban betöltött helyzetéről, sem önnön barátkozó szándékáról, ami a lány szerint nyilvánvalóan megnyilvánul, arról pedig végképp fogalma sincs, hogy nem egyedien reagál a hugrabugos kis boszorkányra, és hogy az mellékszereplő volna. Hiszen a figyelmét, szemlátomást most teljesen elbirtokolta a házi feladatoktól, sőt, még a következő óra várható fáradalmaitól is, ha lesz ilyen, az, hogy ez a figyelem csak egy szűkre szabott gyertyaláng kivillanó fénye egy sötét, ablaktalan, fojtó levegőjű szobából senkinek sem a hibája. Különösen nem a lányé. Nem tehet arról, amilyen állapotban Shannont ezt az órát megtartotta, sőt, a professzor maga azt sugallja saját számítása szerint, hogy nincs is itt semmi rendkívüli állapot, túl szokatlan, vagy efféle.
Elvégre, manapság az iskolában szinte az számít rendszeresnek, ami máskülönben szokatlan lehetne.
Megcsóválja a fejét kissé, méretben és formában, hát persze, nem illik kihangsúlyozni, hogy mennyire elesetten festett ebben a holmiban a talárosok között, de ha éppen ehhez volt kedve, hát miért rontaná el az örömét. Bár a kis lázadás is vonhat maga után komoly következményeket, még mindig jobb, mintha valami nyílt őrültséget csinálna, megtámadna valakit, így vezetné le az elfojtott frusztrációját.
Előretámaszkodik az asztalon, félretéve a dzsekit, hiszen úgy látszik, Melore még nem végzett, és miért ne várná ki a végét. Tavaly még feldobódott a lány társaságától, igaz, a szabadság és újszerűség érzése végett szinte minden társaságtól feldobódott, ami kedvére való volt, és akkor még házvezetői tisztség nélkül, mondhatni, kötetlenül és felelőtlenül élhetett, korrepetálva, büntetőmunkázva és a mugliismeret órák selymes, puha, megnyugtató árnyékában. Mostanra minden más lett. Az árnyék sötét és hideg hely. Ezt olybá fest, még Melore is tudja.
Kissé megingatja a fejét a kérdésére.*
- Ha felmentést kapnál a büntetőmunka alól, akkor azzal akaratlanul is arra biztatnálak, hogy újra kövesd el a szabályszegést, márpedig ez nem lenne helyes. Ha az inspektor úr ragaszkodik a megbüntetésedhez igaza lesz, arra viszont nekem lesz gondom, hogy a büntetés lehetőleg méltányos és ne túlzó legyen-*sima hangja erőtlen, kissé lágy ettől, mint aki nem is biztos abban, hogy ezeket a szavakat tényleg mondja, vagy csak álmodja, noha a szája széle kissé megfeszül. Hátramozdul, az egyik fiókból kivesz valamit, egy unalmas, szürke kis tablettát tüntet el az ujjai között és nyel le gyorsan, szárazon. Apró, jelentéktelen kis intermezzo, igazán nem kell vele foglalkozni.*
- Megkérdezheted-*sóhajtja aztán, mint aki várt már valami efféle kérdést, és az lepi meg, hogy erre csak most került sor.* - A tantárgy kivétele erős közfelháborodást okozhatott volna, amit ésszerű volt elkerülni. A módosítása teljesen természetes és elfogadható, látod, hogy miket adok le-*gondosan érzelemmentes a hangja, fürkészi a lányt, végül a pálcájához nyúl, egy széket húz az asztal oldalához, hogy csak egy sarok legyen köztük, ne a teljes asztal szélessége, egy mozdulattal hellyel kínálja a lányt.*
- Nem tudom pontosan mit forgatsz a fejedben, de ahogy elnéztelek téged és a többieket, gyanítom, nagy a nyugtalanság és a lázongásra való hajlam köztetek. Nem ebben kell kitűnni Melore, noha sokan azt állítják, hogy a Hugrabug a semmire se jók háza, mi tudjuk, hogy ez így egyszerűen nem igaz. A kritika azonban veszélyes, felhergeli az embert, figyelmen kívül kell hagyni. Ezért vagyok itt. Mert figyelmen kívül hagyom, hogy nem tetszik, amit látok, és azt csinálom, amit mondanak. Mint látod, ez nagyobb teret és szabadságot ad, mint azt egyáltalán ti feltételezni mertétek volna. És szeretném, ha ezt ti is így csinálnátok. Kinek hiányzik, hogy vér folyjon a büntetőmunkán, vagy máshol? Attól nem lesz jobb.

[SHANNON]

 

SHANNON
és senki más

Mosolyog rám, őszintén vagy kedvtelésből, bárhogy, csak mosolyog. Egy kevés önbizalmat merítek ebből, így talán már sikerül felhoznom magam nullára, a fölé úgysem merészkednék. Nem tudom, tényleg nem tudom, honnan vettem a bátorságot ehhez az egészhez, a szabályok megszegéséhez, de úgy tűnik megérti, nem ró meg érte és nem is dicsér. Nem tesz semmi olyat, amiből következtethetnék arra, most vajon a pártomat fogja, kihallgat vagy tökéletesen érdektelen irányomba. Igaz, az utóbbinak örülnék a legkevésbé, a pártfogáshoz nincs elég szerencsém, a kihallgatáshoz pedig valahogy nem érzem elég gonosznak. Bár, újra emlékeztetnem kell magamat, nem tudok róla semmit, szóval épp itt van az ideje annak, hogy ezt megváltoztassam. A házvezetőm, jogomban áll tudni, hányadán állunk, nem? Nem, ez az érvelés nem éppen állja meg a helyét, mostanában szinte semmi nem áll jogomban. Még egy rendes levelet sem kaphatok a szüleimtől, a legtöbb csak úgy "elveszik" mielőtt a kezemhez kapnám, amiket pedig megkapok, azok olyanok - valószínűleg a bejelentésem hatására, miszerint a postát ellenőrzik -, amiből semmi információt nem lehet kihámozni. Már vagy negyedszer kívántak nekem minden jót ebben a hónapban, de semmi több. Még azt sem tudhattam meg, miért nem mehettem haza a téli szünetben. Ráadásul senkim sincs, akivel megbeszélhetném ezt. Viszont Shannon mit tudna ebben segíteni? Nem kérhetem meg csak így, egyszerűen, hogy legyen már a barátom, na. Körül kellene írnom valahogy.
- Persze, így lenne igazságos. Azért inkább igyekszem, hogy ne kerüljek bajba. - Komolyan, mintha olyan lennék, akit félteni kell a bajtól. Ha keresem, sem talál meg. Kedves tanárom viszont egy pillanatra mintha kizökkenne, fiókot nyit és valamit, csak úgy, mellékesen eltűntet a szájában. Ha cukor volt, illetlenség, hogy nem kínált meg. Ha nem, talán még jobb. -  A proffesszor úr beteg? - Az érdeklődésem ezúttal majdnem ártatlan.
Közfelháborodás? Képtelen vagyok eldönteni, hogy nem tudja mit beszél, teljesen ostobának hisz vagy csak tesztel. Az nem okozott közfelháborodást, hogy félvérek nem léphetnek kapcsolatba mugliszületésűekkel? És az, hogy átnevelésre kellett járnunk ahhoz a borzalmas banyához? Hogy gondolja, hogy ez természetes és elfogadható? A döbbenet egyértelműen ül ki az arcomra és túl későn veszem észre magam ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyhassa. De nem, nem gondolhatja komolyan, amit mondott. Csak akkor veszem észre a széket, mikor felé int, hellyel kínál, de hogy hogyan került oda - rejtély. Zavartan ülök le, keresztbe rakom a lábaimat, hirtelen nem tudom mit mondjak.
- Természetes és elfogadható - ismétlem bizonytalanul. Az elején még kicsit fájnak a szavai. Mert igaza van, én nem tehetek semmit, lapulnom kell és várni, igazán nem segít, ha felhívom magamra a figyelmet. De el kellene mondanom neki, úgy tűnik nem tudja vagy nem érdekli, milyen érzés az, amikor reménytelenül teszed a semmit, teszed, amit mondanak és még így sem vagy elég jó.
- Lázongásra való hajlam, bennem? - Ugyan, kérem - kicsit megrázom a fejem, ha tudnék, nevetnék is. Mikor Potter megszervezte a DS-t, sokkal kevésbé ijesztő helyzetben, még akkor sem mertem csatlakozni, úgy sem, hogy akkor egy egész csapatnyi diák állt volna mellettem. Most egyedül vagyok, nem tudom kiben bízhatok és kihez forduljak, hogy tudnék bármit is tenni? - Nem kell félnie, a háza tagjai közül legalább egy olyan diák van, akivel nem lesz több gond. Ez csak egyszeri eset volt, tényleg. Ha akarnék is tenni valamit, akkor se lenne... - mim is? Bátorságom? - ...lehetőségem.
Most már kevésbé tűnik fontosnak az állandó csábítási hadműveletem, ez a monológ eléggé sokkolt ahhoz, hogy hajlandó legyek felvenni a téma fonalát. Vajon ő tényleg azt hiszi, hogy képes lennék lázadozni? Vagy ez csak amolyan általános szöveg, amit el kell mondania mindenkinek - ez is az említett "nagyobb szabadság" feltétele lenne? Vagy csak törődik velem. Az furcsa lenne. Mégsem hagyja, hogy személyesnek érezzem, többes számban beszél, kár. Pedig egy pillanatra egészen elhittem.
- De nem tetszik, igaz? - utalok a mondatára.
Muszáj volt megkérdeznem, nem bírtam ki. Bár veszélyes lenne válaszolnia, itt tényleg a falnak is füle van - körbesandítok, hogy van-e portré a falon, az igazat megvallva, mikor itt vagyok, sosem a termet nézem. Meggondolatlan voltam, ha figyelnek minket, ha nem. Tanárként az ilyesmit kötelessége jelenteni.