+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 97/98-as tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Keleti szárny
| | | | | |-+  De Crasso professzor irodája
0 Felhasználó és 2 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: De Crasso professzor irodája  (Megtekintve 9212 alkalommal)

Tristram de Crasso
Eltávozott karakter
*****


[HALÁLfaló]

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2012. 05. 09. - 23:22:55 »
+1

ERDŐ ERDŐ VAN IDEBENT


Milyen szemfüles! Egyből kiszúrja a pálcát, azt, amit mások oly soká vesznek észre, többnyire már rég közelebb vannak, mikor a tekintetük ráesik a varázsvesszőre. Fürgén és okosan pillant körbe az idegen helyen.
A legtöbben azt gondolják, a gondolatolvasás, a legilimencia nem szól egyébről, mint az elme titkaiba való mohó és zsíros beleturkálásról. Tévedés. Sokkal inkább szól a megfigyelésről, olvasásról a gesztusokból, a pillantásból. A mozgásból. Arról, hogy kihalld a legapróbb remegést is a hangban, a legfinomabb élt is a célzásban, a legdurvább üvöltés hangereje mögött is meghalld a mondanivalót.
- Foglaljon helyet - ajánlom szinte hanyagul, miegymásként, ahogy elég közel ér a karosszékhez az asztallal szemben. Ezzel intem el a bocsánatkérését, szükségtelen. Nem érdekel. Nem vagyok aranyvérű, illetve papíron igen, és a családomat csak egy generáció választja el a vértisztaságtól, de engem nem így neveltek. Az udvariassági körök nem érdekelnek, hacsak nem épp pontosan azon keresztül vezet az út egyes szívekhez, emlékekhez, titkokhoz.
A fiú azonban jól óvja az elméjét. A dühét látom. Ha titkol is valamit, jól csinálja. A gondosan elfojtott felháborodáson, a nevetséges igazságtalanság megélésén kívül egyebet nem látok, nem is keresek. Kevesen tudják, hogy a jó okklumenciának ez a titka: a gondolatok álcázása. A keresett emlékek, képek és gondolatok felszínre tolásával a legilimentornak a szándéka is megtörik, hogy mélyebbre ásson, hiszen nincs meg benne az a gyanú, ami ehhez kell. Noha én gyanakszom, és ezt a trükköt is jól ismerem, nincs okom mélyebbre ásni, amíg Lamartin mindent előad, amit elő kell adnia.
Szóval élénkülő figyelemmel hajolok előre, először nem tudva eldönteni, hogy a fiú pozőrködni jött-e ide, vagy csak ennyire szabálytisztelő. Amennyire ismerem vékonyka aktáját, az utóbbi rémlik. Mindig tisztelettudó. Sosem késik. Pontos, precíz munka. Mintadiák. Büszke, ám alázatos. Ilyen és ehhez hasonló semmitmondó jellemzések állnak a feljegyzésekben.
- Értem - nyugtázom az elhangzottakat, azért némi kétellyel. Nem azért, mert a mardekárosok mind hazudnak, hanem azért, mert magamból indulok ki. Én egy ehhez hasonló incidenst finoman manipulálva adnék elő, hogy én tűnjek fel áldozatként. Átkonvertálom a hallottakat, modellálom a fejemben, mi is történhetett valójában, miközben átható sötétbarna szemeimet rajta tartom Lamartin vibráló türkizein. Elnyelem a sötétségemmel ezt a tündöklő szikrázást, vallomásra kényszerítem.
- Ez most történt? - kérdezem, majd minekután bólint, az asztalra könyökölök, összekulcsolt ujjaimat egyetlen ököllé fonva az államhoz emelem kezeim, emögül nézek Lamartinra.
- Nézze. Wolf attitűdje hagy kivetnivalót maga után. Neehill csupán egy félvér. Az önbíráskodást a Roxfort szabályzata valóban nem támogatja - bólintok megerősítésként. Azt nem mondom, hogy helyesen tette, hogy nem bonyolódott párbajba, de az ilyen hideg aranyvérűek, mint ő, nem ezt tartják a legelegánsabb módszernek. Legtöbbször én sem. Az ármány sokkal kifizetődőbb, ha jól keveri az ember. Bájos, milyen őszinte angyalarccal teszi mindezt.
- Jól tette, hogy hozzám fordult. Legjobb az ilyesmit az illetékesre bízni.
Valóban van ebben némi kis él, vagy csak én akarom, hogy beleérezze? Ezzel csak a jóindulatomról akarom biztosítani, hogy megnyugodjon. És többet mondjon el.
- Miért is ment volna a gyengélkedőre, ha felteszem helyben és gond nélkül fel tudja oldani a rontást, mellyel Neehilt sújtotta a ládája? Wolf erőszakosan lépett fel? Megsérült valaki?- intézem hozzá tényfeltáró kérdéseimet.
Naplózva


Seraphin Lamartin
Eltávozott karakter.
*****


VII. Kis Alkimista

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2012. 05. 11. - 18:07:17 »
+1

saját hazugságom, hogy élek, és hallgatok

*Átgondolom újra és újra, amit mondtam. Összefoglaltam mindent, semmi lényeges pontot nem hagytam ki, mármint, olyat, ami igazán számít. Neehill összevarrt szája, és Wolf csúnyán bevert homloka nem tartozik az igazán számító dolgok közé, úgy gondolom, még de Crassonak sem, hiába ő a házvezető. Vér nem folyt néhány cseppen kívül, az is csak Neehill félvére, azért igazán nem kár. Minden megvolt. Megnyugodhatnék, de az ilyesmi lassú, hiszen a felháborodás és a fertőző, felcsattanó, hideg düh, ami elszabadult néhány óvatlan másodperc alatt, nemigen akar visszatérni a passzív, józan béke állapotában, ahol a legkomolyabb inger a velem társalgót ingerelheti, miközben felcsattan és kikéri magának a hangnemem.
Leülök a felkínált helyre, a talárom sovány, fekete lepelként simul a térdemre, szorosan összesimítom a bokám, magam alá húzom kissé a lábam, hogy könnyű legyen megindulni, előrehajolok, hátra se dőlök a vendégszerető szék háttámlájához. Állom a pillantását, aki nem néz a másik ember szemébe, annak rejtegetnivalója van, és fél, hogy azt nem tudja elrejteni. Talán élvezem? Ezt? Mégiscsak egy halálfaló! Feketemágus. Akármennyire fiatalnak látszik, nem feszegethetem a határaimat, apám éppen ettől intett óva. Soknak érzem és soknak tudom magam másokhoz képest, várom, hogy eljöjjön a pillanat, hogy ezt ők is megtudják, de ennek még nincs itt az ideje, ezt tudnom kell jól. Olyan nehéz feladni. Olyan átkozottul nehéz visszavonulni, meghúzódni, lepelbe burkolni a lényem, a büszkeség kobra-mód ágaskodó fejét visszaszorítani a porba és lassú kígyózással odébbállni. Tudom, hogy képtelen lennél rá, nem is vagy igazán kígyó. Inkább sárkány.
Lehajtom a fejem kissé, a kihívó szembenézést megszelídítve végigtapogatom az arcát, homlokát, sötét haját, világos bőrét, kerek arcát a pillantásommal, funkcionálissá teszem a jelenlétem és létezésem.
Igent bólintok a kérdésre. Most. Éppen az imént. Mondhatnám, hogy átöltöztem, miközben Cassius körül jártam a vacsorához készülve, elkerülgetve a saját butaságába dőlt fiatal varázslótársam, de azt hiszem ezek a részletek nem tartoznak azok közé, amiket feltétlenül el kell árulni azonnal. Nem vetnének rám jó fényt, holott nyilvánvalóan a puszta kegyetlenkedés vezérelt. Megtehettem volna, hogy bemegyek leveszem az átkot és elzavarom, ha nem akartam volna olyan elszántan szembesíteni a saját irtóztató ostobaságával.*
- Köszönöm, igyekeztem-*az illetékes. Frissen kinevezett házvezető, el kell tűnődnöm azon, hogy Vulkanov professzor vajon mennyire hatékonyan tudnám képviselni az én érdekeimet, ha úgy hozná a helyzet. Azt hiszem egyáltalán nem, talán meg se tudná mondani ki vagyok én a házából, ez azért egy elég rossz végkövetkeztetést, így elengedem a gondolatot. Nekem csak jó, ha Crasso se érzi szent hivatalának, hogy mindenen keresztül képviselje a házának két hetedéves szégyenét.*
- Gond nélkül le tudtam volna venni, de Neehill nem veszítette el a pálcáját, így bizonyos varázslatokkal próbált kiszabadulni, nem tudom mifélékkel, amik azonban nem voltak elég erősek ahhoz, hogy megtörjék az én átkomat, ami viszont úgy van felépítve, hogy a nálánál gyengébb varázslatokkal önmagában erősödjön-*rúnamágusként egészen biztos vagyok abban, hogy így hirtelen közel kétszáz olyan varázslatot fel tudna sorolni, ami ugyanezen az elven működik és tárgyakat lehet megátkozni vele. Ezt csak a Roxfortosoknak jelenthet gondot azonosítani, mert a rúnamágia és a tárgyak megátkozása viszonylag elhanyagolt része a tananyagnak, viszont bármely aranyvérű, legalábbis bármely hagyományos aranyvérű család birtokán tucatjával találni megbűvölt tárgyakat, így persze nálunk is. Gyerekkorunk legnagyobb traumái, igaz?*-Nem vagyok biztos abban, hogy merrefelé fejlődött, ezért miután feloldottam volna a megfelelő formulával a gyengélkedőre küldtem volna, hogy a biztonság kedvéért megvizsgálják, bár nem egy különösebben drasztikus átok, bénító jellege van. A Hollóhátasok mellett nem éreztem biztonságban a holmik-*igaz, már a Mardekárban is rajta volt az átok a ládán, de ott senki nem volt olyan gyarló, hogy megpróbálkozzon felnyitni. Egy Grosiean mellett nem lehet elég óvatos az ember, főleg amilyen nőket hord a szobába. Igen, veled együtt.
Meglep, hogy megnyugodtam, de képes vagyok felidézni a történteket immár anélkül, hogy rangomhoz méltatlanul acsarognék minden pillanat miatt.*
- Nem sérült meg senki, mert eljöttem-*elmenekültem, igen.*-Neehill alighanem megzavarodott attól, hogy megérkezett Wolfé a maga ékes modorában reagált a helyzetre. Nem volt nála pálca, így nem tekintettem kihívásnak, de Neehill sértegetni kezdett, és valami bizarr bocsánatkérést követelt tőlem, ezért elhallgattattam, de maradandó kárt nem tettem benne, de meglehetősen felzaklatott, ezért kifele indultam. Wolf elindult felém, ezért azonnal elkábítottam. A hálóterem elég szűkös, más módom nem volt arra, hogy kikerüljem, így is elég zavaró vele egy hálón osztozni-*panasz a helyzet miatt, nem ragozom túl, gondolom, tucatjával kapja őket. Crak és Monstro méretei valahogy soha nem zavartak, igaz, velük lehetett akármit csinálni, a Mardekáros fiúhálóból még olyan nem volt, hogy ezen az évfolyamon bármi hír lábra kapott volna. Kivéve persze Malfoy és Grosiean kalandjait.*-Most ott vannak fenn mindketten. Neehilltől elvettem a pálcáját, mielőtt még több kárt tesz magában-*előveszem és az övé mellé teszem az asztalra, udvariasan, markolattal felé, heggyel azonban kicsit oldalra.*-Wolfét nem kerestem meg.
Naplózva

Tristram de Crasso
Eltávozott karakter
*****


[HALÁLfaló]

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2012. 05. 20. - 13:25:41 »
+2

A NÉMÁN ELTŰNŐ, FÉLIG RENDHAGYÓ MAKACSSÁG LESZ MAJD TÁMASZUL



Azok a ragyogó szemek. Van bennük valami elhallgatott alamusziság. A pillantása lapos, akár egy kígyóé, valóban, nem hiába ez az állatszimbolika ezekben a házakban. Alapvetően tiltakozik az elmém minden általánosítás ellen, de ez már nem az első eset. Látom villanni a kegyetlenséget egy éles, jól azonosítható pillanatra, látom a szándékot, vagy a kegyetlenkedés emlékét a szemében.
Valamit elhallgat.

Mind kígyók vagyunk. De légy óvatos. Ez nem kígyó, hanem egy féreg.

Ismerem a varázslatokat, amelyekről beszél, ha kétszázat nem is, tucatnyit fel tudok sorolni, a többi csak ezeknek mindenféle változatain alapul. Nem lep meg, hogy ilyesmivel őrzi a holmiját, noha biztos vagyok benne, hogy ebben az iskolában, különösen a saját házában, senki nem lop. Persze jobb, ha minden alkalommal inkább feltételezed másokról a hitványságot. Én sem vagyok naiv.
Megkísérlek mélyebbre látni, megtudni, hogy mi az, amit rejteget vagy eltitkol, de falakba ütközöm. Jégfalakba. Ismerős a hidegségük, a felületük, a masszívságuk. Ezt a fajta okklumenciát nem én használom.

Bocsáss meg, de jobb, ha elrejtelek előle. A végén még felfedez.

Szemem villanása jelzi, hogy észlelem a védekezést.
- Szóval - összegzem a dolgot -, az elmondása alapján a hetedéveseim hálójában két eszméletlen diákom hever, az egyikük ráadásul megbénítva, míg maga szemmel láthatóan sértetlen, testileg és mentálisan is - hangsúlyozom ki a második attribútumot, csak hogy érezze a célzatosságot.
Letekintek a zsákmányolt varázspálcára, de nem érek hozzá.
- Szégyen a Hollóhátra nézve, hogy ketten is alul maradtak a vendégünkkel szemben. A nevükben is elnézést kérek a kellemetlenségért, ám ha jól gondolom, már vezekelnek. Viszont fogadjon el egy jótanácsot, Lamartin. Amíg vendégszeretetet élvez, jobb a házigazdát nem ingerelni. Ugyan a billog a karján sok mindentől megvédi, éppúgy, ahogy a fal is az elméjében, de ezzel csak felesleges figyelmet von magára. Hiába mintadiák, odakint ez senkit nem fog érdekelni. Hálás lennék, ha igyekezne megőrizni a békét a kastélyban, különösképp a házamban. A kastélyon kívül azt csinál, amit akar. Az csak a saját felelőssége. Ha úgy véli, ez nem megy, amit egyébiránt megértek, kereshetünk az elszállásolására egy alternatív megoldást.
Naplózva


Seraphin Lamartin
Eltávozott karakter.
*****


VII. Kis Alkimista

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2012. 05. 31. - 23:50:49 »
+1

Nem lepne meg, ha egyszer minden ránkomolna

*Annyira néz rám. Tudom mire képes, hallottam már róla, hát persze, de előbb cselekszel, minthogy kiderülne, megtalál-e vagy sem. A szemem se rebben, tovább nézek, udvariasan el mellette, ritkán pillantva nyíltan a szemébe. Csak semmi kihívás, semmi agresszió. Kígyók vagyunk és nem dúvadak, nem rontunk egymásnak, ha dühödtek vagyunk, csendesen mérgezzük meg a világot magunk körül. És nem érdekel különösebben, hogy jól van-e ez így.
Bár azt tanulom, hogyan legyek jobb önmagamnál, nem hiszem, hogy ez az elsődlegesen kipurgálandó rossz tulajdonságaimhoz tartozna. Az igazság, és a harag egyensúlya törékeny, én pedig jó úton vagyok. Elfogadom ezt a helyzetet, kivárom, hogy mit akar kihozni belőle a professzor, figyelmesen rápillantva hallgatom végig. Nem vagyok az a fajta, aki minden második szónál a tanár szavai közé veti a sajátjait, hátha kikel belőlük valami értelmes a jó táptalajon.*
- Mentségükre legyen mondva-*és az enyémre is*-nem volt harc, párbaj, amiben alulmaradhattak volna.
*Egyebek mellett pedig igaza van. Szégyen nekik, ami történt, na nem annyira az, hogy a varázsképességek használatában én voltam a gyorsabb és alaposabb, hiszen mindketten Hollóhátasok, nem igazán várható el tőlük, hogy az elméleten túl a gyakorlatot is elsőrangúan kivitelezzék, inkább az a szégyen, hogy nekem pálcát kellett fognom ellenük. Nem véletlenül mernek ennyire egyszerűen belém kötni, én nem játszom pattogó labdásat az elsőévesekkel, nem lógatom ki kötélen a harmadéveseket és nem gyújtom fel az ötödéveseket pusztán heccből. Nem megyek neki a folyosón senkinek, nem fárasztom a hangom azzal, hogy ostobaságokat vegyek a nyelvemre, amivel aztán semmit nem érek el, csak hőbőrgést és dühöngést.
Mindazonáltal rezzenéstelenül hallgatom Crassot. Ez vajon jótanács? Újmutató? Kelletlenül megfeszülök a billog említésére. Megsért azzal, hogy feltételezi, hogy bármiféle kiváltságot jelent nekem, vagy bármire is feljogosít a saját értékrendem szerint. Volna mit mondanom arra is, hogy vendégszeretet élvezek, de ez különböztet meg engem másoktól. Én nem mondom. Tudom, mikor kell mondani és hallgatni. A pajzs az elmémben is az én dolgom, nem tagadhatom a létét.*
- Mindenképpen szeretném, ha megoldható lenne, hogy máshol aludjak, amíg a hálóhelyiségünk víz alatt van-*mondom végül, a hangsúlyból nyilvánvaló, hogy erre mihamarabb szükség lenne, a várható megtorlás miatt, holott én a magam részéről ártatlan vagyok ebben az ügyben, de védeni az ártatlanságot annyi, mint elismerni a bűnösséget.*
Naplózva

Tristram de Crasso
Eltávozott karakter
*****


[HALÁLfaló]

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2012. 06. 22. - 09:27:56 »
+1

VOLTAKÉPP INNEN IS LÁTSZIK A TÁJ
HIÁBA SZÁLLÍTOTT ARRÉBB


Hosszan nézek rá, már nem támadom, már nem vallatom, hiszen már nincs mit kérdeznem és nincs mire választ kapnom. Az eset nyilvánvaló (legalábbis, mivel még nem láttam a csatateret, számomra annak tűnik), és Lamartint az aranyszín vére mindentől megóvja. Nekem nem is érdekem más, csak az, hogy a Házam rendben legyen, a diákok magatartására ne legyen panasz, eredményeik ne csökkenjenek az elmúlt évhez képest. Ha ehhez az kell, hogy lapátra ültessem a kis kígyót, és kihajítsam a madárfészekből, megteszem, mielőtt még szétfröcsögné a mérgét. Wolffal, Bishoppal, Barrettel amúgy is épp elég a gondom, hát még Neehillel. Az ember azt hinné, hogy a Hollóhátban értelmes fiatal felnőttek vannak, főleg hetedéven, de valami nagyon el van cseszve ezekkel az angolokkal.
Na meg velem is, hogy repedne ketté az a nyomorult jégpáncél a homlokán.
- Nos, Miss Swann hálószobája rendelkezésre áll. Nem feltételezem, hogy tudja, hol van, hisz semmi szüksége nem volt arra, hogy odamenjen... Kérdezze meg bármelyik sárvérűt, az oda fogja vezetni. A szállás természetesen ideiglenes - veszem le róla a szemem.
Kihúzom az egyik fiókot, pergament veszek elő, tintába mártom pennám, és felfirkantok egy inspektori utasítást rá, arra vonatkozóan, hogy Lamartint súlyos kihágás miatt elkülönítem Házam többi tagjától, és visszavonásig arra ítélem, hogy néhai inspektortársam szállásán háljon. Ellátom nagyméretű kézjegyemmel és lepecsételem az inspektori vörös pecséttel. Pálcakoppintással szárítom meg a tintát, összetekerem a pergament és átnyújtom aztán neki, vegye, vigye.
- Szedje össze a holmiját, és még a mai este foglalja el a szobát. Nem kívánok több kellemetlenséget ebből az ügyből kifolyólag.
Kitolom a széket is és felkelek az asztal mögül, mert támad egy jobb ötletem.
- Felkísérem.
Naplózva


Seraphin Lamartin
Eltávozott karakter.
*****


VII. Kis Alkimista

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #20 Dátum: 2012. 07. 07. - 15:28:03 »
+1

Nincs, nincs, nincs, nincs
nincs élettér, amit adnak ilyen életért

*Némiképpen megrökönyödve figyelem a professzort, ahogy a sárvérűeket ajánlja a figyelmembe, mint az útbaigazítás lehetséges forrását, ez nyilvánvalóan csak valami fura, idegen-ízű humor, amit én nem érthetek az amúgy is fejletlen humorérzékemmel. Nyilvánvalóan egy tanártól kérdezném meg, például magától Crassótól, vagy akár egy házimanótól is előbb, mint egy sehonnai sárvérűtől, de azért igyekszem, hogy a döbbenet, a hitetlenkedés és az undor csak visszafogottan tükröződjön a vonásaimon. Ez csak valami ízetlen tréfa.
Végülis, minden kiválósága ellenére, mégiscsak egy halálfalóról van szó, aki a távoli, mondhatni barbárabb Európa vidékeiről érkezett ide. Jobb, ha ezt nem felejtem el egy töredékpillanatig sem.
Kissé lehajtom a fejem. Ideiglenes szállás, természetesen, amíg vissza nem térhetek a magam hálójába, nekem se éppen kitüntetés, hogy egy árulónak bélyegzett őrült nőszemély elhagyott szobájában várhatom a szükségállapot végét.
És megölöm Malfoyt, ha ezt mulatságosnak találja, elvégre az ő humorérzékének, ami az enyémhez oly hasonló, köszönhető az egész.
Elveszem az írást, biccentek.*
- Köszönöm professzor-*hajtom meg magam, és indulnék, hogy összepakoljak, igazán szét se pakoltam, így biztosan rövid le. Wolf még bizonyára nem tért magához, Neehillnek pedig esélye sem volt kiszabadulni, főleg, hogy a pálcája itt van a professzornál, így nem félek különösebben visszamenni a toronyba, ennek ellenére a kíséretét elfogadom egy hang nélkül, kissé megfeszülve. Aligha fog megdicsérni azért, amit ott lát, Mirol idegeskedő bugrissága után nem hiányozna, hogy még pontot veszítsen a Mardekár az én számlámra, de más hibájából.*


Köszönöm a játékot!


A játéktér SZABAD!


Naplózva

Jules Mayfield
Eltávozott karakter
*****


Panaszkalandor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #21 Dátum: 2012. 10. 14. - 22:20:08 »
+2

Tanár Úr, kérem!

Mély lélegzet, majd még egy és még egy. Nem, hiába szuszogok itt egész este, attól nem fogok túlesni ezen. Nem ugorhatnék előre pár órát? Holnap estére? Miért szerdán? Holnap egész nap halálosan álmos leszek. Remélem hamar túlesünk rajta, de kit akarok átejteni? Soha nincs hamar végük ezeknek a munkáknak. Megpróbálok kopogni az ajtó előtt állva, már egyedül, csak ritkán egy-egy a hálókörletbe tartó hollóhátas diák által megzavarva. De jó is lenne utánuk menni Sachehez, segítségét kérni…de úgysem tudnám megfejteni a rejtvényt, túl buta vagyok ahhoz. Leeresztem a kezemet, és még egy nagy levegőt veszek.
Nem is ettem vacsorát, ebédelni is alig bírtam, sőt, még édességhez sem volt kedvem, helyette egész nap mániákusan rágcsáltam mindent, amit csak értem. Istenem, miért utál Crasso? Miért akar mindenképpen megalázni? Azon túl, hogy korlátolt szemét állat? És még így is erősebb és okosabb tőlem. Hatalma van felettem, és ezt nem felejthetem el. Ha csak csendben engedelmeskedek, akkor túlélem. Ismét kopogni próbálok. Nem megy.
Lehet ez lesz az este, amikor végre beteljesül a sorsom, és példaként halok meg, legalább egy kis értelmet nyerve, egy rezsim elenyésző kis porszemének hulladékaként. Talán nem emlékszik arra, ahogy fellázadtam, és kapálóztam, ellenkeztem a múltkor. Nem, kizárt, hogy elfelejtse. Csak tudnám miért várt ennyi ideig a megtorlásra. Azt akarta hogy féljek, és rettegjek? A végemet várva kis pondróként? Ezt elérte. Elő akart készíteni valami különlegesen gonosz és kegyetlen kínzást? Áh, egy pálca és az elméje, minden, amire szüksége van, én pedig csak a hétköznap esti szórakoztatása vagyok, amit csak mostanra tudott betáblázni. Ismét megáll a kezem pár milliméterrel az ajtó előtt, pedig már mindjárt nyolc óra van, és tényleg be kéne menjek, és túlesni rajta, de úgy félek, és egyre gyorsabban gondolkodok, és érzem, hogy megint rosszul leszek… amikor meghallom valakinek a lépteit a folyosón, és elszégyellve magamat, amiért az ajtó előtt őrködök végre, VÉGRE bekopogok, halkan és gyengén.
Bentről rögtön meghallom Crasso hangját, hát nagyot nyelve belépek. A szoba hétköznapinak fest, de a tekintetem rögtön őt keresi, és meg is találja a könyvespolcnál, a kezében egy papírkötettel. A kilincset fogva bizonytalanul álldogálok az ajtóban, se nem bent, se nem kint.
„Ööööö jó estét…” Mondom végül, mielőtt még nagyon sokáig nyúlna a csend, és becsukom az ajtót, megpecsételem vele a sorsomat.
Naplózva

Tristram de Crasso
Eltávozott karakter
*****


[HALÁLfaló]

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #22 Dátum: 2012. 12. 30. - 01:43:00 »
+2

MIRE KÉR
MAYFIELD?


Mi is olyan fontos ebben a mai estében? Mi...
Könyvvel a kezemben állok a polc előtt, és az asztalon levő öröknaptárat bámulom, ami épp most kezdett el kattogni, hogy emlékeztessen: nyolcra diákot várok büntetőmunkára. De miért, és kit? Komolyan időt kellene szánnom arra, hogy pontosabb bejegyzéseket rögzítek ebben a kalapáló kütyüben (ha már egyszer ilyen hasznos ajándékot kaptam karácsonyra...).
Az asztalhoz lépdelek, hogy elfordítsam a kart és ezzel megszüntessem a klimpírozását. Ekkor nézek ki az ablakon, és ekkor pillantom meg kint ragyogni a teliholdat.
Ekkor eszembe jut, és farkasvigyor terül el az arcomon. Őszintén kíváncsi vagyok rá, fogom-e látni a fiút, eljön-e, mert ha a gyanúm beigazolódik és valóban farkaskór emészti, akkor bizony nem fog ma este mutatkozni sehol, nemhogy a tanára irodájában, akitől retteg. Mert tudom, hogy retteg tőlem, hogy émelyeg tőlem és gyűlöl. Ismerem a gondolatait rólam, jártam már a fejében. Ez nem is zavar, hisz ezeknek a benyomásoknak a forrása én vagyok és a viselkedésem.
Kell hogy legyen némi önfegyelme és kellő önkritikája annak, akinek rendelkezésére áll a legilimencia hatalma. Amennyi undorító, mocsok dolgot láttam már magamról mások fejében, attól még a legszigorúbb jótét lélek is eret vágna és meleg vizes kádba ülne, hogy kicsorgassa piros vérét bánatában. Azt hiszem, az ilyesmi épp az ilyen sötét lelkeknek való, mint én is volnék. Nekem úgyse tudnak újat mondani arról, micsoda férges szemétláda vagyok, és így legalább emlékeztetnek rá.
Az ajtó belső felén rögzített fordított kopogtatón már azelőtt megjelenik annak a neve, aki az ajtóm előtt áll, hogy az illető ténylegesen bekopogna. Kuncogok. Meddig ácsorogsz még ott, Mayfield? Mennyi idő alatt szánod el magad? Már csaknem ott tartok, hogy egy olcsó és hatásvadász gesztussal kitárom az ajtót előtte anélkül, hogy jöttét bármi módon jelezhette volna, ám akkor két feszes koppanással illeti a szobám ajtaját.
Lapozok a könyvben.
- Tessék!
És bejön.
Egyenesen rászegezem a pillantásom. Semmi szőr, semmi agyar, semmi lompos farok. Kissé csalódott vagyok... Bár persze, a Holdat épp eltakarja egy vaskos felhőfoszlány odakint.
Hangos puffanással csukom be a könyvet, miután kivettem belőle a párlapos jegyzetkötetet, és Mayfield felé fordulok.
- Jó estét.
Újra végigmérem, majd kipillantok a Holdra.
- Meglep, hogy eljött. Hogy érzi magát? - kérdem, és teszek felé néhány lépést. Le se veszem róla a szemem. Milyen reszketeg, törékeny, finom kis csemege a félelme, a viszolygása!
Naplózva


Jules Mayfield
Eltávozott karakter
*****


Panaszkalandor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #23 Dátum: 2013. 02. 26. - 22:58:17 »
+2

Tudja maga azt…

Szokatlanul sokáig mér végig. Valami baj van a megjelenésemmel? Nem foltos a ruhám…azt hiszem. A kezeimre ugranak a szemeim, és vissza, de nem, direkt sokáig mostam őket, csak a bal gyűrűs ujjamon látható egy rózsálló folt a vörös tinta maradékaként. A jobb kezem éléről viszont minden pacát leszedtem. A vágások… valóban, nagyon megrágtam a jobb mutatóujjam és a hüvelykujjamnál a körömágy bőrét. Ám ez semmi szokatlan ahhoz képest, ahogy amúgy is megjelenek az órákon. Mégis, a tény, hogy szemtanúk nélkül kettesben vagyunk, zárt ajtók mögött elbizonytalanít, és bele is remegnek a térdeim. Őz vagyok a reflektorfényben, de fele annyira sem fürge, vagy ügyes, még csak az agancsok reménye sem rejlik meg bennem, se rejtő foltok, vagy elegancia. Csak egy reszketeg csonthalmaz.
Egyszer azt hallottam, hogy gondolatolvasó, hallottam a többieket éjjel susogni róla. Soha nem tudtam, hogy mennyire bízzak benne, ám most hirtelen csak erre tudok gondolni, és ettől csak még idegesebb leszek. De nem gondolhatok rá, mert akkor tudni, fogja, hogy tudom, de arra sem gondolhatok, hogy félek tőle, de akkor semmi rosszra sem, de nem tudom, nem lehet… el fogok ájulni, olyan gyorsan cikáznak az értelmetlen gondolat foszlányok a fejemben. Fél perc, és máris szédülni kezdek szaporán pihegve. Elfordult tőlem, hála égnek.
„Jóstét…” Bököm ki hirtelen, ahogy visszafordul. Mondtam már? Azt hiszem mondtam már. De mi van, ha nem? Mit néz rajtam? És mit néz az égen annyira? Nem fogom ezt végigbírni, végem lesz, kész, képtelenség. Miért nem kaptam a múltkori után nyugtatót? Túl gyenge vagyok én ehhez, akkor legalább nyomnának tele drogokkal, és akkor másokat sem zavarnék annyira. Áh, milyen gondolat ez!? Ennyire mélyre én sem süllyedhetek, akkor még ezt a kevés örömöt is elveszíteném, amit érezni szoktam.
„Jól.” Felelem kurtán, és legalább annyira meggyőzően, mint amekkora a mondat igazságtartalma, talán annál is kevésbé, nem tudom a pontos arányokat, sose voltam jó matekból. De miért kérdezné ezt? Biztos csak udvari… EZ FELÉM JÖN!
Kezdetben lefagyok, ám egy lépés után leutánozom a mozdulatait, és az ajtónak hátrálok. Ekkor ülepedik csak le bennem, hogy mire is vállalkoztam, és hogy mi vár ma este.  „Miért ne jöttem volna? Meg…mármint…ezt…” Elvesznek a szavaim az ostoba kis időhúzásom során, és csődbe mennek a terveim, az a kevés és ostoba is, ami volt.
Naplózva

Tristram de Crasso
Eltávozott karakter
*****


[HALÁLfaló]

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #24 Dátum: 2013. 03. 30. - 15:07:47 »
+2

ÜLT AZ OLASZ GRÓF A HALÁLRA VÁRVA,
S MÖGÖTTE A FŰBEN SZÉKHEZ HURKOLT ÁRNYA,
SZEMÉN NEM VOLT KÖTÉS, SE FEHÉR, SE SÁRGA


Vajon mindig ilyen nyeszletten, szerencsétlenül néz ki? Sose figyeltem még meg, hisz olyasfajta tündérfiúnak tűnik, aki a szúrósabb pillantás alatt is képes összeroppanni. Láttam ezt már magam is. Foltos, szétrágott kéz, mintha patkányok közé lógatná a kezét szabadidejében, remeg a térde, mint egy reumás bólintérnek.
Felmerül benne a gondolat, amit pedig jobb, ha észben tart, ha valóban tud arról, hogy legilimentor vagyok, és ez mosolyra késztet. A mosolyomban nincs semmi meleg vagy kedves. Hallom belülről saját szívének dobogását, saját lélegzetének gyorsulását, és máris felbosszantom ezen magam.
Kissé összeráncolom a szemöldökömet. Mi az, hogy nem kapott nyugtatót? Miért nem? Ledobom a jegyzetfüzetet a kezemből (zajosan puffan az asztalomon, kissé szét is csúsznak a gyengén összefűzött lapok), és az üveges vitrin felé fordulok. Kézzel nyitom ki, és kiveszek az alsó polcon levő faragatlan fadobozból egy port a sok közül, úgy sorjáznak benne, mint nagyanyám teafüvei hajdanán abban a pokolian takaros és provinciális házban. Azután a saját kezemmel töltök Mayfieldnek egy kristálypohárba az olcsóbbik vodkámból, beleszórva a port, elkeverve egy kiskanállal, és felé indulok.
- Miért hátrál? - kérdem megtorpanva, amint remegő vállai a vaskos faajtónak simulnak. Ám nem várok valóban választ. Hagyok neki némi időt, de aztán ha már úgy is sarokba szorította magát, megteszem ezt a két lépést, ami elválaszt minket, kezemben a pohárral.
- Azért ma estére rendeltem ide, hogy megbizonyosodjak arról, nem vérfarkas-e - avatom be az elméletembe, hisz már úgyis mindegy. Ha el akarna menekülni előlem, az ajtóra támaszkodom a válla felett. Másik oldalról a szekrény és a fal zárja csapdába. - Bár még mindig átváltozhat. Úgy tartják, az átváltozás csak akkor megy végbe, ha a farkasember megpillantja a Holdat, ma pedig felhős éjszakánk van. Mi a tapasztalata erről?
A hangom majdhogynem barátságosan bársonyos felette, körbetáncolja a jóindulatom és átöleli a vállát, mint egy kasmírsál. Egy hosszú pillanatig a gondolatai segélyordításait hallgatom, majd felé nyújtom a poharat.
- Igya meg. Nyugtatót tettem bele - fűzöm hozzá a magyarázatot. Mivel a vodkát a szeme láttára töltöttem ki, nem hiszem, hogy kételkedik majd abban, méreg-e. Bár persze, kételkedni bármiben lehet, Mayfield pedig képes is erre.
Naplózva


Jules Mayfield
Eltávozott karakter
*****


Panaszkalandor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #25 Dátum: 2013. 04. 05. - 23:33:31 »
+2

Bársonypók

Mosolyog. Ez soha nem jelent jót a ragadozóknál, hiszen ilyenkor a fogaikat meresztik csak, az ártatlan nyulat körül véve, körözve-körözve, amíg az árnyaikba fojtják és elnyelik a halálba szédülő dögöt. Bár lennék egy nyúl, akkor túl buta lennék, hogy bármit is felfogjak, és csak hagynám, hogy ostoba, copfos lányocskák simogassanak, amíg át nem szelik a nyakamat, mielőtt egyáltalán eszembe jutna, hogy miért rotyog a fazék. De nem. Soha, soha nem az van, amit szeretnék, és amire szükségem van. Minden, csak az nem. Elkomorodik. Rosszul csináltam valamit? Feldühítettem? A nyavalygásom bosszantja? Még csak nem is gondolhatok arra, amire akarok körülötte!
Összerezzenek, és levegő után kapok ijedten, ahogy lecsapja a papírjait. Most megcsináltad Jules, most aztán meg. Vajon apám melyik egzotikus hegytetőről szórja le majd romantikusan a hamvaimat, a saját világjáró egóját simogatva? Áh, ahhoz ki kéne jutniuk innét. Abban sem kételkednék, ha megenné őket mind, raguba főzve, jó nagy répákkal. Bár úgy sem talál magánál nagyobb gyökeret… NEM ÚGY ÉRTETTEM TANÁR ÚR!!! Könyörgök, ne hallja meg ezt a gondolatomat! Jobb híján dalszövegeket pörgetek a fejemben újra és újra, amiről idővel rájövök, hogy a Sandman. Igaz, ma azt akartam olvasni. Mármint a képregényt, nem a dalt. Mennyivel jobb szórakozás lenne. Annyira belerévedek az álmok világába, amely úgy vonz most, hogy észre sem veszem, ahogy Crasso italt tölt nekem. Csak akkor ébredek fel lelkileg, amikor megszólít.
„Nem há…” Inkább be sem fejezem ezt az ostoba mondatot, hiszen a hátam már az ajtónak támaszkodik. Inkább az ajkaimra harapok. Nincs válaszom, azon kívül, hogy félek. Inni akar? Furcsa átlátszó ital. Víz? Akkor minek kevergetné? Ám az, hogy ilyen közel lép hozzám még aggasztóbb. Lassan, a kezeimet a falnak préselve elkezdek oldalra lopózni. Hát…Sache ki tudott ugrani az ablakon, és átszökni hozzám, nem? Talán nekem is menne. Mindenesetre gyorsabb halálnem, mintsem Crasso pszichózisa.
„MIVAN?!” Hirtelen elfelejtem az összes menekülési kísérletemet, és lényem minden rostjával olyan bambán nézek rá, amennyire csak bírok. Még attól sem sokkolódok jobban, hogy tulajdonképpen a csajozós és a fenyegető póz keverékével zárt be a sarokba. Ez…most komoly? Nem, kész, egyszerűen nem tudok ennél idegesebb lenni, ám a puszta ledöbbenéstől rohamot sem tudok kapni. Csak pislantok egyet hosszan a kérdésére lágyan elnyílt szájjal.
Ez a legnagyobb baromság, amit valaha hallottam. Tátogok párat, de nem találom a szavakat, és ötletem sincsen mit kéne erre mondanom. Innét olyan fiatal, és alig magasabb tőlem. És igaz, hogy közel van, túl közel, és a hangjában ott van az a tipikus alattomos sompolygás, mintha árnyróka fűzne át magát minden szaván… ám egészen más most, mint a pulpituson távol, és vészjóslóan állva. Emberi.
„Ha ránézek a holdra…és nem történik semmi…szóval akkor elmehetek?” Kérdezem végre, mivel nem akarom megsérteni. Jóval erősebb tőlem, minden téren, és ezt ő is tudja. Nem tudnám kicselezni. De maga a feltevés, hogy vérnyúlon kívül bármi is lehetnék nevetséges, és legfeljebb Sache fejében ötölhet ki. Pánikbeteg vérfarkas… erről írhatnék egy mesét neki.
Lenézek a pohárra, amiben az ismeretlen „nyugtató” locsog békésen, és bár a szaga undorító, már úgy is mindegy. Elveszem, és egyből nyelni kezdem, ám az első két slukk után az ízét is megérzem, ami poshadt benzinére emlékeztet, amit a sztyepben gumicsőből szívtam fel réges-régen. Nagyon megszólna, ha az arcába köpném? Már lendül is a testem oldalra…de még utolsó pillanatban le tudom nyelni. Undorba facsarodik az arcom. És még a harmada megvan…
„Még kiskorú vagyok…nem ihatok alkoholt…” Próbálom kimenteni magamat.
Naplózva

Tristram de Crasso
Eltávozott karakter
*****


[HALÁLfaló]

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #26 Dátum: 2013. 05. 24. - 20:40:39 »
+3

S TE OTT MARADSZ MEGINT ÜRESEN KIFOSZTVA
DE FELKELSZ MOSOLYOGSZ S HOLTAN VÁRSZ A JOBBRA


Az egóm kérlelhetetlenül hördül fel és rögvest választ ad neki. Gyökeret? Tudod, te kis senkiházi, mennyire egyáltalán nem bölcs dolog gúnyolódni azokon, akik nagyobbak és erősebbek nálad?
- Legalább némi életösztön szorulhatott volna magába Mayfield - mordulok rá. Most már hiába dalolászik. Felpillantok rá, de a sarokba szorítás jó móka. Mindig élvezem, mikor ennyire halálra vannak rémülve tőlem. Szinte remeg. Vagy remeg is. - Nem ugrik sehová - figyelmeztetem, és ezzel a két mondattal már el is árultam teljesen, hogy igen, belelátok a fejébe. És bele is akarok.
Résnyire nyitott szájára siklik sötét tekintetem. Nyitva hagyta, hogy bármikor birtokba vehessem. Erre kalandozik a figyelmem és közben észre sem veszem, hogy nem lát hirtelen szörnyetegnek, hanem épp ellenkezőleg, nagyon is embernek. Az vagyok ugyan, de így már nem olyan mókás a játék. Vajon mit szólna, ha tudná, hogy valóban csak egy vagy két évvel vagyok idősebb nála?
- Nem - felelem reszketeg kérdésére határozottan és kegyetlenül. - Még nem telt le a büntetése - teszem hozzá a magyarázatot is, bár ez eleve egyértelmű kellett volna hogy legyen számára. Mit is hitt...
Átadom a kezébe a poharat, bár őszintén szólva kissé aggódom, hogy elejti majd, vagy hogy ezzel próbál trükközni, de úgy nézem, megbirkózik a problémával. Mulatva figyelem, ahogy belekóstol és elfintorodik. Nem örülnék, ha lehányna, tényleg.
- Tizenhét elmúlt - ellenkezem. - Nagyon is ihat alkoholt. A többit is - biccentek a pohár felé. - Mind. Gyerünk - erőltetem. Ha önszántából nem tenné, én magam fogom megitatni, mégpedig úgy, hogy elveszem tőle a poharat, megfogom az állát, hátradöntöm a fejét, és kifeszített állkapcsa felett a torkába öntöm a puhár maradék tartalmát, nemigen törődve vele, hogy félrecsorog-e vagy sem.
Naplózva

Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 08. 23. - 13:29:01
Az oldal 0.083 másodperc alatt készült el 50 lekéréssel.